Az Európai Unió Bíróságának döntése az öröklési és a vagyonjog elhatárolásáról

Szerző: dr. Ferge Zsigmond
Dátum: 2018. január 15.
Rovat:

Az Európai Unió Bírósága elé terjesztett lengyel kérdés lényegében az öröklési jog és a vagyonjog területének elhatárolására irányult. Az ügyben az EUB-nak azt kellett meghatároznia, hogy az érintett vagyontárgy fekvése szerinti jog alkalmazását kizáró rendelkezések alapján megtagadható‑e a dologi hagyományok olyan dologi jogi joghatásának elismerése, amely által az öröklés megnyílásakor a hagyomány tárgyán fennálló tulajdonjog közvetlenül a hagyományosra száll át, amennyiben a hagyomány olyan tagállam területén fekvő ingatlanra vonatkozik, amely a dologi hagyomány ilyen típusát nem, kizárólag csak a kötelmi hagyományt ismeri.


Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, továbbá az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4-ei 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet – Róma IV – (rendelet) 2012. augusztus 16-án lépett hatályba, és néhány általános rendelkezésétől eltekintve, 2015. augusztus 17-étől kezdődően kell alkalmazni.

Az Európai Unió Bírsága (EUB) elé első alkalommal került olyan kérdés – különösen a rendelet az 1. cikke (2) bekezdésének k) és l) pontjában szabályozott kivételek értelmezésének vonatkozásában –, amely kizárja a rendelet hatálya alól a „dologi jogok természetét” és az „ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételét – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is –, és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásait”.

Az ügyben az EUB eljárása, az öröklési jog és a vagyonjog területének elhatárolására irányul.

A tényállás alapján az EUB-nak azt kellett meghatároznia, hogy az ügybeni vagyontárgy fekvése szerinti jog alkalmazását kizáró rendelkezések alapján megtagadható-e a dologi hagyományok olyan dologi jogi joghatásának elismerése, amely által az öröklés megnyílásakor a hagyomány tárgyán fennálló tulajdonjog közvetlenül a hagyományosra száll át, amennyiben a hagyomány olyan tagállam területén fekvő ingatlanra vonatkozik, amely kizárólag a kötelmi hagyományt, a dologi hagyomány ilyen típusát nem ismeri. E rendelkezéssel az örökös köteles a hagyomány tárgyán fennálló tulajdonjogot a hagyományosra ruházni, ami a kedvezményezett számára jogot biztosít a hagyomány teljesítésének követelésére.

Mennyiben korlátozhatja a vagyontárgy fekvése szerinti jog az öröklési jogból eredő dologi hagyomány dologi jogi joghatásait?

A Sąd Okręgowy w Gorzowie Wielkopolskim (Gorzów Wielkopolski‑i területi bíróság, Lengyelország) előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a Róma IV, a 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikke (2) bekezdése, k) és l) pontjának, valamint 31. cikkének az értelmezését kérte[1].

Az Európai Unió Bírósága elé terjesztett kérdés lényegében az öröklési jog és a vagyonjog területének elhatárolására irányult. Az ügyben az EUB-nak azt kellett meghatároznia, hogy az érintett vagyontárgy fekvése szerinti jog alkalmazását kizáró rendelkezések alapján megtagadható‑e a dologi hagyományok olyan dologi jogi joghatásának elismerése, amely által az öröklés megnyílásakor a hagyomány tárgyán fennálló tulajdonjog közvetlenül a hagyományosra száll át, amennyiben a hagyomány olyan tagállam területén fekvő ingatlanra vonatkozik, amely a dologi hagyomány ilyen típusát nem, kizárólag csak a kötelmi hagyományt ismeri.

A tényállás

Aleksandra Kubicka lengyel állampolgár, aki Frankfurt an der Oderben (Németország) lakott, és egy német állampolgár házastársa. A házasságukból két gyermek született, akik az eljárás idején kiskorúak voltak. A házastársak fele‑fele arányban társtulajdonosai egy Frankfurt an der Oder‑i teleknek, amelyre a családi házuk épült. A. Kubicka a végrendelete elkészíttetésének szándékával egy słubicei (Lengyelország) közjegyzőhöz fordult.

