A véleménynyilvánítás szabadsága kiterjed a közérdekű adatok megismerésére

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Magyar Helsinki Bizottság által előterjesztett ügyben kimondta, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye védi a közérdekű adatok megismerésének jogát, amely része a véleménynyilvánítás szabadságának. A Bíróság álláspontja szerint a magyar állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, amikor annak kérelmére a rendőrség nem adta ki a kirendelt védők neveit és az általuk képviselt terheltek számát.

A döntés előzményei

A Magyar Helsinki Bizottság (továbbiakban: Bizottság) 2008-ban projektet indított, “A hatékony védelemhez való jog és a kirendelt védői rendszer reformja” elnevezéssel, amely során együttműködött az Igazságügy Minisztériummal és különböző kamarákkal. A projekt keretében 150 lezárt ügyben vizsgálták a kirendelt védő által kifejtett jogi képviselet hatákonyságát. Ezzel párhuzamosan a Bizottság egy másik projektetben is részt vett, a “A hatékony védelemhez való jog az Európai Unióban és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés a joggyakorlat vizsgálata alapján” elnevezéssel, amelyet 9 európai országban hajtottak végre az Európai Közösség és az Opern Society Alapítvány finanszírozásával.

[multibox]

A Bizottság megállapítása alapján a kirendelt védők által kifejtett jogi védelem nem hatékony, mivel a hatóságok a területi kamarák által rendelkezésre bocsátott listából szabadon választhatják ki a kirendelt védő személyét. A szabad választás eredményeképpen a hatóságok az ügyek döntő többségében egy szűk körből rendelték ki a terhelt védőjét. A kirendelés gyakorlata így átláthatatlan volt.

A kutatás alapján a Budapesti Ügyvédi Kamarával való együttműködés keretében javaslatot tettek a kirendelt védők tevékenységével kapcsolatos etikai szabályok előírására, valamint arra, hogy a jelenlegi rendszert váltsák fel egy számítógépes programmal, amely véletlenszerű módon jelöli ki a védő személyét.

A kutatás során a Bizottság adatkérésekkel fordulta magyar rendőrkapitányságokhoz. Az adatkérésére tizenhét rendőrkapitányság megküldte a kért adatokat, azonban 5 rendőrkapitányság megtagadta azok kiadását. A szervezet bírósági úton kívánta érvényesíteni jogos adatkérését, ezért az adatok kiadását megtagadó határozatokkal szemben bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett.

A Bizottság által indított polgári peres eljárás, a felek és a magyar bíróságok álláspontja

A Bizottság 2009. szeptember 25-én keresetet terjesztett elő, amelyben  azzal érvelt, hogy mivel a kirendelt védők munkadíját közpénzből fizetik és tevékenységük közérdek, ezért az az adatok közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a kirendelt védők nevei személyes adatnak minősülnek, mivel a védők nem a rendőrség keretein belül fejtik ki tevékenységüket és nem is tagjai állami szervezetnek, ezenkívül a rendőrség szerint a Bizottság kérésének teljesítése aránytalan többleterhet róna a rendőrségre.

Az elsőfokon eljáró Debreceni Bíróság arra kötelezte a rendőrséget, hogy 60 napon belül tegyen eleget a Bizottság adatkérésének. 

A bíróság megállapítása szerint ugyan a kirendelt védők nem tartoznak a rendőrség állományába, nem a rendőrség alkalmazottai vagy képviselői, azonban az általuk végzett tevéklenység egyértelműen közlrdeklődésre tarthat számot a jogalkotó célja és a védők által betöltött szerep alapján.

A bíróság megállapítása szerint a kirendelt védők tevékenysége az Alkotmányban/Alaptörvényben foglalt védelemhez való alkotmányos alapjog érvényesülését segíti elő. Ezek alapján a bíróság megállapította, hogy a Bizottság adatkérése jogszerű volt és a kért adatok közérdekből nyilvános adatnak minősülnek nem pedig személyes adatnak, ezért azokat ki kell adni a kérelmezőnek. A bíróság ítéletében arra hivatkozott, hogy az információs társadalomhoz fűződő közérdek erősebb a személyes adatok védelménél, ugyanakkor a kirendelés időpontjától kezdve a kirendelt védők neve bárki számára megismerhető, tehát személyes adatok védelmére hivatkozva nem lehet megtagadni azok kiadását.

