Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozási kérdései
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyezménysértő, ha a cselekvőképességről való döntés során a nemzeti bíróságnak nincs lehetősége mérlegelésre vagy mérlegelése nincs figyelemmel a mentális korlátozottság mértékére. Szintén nem áll összhangban az Egyezménnyel, ha a nemzeti jog nem biztosít perképességet a gondnokság alatt álló számára a gondnokság megszüntetése, megváltoztatása iránti perben, valamint ha a hatóságok elmulasztják vizsgálni a gondnok és a gondnokolt közötti érdekellentétet.
Az alapügy
A kérelmező tizenöt éven keresztül élt feleségével és közös gyermekükkel, valamint annak családjával. Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva 2012 áprilisában a házasság felbontása iránt nyújtott be keresetet. A keresetben kérte, hogy a bíróság kötelezze a feleségét a kérelmező tulajdonában álló lakás elhagyására.
A feleség 2012 júliusában a kérelmező beszámíthatatlanságára, agresszív-fenyegető viselkedésére hivatkozva kérte, hogy egy különeljárásban állapítsák meg a kérelmező cselekvőképtelenségét. A feleség keresete nyomán a kérelmező pszichiátriai vizsgálatát rendelték el, melynek eredményeképpen egy két oldalas szakvélemény készült. A szakvélemény szerint a kérelmező téveszmékkel küzd, mentálisan betegnek tekinthető, amely olyan fokban korlátozza a kérelmezőt, hogy képtelenné teszi cselekményei következményének felismerésére.
Novemberben a kérelmező fia is keresetet nyújtott be a cselekvőképtelenség megállapítása érdekében. A bíróság a kérelmező által a lakás elhagyása kapcsán indított eljárást felfüggesztette a cselekvőképességről való döntés meghozataláig.
A feleség keresetét a bíróság elutasította, mivel a szakvélemény a cselekvőképesség kizárására nem volt elégséges. A döntés ellen a feleség fellebbezést nyújtott be. Időközben a bíróság egy másik tanácsa ennek ellenére ugyanezen szakvélemény alapján helyt adott a kérelmező fia keresetének, és cselekvőképtelennek nyilvánította a kérelmezőt.
A határozat fellebbezés hiányában első fokon jogerős lett 2013 márciusában. A gondnoki feladatok ellátására a gyámhatóság a kérelmező fiát jelölte ki, aki a kérelmező házasságfelbontási és lakáskiürítési keresetét visszavonta. Indokolása szerint a kérelmező szándékának megfelelően került kirendelésre a fia gondnokként. A kérelmező 2015 februárjában perképesség hiányában sikertelenül nyújtott be keresetet új gondnok kirendelése iránt.
2015 áprilisában az ombudsman indítványára az alkotmánybíróság megállapította, hogy a polgári perrendtartás azon rendelkezése, mely elzárja a cselekvőképtelen személyek személyes eljárását, alkotmányellenes. Az ügy EJEB általi elbírálásakor mind a gondnokrendelés megváltoztatása, mind pedig a cselekvőképeség felülvizsgálata iránt a kérelmező által indított eljárások folyamatban voltak.
A kérelmező strasbourgi kérelmében sérelmezte, hogy megfosztották az Egyezmény 6. cikke által garantált bírósághoz fordulás jogától, valamint hogy a cselekvőképességétől való megfosztás nem tisztességes eljárásban történt, amely eredményében a 8. cikk által biztosított magánélet védelméhez fűződő jogát sértette.
Az EJEB döntése
A bírósághoz való jog sérelme körében az EJEB megállapította, hogy sem az alkotmánybíróság döntése, sem pedig a folyamatban lévő ügyek nem teszik befogadhatatlanná a kérelmet. Az alkotmánybíróság döntése egyrészt nem a kérelmező ügyében, hanem az ombudsman általános indítványára született. Másrészt az Alkotmánybíróság nem rendelkezett az érintett ügyek újratárgyalásáról. Szintén nem vehető figyelembe, hogy az alkotmánybíróság döntése óta sikerrel indított pert a kérelmező, hiszen a kérelem tárgya egy korábbi eljárás.
A tisztességes eljáráshoz való jog
A tisztességes eljáráshoz való jog kapcsán az EJEB általánosságban leszögezte, a részes államok joga, hogy korlátozásokkal éljenek. A korlátozások azonban nem lehetnek olyan mértékűek, amelyek a jog lényeges tartalmának sérelmével járnak. A korlátozás emellett nem lehet összeegyeztethető az Egyezmény 6. cikk (1) bekezdésével, ha annak nincs legitim célja, és ha az korlátozás és az elérni kívánt cél között nincs észszerűen igazolható arányosság. A korlátozás akkor igazolható, ha annak célja magának a személynek vagy másoknak a védelme, illetve az igazságszolgáltatás érdekében.
Az EJEB hangsúlyozta, hogy a bírósághoz való jog nem pusztán az eljárás kezdeményezésére való jogot foglalja magában, hanem a vita bíróság általi rendezéséhez fűződő jogot. Az ügyben érintett nemzeti jog nem volt figyelemmel a különböző mentális korlátozottságok mértékére, hanem általános tilalmat von minden valamilyen fokban korlátozott személy részére. A polgári törvénykönyv szerint illetékes gyámhatóság pedig nem volt figyelemmel a kérelmező és a gondnok közötti érdekellentétre, valamint magának a kérelmezőnek a kifejezett tiltakozására sem.
