Az Európai Unió versenyjogának alapjai 1.


Az alábbiakban a műnek „A versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó szabályok” című fejezetéből olvashatnak egy részletet.

A versenyjog az Európai Unió egyik legmarkánsabb, egyben legeredményesebb, napjainkban is dinamikusan fejlődő területe. Jelentőségét e jogterület célja adja, amely szerint törekedni kell arra, hogy az egységes belső piac kialakítása érdekében tett erőfeszítéseket se a magánszféra vállalkozásai, se maguk a tagállamok ne veszélyeztessék versenykorlátozó tevékenységükkel vagy intézkedéseikkel. Az e cél érdekében hozott versenyjogi szabályok elősegítik az Európai Unió belső piacának megfelelő működését, és egyben hatékonyan szolgálják az uniós polgárok, vállalkozások és az egész társadalom jólétének biztosítását. Az Európai Unió versenyjogi szabályai a klasszikus antitrösztjog mellett a tagállamokra vonatkozóan is tartalmaznak előírásokat, és ma már találunk versenyjogi fogyasztóvédelmi szabályokat is. Mindezekről tematikus rendben olvashat a Wolters Kluwer Hungary gondozásában megjelenő, dr. Gombos Katalin által szerkesztett Az Európai Unió versenyjogának alapjai című kötetben.

1. Bevezetés

Már az EGK (Európai Gazdasági Közösség) célkitűzései között szerepelt, hogy közös piacot hoznak létre, amelynek alapjaként a tagállamok vámunióját hozzák létre, és közös kereskedelempolitikát alakítottak ki harmadik országok felé. A vámunió 1968-ra megvalósult (a tagállamok közötti vámtarifákat eltörölték), a közös piac kialakítása folyamatosan haladt előre. Az áruk szabad kereskedelmét más okból akadályozó tényezők lebontása tekintetében a következő lépés a nemzeti jogszabályok harmonizációja volt, mivel a termeléssel és kereskedelemmel kapcsolatban minden országban más szabályozás volt irányadó, az ennek való megfelelés pedig közvetetten befolyásolta a tagállamok közötti szabad kereskedelmet. Annak érdekében, hogy ezeket a technikai akadályokat megszüntessék, harmonizációs irányelvek elfogadására került sor, amelyek célja a nemzeti szabályozások egymáshoz igazítása volt annak érdekében, hogy a hazai és más tagállami piacokra vonatkozó szabályozásban a lehető legkisebb különbség legyen.

Az Egységes Európai Okmány a belső piac 1992-ig történő megteremtését tűzte ki az integráció újabb céljául. Az Európai Gazdasági Térségről szóló 1992. évi szerződés alapján az Unió belső piacát kiterjesztették Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre, később pedig kétoldalú szerződéssel Svájcra. Ily módon az Európai Közösség keretei között létrejött az Egységes Gazdasági Térség. A Maastrichti Szerződés az egységes belső piacot már olyan határok nélküli gazdasági térségnek nevezte, ahol biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke mozgása (négy szabadság).

A későbbi szerződésmódosítások és az uniós jogalkotás eredményei is ebbe az irányba hatottak, a jelenleg hatályos EUMSZ 26. cikk (2) bekezdésének megfogalmazása szerint „a belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben a Szerződések rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása”. A mára a tagállamok közös akaratából egységes belső piaccá integrálódott, határok nélküli gazdasági-kereskedelmi térségben a vállalkozások azok, amelyek az általuk létrehozott tiltott megállapodásokkal (pl. árrögzítés, a piac felosztása, megállapodás a vevőkör felosztásáról, megállapodás a termelés korlátozásáról) újraépíthetik a lebontott falakat, ezért nem véletlen, hogy a Bizottság uniós versenyhatósági szerepkörében igen szigorúan lép fel az ilyen ténykedésekkel szemben.

