Az EU Bírósága egy sajátos munkaügyi kérdésben hozott ítéletet egy francia jogvita eldöntésének részeként.
A szerző az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) ítéletét ismerteti, ami az AGS de Marseille és V., W., X., Y. és Z. dolgozók ügyében[1] született. Az érintett munkavállalókat 2017 szeptemberében és októberében a „K” nevű társaság részmunkaidős határozott idejű szerződéssel vette fel, ám a céget 2018. június 26-án csődeljárás alá vonták, ezután 2018. július 9-én a perben érintett munkavállalók azonnali hatállyal felmondtak. Ezzel párhuzamosan a francia cégbíróság (tribunal de commerce) 2018. július 24-ei ítéletével a K. társaság felszámolását rendelte el.
Ugyanaz év július 31-én e munkavállalók a draguignani munkaügyi bírósághoz (conseil de prud’hommes de Draguignanhoz) fordultak a K. társaság felszámolásából eredő kötelezettségeivel szembeni követeléseik megállapítása iránt e társaság ama mulasztásai alapján, amelyeket e munkavállalók kellően súlyosnak tartottak.
I. Bevezetés
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet végül az Aix en Provence-i fellebbviteli bíróság (cour d’appel d’Aix en Provence) terjesztette elő Luxembourghoz. Ennek előzményeként a jogvita az association Unedic délégation AGS de Marseille, továbbá az érintett munkavállalók, valamint a K. társaság felszámolója között keletkezett a cég felszámolás alá vonása után a dolgozók fennálló követelései tárgyában kelt jogvita során.
A kérelem a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008/94/EK irányelv[2] értelmezésére vonatkozott.
Az irányelv előirányozza az alkalmazottak bérének kifizetését akkor is, ha a munkáltató fizetésképtelenné válik. Arra kötelezi a tagállamokat, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyek ilyen esetben garanciát nyújtanak, valamint meghatározza az eljárásokat a határokon átnyúló régiókat érintő munkáltatói fizetésképtelenség esetére. Az alkalmazottak védelmét szolgálja a ki nem fizetett munkabérekkel kapcsolatos követelések érvényesítésére, a fizetésképtelenné vált munkáltatóval szemben.
A fizetésképtelenség megállapítása maga után vonja a munkáltató vagyonának teljes vagy részleges lefoglalását, illetve a felszámoló kijelölését, amennyiben az illetékes igazságügyi hatóság elhatározta az eljárás megkezdését, vagy megállapította, hogy a munkáltató vállalkozása vagy intézménye egyértelműen megszűnt, és a rendelkezésre álló eszközök az eljárás elindításához nem elegendők.
Az uniós országoknak kivételes esetben módjukban áll bizonyos munkavállalói csoportok esetében figyelmen kívül hagyni a munkavállalói követeléseket, amennyiben ezek a munkavállalók más formában egyenlő védelemben részesülnek. Az uniós országok kizárhatják az irányelv hatálya alól valamely természetes személy által alkalmazott háztartási alkalmazottakat. E kivételeken kívül valamennyi munkavállaló – függetlenül a munkaszerződés vagy a munkaviszony időtartamától – élvezheti eme irányelv védelmét. Az irányelv a részmunkaidős, a határozott időre szóló szerződéssel rendelkező és az ideiglenes szerződéssel rendelkező munkavállalókra is
vonatkozik.
Az uniós országok kötelesek garanciaintézeteket létrehozni, amelyek biztosítják a dolgozók bérének kifizetését, és adott esetben a munkaviszony megszűnéséért járó végkielégítést. Megállapíthatják az intézmény által kifizethető összegek maximumát, amelynek elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy elérje az irányelv szociális célkitűzését.
A garanciaintézet általi kifizetések minimális időtartamát a következők szerint kell meghatározni:
A munkáltatóknak hozzá kell járulniuk ezen intézmények finanszírozásához, kivéve, ha a finanszírozást teljes mértékben átvállalják az állami hatóságok.