Mindezek olyan mulasztások, amelyek ellentétesek a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 12. cikkének 4. pontjával. Emellett a házasság-felbontási és lakáskiürítési kereset esetében eljáró bíróság a gondnok keresettől elállása során nem vizsgálta a gondnok és a kérelmező közötti érdekellentétet, valamint nem támasztotta alá, hogy mi alapján történt volna az elállás a kérelmező egyetértésével. Mindezekre tekintettel az EJEB megállapította az Egyezmény 6. Cikk 1. pontjának sérelmét.
Az EJEB ezt követően azokat az eljárásokat vizsgálta, amelyeket a kérelmező saját cselekvőképességének helyreállítása iránt indított, azonban azok perképesség hiányában az alkotmánybíróság döntése előtt ex lege nem indulhattak meg. A vonatkozó nemzeti jog ugyanis nem csak általános tilalmat fogalmazott meg a személyes eljárás vonatkozásában a cselekvőképtelenek számára, de nem rendelkezett az időközönkénti felülvizsgálat szükségességéről sem. Az EJEB leszögezte, ez a fajta eljárásindítási jog a legfontosabb a cselekvőképtelenek számára, hiszen annak eredménye minden más eljárási képességre hatással lehet. Az Egyezmény szempontjából pedig közömbös, hogy a kérelmező egyébként személyesen adott be keresetet, ha annak elbírálását a jog kizárja. AZ EJEB ezen vonatkozásban is megállapította az Egyezmény 6. Cikk 1. pontja szerinti sérelmét.
Az EJEB a kérelemnek megfelelően vizsgálta annak az eljárásnak a tisztességességét, amelynek eredményeképpen a kérelmező gondnokság alá került. A kérelmező kifogásolta ugyanis, hogy hatékonyan nem vehetett részt az eljárásban, érdemi meghallgatására nem került sor, az puszta formalitás volt, valamint hogy a bíróság döntését egy már nem aktuális szakvéleményre alapította.
A kormányzat álláspontja szerint viszont azt, hogy az eljárás első szakaszában a kérelmező nem vehetett részt hatékonyan, később a másodfokú bíróság a kérelmező jogainak védelmében orvosolta.
Az EJEB ekörben leszögezte, önmagában abból, hogy a gondnoksági eljárás speciális, nem kontradiktórius eljárásban történik, nem következik automatikusan egyezménysértés, hiszen a konkrét eljárás minden körülményét vizsgálni kell. A vizsgálat során arra jutott, hogy a másodfokú bíróság döntése nyomán megismételt eljárásban a kérelmező már hatékonyan tudott részt venni, azaz nem tudta alátámasztani, hogy a már megszerzett eljárási pozíciója puszta formalitás lett volna, így az EJEB a kérelmet ekörben mint elfogadhatatlant elutasította. A szakvélemény kérdését pedig a magánélet védelme körében kívánta tárgyalni.
A magánélet védelme
Az EJEB végül a magánélet védelméhez fűződő jog sérelmét vizsgálta. A kérelmező állítása szerint a cselekvőképességét kizáró gondnokság nem szolgált legitim célt, így szükségtelen és aránytalan korlátozását jelentette jogainak. Hivatkozott a belátható időn belüli felülvizsgálat hiányára, valamint arra, hogy elavult szakvéleményre, valamint az ellenérdekelt felesége vallomására alapította a bíróság a döntését.
A kormány ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a kizáró gondnokság mások védelmében, különösen a kérelmező feleségének érdekében volt szükséges, a bíróság pedig a feleségen kívül mást is meghallgatott, illetve a közvetlenség elvére figyelemmel saját észlelése alapján döntött.
Az EJEB leszögezte: ahhoz, hogy elkerülhető legyen az egyezménysértés, a magánélethez való jog korlátozásának törvényben meghatározottnak kell lennie. A korlátozásnak pedig szükségesnek is kell lennie egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében.
Az EJEB előtt nem volt vitatott, hogy a kérelmező korlátozásáról törvényi szinten rendelkeztek, ugyanakkor a törvény nem disztingvál a cselekvőképtelenség és a teljes cselekvőképesség egyes fokozatai között, a jogalkalmazónak sem biztosít szükséges mérlegelési lehetőségét.
Bármely fokú mentális korlátozottság így automatikusan a cselekvőképtelenség megállapítására kell, hogy vezessen, ami aránytalan mértékben korlátozta a kérelmező Egyezmény 8. cikk szerinti jogait. A cselekvőképesség vizsgálatakor aktuális és a korlátozás szempontjából releváns bizonyítási eszközöket kell beszerezni, majd azokat mérlegelni. Minderre tekintettel az EJEB a 8. cikk megsértését is megállapította.
Az EJEB az egyezménysértések megállapítására tekintettel 7.800 euró elégtétel megfizetésére kötelezte Örményországot.
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
A szerző alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az FGTI vs Victoria Seguros SA-ügyben hozott ítéletét ismerteti, melyben az alkalmazandó jog kérdését vette górcső alá
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!