Mivel az uniós antitrösztjog alanyai az olyan vállalatok, vállalkozások, amelyek tevékenysége határon átnyúló eredményű, ezért elöljáróban érdemes tisztázni néhány fogalmi kérdést (a vállalat, vállalkozás fogalma, a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége), amely nemcsak e fejezet, hanem az uniós versenyjog más témaköre szempontjából is releváns.

2. A vállalat, vállalkozás fogalma

A klasszikus antitrösztjog területén valamennyi szabály a vállalkozásokra (vállalatokra) terjed ki. Ezért különös jelentősége van a vállalat, vállalkozás fogalmának. A vállalat vagy vállalkozás (undertaking) autonóm jelentéssel rendelkezik, fogalmát azonban uniós jogszabályok nem definiálják, azt a Bíróság esetjoga alapján tudjuk meghatározni. Ennek megfelelően valamely jogalany – jogállásától és finanszírozási módjától függetlenül – az uniós jog értelemben akkor minősül vállalkozásnak, ha az általa végzett tevékenység gazdasági jellegű (C-41/90., Höfner és Elser-ítélet). A jogalanyok által végzett többféle tevékenységet önállóan kell megvizsgálni, így lehetséges, hogy egy bizonyos tevékenység tekintetében a jogalany vállalkozásnak minősül, míg más tevékenységeit tekintve az uniós versenyjog hatályán kívül esik.

A gazdasági és a nem gazdasági tevékenység közötti különbségtételhez egymással versengő együttes vagy vagylagosan feltételek vizsgálata szükséges. Versenypiaci környezetben a tevékenység gazdasági jellegének megítéléséhez leginkább a tevékenységek összehasonlításán alapuló feltétel megvalósulását vizsgáljuk. Például a betegszállítás piacán szolgáltatásokat nyújthatnak mentőszolgálatok és egyéb egészségügyi vagy nem egészségügyi szervezetek. E tevékenységük tekintetében valamennyien piaci környezetben teljesítő vállalkozásnak tekinthetők, mert a betegszállítási tevékenységeket nem szükségszerűen kell mentőszolgálatoknak vagy ilyen szervezeteknek, hatóságoknak gyakorolni (C-475/99., Ambulanz Glöckner-ítélet, 20. pont).

Ha nincs olyan versenypiac, amelyen több vállalkozás egymással versenyezve működik – annak érdekében, hogy a piacon fennálló tényleges verseny hiánya ne vezessen automatikusan a versenyjog hatályának kizárásához –, egy tevékenység gazdasági jellegének megítéléséhez az összehasonlításon alapuló feltétel magában foglal minden olyan tevékenységet, amelyet haszonszerzésre törekvő jogalany gyakorolhat.

A gazdasági tevékenység minősítésére a második feltétel a piaci részvétel vagy a piaci környezetben való tevékenység végzése, amely szerint „minden olyan tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül, amely áruk vagy szolgáltatások egy adott piacon történő kínálásából áll” (C-180/98–C-184/98., Pavlov és társai-ítélet, 75. pont). Nem pusztán az a tény a fontos, hogy a tevékenységet elméletileg több jogalany is végezheti, hanem az, hogy a tevékenységet piaci feltételek között, tőkefelhalmozásra irányuló magatartásként végzik. Így még ha nincs is haszonszerzési célja a jogalanynak, a versenyjog céljainak veszélyeztetésére alkalmas piaci részvétel fennállhat.

A Bíróság gyakorlatából a contrario is következtetéseket vonhatunk le, hiszen bizonyos tevékenységek nem minősülnek gazdasági jellegűnek. A Bíróság e körben a tevékenység természetét, tárgyát és a rájuk vonatkozó szabályokat vizsgálja (C-364/92., SAT Fluggesellschaft, ún. „Eurocontrol”-ítélet, 28. pont). Ilyen vizsgálat eredményeképpen kizárta a versenyjog alkalmazási köre alól az olyan közérdekű feladatokat, mint a légi biztonság fenntartása és a környezetvédelem, mivel úgy tekintette, hogy ezek az állam alapvető feladatai (C-343/95., Diego Calì & Figli-ítélet).