A. Kubicka a végrendeletébe a Frankfurt an der Oder‑i közös ingatlanon őt megillető tulajdoni hányadra vonatkozó, a lengyel jogban megengedett a férje javára dologi hagyományt kívánt rendelni. A hagyatéki vagyon fennmaradó részét illetően meg akarta tartani a törvényes öröklési rendet, amelynek értelmében a férje és a gyermekei fejenként egyenlő részben örökölnének.

A végrendelkező kifejezetten kizárta a polgári törvénykönyv 968. cikke szerinti kötelmi hagyomány (legatum per damnationem) rendelését, mivel az az öröklésre jogosult kiskorú gyermekeinek képviseletével kapcsolatos nehézségekkel és további költségekkel járna.

2015. november 4‑én a közjegyzőhelyettes arra hivatkozva, hogy az ilyen hagyományt tartalmazó végrendelet elkészítése ellentétes a dologi jogokra és az ingatlan‑nyilvántartásra vonatkozó német jogszabályokkal és ítélkezési gyakorlattal, amelyeket a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) és l) pontja, valamint 31. cikke értelmében figyelembe kell venni. Következésképpen a közjegyzői cselekmény jogellenes voltára való hivatkozással az A. Kubicka által rendelni kívánt dologi hagyományt tartalmazó végrendelet elkészítését megtagadta.

Az EUB szerint a 650/2012 rendelet 31. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha egy olyan tagállamban, amelynek jogrendje nem ismeri a dologi hagyomány jogintézményét, megtagadják az ilyen hagyomány által az öröklés megnyílásának időpontjában kiváltott, az örökhagyó által választott öröklési jog szerinti dologi jogi joghatások elismerését

A közjegyzőhelyettes állítása alátámasztására, arra hivatkozott, hogy:

– a német jogban a polgári törvénykönyv[2] szerint csak a kötelmi jogi joghatásokkal bíró kötelmi hagyomány megengedett;

– az e rendelet hatálybalépése előtti németországi állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Németországban található ingatlanokra vonatkozó idegen dologi hagyományok dologi jogi joghatása nem ismerhető el, mivel az öröklésre alkalmazandó jog nem dönthet az ilyen dolgokon fennálló jogok megszerzéséről;

– így a hagyományos ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzésének jogalapja csak az ingatlanon fennálló tulajdonjognak az örökösök és a hagyományos közötti átszállásra vonatkozó, a hagyomány teljesítését szolgáló megállapodást tartalmazó közjegyzői okirat vagy egy azt helyettesítő bírósági határozat lehet; és

– az ilyen dologi hagyományt az említett rendelet hatálybalépése óta ugyanezen rendelet 31. cikke alapján kötelmi hagyománynak feleltetik meg.

Elemzését a rendeletet végrehajtó német törvény, a nemzetközi hagyatéki eljárásról szóló törvény[3] indokolására hivatkozással támasztotta alá, amely a következőket tartalmazza: „a német jog nem ismeri viszont a dologi hagyományt, és azt az e rendelet keretében elismernie sem kell. [4] Az ilyen dologi hagyományt a német jog már eddig is kötelmi jogi igénynek, kötelmi hagyománynak feleltette meg.

2015. november 16‑án A. Kubicka a közjegyzőkről szóló törvény rendelkezései[5] alapján annak a dologi hagyományt rendelő végrendelet elkészítését megtagadó határozatával szemben keresetet nyújtott be az eljáró közjegyzőhöz, azt állítva, hogy a 650/2012 rendelet rendelkezéseit önállóan kell értelmezni, továbbá hogy a rendelet egyetlen rendelkezése sem igazolja az öröklésre alkalmazandó jog oly módon való korlátozását, hogy nem ismerhetők el a dologi hagyomány dologi jogi joghatásai.

Mivel keresetének nem adtak helyt, ezért a felperes keresetet terjesztett elő a Sąd Okręgowy w Gorzowie Wielkopolskimhoz (Gorzów Wielkopolski‑i területi bíróság, Lengyelország).