A tagállamok előírhatják, hogy a fizetési garancia nem vonatkozik az alábbiakhoz kapcsolódó hozzájárulásukra:
Amennyiben a munkáltató nem fizette meg a szükséges társadalombiztosítási járulékokat, de a kifizetett bérekből azokat eredetileg levonták, a munkavállaló biztosítási intézménynél élvezett jogai nem szenvedhetnek kárt. A fizetett alkalmazottak nyugellátásra vonatkozó érdekeit is védi az irányelv, beleértve a kiegészítő nyugdíjrendszerek révén a túlélő hozzátartozónak járó ellátást is. Ez a védelem megilleti azokat a munkavállalókat is, akik a vállalkozás fizetésképtelenné válása előtt felmondtak.
A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, (3) preambulumbekezdésében kimondja, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén szükséges a munkavállalók védelméről rendelkezni és számukra egy minimális szintű védelmet biztosítani, különösen a fennálló követelések kifizetésének biztosítása érdekében, mindeközben figyelembe véve a Közösségen belüli kiegyensúlyozott gazdasági és szociális fejlődés szükségességét. Rámutat, hogy e célból a tagállamok kötelesek egy olyan intézetet létrehozni, amely szavatolja az érintett munkavállalók fennálló követeléseinek teljesítését. A munkáltató fizetésképtelensége esetén az irányelv a (3) preambulumbekezdésében kimondja, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén szükséges a munkavállalók védelméről rendelkezni és számukra egy minimális szintű védelmet biztosítani, különösen a fennálló követelések kifizetésének biztosítása érdekében, mindeközben figyelembe véve a Közösségen belüli kiegyensúlyozott gazdasági és szociális fejlődés szükségességét.
Kiemeli, hogy e célból a tagállamok kötelesek egy olyan intézetet létrehozni, amely szavatolja az érintett munkavállalók fennálló követeléseinek teljesítését.
Alapelv, hogy az irányelvek rendelkezései által a magánszemélyek számára biztosított jogok tényleges érvényesülését biztosító közvetlen horizontális hatály hiányában a tagállamok bíróságainak feladata, hogy a belső jogot az irányelvek szövegének és céljainak fényében értelmezzék, oly módon, hogy elérjék az irányelvek által elérni kívánt eredményeket.
Jogszerűnek tűnik tehát a felvetett kérdés, hogy értelmezhető-e az irányelv úgy, hogy a munkaszerződés fizetésképtelenség időszakában történő megszüntetése esetén a garanciaintézetnek a munkaviszony megszűnése miatti kártalanításra irányuló beavatkozása korlátozható a munkaviszonyt megszüntető személy figyelembevételével, hogy ezen értelmezés a munkavállalók közötti eltérő bánásmódhoz vezet-e, és hogy ezen eltérés, ha fennáll, objektív módon igazolt-e.
A jelen ügyben egyrészt az alapeljárás a munkavállalói követelések garanciaintézet általi kielégítésének következményeire vonatkoznak abban az esetben, amikor a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkaszerződés a munkavállaló kezdeményezésére szűnik meg. Nem vitatott tehát, hogy az ilyen helyzet a 2008/94 irányelv hatálya alá tartozik. Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság jelezte, hogy ezen irányelv értelmezésének nehézségével szembesült, mivel úgy tűnt számára, hogy ezen irányelv nem teszi függővé a garanciaintézetnek a munkaviszony megszűnése esetén járó végkielégítés címén történő beavatkozását e munkaviszony megszüntetését kezdeményezőtől.
II. A tényállás
A2017 szeptemberében és októberében az érintett munkavállalókat a K társaság részmunkaidős határozott idejű szerződéssel vette fel, a társaságot 2018. június 26-án csődeljárás alá vonták. 2018. július 9-én az érintett munkavállalók azonnali hatállyal felmondták a munkaszerződésüket. A francia cégbíróság 2018. július 24-ei ítéletével a K társaság felszámolását rendelte el. 2018. július 31-én e munkavállalók a draguignani munkaügyi bírósághoz fordultak a K társaság felszámolásából eredő kötelezettségeivel szembeni követeléseik megállapítása iránt, e társaság azon mulasztásai alapján, amelyeket e munkavállalók kellően súlyosnak tartottak. A 2020. július 2-ai ítéleteivel e bíróság:
E körülmények között az AGS de Marseille a 2021. szeptember 23-ai ítéletekkel szemben fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő Aix‑en‑Provence-i fellebbviteli bírósághoz.
