Az anya a jogban mindig biztos?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Egyesült Királyságban be kellene vezetni a nemi szempontból semleges születési anyakönyvi kivonatokat, amelyekben az anya és az apa helyett „egyik szülőt” és „másik szülőt”, kellene feltüntetni érvelt egy férfi a brit fellebbviteli bíróságon.

Anglia és Wales legfelsőbb bíróságának vezetője ma tartott meghallgatást abban az ügyben, amelyben egy transznemű apa Freddy McConnell ügyében, aki tavaly elsőfokon elvesztette az ügyet a kormánnyal szemben.

McConnell úr, aki nőként született, de később jogszerűen megváltoztatta a nemét, azt akarja elérni, hogy gyermeke születési anyakönyvi kivonatában „apaként” szerepeljen, annak ellenére, hogy ő adott életet a gyermeknek.

Az ügyet első fokon elbíráló bíró szeptemberben arra hivatkozással utasította el a keresetet, hogy az „az életszerű tények” alapján McConnell úr a jogi nemétől függetlenül a gyermek édesanyja.

McConnell úr azonban a legfelsőbb bírósághoz fordult, a döntéssel szemben. Amennyiben McConell úr nyer a bíróságon, úgy gyermeke lesz az első az Egyesült Királyságban lesz az első, aki jogilag nem rendelkezik anyával.

McConnell úr ügyvédei szerint a fő hivatalvezetőnek módosítania kell a jelenlegi születési anyakönyvi formanyomtatványt a transznemű személyek jogainak védelme érdekében, bevezetve a nemi szempontból semleges lehetőségeket.

„A keresetet egy olyan férfi terjesztette elő, aki gyermeket szült” – jelentette ki a bíróság előtt Hannah Markham QC, McConnell úr képviselője.

„Az anya fogalma egy társadalmi konstrukció, és ha egy szülő a nemi identitása miatt megpróbál elmozdulni az [anya és apa] fogalmától, akkor ez a magánélethez való jogba, az élethez való jogba és identitásba való beavatkozásnak tekinthető.

„Ez nem tekinthető kisebb kellemetlenségnek, vagy triviális kérdésnek, hanem ez egy olyan jelentős ügy, amellyel foglalkozni kell, mert „

valaki nemének eltévesztése szorongást okoz neki.”

Maldon bíró aggodalmának ad hangot amiatt, hogy milyen „jogi következményei” lehetnek annak, ha a jogszabályokban az „anya” szót szülőre kell cserélni.
„Milyen bizonyíték támasztja alá azon emberek érdekeit, akik anyának akarják szólíttatni magukat?”

McConnell úr jogi képviselője azt állította, hogy a társadalom elmozdult a hagyományos anya és apa kifejezéstől, és hogy a törvénynek lépést kell tartania ezzel.

„A törvényeket folyamatosan hozzá kell igazítanunk a társadalmi igényekhez, követni kell a társadalmi változásokat ”- mondta.

McConnell úr tavaly fordult bírósághoz a kormány ellen de személyazonosságát nem lehetett eddig nyilvánosságra hozni, mert névtelenséget kért.

De Andrew McFarlane, a Legfelsőbb Bíróság bírája megszüntette a névtelenséget, miután több sajtóorgánum is jogi kifogást jelentett be, köztük a The Telegraph is, egy olyan dokumentumfilm miatt, amelyet McConnell úr készített, amelyben megmutatta gyermeke arcát, miközben érvelése szerint a névtelenségre van szükség, hogy megvédje családját az ügy hatásaitól.

McConnell urat azzal vádolják, hogy „súlyos kötelezettségszegést követett el” azzal, hogy nem hozta a bíróság tudomására a Seahorse című dokumentumfilm létezését, amelyet három évvel ezelőtt kezdett forgatni.

(thelegraph.co.uk)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.