EUB-verdikt a vádlott távollétében meghozott ítéletről
Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Az Európai Bizottság szerdán jogalkotási javaslatot fogadott el, amelynek célja, hogy az euróban történő átutalások az unióban bankszámlával rendelkező valamennyi polgár és vállalkozás számára azonnal elérhetővé váljanak.
A brüsszeli testület szerint az azonnali fizetések lehetővé tennék, hogy az állampolgárok a nap bármely szakában tíz másodpercen belül pénzt utaljanak, szemben a hagyományos átutalási rendszerekkel, amelyek több napot is igénybe vehetnek. A bizottság úgy véli, hogy az azonnali fizetések jelentősen javítják a pénzforgalmat, és költségmegtakarítást eredményeznek a cégek, különösen a kis-és középvállalkozások számára.
A javasolt szabálymódosítás értelmében a bankok nem kérhetik többé az ügyfelektől, hogy az azonnali átutalásért többet fizessenek, mint a hagyományosért. A bizottság számításai alapján a gyorsabb pénzügyi tranzakciók évente 1,34-1,84 milliárd euróval járulnának hozzá a gazdasági fellendüléshez.
Az uniós statisztikák szerint 2022 elején az EU-ban az összes euróátutalás csupán 11 százaléka volt azonnali. A bizottsági javaslatot és az Európai Parlamentnek és a tagállamokat tömörítő Tanácsnak is el kell még fogadnia. A javaslat véglegesítése után az euróövezeti bankoknak 6 hónap állna rendelkezésre az euróban történő fizetések azonnali fogadására. Az euróövezeten kívüli bankok ennél több időt kapnak majd a felkészülésre.
(MTI)
Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.
Technológiai vezetők találkoztak az amerikai törvényhozókkal a Capitol Hillben, hogy megvitassák az AI szabályozás jövőjét.
Egy férjezett, menekült kiskorú lány családegyesítési jogával kapcsolatban született döntés az Európai Unió Bíróságán egy Belgiumban kezdődött humanitárius vízumkérelmi ügy nyomán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!