A munkaszerződés rendkívüli felmondással történő megszüntetése a francia jogban e szerződés egyoldalú megszüntetésének a munkavállaló számára fenntartott módja, amellyel a munkavállaló úgy dönt, hogy megszünteti az említett szerződést azzal az indokkal, hogy a munkáltató olyan súlyos mulasztást követett el, amely a munkaszerződés fenntartását megakadályozza. Abban az időpontban, amikor a munkavállaló rendkívüli felmondással megszünteti a munkaszerződést, a munkaviszony azonnali hatállyal megszűnik.
A kérdést előterjesztő bíróság pontosítása szerint abban az esetben, ha a munkaszerződés valamelyik résztvevője által megkeresett bíróság úgy ítéli meg, hogy a munkavállaló által hivatkozott tények igazolják ezt a rendkívüli felmondást, akkor a munkaszerződés megszüntetése a tényleges és súlyos ok nélküli elbocsátás jogkövetkezményeivel jár. Következésképpen a munkáltató köteles megfizetni az ilyen elbocsátáshoz kapcsolódó kártérítést, azaz a felmondási időre járó munkabért és fizetett szabadságot, a törvényes vagy szerződéses végkielégítést, valamint a valós és súlyos ok nélküli elbocsátásért járó kártérítést.
Franciaországban minden, magánszférához tartozó munkáltató köteles biztosítani munkavállalóit a munkavállalói követelések garanciarendszerének kezelését végző egyesületnél védintézkedési, csődeljárási és felszámolási eljárás esetén a munkaszerződés teljesítése alapján nekik járó pénzösszegek megfizetése elmulasztásának kockázata ellen.
A francia semmítőszék (Cour de cassation) állandó ítélkezési gyakorlata szerint a munkaszerződésnek a munka törvénykönyve L. 3253‑8. cikkének 2. pontjában[3] említett időszakok alatti megszüntetése esetén az AGS által nyújtott garancia csak az ilyen, a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezésére történő megszüntetésből eredő követeléseket fedezi. Következésképpen az e garancia kizárt a munkaszerződés munkavállaló általi rendkívüli felmondás útján történő megszüntetése, nyugdíjba vonulása vagy a munkaszerződés bírósági úton történő megszüntetése esetén.
A semmítőszék a 2019. július 10-ei ítéletében úgy határozott, hogy nem fordul elsőbbségi alkotmányossági kérdéssel a francia alkotmánytanácshoz a munka törvénykönyve L. 3253‑8. cikke 2. pontjának a semmítőszék általi értelmezésének tényleges terjedelme kapcsán, mivel egyrészt az e rendelkezésben előírt garancia célja a társaság üzleti tevékenységének folytatása, a foglalkoztatás fenntartása és a kötelezettségek teljesítése céljából bekövetkezett munkaviszony-megszüntetésből eredő követelések AGS általi megelőlegezése, másrészt pedig az, hogy a semmítőszék által következetesen értelmezett nemzeti szabályozás – amely kizárja az AGS garanciáját olyan szerződés megszüntetések esetére, amelyek nem a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezéséből erednek – a tárgyával közvetlen kapcsolatban álló helyzetek közötti különbségen alapuló eltérő bánásmódot valósít meg.
Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a munkaszerződésnek a munkáltató fizetésképtelensége miatti megszüntetése úgy tűnt számára, hogy a 2008/94 irányelv nem teszi függővé a garanciaintézetnek a munkaviszony megszűnése esetén járó végkielégítés címén történő beavatkozását e megszüntetés kezdeményezőjétől.
Ezt az értelmezést megerősíti az EUB korábbi ítélete[4] is. amely szerint az uniós jogot végrehajtó nemzeti szabályozást az egyenlőség elvének tiszteletben tartásával kell értelmezni.
