Véletlenül bukott le 16 kiló kábítószerrel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta egy külföldi állampolgárságú férfi letartóztatását, akinek fóti otthonában jelentős mennyiségű kábítószert és lőfegyvert foglaltak le.

A Pest Megyei Főügyészség szerdán közölte: véletlenül bukott le a jelentős mennyiségű kábítószerrel a férfi, a rendőrök egy más üggyel összefüggésben kezdtek intézkedni vele szemben, ezért tartottak házkutatást az otthonában.

A kutatás során többféle, összesen több mint 16 kilogrammnyi kábítószergyanús anyagot, lőfegyvert, lőszert valamint több tízmillió forintnyi készpénzt és értéket foglaltak le.

A férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsította meg a rendőrség.

A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte a letartóztatását, mivel tartani lehet attól, hogy megszökne, illetve, hogy befolyásolná az ügyben még kihallgatandó embereket. Továbbá fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követ el – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.