Veszélyhelyzet – Kevesebb fizikai ellenőrzés, több online megfigyelés, a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésének szabályai Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebb fizikai ellenőrzés, több online megfigyelés – önkéntesen lehetőség nyílik a nagykorú cselekvőképes személyek számára, hogy igénybe vegyék a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését. Fontos szabályok védik a hozzátartozók közötti erőszak áldozatait a járványveszély idején is.

A hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzése

A hatósági házi karantén szabályainak betartását a 181/2020. (V. 4.) Korm. rendelet

alapján a rendőrség ellenőrzi. Lehetőség nyílik arra, hogy a járványügyi hatóság elrendelje a hatósági házi karantén szabályai betartásának az érintett nagykorú cselekvőképes személy mozgását nyomon követő, valamint az arcképmásának és általa megadott egészségügyi adatainak továbbítására alkalmas elektronikus szoftver alkalmazásával történő ellenőrzését, ha nyilatkozik, hogy a szoftver telepítésének feltételei rendelkezésre állnak, ahhoz megfelelő eszközzel rendelkezik, és a szoftver telepítését és használatát önként vállalja.

A járványügyi hatóság a hatósági házi karanténra kötelezett személyt a nyilatkozat megtétele előtt tájékoztatja a szoftver telepítésének és használatának önkéntességéről, a szoftver telepítésének feltételeiről, a szoftver használatával járó előnyökről és kötelezettségekről, és figyelmezteti, hogy az önkéntes nyilatkozat megtétele esetében a szoftver telepítésének, illetve használatának elmulasztása szabálysértésnek minősül, és az önkéntes nyilatkozat megtétele hiányában ellenőrzésnek van helye, valamint a hatósági házi karantén szabályainak megszegése miatt magasabb összegű bírság kiszabására van lehetőség.

A szoftver telepítésére és használatára vonatkozó kötelezettség teljesítését a rendőrség elektronikus úton ellenőrzi. Ennek során az érintett személy köteles együttműködni, és a szoftverrel a rendőrség által előírt műveletet elvégezni. A rendőrség a szoftver útján megadott mozgási adatokat elektronikus úton is összevetheti a hatósági házi karanténra kijelölt hely adataival.

Fontos szabály, hogy az ellenőrzés nem járhat az érintett személy magánéletének szükségtelen zavarásával, 22.00 és 6.00 óra között az érintett személy pihenése indokolatlanul nem zavarható meg. Ellenőrzésre akkor kerülhet sor, ha a szoftver által biztosított ellenőrzés kijátszásának gyanúja merül fel, vagy ha az érintett személy a szoftver használatát elmulasztja.

A hatósági házi karantén megszűnésével az érintett személy a szoftvert törli, a rendőrség az ellenőrzést megszünteti. Ha a hatósági házi karanténra kötelezett személy nem tesz nyilatkozatot, a hatósági házi karantén szabályainak megtartását a rendőrség személyes jelenlét útján fokozottan ellenőrzi.

A rendőrség haladéktalanul értesíti a járványügyi hatóságot, ha az érintett személy a kötelezettségét megszegi. Azzal az érintett személlyel szemben, aki fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása szabálysértést követ el, a kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege háromezer forint, legmagasabb összege háromszázezer forint, illetve a pénzbírság kiszabása helyett figyelmeztetés is alkalmazható, amit a rendőrség helyszíni intézkedés hiányában is alkalmazhat, valamint írásban és rövid úton is közölhet.

A járványügyi hatóság és a rendőrség a hatósági házi karantén alá vont személy azonosítása érdekében jogosult az érintett személy arcképmásának kezelésére, az érintett személy által készített és a szoftver útján továbbított arcképet szükség esetén összevetheti az érintett személynek a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, útlevél-nyilvántartásban, vezetőiengedély-nyilvántartásban szereplő legutolsó arcképmásával. A járványügyi hatóság és a rendőrség jogosult az érintett személynek a szoftver által küldött mozgási adatainak kezelésére. A rendőrség ezen felül jogosult az érintett személy természetes személyazonosító adatainak, elérhetőségi adatainak és a COVID-19 fertőzéssel vagy annak gyanújával összefüggésbe hozható, a szoftver útján továbbított egészségügyi adatainak kezelésére. A járványügyi hatóság és a rendőrség ezeket az adatokat a hatósági házi karantén megszűnésétől számított 60 napig kezeli.