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a dologi hagyomány az öröklésre alkalmazandó jog körébe tartozik [6], ugyanakkor feltette a kérdést, hogy a hagyomány tárgyának helye szerinti országban alkalmazandó jog mennyiben korlátozhatja a választott öröklési jogban szabályozott dologi hagyomány dologi jogi joghatásait.

Mivel a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontja értelmében e rendelet hatálya nem terjed ki a „dologi jogok természetére”, az öröklési jogban szabályozott dologi hagyomány nem alapíthat a hagyomány tárgyán a fekvési helye szerinti jogban nem ismert dologi jogokat. Ugyanakkor meg kell határozni, hogy ugyanezen rendelkezés a dologi jogok megszerzésének lehetséges jogalapjait is kizárja‑e e rendelet hatálya alól. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy vélte, hogy a dologi jogok dologi hagyomány útján történő megszerzésének kérdése kizárólag az öröklési jog körébe tartozik. A nemzetközi öröklési jogról, valamint az öröklési bizonyítványra vonatkozó rendelkezések és további rendelkezések módosításáról szóló törvénytervezet[7] indokolása szerint a 650/2012 rendelet keretében a német jognak nem kell elismernie a valamely másik tagállam jogának megfelelően készített végrendeletben rendelt dologi hagyományt.

A kérdést előterjesztő bíróság arra a kérdésre is választ várt, hogy az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartására vonatkozó joghatást gyakorolhat‑e a hagyomány öröklési jogi következményeire. Úgy vélte, hogy a 650/2012 rendelet 31. cikkének értelmezése attól is függ, hogy a hagyomány tárgyát képező vagyontárgy helye szerinti tagállam megkérdőjelezheti‑e a választott öröklési jognak az e hagyományhoz fűzött dologi jogi joghatásait[8]. E körülmények között a Sąd Okręgowy w Gorzowie Wielkopolskim (Gorzów Wielkopolski‑i területi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett az EUB elé:

Az előzetes döntéshozatalra feltett kérdés és az EUB ítélete

A rendelet fogalommeghatározása szerint, az öröklés „a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját magában foglalja, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján”[9]. A tényállás végrendeleti öröklésre vonatkozik. A rendeletet az öröklésre kell alkalmazni[10].

E körben feltett kérdésével a Gorzów Wielkopolski‑i területi bíróság arra várt választ, hogy a rendelet 1. cikke (2) bekezdése előírásának – miszerint a rendelet hatálya nem terjed ki – k) pontját, miszerint: a dologi jogok természetére és l) pontját, miszerint: az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is – és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásaira,  valamint  a dologi jogok egymáshoz igazításáról szóló 31. cikkét, miszerint, „ha egy személy az öröklésre alkalmazandó jog alapján őt megillető dologi jogra hivatkozik, azonban azon tagállam joga, ahol e jogra hivatkozik, nem ismeri a kérdéses dologi jogot, a szóban forgó jogot – szükség esetén és amennyire lehetséges – az említett állam jogában létező, hozzá legközelebb álló dologi joghoz kell hozzáigazítani, figyelembe véve az adott dologi jog által megvalósítani kívánt célokat és érdekeket, valamint a hozzá fűződő joghatást” – úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az öröklésre alkalmazandó, az örökhagyó által e rendelet jogválasztásról szóló 22. cikkének (1) bekezdése – miszerint: „Egy adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik. A többes állampolgársággal rendelkező személy bármelyik állam jogát választhatja, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik” – összhangban van a választott jogban szabályozott dologi hagyomány dologi jogi joghatásainak valamely tagállami hatóság általi elismerésének megtagadása, ha azt azzal indokolják, hogy e hagyomány egy olyan másik tagállamban fekvő ingatlanon fennálló tulajdonjogot érint, amelynek jogszabályai az öröklés megnyílásának időpontjában a közvetlen dologi jogi joghatással bíró hagyomány jogintézményét nem ismerik.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

A rendelet szerint az örökhagyó az öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával rendelkezik, továbbá rögzíti az egy tagállam öröklési jogának alkalmazására vonatkozó elvet[11]. Jogbiztonsági okokból és a hagyaték felosztásának elkerülése érdekében e jognak kell szabályoznia az öröklés egészét – vagyis a hagyatékba tartozó valamennyi vagyontárgyat –, tekintet nélkül a vagyontárgyak természetére, és függetlenül attól, hogy a vagyontárgyak valamely másik tagállamban vagy valamely harmadik államban találhatók‑e[12]. Ezért ez a jog az irányadó különösen a hagyatékba tartozó vagyontárgyak örökösökre és – adott esetben – a hagyományosokra történő átszállására[13].