E körülmények között a Aix‑en‑Provence-i fellebbviteli bíróság eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.
III. Az eset értékelése
III.1 Az EUB által együttesen vizsgált négy kérdésével, az előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a 2008/94 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseit az ezen irányelv 3. cikkével összhangban létrehozott garanciaintézet által a munkavállalók követeléseinek kifizetését biztosító rendszer fedezi, amennyiben a munkaszerződés megszüntetése a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezésére történik, de kizárja az ilyen követelések e garanciaintézet általi fedezését, ha az érintett munkavállaló a munkaszerződését a munkáltatója részéről a szerződés fenntartását megakadályozó, kellően súlyos mulasztás miatt szüntette meg rendkívüli felmondással, és a nemzeti bíróság e rendkívüli felmondást indokoltnak ítélte.
A kérdések megválaszolása kapcsán az EUB először is felhívta a figyelmet arra, hogy a 2008/94 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében ezen irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.
Az irányelv 3. cikkének első bekezdése kimondja, hogy a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a garanciaintézetek ugyanezen irányelv 4. cikkének sérelme nélkül biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseinek a kielégítését, és amennyiben a nemzeti jog ezt előírja a munkaviszony megszűnése esetén a végkielégítést is.
Az irányelv 8. cikke által előírt védelem kedvezményezettjeivel kapcsolatban e cikk szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy ezen irányelv célja a munkáltatójuk, illetve korábbi munkáltatójuk fizetésképtelenségével érintett munkavállalók és korábbi munkavállalók védelme. E cikk a garancia kedvezményezettjeinek meghatározása tekintetében teljesíti az irányelvek valamely rendelkezésének közvetlen alkalmazhatóságához megkövetelt, pontosságra és feltétlen jellegre vonatkozó feltételeket[5].
III.2 Az EUB megállapítása szerint 2008/94 irányelv 4., 5. és 12. cikke a tagállamok számára lehetővé teszi nem csupán a garanciaintézetek felépítése, finanszírozása és működése részletes szabályainak meghatározását, hanem azt is, hogy bizonyos körülmények esetén korlátozzák a munkavállalók részére nyújtandó védelmet. Nem rendelkeznek a tagállamok azon lehetőségére vonatkozó korlátozásról, hogy behajtsák az olyan összegeket, amelyeket a 2008/94 irányelvet végrehajtó alkalmazandó nemzeti szabályozás szerint jogalap nélkül fizettek ki[6] .
E vonatkozásban az irányelv 3. cikkének második mondata szerint a garanciaintézet által átvállalt követelések azok a fennálló, díjazásra vonatkozó követelések, amelyek a tagállamok által meghatározott időpont előtti és/vagy – adott esetben – utáni időszakra vonatkoznak[7].
Az irányelv 4. cikke értelmében, amennyiben a tagállamok korlátozzák a garanciaintézetek fizetési kötelezettségét, meghatározzák annak az időszaknak a hosszát, amely alatt a garanciaintézet a fennálló követeléseket köteles kifizetni. A tagállamok az ilyen intézmények által teljesítendő kifizetésekre felső határt állapíthatnak meg.
Az EUB korábbi ítéletében már kimondta, hogy a 2008/94 irányelv 3. cikkének második bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy meghatározzák azt az időpontot, amely előtt és/vagy – adott esetben –után húzódik az az időszak, amelynek során a ki nem egyenlített díjazásoknak megfelelő követeléseket a garanciaintézet átvállalja, ekként lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy szabadon meghatározzák a megfelelő időpontot[8]. Következésképpen semmi nem zárja ki azt, hogy a valamely munkáltatóval szembeni fizetésképtelenségi eljárás megindításának időpontját a tagállam referencia‑időpontként figyelembe vehesse azon időszak garanciaintézet általi meghatározásához, amely tekintetében kifizeti az e munkáltató munkavállalóinak fennálló bérköveteléseit.