A rendőrkapitányságok fellebbezése nyomán a Hajdú Bihar Megyei Bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. Jogszerűnek találta a rendőrség érvelését és elutasította az adatok kiadására vonatkozó kérelmet. A bíróság azzal érvelt, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) nem nyilvánítja közügynek a kirendelt védők eljárását, attól függetlenül, hogy munkadíjukat az állam közpénzből fizeti.

A bíróság kiemelte, hogy a kirendelt védők személyes adatait az adatvédelmi törvényvédeni rendeli, ezért a kérelemnek a rendőrség nem tehet eleget.

A bíróság döntése alapján a Bizottság a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, azonban a másodfokú ítéletet a forum jóváhagyta. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a rendőrség által kirendelt és az állam által fizetett védők neve és az általuk képviselt terheltek száma nem nyilvános adat, ezért azokat nem kell és a személyiségi jogokra tekintettel nem is lehet kiadni a szervezetnek.

Miután a Bizottság a rendelkezésére álló összes jogorvoslati lehetőséget kimerítette, jogorvoslati igényével az EJEB-hez fordult.

A releváns jog

Az Emberi Jogok és az Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezmény (továbbiakban: Egyezmény)10. Cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék.

2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Az Egyezmény 10. Cikkének feltételezett megsértése

A kérelmező álláspontja szerint a kért adatok kiadásának megtagadása az Egyezmény 10 Cikkében foglalt véleménynyilvánítás szabadságához való jog megsértését jelenti.

A Felek Nagy Kamarához intézett előterjesztései

A kormány vitatta az Egyezmény 10. Cikkének alkalmazhatóságát és kérte, hogy tekintse a kérelmet megengedhetetlennek.

A kérelmező vitatta a kormány álláspontját. A Bíróság esetjogára hivatkozva úgy ítélte meg, hogy a Bíróságnak van joghatósága a döntéshozatalra és az Egyezmény 10. Cikkében foglalt védelem kiterjed a jelen ügyre is. Állásponjta szerint az információ adás és megszerzés jogába tartozó információkkal kapcsolatban, a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben az államok nem mondhatják azt, hogy az adatkérések tárgyától függetlenül biztosítják ezt a jogot az állampolgárok számára, ha a tényleges adatkérések során megtagadják a fontos közérdekből nyilvános adatok kiadását. Az információhoz való hozzáférés elengedhetetlen feltétele a véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásához. A Bizottság érvelése szerint az információhoz való hozzáférés joga a véleménynyilvánítás szabadságán belül értelmezendő, mivel ez a szabadság információ hiányában nem gyakorolható.

Az Egyesült Királyság Kormánya beavatkozóként vett részt az ügyben és kérte a bíróságtól annak megállapítását, hogy az Egyezmény 10. Cikke nem alakalmazható a jelen ügyre, ahogy azt a bíróság a Leander v. Sweden ítéletében is kinyilvánította.

A Media Legal Defence Initiative, a Campaign for Freedom of Information, ARTICLE 19, az Access to Information Programme és a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezetek pedig a Bizottsággal értettek egyet.

A Bíróság álláspontja

Az ügyben a kérdés az, hogy az Egyezmény 10. Cikke értelmezhető-e úgy, hogy az jogot bíztosít a kérelmező számára egy közfeladatot ellátó szerv által kezelt adathoz való hozzáféréshez. A Bíróság megítélése szerint az Egyezmény 10. Cikke alkalmazandó a jelen ügyre, mivel az információ kiadásának megtagadása hátrányos a Bizottság számára.

A Bíróság legfőbb kérdésnek azt tekintette, hogy a kérelmező által előterjesztett indítvány az Egyezmény 10. Cikkének hatálya alá tartozó kérdés-e.

A releváns jog megvizsgálását követően a Bíróság nem értett egyet a magyar és a brit kormány álláspontjával és amellett foglalt állást, hogy nincs olyan jogi rendelkezés, amely megalapozná a kérelem visszautasítását.

A Kormány álláspontja

A Kormány álláspontja szerint az Egyezmény 10. Cikke nem alkalmazható a jelen ügyre, és a Bíróság a Társaság a Szabadságjogokért v. Magyarország  ügyhöz hasonlóan csak a belső jog alakalmazandó ebben az esetben is.