A rendelet felsorolja a hatálya alól kizárt különböző területeket, így a k) pontjában „a dologi jogok természetét”, illetve az l) pontjában „az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételét – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is – és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásait”[14].

Azt a kérdést illetően, hogy a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontjában foglalt „a dologi jogok természetére vonatkozó kivételt úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes azon dologi jogi joghatások Németországban történő elismerésének megtagadása, amelyeket a lengyel jogban szabályozott dologi hagyomány vált ki, az EUB megjegyezte, hogy e rendelkezés értelmében e rendelet hatálya nem terjed ki a „dologi jogok természetére”[15].

Amint a rendeletre irányuló javaslatból kitűnik, e rendelkezés a javak és a jogok minősítésére, valamint az ilyen jogok jogosultja jogainak meghatározására vonatkozik[16], így hatálya alá tartozik az is, hogy a tagállamok jogrendje mely dologi jogokat és milyen számban szabályoz.

A (15) preambulumbekezdés pontosítja, hogy a rendelet nem érinti a néhány tagállam nemzeti jogában korlátozott számban létező dologi jogokat, továbbá hogy a tagállamok – ha a szóban forgó dologi jog nem ismert a jogukban – nem kötelezhetők arra, hogy az adott tagállamban található tulajdonhoz kapcsolódó dologi jogokat elismerjék.

A jelen esetben a lengyel jog szerinti dologi hagyomány és a német jog szerinti kötelmi hagyomány egyaránt a dolgon fennálló tulajdonjog – vagyis a mindkét jogrendszerben ismert dologi jog – átruházásának egy módja. Így a tulajdonjog dologi hagyomány útján történő közvetlen átruházása kizárólag e dologi jognak a végrendelkező halála esetére szóló átruházásának módját érinti, amit a rendelet az öröklésre alkalmazandó jogban előírtak szerint kifejezetten megenged[17].

Mivel az átruházás e módjai nem tartoznak a rendelet 1. cikke (2) bekezdése k) pontjában jelölt „dologi jogok természetére” vonatkozó kivétel hatálya alá, az EUB megállapította, hogy a rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha egy olyan tagállamban, amelynek jogrendje nem ismeri a dologi hagyomány jogintézményét, megtagadják az ilyen hagyomány által az öröklés megnyílásának időpontjában kiváltott, az örökhagyó által választott öröklési jog szerinti dologi jogi joghatások elismerését.

A rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontját az EUB szerint úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes a dologi hagyomány dologi jogi joghatásai elismerésének a megtagadása, mivel e rendelkezés szerint a rendelet hatálya nem terjed ki az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is – és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásaira.

A rendelet pontosítja, hogy „a nyilvántartás helye szerinti tagállam jogának (ingatlan esetén a lex rei sitaenek) kell meghatároznia, hogy milyen jogi feltételekkel és hogyan kell elvégezni a dologi jog bejegyzését”. Ezenfelül, „ha a nyilvántartás szerinti tagállam joga szerint a nyilvántartás erga omnes joghatásának biztosítása vagy a jogügyletek védelme érdekében az ingatlanon történő jogszerzéshez nyilvántartásba vétel szükséges, akkor az ilyen jogszerzés időpontjára ennek a tagállamnak a joga kell, hogy irányadó legyen”[18].

[htmlbox pp_eljarasjog]

Ebből következően, mivel a rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontja kizárólag az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásaira vonatkozik, e jogok megszerzésének feltételei e rendelkezés értelmében nincsenek kizárva a hatálya alól.

Ezt az értelmezést erősíti a rendelet 23. cikkében foglalt, az egy tagállam öröklési jogának alkalmazására vonatkozó elv is, amelyről a rendelet úgy rendelkezik, hogy ez a jog az irányadó a „vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek … örökösökre és adott esetben a hagyományosokra történő átszállására”[19].