Ugyanakkor, a garanciaintézet által az érintett munkavállalók fennálló bérkövetelései címén jogalap nélkül megfizetett összegek munkavállalóktól való behajtására vonatkozó nemzeti szabályozás alkalmazása nem teheti lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé e munkavállalók számára azon joguk gyakorlását, hogy a garanciaintézettől követeljék a meg nem fizetett munkabér címén járó összegek kifizetését.
Az EUB korábbi ítéletének megállapítása szerint a garanciaintézet által e munkavállalók fennálló bérkövetelései címén jogalap nélkül megfizetett összegek munkavállalóktól való behajtására vonatkozó nemzeti szabályozás alkalmazása nem teheti lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé e munkavállalók számára azon joguk gyakorlását, hogy a garanciaintézettől követeljék a meg nem fizetett munkabér címén járó összegek kifizetését[9].
III.3 Másodszor, a francia munka törvénykönyvének L. 3253‑6. cikke arra kötelezi a magánszféra munkáltatóit, hogy biztosítsák munkavállalóikat „a munkaszerződés teljesítése alapján nekik járó pénzösszegek” megfizetése elmulasztásának kockázatával szemben[10].
Ennek kapcsán feltétlenül rögzíteni kell, hogy az irányelv 8. cikke előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszereken kívüli, szakmai és szakmaközi kiegészítő ellátórendszerek előírásai szerinti, az öregségi ellátásokra vonatkozó, már megszerzett jogosultságaik tekintetében megteszik a szükséges intézkedéseket azon munkavállalók érdekeinek védelmében, akik a munkáltató fizetésképtelenségének kezdetekor kiléptek a munkáltató vállalkozásából vagy üzeméből.
A tagállamok e cikk átültetése keretében széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek mind a munkavállalók által a kiegészítő ellátórendszerekben az öregségi jogok tekintetében szerzett jogok védelmére vonatkozó mechanizmus, mind e védelem szintjének meghatározására. E rendelkezés tehát nem értelmezhető úgy, hogy az az érintett jogok teljes körű biztosítását követelné meg[11].
E cikk alkalmazandó az olyan helyzetre, amikor a munkáltató – aki szakmaközi szervezet útján biztosítja a foglalkoztatói nyugellátást – fizetésképtelensége miatt nem képes biztosítani az ezen a szakmaközi szervezet által nyújtott említett szolgáltatások összegének olyan csökkentéséből eredő veszteségek ellentételezését, amely csökkentést a pénzügyi szolgáltatásokat felügyelő és az említett szervezet prudenciális felügyeletét ellátó állami hatóság engedélyezett[12].
Ebből következik, hogy a tagállamok a 2008/94 irányelv által követett célnak megfelelően – az ezen irányelv 12. cikke értelmében vett bármiféle visszaélés hiányában – munkavállalók számára az e rendelkezésben előírt minimális szintű védelmet kötelesek biztosítani[13].
Azon kérdés vizsgálatának, hogy a 2008/94 irányelv 8. cikke feltétlen és kellően pontos‑e, három szempontra kell vonatkoznia, az e rendelkezésben előírt védelem kedvezményezettjeinek meghatározására, e védelem tartalmára és az említett védelem nyújtójának beazonosítására[14].
Ennek során figyelembe kell venni, hogy a munkaszerződésnek az alapügyben szereplőhöz hasonló megszűnéséből eredő követelések a 2008/94 irányelv 3. cikke értelmében vett, a munkaviszony megszűnése miatti végkielégítés iránti követeléseknek minősülnek[15].
III.4 Harmadszor, az EUB megállapítása szerint ezen irányelv szövegében semmi nem enged arra következtetni, hogy a munkavállalói követelések garanciaintézet általi kifizetését valamely tagállam kizárhatná abban az esetben, ha a munkaszerződés megszüntetését e munkavállaló a munkáltató mulasztása miatt kezdeményezi. A 2008/94 irányelv ugyanis semmilyen különbséget nem tesz e követeléseknek az említett intézmény általi fedezését illetően aszerint, hogy a munkaszerződés megszüntetésének kezdeményezője a munkavállaló‑e, vagy sem[16].
