A brit bíróságoknak javítaniuk kell az időszerűségen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit igazságügyi és ügyvédi vezetők a bíróságok ítélkezésének időszerűségével és a védőügyvédek díjazásának kihívásaival foglalkoztak.

Az elsőfokú bíróságoknak (Crown Courts) gyakrabban kell tárgyalást tartaniuk, annak érdekében, hogy felszámolják a felhalmozódott ügyhátralékot – jelentette ki az angliai és walesi igazságszolgáltatás vezetője, azzal kapcsolatban, hogy a kormány társadalmi konzultációt indított a jogsegélyt nyújtó „kirendelt védők” munkadíjának emelésére.

A bírósági vezető, Lord Burnett, Maldon, szerint az ügyek elbírálásának késedelme miatt egyre gyakoribb a bírósági döntésekkel szembeni elégedetlenség és kritika. A bíróságok tavaly alábecsülték a büntetőügyek elbírálásához szükséges tárgyalási napok számát – tette hozzá Burnett.

Pénteken a Crown Courton tartott éves sajtótájékoztatóján Burnett „nyugodtságot” kért Boris Johnson miniszterelnök azon javaslatával kapcsolatban, amely alkotmányos felülvizsgálatot sürget a bírósági felülvizsgálattal kapcsolatos problémák feltárására, valamint, hogy a bírák politikai döntéseket hoztak-e.

Burnett úgy véli, hogy a bírák részt vehetnek bármely bizottság munkájában, és kifejthetik véleményüket az olyan alapelvekkel kapcsolatban, mint a „jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége”. A Parlamentnek jogában áll megvizsgálni ezeket a kérdéseket – mondta. „Nem hiszem, hogy erre hisztérikusan kell reagálnunk.”

Nem egy olyan társadalomban akarunk élni, ahol a kormányt döntéseit nem lehet megkérdőjelezni, „de megfelelő érvek és vita vannak [a bírósági felülvizsgálat] határairól” – tette hozzá.

Az igazságszolgáltatás finanszírozása ügyében Burnett megismételte a bírósági épületek felújításának elmaradásával kapcsolatos kritikáját, amelynek következtében „évek óta romlik” a bírósági épületek állapota.

Üdvözölte az Igazságügyi Minisztérium azon javaslatát, amely szerint legalább 4700 extra ülésnapot biztosítanának a Crown Courtok számára a következő pénzügyi évben. „A jövőben a bíróságok sokkal több olyan ügyet tárgyalnak majd, amelyeknél a vádlott nincs őrizetben” – mondta. Ugyanakkor tagadta, hogy a problémák a büntető igazságszolgáltatás válságban lenne.

Ettől függetlenül jelentette be az igazságügyi miniszter, hogy egyeztetések alapján a „kirendelt védők” díjaira 32 és 50 millió font közötti összeggel jut majd több.

A felülvizsgálat bejelentésekor Robert Buckland kancellár (brit főméltóság, a magyar nádor tisztséghez hasonló- szerk) kijelentette: „Ezek a javaslatok fontosak a kirendelt védők tevékenységének hosszú távú fenntarthatósága, a tisztességes díjak biztosítása és az adófizetők részére való értékteremtés érdekében. Hálás vagyok a „kirendelt védők” elkötelezettségéért és nagyon várom a további közös munkát. ”

Az ügyvédek ezentúl az ügyben végül fel nem használt anyagok tanulmányozásával járó időre is jár munkadíj, kiegészítés jár majd, ha terjedelmes a vádirat és a bizonyítékok, szintén emelt díj jár az ügyvédeknek, ha az ügyek tárgyalása valamiért meghiúsul, valamint az ügyek előkészítésével és a Crown Court részére történő benyújtásáért is extra díjat számíthatnak fel.

A Law Society szerint, amely az  angliai és walesi ügyvédeket képviselő szervezet, az Igazságügyi Minisztérium javaslatai nem kellően átgondoltak. Simon Davis a szervezet elnöke elmondta: „Többször is felhívtuk a figyelmet, hogy a védőügyvédek munkakörülményei nem megfelelőek. Ha a javaslatot nem igazítják az aktuális helyzethez, akkor el fog tűnni ez a szakma.”

„Az ország egyre nagyobb részén nem állnak rendelkezésre kirendelt védők. Ez már a brit igazságszolgáltatást is alapjaiban veszélyezteti – az áldozatok számára nem lehet ,majd igazságot szolgáltatni és a vádlottakat is megfoszthatják a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való joguktól.

„A szakemberek hiánya nem csak igazságtalansághoz vezet; gazdasági szempontból is veszélyes. A kirendelt védők hozzájárulnak az igazságszolgáltatás hatékony működéséhez – és ezzel spórolnak az adófizetőknek. ”

Caroline Goodwin QC, a Büntető Ügyvédi Kamara elnöke úgy nyilatkozott, hogy: „Tisztában vagyunk a társszakma akut helyzetével, ugyanis szimbiózisban élünk a védőügyvédekkel, akik nélkül a büntető igazságszolgáltatási rendszer egyszerűen nem működik, ezért osztjuk az aggodalmaikat. ”

Amanda Pinto QC, az Ügyvédi Kamara elnöke pedig így értékelte a kialakult helyzetet: „Ezek a javaslatok szerény előrelépést jelentenek a védő ügyvédek bizonyos díjaiban. Ez ugyna üdvözlendő első lépés, ahogy azt a kancellár is elismeri, de nem lehet szó nélkül elmenni a védők igazságszolgáltatásban betöltött fontos szerepe mellet, egy egyre összetettebb és terhesebb rendszerben.

„A büntető igazságszolgáltatás végrehajtásában részt vevőknek tisztességes és fenntartható díjakat kell fizetni az általuk elvégzett fontos munkáért. Úgy gondoljuk, hogy a konzultációval a kormány is elismeri, hogy a védőügyvédek és ügyvédek jelenlegi díjai túl alacsonyak a büntető igazságszolgáltatási rendszer megfelelő működésének fenntartásához. ”

(theguardian.com)


Kapcsolódó cikkek