Az ET a szlovén bíróságok függetlenségét vizsgálta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GRECO, a legutóbbi Szlovéniáról szóló jelentésében nem zárta ki, hogy a parlament által folytatott vizsgálatok, a folyamatban levő egyedi ügyekben alkalmasak az igazságszolgáltatás befolyásolására.

Az Európa Tanács korrupcióellenes csoportja, a GRECO, a legutóbbi Szlovéniáról szóló jelentésében nem zárta ki, hogy a parlament által folytatott vizsgálatok, a folyamatban levő egyedi ügyekben alkalmasak az igazságszolgáltatás befolyásolására a hatalommegosztás elvének megsértésére. A GRECO szerint az csak egy későbbi vizsgálattal tisztázható, hogy megsértették-e az Európa Tanács korrupcióellenes előírásait.

A GRECO 2019 júniusában vizsgálatot indított Szlovéniával szemben, miután értesült a jogalkotásnak a szlovén állami tisztviselőkre, ügyészekre és bírákra vonatkozó esetleges politikai beavatkozás lehetőségéről. A szóban forgó ügyben a Szlovén Nemzeti Tanács arra kérte a parlamentet, hogy indítson vizsgálatot egy politikus (a Szlovén Nemzeti Tanács tagja és volt polgármester) ellen indított bírósági eljárásokkal vizsgálatára. Az eljárás még folyamatban van, de az Alkotmánybíróság 2019 novemberében felfüggesztette a parlamenti vizsgálat végrehajtását.

A GRECO nem tud beavatkozni az egyedi ügyekben, ezért azt kell megvizsgálnia, hogy a parlamenti vizsgálat által az igazságszolgáltatás és/vagy az igazságszolgáltatási rendszer egyéb elemeinek politikai befolyásolásnak vannak-e kitéve, illetve ennek veszélye fennáll-e.

(coe.int)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 28.

Árdrágító versenyjogsértés – Mikor perelhet az EU-s károsult?

A tagállamok és az EU versenyjogi rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatos uniós irányelv időbeli hatályának problematikájáról, az ezen alapuló kártérítési kerestek jogszerűségéről döntött a luxembourgi bíróság. Az ítélet számos hasonló, a nemzeti bíróságok előtt zajló ügyben is irányadó lehet.

2023. november 21.

Ha van kendője az a baj, ha nincs, az – Burka az iskolában

A szerző az alábbi cikkében az iskolai fejkendő hordásról szóló németországi vitáról értekezik. A Szövetségi Alkotmánybíróság két évtizede ítéletet hozott a muszlim fejkendő ügyében. A társadalmi konfliktus azonban azóta is tart. Nemrégiben egy berlini döntés korbácsolta fel az indulatokat.

2023. november 16.

Vagyonelkobzás büntetőeljárásban – Uniós kontra nemzeti jog

Az unió luxembourgi bíróságához egy olyan büntetőeljárás részeként fordultak, amelynek során két magánszemély – mint az eljárásban érintett harmadik felek – a nyomozási szakaszban lefoglalt vagyonuk visszaszolgáltatását kérték a bolgár szakosított bíróságtól.