A 2008/94 irányelv 3. cikkének első mondata értelmében a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a garanciaintézetek ezen irányelv 4. cikkének sérelme nélkül biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseinek a kielégítését, és amennyiben a nemzeti jog ezt előírja, a végkielégítést is a munkaviszony megszűnése esetén[17].
A 2008/94 irányelv 8. cikke által előírt védelem kedvezményezettjeivel kapcsolatban e cikk szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy ezen irányelv célja a munkáltatójuk, illetve korábbi munkáltatójuk fizetésképtelenségével érintett munkavállalók és korábbi munkavállalók védelme. Ennélfogva az említett cikk a garancia kedvezményezettjeinek meghatározása tekintetében teljesíti az irányelvek valamely rendelkezésének közvetlen alkalmazhatóságához megkövetelt, pontosságra és feltétlen jellegre vonatkozó feltételeket[18].
A tagállamok e cikk keretében biztosítják továbbá azt is, hogy a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszereken kívüli, szakmai és szakmaközi kiegészítő ellátórendszerek előírásai szerinti, az öregségi ellátásokra vonatkozó, már megszerzett jogosultságaik tekintetében megteszik a szükséges intézkedéseket azon munkavállalók érdekeinek védelmében, akik a munkáltató fizetésképtelenségének kezdetekor kiléptek a munkáltató vállalkozásából vagy üzeméből.
A tagállamok irányelv 8. cikkének átültetése keretében széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek mind a munkavállalók által a kiegészítő ellátórendszerekben az öregségi jogok tekintetében szerzett jogok védelmére vonatkozó mechanizmus, mind e védelem szintjének meghatározására[19]. Ebből következően a tagállamok a 2008/94 irányelv által követett célnak megfelelően – az ezen irányelv 12. cikke értelmében vett bármiféle visszaélés hiányában – a munkavállalók számára az e rendelkezésben előírt minimális szintű védelmet kötelesek biztosítani [20]. Természetesen az egyes tagállamok feladata, hogy a nemzeti jog keretein belül a 2008/94 irányelv 3. cikke első bekezdésének hatálya alá tartozó kártérítéseket meghatározzák[21]. E vonatkozásban a 2008/94 irányelv 3. cikkének második mondata szerint a garanciaintézet által átvállalt követelések azok a fennálló, díjazásra vonatkozó követelések, amelyek a tagállamok által meghatározott időpont előtti és/vagy – adott esetben – utáni időszakra vonatkoznak[22].
Az EUB korábbi ítéletében már kimondta, hogy az irányelv 3. cikkének második bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy meghatározzák azt az időpontot, amely előtt és/vagy – adott esetben –után húzódik az az időszak, amelynek során a ki nem egyenlített díjazásoknak megfelelő követeléseket a garanciaintézet átvállalja, ekként lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy szabadon meghatározzák a megfelelő időpontot[23].
Az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok korlátozhatják az irányelv 3. cikkében a garanciaintézetek előírt fizetési kötelezettségét. Az irányelv 4. cikke (2) bekezdésének első albekezdése értelmében, amennyiben a tagállamok élnek az (1) bekezdésben említett lehetőséggel, meghatározzák azon időszaknak a hosszát, amely alatt a garanciaintézet kifizeti a fennálló követeléseket. Ez az időszak azonban nem lehet rövidebb, mint a 3. cikk második bekezdésében említett időpont előtt és/vagy után a munkaviszony utolsó három hónapjára járó fizetési igényre vonatkozó időszak. Ugyanezen irányelv 4. cikke (2) bekezdésének második albekezdése lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra is, hogy ezt a három hónapos minimális időszakot beszámítsák a legalább hat hónapos referencia‑időszakba.
A 2008/94 irányelv 4., 5. és 12. cikke – amely a tagállamok számára lehetővé teszi nem csupán a garanciaintézetek felépítése, finanszírozása és működése részletes szabályainak meghatározását, hanem azt is, hogy bizonyos körülmények esetén korlátozzák a munkavállalók részére nyújtandó védelmet – nem rendelkeznek a tagállamok azon lehetőségére vonatkozó korlátozásról, hogy behajtsák az olyan összegeket, amelyeket a 2008/94 irányelvet végrehajtó alkalmazandó nemzeti szabályozás szerint jogalap nélkül fizettek ki[24]. Vagyis a tagállamok e felső határ keretein belül, amelyek meghatározására a fennálló követelések biztosítása tekintetében jogosultak, az érintett összes fennálló követelés megfizetését kötelesek biztosítani[25].