Akormány szerint a Minisztertanács külön egyezményt alkotott a hivatalos, közérdekű dokumentumokhoz való hozzáférésről, amellyel egyértelműen kinyilvánították azon szándékukat, hogy az Egyezmény 10. Cikkét nem kívánják kiterjeszteni erre az esetre.

Alapvető tény, hogy az Egyezmény alapján beépítették a nemzeti jogba az információhoz való hozzáférés jogát, azonban annak ellenére, hogy lehetőségük volt az Egyezményben foglaltaknál szélesebb körű jogok biztosítására, ezt nem tették meg.

A Kormány arra hivatkozott, hogy az információhoz való hozzáférés joga egy önálló jogosultság , amelynek kifejezett célja az átláthatóság és a helyes kormányzás ellenőrzése, tehát nem tartozik a véleménynyilvánítás szabadságának kereteibe. 

A Kormány azzal érvelt, hogy a kért adatok közlése nem szükséges ahhoz, hogy a kérelmező képes legyen kialakítani véleményét a védők kirendeléséről.

A kirendelt védők adatai személyes adatot képeznek, amelyet csak jogszabályi felhatalmazás alapján lehet nyilvánosságra hozni. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a kirendelt védőknek nincs közhatalmi jogosultsága és nem a kirendelő hatóság nevében vagy képviseletében járnak el. A Kormány kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság által kifejtett álláspontot tekintik irányadónak az összes ügyre.

A fentiek alapján jogi felhatalmazás hiányában nem lehet kiadni a kérelmező által kért adatokat.

A Kormány álláspontja szerint a kérelem megtagadását, jogszerűen alapították az érintettek személyes adatainak védelmére. A kérelem megtagadására továbbá azért is szükség volt, mert a kérelmező által lefolytatott kutatás becsmérlő hangvételű volt a kirendelt védők által elvégzett munkát illletően, amely alkalmas volt ezen személyek jóhírnevének megsértésére.

Amennyiben a Bíróság azt állapítaná meg, hogy az adatok kiadása az államot terhelő pozitív-tevőleges- jogi kötelezettség, akkor az államnak nagymértékű mozgásteret kellene biztosítani a kért információk kiadásában. Ezt a mozgásteret csak a kérelmező érdeke korlátozza, azonban a kérelem tényekkel és jogszabályokkal való alátámasztása elengedhetetlen a jogosulatlan adatigénylés elhárítása érdekében. Mivel a kérelmező adatkérésének nincs jogi alapja, ezért számára nem lehet kiadni a kért adatokat.

Hangsúlyozta, hogy amennyiben az az államnak tevőleges kötelezettsége állna fenn, az megbontaná a közérdek és a magánérdek közötti egyensúlyt, azonban ebben a konkrét ügyben az egyik magánérdeknek elsőbbséget adna egy másikkal szemben, vagyis a kérelmező magánérdekét a kirendelt védők magánérdeke elé helyeznék, amely az Egyezmény 8. Cikkébe ütközik.

A Kormány hivatkozott arra is, hogy a sajtó és a nem kormányzati szervezetek nem tudják a személyes adatoknak azonos szintű védelmet biztosítani, mivel az előbbinek vannak szakmai előírásai, az utóbbinak nincs az adatok kezelésére vonatkozó kialakult gyakorlata.

[htmlbox BDT]

A kérelmező álláspontja

A kérelmező kérte a Bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy az Egyezmény 10. Cikke alkalmazható a jelen ügyre. Kifejtette, hogy az Egyezmény ugyan a “megismerés” és közlés” szavakat használja, azonban a kérelmező álláspontja szerint azt az információ kérésre is alkalmazni kell, ahogy a Bíróság a Dammann v. Svájc ügyben hozott ítéletében deklarálta. A Bíróság egyértelműen kijelentette, hogy a nyilvános adatkérés az Egyezmény 10. Cikke alá tartozónak minősül.

A Guerra és Mások v. Olaszország és a Roche v. Egyesült Királyság ügyekben a Bíróság úgy foglalt állást, hogy az információ megszerzésének szabadságát nem lehet úgy alaklamazni, hogy a Szerződő Feleknek tevőleges kötelezettsége keletkezzen információk saját célból történő gyűjtésére és közlésére.