Ezenfelül általánosságban a közhatalom gyakorlásának minden megnyilvánulása, amely a piac szabályozására és nem az azon való részvételre irányul, ki van zárva a versenyjog hatálya alól (T-313/02., Meca-Medina és Majcen-ítélet, 41. pont). Ugyanakkor a szociális cél, a nonprofit jelleg, a szolidaritás követelménye, valamint a törvényi korlátozások sem elegendőek ahhoz, hogy „megfosszák” a végzett tevékenységet annak gazdasági jellegétől (C-354/01. és C-355/01., AOK-Bundesverband és társai-ítélet).

A fentiek alapján kimondhatjuk: az uniós versenyjog funkcionális vállalkozás fogalommal dolgozik, azaz a vállalkozás, vállalat fogalmának központi eleme a gazdasági tevékenység (pl. termelés, szolgáltatás, forgalmazás), ezért minden ilyen tevékenységet végző entitás, függetlenül jogi személyiségétől és finanszírozásának módjától, az uniós versenyjog alanya lehet. Nonprofit szervezet (pl. közszolgálati médium) is lehet versenyjogi értelemben vállalkozás, ha gazdasági jellegű tevékenységet is végez.

Társasági formától függetlenül az uniós antitrösztjog alanyává lehet válni, még arra sincsen szükség, hogy az illető vállalkozó legyen, ha gazdasági jellegű tevékenységbe kezd, például szabadalmi licencia szerződést köt valakivel. A fogalom tehát elsősorban közgazdasági és nem jogi megközelítést tükröz. A jogi státusz olyan szempontból is irreleváns, hogy a vizsgált magatartás alanya a magánszférában vagy az állami szektorban tevékenykedik-e. Közjogi természetű és alapvetően közhatalmi feladatot ellátó szerv is lehet az adott tevékenysége vonatkozásában versenyjogi értelemben vett vállalkozás, ha a piacon folytat tevékenységet, és e tevékenységének versenyellenes hatásai lehetnek. Ugyanakkor egy egység, szervezet tevékenységére nem terjed ki az antitrösztjog hatóköre, vagyis nem tekinthető vállalatnak, ha annak ellenére, hogy gazdasági társasági formában működik, hatósági természetű feladatot végez (C-343/95., Diego Calì & Figli-ítélet, 22–24. pont). A szellemi szabadfoglalkozásúak is lehetnek alanyai az uniós versenyjognak.

Fontos fogalmi elem, hogy nem csak EU-tagállamban honos vállalkozások lehetnek az uniós versenyjog alanyai. Ebben a körben ismert a végrehajtási elv és a hatáselv. Előbbi az uniós versenyjog által tiltott tevékenység (pl. versenykorlátozó megállapodás megkötésének) helyétől függetlenül annak az Unió területén való végrehajtására kerül sor, utóbbi esetén pedig az uniós jog hatálya alá tartozik az EU területén kívüli székhelyű és tevékenykedő vállalkozás olyan versenyellenes tevékenysége is, amelyet, habár az EU területén kívül fejt ki, de amely versenyellenes hatásai kihathatnak az uniós piacra, különösen ha a hivatkozott magatartások a belső piacon azonnali és jelentős hatást fejtenek ki (C-22/71., Béguelin Import-ítélet, 11. pont).

Összefoglalva a fentieket, a vállalati lét szempontjából közömbös tehát

  • a vállalkozás létrejöttének módja,
  • közjogi vagy magánjogi státusza,
  • jogi formája,
  • az, hogy a székhelye az EU területén található-e,
  • profitorientált-e vagy sem,
  • szolgáltatását szabályozott környezetben végzi-e,
  • közérdekű tevékenységet is ellát-e, valamint
  • a finanszírozásának módja.

A cikk a Wolters Kluwer Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

 


Kapcsolódó cikkek