Az EJEB működik a koronavírus alatt is Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága számos kivételes intézkedést hozott a globális egészségügyi válság miatt.

A Franciaország által bevezetett intézkedések miatt az EJEB is  előnyben részesíti a távmunkavégzését és az elektronikus kapcsolattartást, mert a Bíróság működését csak így tudják garantálni. Ez kivételesen fontos a sürgős ügyek esetében, de az EJEB továbbra is fogadja a kérelmeket, és az ügyelosztási rendnek megfelelően kiosztja azokat az eljáró tanácsoknak.

A rendkívüli időszakban kizárólag azok a bírák és hivatalnokok léphetnek be az EJEB épületébe, akiknek a munkájához ez elengedhetetlen. Ők is csak önkéntes alapon és a hatóságok által előírt szigorú egészségügyi óvintézkedések betartása mellett léphetnek be az épületbe.

A Bíróság eljárási szabályzatának 39. cikke alapján új eljárást vezettek be az ideiglenes intézkedés iránti kérelmek befogadására, amelyek elsősorban a kiutasítási és kiadatási ügyekkel kapcsolatban érkeznek.

A kérelmek benyújtására az Emberi Jogok Európai Egyezményének 35. cikke által előírt [a nemzeti jogorvoslati lehetőségek kimerítését követő- szerk.] hat hónapos határidő kivételesen március 16. napjától egy hónapra felfüggesztették.

A jelenleg folyamatban lévő eljárásokban előírt határidőket szintén március 16-tól egy hónapra felfüggesztették.

Az írásbeli eljárás igénybevételével a Nagykamara néhány ügyben folytatta a döntéshozatalt. A kamarák 15 ügyben már ítélkeztek és 26 kérelmet bíráltak el, a bizottságok pedig 49 kérelemmel kapcsolatos fogadtak el ítéletet és 146 kérelem ügyében hoztak döntést.

Az EJEB úgy döntött, hogy a rendes működés helyreállításáig nem tesznek közzé további ítéleteket és határozatokat a HUDOC felületen, annak ellenére, hogy a Bíróság
tevékenysége folytatódik.

(echr.coe.int)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Munkavállalók az egyenlő bánásmód elvének európai mérlegén

A német szövetségi munkaügyi bíróság az EU luxembourgi bíróságától kért választ arra, milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől?