Vegyük igénybe a menekülteket az egészségügyben Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mivel sok európai ország továbbra is küzd a koronavírus okozta válsággal, az Európa Tanács és az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége (UNHCR) arra ösztönzi az államokat, hogy vegyék igénybe a menekültként érkező egészségügyi szakemberek segítségét a nemzeti egészségügyi rendszerek működőképességének fenntartása érdekében ebben a kritikus helyzetben.

„Az elmúlt hetekben számos európai állam nyilvánosan kérte fel a menekültként érkező egészségügyi szakembereket, hogy csatlakozzanak a koronavírus elleni nemzeti küzdelemhez. Teljes mértékben támogatjuk az ilyen kezdeményezéseket, és reméljük, hogy további országok is csatlakoznak hozzá az egész kontinensen és szerte a világon ”- jelentette ki Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa.

„Az egészségügyi szakemberek és egészségügyi dolgozók szerte Európában önzetlen határozottsággal reagáltak a világjárványra, de a válság idején minden rendelkezésre álló segítségre szükség van. A megfelelő szakképzettséggel rendelkező menekültek készen állnak arra, hogy egészségügyi szakemberek felügyelete mellett segítséget nyújtsanak, ha ezt az államok megengedik. A menekültek megmutathatják szolidaritásukat, és viszonozhatják azt, amit a menedéket nyújtó közösségtől kaptak. ” – tette hozzá Grandi.

Jelenleg Európában vannak olyan menekültek és menedékkérők, akik megfelelő egészségügyi képzettséggel és gyakorlattal rendelkeznek és hajlandóak is segíteni. A legtöbb egészségügyi szakma azonban szigorúan szabályozott, ezért az illetékes nemzeti egészségügyi hatóságoknak engedélyezniük kell a menekültek munkavégzését.

„A menekülteknek, a befogadó társadalmaknak és országoknak egyaránt előnyt biztosít a menekültek európai képesítési útlevele (EQPR). Azon menekültek segítsége, akik már rendelkeznek valamilyen a képzettséggel, de nem áll rendelkezésükre erről minden dokumentum, igénybe vehető ”- nyilatkozta Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára.
Okos Irat Munkaügyi Modul
„Az EQPR nem helyettesíti a szükséges szakmai bizonyítványokat és engedélyeket, de bizonyos eljárások lefolytatásával és dokumentumok beszerzésével segíti a hatóságokat az engedélyezési eljárások felgyorsításában.”

Az EQPR elősegítheti a képzett menekültügyi egészségügyi szakemberek számának felmérését, ez pedig lehetővé teszi a nemzeti egészségügyi hatóságok számára, hogy meghatározzák, miként és mikor veszik igénybe ezt a munkaerőt.

Az UNHCR együttműködik a partnereivel, hogy innovatív módszerekkel biztosítsák a menekült közösségek elérését, az önkéntesként dolgozó egészségügyi szakemberek azonosítását és az online tesztek lefolytatását. Az Európa Tanács és az UNHCR jelenleg is együttműködik a Nemzeti Képesítés-elismerő Központokkal a menekültként érkező egészségügyi szakemberek felkutatására, valamint készségeik és képesítéseik értékelésére irányuló programokban.

Az EQPR-t 2017-ben az Európa Tanács hozta létre, hogy segítse az államokat a menekültek képesítésének felmérésében, ezáltal megkönnyítve a beilleszkedésüket. 10 ország (Örményország, Bosznia és Hercegovina, Kanada, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Egyesült Királyság) Nemzeti Képesítés-elismerő Központjai, valamint más nemzeti hatóságok és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága vesz részt a programban. Ezenkívül Belgium (flamand kormány), Grúzia, Görögország, Olaszország, Monaco és Norvégia pénzügyileg támogatja a programot.

Az első EQPR-rel rendelkezők 2019-ben létesítettek állandó munkaviszonyt a norvég egészségügyben. Európában eddig több mint 500 menekült vett részt a programban.

(coe.int)




Kapcsolódó cikkek