Ugyanakkor az irányelvben elismert azon lehetőség, hogy meghatározzák a garanciaintézet által teljesítendő követeléseket, az egyenlőségnek és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvéből fakadó követelmények alá tartozik. Ez az elv megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérően kivéve, ha a különbségtétel objektív módon igazolható[26]. E tekintetben azonban meg kell jegyezni, hogy a munkaszerződésnek a munkavállaló által – a munkáltató részéről a szerződés fenntartását megakadályozó, kellően súlyos mulasztások miatt történő – rendkívüli felmondással történő megszüntetése, amelyet a nemzeti bíróság indokoltnak tekint, nem tekinthető a munkavállaló szándékából eredőnek, mivel az valójában a munkáltató érintett mulasztásainak következménye.
Ezért a jelen ügy tényállása szerinti helyzetben, meg kell állapítani, hogy a munkaszerződésüket felmondó munkavállalók összehasonlítható helyzetben vannak azon munkavállalókkal, akiknek a szerződése a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezésére szűnt meg [27]. E tekintetben azonkívül, hogy a munkaszerződésnek a munkavállaló által rendkívüli felmondással történő megszüntetése nem tekinthető e munkavállaló szándékából eredőnek abban az esetben, ha az valójában a munkáltató mulasztásának következménye, meg kell jegyezni, hogy az említett követelmények a 2008/94 irányelv szociális célját nem fedhetik el.
A 2008/94 irányelv által biztosított jogok, amely irányelv szociális célja az, hogy valamennyi munkavállaló számára garantáljon egy minimális szintű európai uniós védelmet a munkáltató fizetésképtelensége esetén[28]. A munkavállalók szociális védelemhez való jog területe alá tartozik, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyekben alkalmazott behajtási feltételek nem kedvezőtlenebbek‑e a munkavállalók számára, mint az említett terület alá tartozó nemzeti rendelkezések címén fizetendő egyéb hasonló ellátások behajtásának feltételei[29].
E szociális cél abban áll, hogy valamennyi munkavállaló számára garantáljon egy minimális szintű uniós védelmet a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó fennálló követelések kielégítése révén[30].
IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete
A EUB határozata szerint a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, fennálló követeléseit az ezen irányelv 3. cikkének megfelelően létrehozott, nemzeti garanciaintézet általi kielégítését biztosító rendszer fedezi, amennyiben a munkaszerződés megszüntetése a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy az érintett munkáltató kezdeményezésére történik, de kizárja az ilyen követelések e garanciaintézet általi fedezését, ha az érintett munkavállaló a munkaszerződését a munkáltatója részéről a szerződés fenntartását megakadályozó, kellően súlyos mulasztás miatt szüntette meg rendkívüli felmondással, és a nemzeti bíróság e rendkívüli felmondást indokoltnak ítélte.
Lábjegyzetek:
[1] 2024. február 22-i az Association Unedic délégation AGS de Marseille és V, W, X, Y, Z, a K társaság felszámolója C‑125/23. sz. ügy, ítélet, ECLI:EU:C:2024:163 (a továbbiakban: Ítélet).
[2] a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008. október 22‑i 2008/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv
[3] A francia munka törvénykönyve code du travail – szerint: „Az L. 3253‑6. cikkben említett biztosítás kiterjed:
1° A munkavállalóknak a fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárást megindító határozat meghozatalának időpontjában járó összegek, valamint a munkáltató által a szakmai biztosítási szerződés alapján fizetendő hozzájárulások;
2° A munkaszerződések megszűnéséből eredő követelések:
a) A megfigyelési időszak alatt;
b) A védintézkedési, helyreállítási vagy átruházási tervet megállapító ítéletet követő hónapban;
c) A felszámolást elrendelő ítéletet követő tizenöt napon belül, vagy huszonegy napon belül, amennyiben munkahelyvédelmi tervet készítenek;
d) A felszámolást elrendelő ítéletben engedélyezett tevékenység átmeneti fenntartása alatt és a tevékenység e fenntartásának végét követő tizenöt napon belül, vagy munkahelyvédelmi terv készítése esetén huszonegy napon belül. […]”
[4] 2008. január 17‑i Velasco Navarro ítélet C‑246/06, EU:C:2008:19, 35. és 36. pont.