Ez az értelmezés a rendelet célkitűzésével is összhangban áll, amelynek értelmében elő kívánja segíteni a belső piac megfelelő működését, azáltal hogy megszüntetik azoknak a személyeknek a szabad mozgása előtti akadályokat, akik a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaikat kívánják érvényesíteni. E preambulumbekezdés értelmében az európai igazságszolgáltatási térségben a polgároknak képesnek kell lenniük öröklésük előzetes megszervezésére[20].

Ebben az összefüggésben annak elismerése, hogy a rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontja alapján kizárható e rendelet hatálya alól a hagyaték tárgyának dologi hagyomány útján történő megszerzése, a hagyaték felosztásához vezetne, ami összeegyeztethetetlen e rendelet 23. cikkének szövegével és e rendelet célkitűzéseivel, vagyis az l) pontot úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha egy olyan tagállamban, amelynek jogrendje nem ismeri a dologi hagyomány jogintézményét, megtagadják az ilyen hagyomány által az öröklés megnyílásának időpontjában kiváltott, az örökhagyó által választott öröklési jog szerinti dologi jogi joghatások elismerését.

A 650/2012 rendelet olyan bizonyítvány bevezetéséről rendelkezik, amelynek révén a bizonyítványban említett minden örökös, hagyományos és jogutód bizonyítani tudja valamely másik tagállamban a jogállását és a jogait, és különösen a hagyatékba tartozó konkrét vagyontárgynak a bizonyítványban említett hagyományos javára való juttatását.

A rendelet 69. cikkének (1) bekezdése értelmében a bizonyítvány külön eljárás nélkül valamennyi tagállamban joghatással bír. E cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bizonyítványban hagyományosként említett személyről vélelmezni kell, hogy rendelkezik a bizonyítványban említett jogállással és jogokkal, és hogy e jogokhoz az említett bizonyítványban feltüntetetteken túl egyéb feltétel és/vagy korlátozás nem fűződik.

Az EUB a rendelet 31. cikkének az értelmezését illetően emlékeztetett arra, hogy e cikk szövege szerint „ha egy személy az öröklésre alkalmazandó jog alapján őt megillető dologi jogra hivatkozik, azonban azon tagállam joga, ahol e jogra hivatkozik, nem ismeri a kérdéses dologi jogot, a szóban forgó jogot – szükség esetén és amennyire lehetséges – az említett állam jogában létező, hozzá legközelebb álló dologi joghoz kell hozzáigazítani, figyelembe véve az adott dologi jog által megvalósítani kívánt célokat és érdekeket, valamint a hozzá fűződő joghatást”[21].

A tényállás szerint, az A. Kubicka által dologi hagyomány útján átruházni akart dologi jog a Németországban fekvő ingatlanán fennálló tulajdonrész. A német jog ismeri a hagyományosra a lengyel jog alapján ily módon átszálló tulajdonjog intézményét.

A rendelet 31. cikke nem a dologi jogok átruházásának módjaira – amelyek közé többek között a dologi vagy a kötelmi hagyomány is sorolható –, hanem kizárólag az öröklésre alkalmazandó jogban (lex causae) szabályozott dologi jogok tartalmának tiszteletben tartására, és azok azon tagállam jogrendjébe való átvételére vonatkozik, ahol e jogokra hivatkoznak (lex rei sitae), így – mivel a dologi hagyomány útján átruházott dologi jog a német jogban ismert tulajdonjog –, nem kell a rendelet 31. cikkében előírt kiigazításhoz folyamodni[22].

Az EUB szerint ebből következik, hogy a 650/2012 rendelet 31. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha egy olyan tagállamban, amelynek jogrendje nem ismeri a dologi hagyomány jogintézményét, megtagadják az ilyen hagyomány által az öröklés megnyílásának időpontjában kiváltott, az örökhagyó által választott öröklési jog szerinti dologi jogi joghatások elismerését[23].