Azonban a jelen ügyben a kért információ teljes mértékben a hatóságok rendelkezésére állt, amelyet az is bizonyít, hogy tizenhét rendőrkapitányság minden további nélkül kiadta a kért adatokat.

A kérelmezett információk kiadásakor a Bizottság véleménye szerint az érintett államnak jogos érdek hiányában nincs lehetősége arra, hogy az Egyezmény 10. Cikkében biztosított jogot korlátozza. Az adatok kiadásának megtagadásával a hatóságok elzárták a Bizottságot a számára biztosított alapvető szabadság gyakorlásától, amely az Egyezmény . Cikkében biztosított szabdság jogszerűtlen korlátozásaként kell értelmezni.

A kérelmező jogainak korlátozása nem támasztható alá a korábbi adatvédelmi törvény Adatvtv. rendelkezéseivel, mivel eszerint a közérdekből nyilvános adatra ugyanazokat a szabályokat rendeli alkalmazni, mint a közérdekű adatra. Ennek alapján, amikor a kérelmező a fenti információk kiadását igényelte, a kérelmének személyes adatok védelmére vonatkozó megtagadása jogszerűtlen volt.

A Bizottság szerint a hazai eljárások fő kérdése az volt, hogy a kirendelt védők nevét és az általuk vitt ügyek adatait lehet-e közérdekből nyilvánok adatnak tekinteni. A belső jog nem határozza meg a közérdek fogalmát. A kormány értelmezésében az önálló hatáskörrel rendelkező személyek tevékenységét úgy kell tekinteni, mint akik ezen tevékenységüket közérdekből fejtik ki. A kérelmező szerint a kirendelt védők közérdekű tevékenységet fejtenek ki a büntetőeljárások során, ezért tevéeknységüket nem lehet magántermészetűnek tekinteni. Továbbá a kirendelt védők tevékenységét állami forrásokból finanszírozzák és a működésüket szintén az állam felügyeli. A Bizottság hivatkozott a Bíróság Artico v. Olaszország, Kamasinski v. Ausztria, és Czekalla v. Portugália ügyeire, amelyekben megállapították, hogy bizonyos körülmények között az államot felelősség terhelheti a kirendelt védői rendszer hiányosságaiért.

Végül a kérelmező arra hivatkozott, hogy a kirendelt védők adatait nem anonimizálták a nyilvános bírósági határozatokban és a rendőrkapitányságok valamint a bíróságok jelentős része úgy ítélte meg, hogy a kérelmező adatkérése jogilag megalapozott, ezért a kért információkat ki kell adni a számára.

A Bíróság döntése az Egyezmény 10. Cikkének alkalmazhatóságáról az információszabadság korlátozása esetén

A Bíróság álláspontja szerint a 10. Cikk első bekezdése a véleménynyilvánítás szabadságán belül kifejezetten deklarálja a véleményalkotás szabadságát és a hatóságoktól való információszerzéshez való jogot, amely magában foglalja az információkérés jogát is.

A Bíróság álláspontja az Egyezmény 10. Cikkének alkalmazhatóságáról

Az információkérés célja

A Bíróság úgy ítélete meg, hogy az információszerzés egy releváns előfeltétele az újságírói munkának vagy olyan tevékenységnek amely nyilvános vitára kíván kezdeményezni az által megszerzett infomációk alapján. 

A Bíróság értelmezése szerint az információhoz való hozzáférés akkor szükséges, ha az információ hiánya lehetetelenné teszi, vagy korlátozza az egyén véleménynyilvánításhoz való jogát.

Az információ típusa

A Bíróság álláspontja szerint az adatkérésben szerepelő információnak át kell mennie a közérdekű adat teszten annak érdekében, hogy az Egyezmény alapján az államnak kötelezettsége keletkezzen az információ kiadására. Ez a kérelem akkor megalapozott, ha az információszerzés a közügyek átláthatósága vagy a társadalmi érdeklődésre számot tartó ügyekre vonatkozik és a közös kormányzásban való részvételt biztosítja a nép számára.