[5] 2018. szeptember 6‑i Hampshire ítélet, C‑17/17, EU:C:2018:674, 57. pont.
[6] 2009. július 16‑i Visciano ítélet, C‑69/08, EU:C:2009:468, 38. pont.
[7] 2023. február 16-i IG és az Agenţia Judeţeană de Ocupare a Forţei de Muncă Ilfov (C‑524/21), valamint az Agenţia Municipală pentru Ocuparea Forţei de Muncă Bucureşti és IM (C‑525/21) C‑524/21. és C‑525/21. sz. egyesített ügyek, Ítélet ECLI:EU:C:2023:100.
[8] 2013. április 18‑i Mustafa ítélet, C‑247/12, EU:C:2013:256, 39. és 41. pont.
[9] Agenţia Judeţeană Ítélet, 49. pont.
[10] A francia munka törvénykönyve a code du travail jelen esetre alkalmazandó változatának L. 3253‑6. cikke szerint: Védintézkedési, csődeljárási és felszámolási eljárás esetén minden magánszférához tartozó munkáltató köteles munkavállalóit – az L. 5422‑13. cikkben említett külföldi kiküldetésben vagy külföldön dolgozó munkavállalókat is – biztosítani a munkaszerződés teljesítése alapján nekik járó pénzösszegek megfizetése elmulasztásának kockázata ellen.”
[11] Hampshire ítélet, 41. pont.
[12] 2019. december 19-i a Pensions‑Sicherungs‑Verein VVaG és Günther Bauer a Pensions‑Sicherungs‑Verein VVaG és Günther Bauer ügy, ítélet ECLI:EU:C:2019:1128, 36. pont.
[13] 2016. november 24‑i Webb‑Sämann ítélet, C‑454/15, EU:C:2016:891, 35. pont; Hampshire ítélet, 47. pont.
[14] Pensions‑Sicherungs‑Verein ítélet, 49. pont.
[15] Ítélet 43. pont.
[16] Ítélet 44. pont
[17] Agenţia Judeţeană Ítélet,35. pont.
[18] Hampshire ítélet, 57. pont.
[19] Hampshire ítélet, 41. pont.
[20] Webb‑Sämann ítélet, 35. pont; Hampshire ítélet, 47. pont.
[21] Ítélet 45. pont.
[22] Agenţia Judeţeană Ítélet, 43. pont.
[23] Mustafa ítélet, 39.; 41. pont.
[24] Visciano ítélet, 38. pont.
[25] 2017. március 2‑i Eschenbrenner ítélet, C‑496/15, EU:C:2017:152, 53. pont.
[26] 2018. június 28‑i Checa Honrado ítélet, C‑57/17, EU:C:2018:512, 31-32.pont.
27 Checa Honrado ítélet, 39.pont.
[26] 2018. július 25‑i Guigo ítélet, C‑338/17, EU:C:2018:605, 28. pont.[29] Agenţia Judeţeană Ítélet 58. pont.
[30] Checa Honrado ítélet, 46. pont.
Az online gyógyszer-értékesítés EU-s jogi aktusainak számos értelmezése után most az uniós bíróság egy, az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatással foglalkozott, mely elősegíti a kereskedők és ügyfeleik összekapcsolását.
Az EU luxembourgi bíróságát most először kérték fel annak kifejtésére, miszerint a tagállamok dönthetnek-e úgy, hogy megakadályozzák az éves fizetett szabadsághoz való jog pénzbeli megváltását, miként azt Olaszország tette a közszférában.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!
