A rendőrségi nyilvántartásból szerzett adat felhasználása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rendőr kölcsönkért a hitelező pedig egy rendszámot kért cserébe a rendőrségi nyilvántartásból. Amikor a rendőr rákeresett a kért rendszámra az FBI lecsapott.

A Supreme Court (az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága) engedélyezte a felülvizsgálati eljárást abban az ügyben, amelynek tárgya, hogy a számítógépes megfigyelés útján jogszerűen gyűjtött információknak az előre meghatározott céltól eltérő kezelése bűncselekménynek minősül-e0.

A Van Buren kontra Egyesült Államok ügy tényállása szerint Nathan Van Buren, a georgiai Cumming rendőre kapcsolatba lépett és kölcsönkért egy bűncselekménnyel gyanúsított személlyel. Az elkövető elfogása során az FBI és a helyi rendőrség arra utasította ezt a személyt, hogy kérje meg Van Buren rendőrtisztet, hogy a kölcsönért cserébe keressen rá a nyilvántartásban egy helyi sztriptíz klub táncosának rendszámára. Van Buren a rendőrségi hozzáférésével rá is keresett a kért rendszámra. Az FBI ezután letartóztatta Van Buren rendőrtisztet, és számítógépes csalással vádolta őt a számítógépes csalásokról és visszaélésekről szóló törvény (CFAA) alapján.

A felülvizsgálati indítvány előterjesztője azt állítja, hogy a CFAA nem minősíti bűncselekménynek a számítógépes rendszerhez való hozzáférés útján jogszerűen megszerzett adatnak az előre meghatározott céltól eltérő célra történő felhasználását.

A fellebbviteli bíróság megosztott volt a kérdésben és négy a háromhoz arányban úgy döntött, hogy a számítógépes rendszer útján való hozzáféréssel rendelkező személy megsérti a számítógépes csalásokról és visszaélésekről szóló törvényt, amikor nem megfelelő célra használja fel a megszerzett információkat. Ez az eset jó példa lehet arra, hogy a CFAA ilyen kiterjesztő értelmezése jogszerűtlen. A CFAA-t úgy kell értelmezni, hogy egy személy akkor követ el bűncselekményt, ha „a számítógépről olyan információkat szerez meg, amelyek megszerzésére nem jogosult”.

A CFAA ilyen kiterjesztő értelmezése kriminalizálná a szokásos számítógép-használatot az egész országban, ezáltal önkényes jogértelmezést tenne lehetővé, és kiüresítené azt az elvet, amely szerint a szövetségi büntető törvényt nem lehet úgy értelmezni, hogy büntesse a mindennapi élet szokásos cselekményeit, hacsak a törvény szövege egyértelműen így nem rendelkezik.

A CFAA akkor rendeli bünteti a számítógépes rendszerhez hozzáférő személyt, ha erre nem volt engedélye vagy azt meghaladóan fért hozzá az adatokhoz, és így  szerzett információt bármilyen védett számítógépről”. Ezenkívül a törvény rendelkezik az „engedélyezett hozzáférés túllépéséről”, illetve „azt az esetet, amikor a számítógéphez hozzáféréssel rendelkező személy az informatikai rendszerben tárolt információkat jogosulatlanul megszerzi vagy megváltoztatja.”

(jurist.org)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.