A Bíróság kifejtette, hogy minden ügyben egyedileg kell megállapítani azt, hogy az adatkérésben szereplő információk közérdeklődésre tarthatnek-e számot. A közérdeklődés olyan információkkal kapcsolatosan merülhet fel, amelyek hatással vannak a közügyekre, különös tekintettel az állampolgárok jólétére, illetve a közösség életére. Annak érdekében, hogy megállapítható legyen, hogy a nyilvánosságra hozatal általános érdeklődésre tart-e számot, a nyilvánosságra hozatalt a maga egészében, sajátos összefüggéseiben kell vizsgálni.

A Bíróság esetjoga szerint a közérdeklődés akkor állapítható meg, ha az információra politikai beszédhez vagy nyilvános vitához van szükség.  

Meglévő és elérhető információ

A Bíróság megállapította, hogy az információ a hatóságok rendelkezésére állt, ezért nem volt szükség arra, hogy a Kormány összegyűjtse azokat. Másrészről a Bíróság elutasította a hatóság azon álláspontját, hogy az információk kiadása aránytalan többletterhet róna a hatóságra, hiszen rendelkezésére álltak.

A fenti elvek alkalmazása a jelen ügyben

A Bíróság megítélése szerint a kérelmező adatkérésének célja az volt, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának jogát közérdeklődésre számottartó információk közlése érdekében gyakorolja. 

A Kormány állásponta szerint a kérelmező adatkérése úgy is teljesíthető let volna, hogy az ügyvédek neveit nem tüntetik fel mivel ez az információ a következtetések levonása és az eredmények nyilvánosságra hozatala szempontjából nem elengedhetetlen. Így a személyes adatok kihagyása az adatközlésből nem gátolja a kérelmezőt abban, hogy a megismert adatokról nyilvános vitát kezdeményezzen, ezért azok alkalmasak lennének a kérelmező céljainak elérésére. A kérelmező ezzel kapcsolatosan ugyanakkor kifejtette, hogy az adatkérés azért irányult a kirendelt védők nevére és az általuk ellátott ügyekre, mert ebből lehet megismerni a kirendelés rendszerének hibáit. Az adatok publikálásának fő szempontja az volt, hogy az állam által biztosított jogi védelem rendszerének hatékonysága és a kirendelések ügyvédek közötti megoszlása megismerhető legyen.

A Bíróság szerint a kérelmező által a rendőrségtől igényelt adatok egyértelműen a kérelmező által indított kutatásban felhasználható releváns információnak minősültek. A kérelmező célja az volt, hogy a véleményét olyan jellegű adatokkal támassza alá, amelyek bizonyítják, hogy a kirendeléseknél az ügyvédek egy bizonyos csoportja ismételten kirendelésre kerül. Amennyiben a kérelmet a Kormány véleménye alapján az adatok felismerhetetlenné tételével közölnék, úgy nem lenne lehetőség a jelenlegi rendszerrel szemben megfogalmazott kritika alátámasztására. Ezenkívül a kérelem országos adatkérésre irányult, annak érdekében, hogy az adatokból a kirendelés országos gyakorlatára is következtetni lehessen. Azzal, hogy két megyei rendőrkapitányság megtagadta az adatszolgáltatást korlátozták annak lehetőségét, hogy egy teljes körű összehasonlító kutatás elkészülhessen. Alappal feltételezhető, hogy pontos és megbízható információk hiányában a kérelmezőnek nem volt lehetősége nyilvános vitát kezdeményezni a kirendelésről. A fenti információ tehát elengedhetetlenül szükséges volt a kérelmező véleménynyilvánítási jogának gyakorlásához.

A hatóságok az adatkérés megtagadásakor nem voltak tekintettel arra, hogy az információ esetleges közérdeklődésre tarthat számot, kizárólag a kirendelt védők személyes adatiat vették figyelembe.

A Bíróság megítélése szerint ez a megközelítés megfosztotta a kérelmezőt a közérdek igazolásától. Kimondta, hogy az információk egyértelműen közérdekűnek minősülnek, függetlenül a nemzeti szabályozástól.

Mivel az információ a hatóságok birtokában volt, ezért nem találta a Bíróság bizonyítottnak, hogy az információk közlése aránytalan többletterhet róna a hatóságokra.

Kép forrása: http://www.helsinki.hu/wp-content/uploads/45992_05-1024×683.jpg

---