Módosul a 81/2020. (IV. 1.) Korm. rendelet is. Az új szabályok szerint hatósági házi karanténnak minősül az is, ha a járványügyi hatóság COVID-19 fertőzés vagy annak gyanúja miatt előírja, hogy a járványügyi intézkedés alá vont személy a számára meghatározott lakást, ahhoz tartozó bekerített helyet vagy egyéb, egészségügyi intézménynek nem minősülő helyet ne hagyja el. A módosítás értelmében nem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősül, ha a járványügyi szabályszegés Btk-ban rögzített tényállását a COVID-19 fertőzöttség vagy annak gyanúja miatt elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályainak megszegésével követik el. Ilyen esetben a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint. A helyszíni bírság összege pedig ötezer forinttól százezer forintig, a szabálysértés ismételt elkövetése esetén százötvenezer forintig terjed, és szóbeli figyelmeztetés nem alkalmazható. Ha a szabálysértés miatti helyszíni intézkedés során az eljárás alá vont személy a szabálysértés elkövetését nem ismeri el, a szabálysértési hatóság meghallgatás nélküli eljárásban hoz határozatot. Meghallgatás iránti kérelem esetén, ha a meghallgatás telekommunikációs eszköz útján nem foganatosítható, kötelező az írásbeli vallomástétel engedélyezése.

Kapcsolattartás

A 176/2020. (V. 4.) Korm. rendelet részletezi a kapcsolattartás és a távoltartás veszélyhelyzet idején alkalmazandó eltérő szabályait.

A bírósági nemperes eljárásokról szóló törvény értelmében a bíróság vagy a gyámhatóság által a kapcsolattartásra vonatkozó határozatban, továbbá a bíróság vagy a gyámhatóság által jóváhagyott kapcsolattartást rendező egyezségben foglaltak megszegése esetén a kapcsolattartásra vonatkozó határozatban foglaltak végrehajtásának elrendelése a törvény szerinti eljárásban kérhető. A veszélyhelyzet ideje alatt a kapcsolattartásra vonatkozó határozat alatt a kapcsolattartásra vonatkozó azon megállapodást is érteni kell, amely a szülők között közvetítői eljárásban jött létre, illetve amelyet a különélő szülők teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglaltak. Ilyenkor a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti kérelemhez csatolni kell a megállapodást tartalmazó okiratot is.

A veszélyhelyzet ideje alatt a gyermek átadása kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása esetén a végrehajtó eljárási cselekményt, intézkedést a járványügyi intézkedés megszűnését követően folytatható le azzal, hogy a vonatkozó határidő a járványügyi intézkedés megszűnését követő napon újrakezdődik [szemben a 57/2020. (III. 23.) Korm. rendelet szeritni veszélyhelyzet megszűnését követő 15. nappal].

Az ideiglenes megelőző távoltartás, a megelőző távoltartás és a távoltartás szabályai

A Rendelet kiemeli, a járványügyi intézkedés nem akadálya a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény szerinti ideiglenes megelőző távoltartás és megelőző távoltartás, valamint a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szerinti távoltartás elrendelésének, illetve végrehajtásának.

Az ideiglenes megelőző távoltartás elrendelésekor a rendőrség a helyszínen hivatalból vizsgálja az életvitelszerű tartózkodási helyet elhagyni köteles bántalmazó vagy az életvitelszerű tartózkodási helyet önként elhagyni kívánó bántalmazott járványügyi intézkedéssel érintettségét.

Ha a bántalmazó járványügyi intézkedéssel érintett és

– saját elhelyezéséről önerőből gondoskodni képes, a rendőrség rögzíti a bántalmazó új tartózkodási helyére vonatkozó nyilatkozatát,

– saját elhelyezéséről önerőből gondoskodni nem képes, a rendőrség a részére járványügyi intézkedés foganatosítására alkalmas, kizárólag bántalmazók részére fenntartott szálláshelyet ajánl fel,

– saját elhelyezéséről önerőből gondoskodni nem képes, és a felajánlott szálláshelyet nem fogadja el, a rendőrség gondoskodik a bántalmazó kijelölt karanténban történő elhelyezéséről.