Lábjegyzetek:

 [1] 2017. május 17.-i C‑218/16. sz. Aleksandra Kubicka-ügyben hozott ítélet ECLI:EU:C:2017:387. ( a továbbiakban: Ítélet)

 [2] Bürgerliches Gesetzbuch 2174. §

 [3] 2015. június 29‑i Internationales Erbrechtsverfahrensgesetz

 [4] 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontja.

 [5] 650/2012 rendelet 83. cikk.

 [6] a 650/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) és e) pontja, valamint 68. cikkének m) pontja értelmében.

 [7] Gesetzesentwurf der Bundesregierung, BT‑Drs. 17/5451, 2015. március 4.

 [8] Ítélet 28. pont.)

 [9] a 650/2012 rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) pont.

 [10] a 650/2012 rendelet 1. cikke (1) bekezdés első mondat.

 [11] a 650/2012 rendelet 23. cikkének (1) bekezdés.

 [12] a 650/2012 rendelet (37) preambulumbekezdés.

 [13] a 650/2012 rendelet 23. cikk (2) bekezdés.

 [14] a 650/2012 rendelet 1. cikk (2) bekezdés

 [15] Ítélet 46. pont.

 [16] COM (2009) 154 végleges, 5. o.

 [17] a 650/2012 rendelet (15) preambulumbekezdés.

 [18] a 650/2012 rendelet (18), (19) preambulumbekezdés.

 [19] a 650/2012 rendelet 23. cikk, (2) bekezdés e) pont.

 [20] a 650/2012 rendelet (7) preambulumbekezdés.

 [21] Ítélet 61. pont.

 [21] Ítélet 63, 64. pont.

 [22] Ítélet 65. pont.


Kapcsolódó cikkek:


Németország – Kevesebb menekült, növekvő politikai feszültség
2018. augusztus 1.

A menedékkérők számának jelentős csökkenése, a kérelmek számának hasonló mértékű elutasítása ellenére a német belpolitikát az elmúlt időszakban eluralta a „migrációs” kormányválság, ami a júniusi brüsszeli csúcs után komédiába fordult. A német belügyminiszter Merkellel hadakozva többször lemondott, majd visszavonulót fújt, ám végül a helyén maradt; bár a kompromisszum megszületett, a megoldás továbbra se látszik.

Közteherviselés EU-n belüli munkavállaláskor
2018. július 25.

Az alábbiakban a kiküldött munkavállalók társadalombiztosítási járulékai megfizetésének igazolását elemezzük, tekintettel az Európai Unió Bíróságának az Ömer Altun és társai ügyében mint bolgár munkavállalók Belgiumba történt kiküldetése kapcsán hozott ítéletére. Tanulság: az eset a rendeltetésszerű joggyakorlás példájául ne szolgáljon.

Új fejezet egy végtelen történetben – Körvonalazódik a Közös Agrárpolitikai 2020-as reformja
2018. július 23.

Ahogy a mezőgazdaság nem áll a közérdeklődés homlokterében, úgy az agrárjog is csak kevés jogász fantáziáját mozgatja meg. Pedig az EU 1962 óta létező Közös Agrárpolitikája az uniós költségvetés 40 százalékát, 50 milliárd eurót emészt fel. Nem csoda, hogy folyamatosan napirenden van, de nehezen megvalósítható a reformja. Nemrégiben indult meg az egyeztetés a tagállami agrárminiszterek között a 2020 utáni KAP-ról. Jelentős változások várhatók.

EU-agrárpolitika – Új fejezet körvonalazódik
2018. július 17.

Nemrég indult meg az egyeztetés a tagállami miniszterek között az EU 1962 óta létező, az uniós költségvetés 40 százalékát, 50 milliárd eurót felemésztő Közös Agrárpolitikájának reformjáról. Nem csoda, hogy a kérdés folyamatosan napirenden van, mint ahogy a megvalósítás sem könnyű. Jelentős változások várhatók 2020 után.

Az előzetes letartóztatás nem megoldás
2018. július 9.

A Bíróság 2003 óta 46 eseteben marasztalta el Magyarországot az előzetes letartóztatás indokolatlan használata és az EJEE 5. § (3) bekezdésében foglalt szabadsághoz való jog megsértése miatt. Erre tekintettel az EJEB az ügyet úgynevezett “pilot judgement” eljárás keretében vizsgálta.