A rendőrség ilyen esetben járványügyi utánkövetést alkalmaz, ennek keretében az ellenőrzési feladat végrehajtásának támogatása céljából intézkedik az új tartózkodási hely nyilvántartásba vételéről és tájékoztatja az illetékes járványügyi hatóságot és a korábbi életvitelszerű tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzatot.

A megelőző távoltartás elrendelésekor a bíróság hivatalból vizsgálja a bántalmazó és

a bántalmazott járványügyi intézkedéssel érintettségét. Ha a megelőző távoltartás elrendelése miatt az életvitelszerű tartózkodási helyet elhagyó, járványügyi intézkedéssel érintett bántalmazó tartózkodási helye megváltozik, a bíróság az érintett személy új tartózkodási helyét az ideiglenes megelőző távoltartás szabályai szerint állapítja meg. Ha a megelőző távoltartás elbírálása során felmerül, hogy a járványügyi intézkedéssel érintett bántalmazott önkéntes akaratából kívánja elhagyni az életvitelszerű tartózkodási helyét, vagy a bántalmazó a tartózkodási hely elhagyására nem kötelezhető, a bíróság erről a rendőrséget tájékoztatja. Ilyen esetben, ha a bántalmazott

– saját elhelyezéséről önerőből gondoskodni képes, a rendőrség rögzíti a bántalmazott új tartózkodási helyére vonatkozó nyilatkozatát,

– saját elhelyezéséről önerőből gondoskodni nem képes, a rendőrség a részére járványügyi intézkedés foganatosítására alkalmas, kizárólag bántalmazott fogadására alkalmas szálláshelyet ajánl fel.

A rendőrség a járványügyi utánkövetésről ebben az esetben is gondoskodik.

Ha a bíróság a távoltartást olyan járványügyi intézkedéssel érintett terhelttel szemben rendeli el, akinek a tartózkodási helye azonos a távoltartással érintett személy tartózkodási helyével, a bíróság a terhelt új tartózkodási helyét az ideiglenes megelőző távoltartás szabályai szerint állapítja meg.

Ha a rendőrség az ideiglenes megelőző távoltartás, megelőző távoltartás, távoltartás vagy bűnügyi felügyelet ellenőrzése során a járványügyi intézkedéssel érintett személy tartózkodási helyének megváltozásáról vagy ennek igényéről szerez tudomást, intézkedik az új tartózkodási hely megállapításáról és a járványügyi utánkövetésről (hatósági házi karantén, járványügyi elkülönítés, megfigyelés és zárlat), ha más személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelésének nincs helye.

Legyen mindig naprakész! Keresse a veszélyhelyzettel és a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb joganyagokat a net.jogtar.hu oldalon és az uj.jogtar.hu oldalon. Minden,  a veszélyhelyzetben érvényesülő jogalkotással és jogalkalmazással kapcsolatos információt egy helyen megtalál a jogaszvilag.hu Koronavírus-info rovatában.

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda által összeállított Adatvédelmi kisokosból mindent megtudhat a cégek járványhelyzetben érvényesülő jogairól és kötelezettségeiről!




Kapcsolódó cikkek

2020. május 5.

Veszélyhelyzet – Adatvédelem és adatigénylés veszélyhelyzet idején, a THM számításának és közzétételének szabályai

A veszélyhelyzet idejére a koronavírusos megbetegedések megelőzése, megismerése, felderítése, továbbterjedésének megakadályozása céljából kezelt személyes adatok tekintetében felfüggesztik az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos kérelme alapján teendő minden intézkedést, változnak a közérdekű adatigénylés szabályai is.
2020. május 2.

Veszélyhelyzet – csökken a beruházások társasági adózási korlátja, jelentős könnyítések a központi költségvetés terhére nyújtott támogatásokhoz

Fejlesztési tartalékhoz kapcsolódó adóalap-kedvezmény változás: 10 milliárd forintig az adóévi adózás előtti nyereség teljes összege csökkentheti az adózás előtti eredményt. Szociális szövetkezet is értékesíthet helyi termelői piacon, könnyítések a központi költségvetés terhére nyújtott támogatásokhoz.