Divatcikk helyett nehogy szoftvert vegyünk!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Chanel elveszítette az EUB előtt a Huawei logó hasonlósága miatt indított bírósági eljárást.

A Chanel divatmárka elvesztette az EUB előtti pert, amely a kínai Huawei kínai technológiai cégnek a divatmárkával összetéveszthető logója miatt indított.

Az EUB a Huaweinek adott igazat, amely az egész EU-ban védjegyet kért a használni kívánt logóra, de a Chanel divatház szerint az túlságosan hasonló az ő logójukhoz.

Az EUB kimondta, hogy a logók „mutatnak bizonyos hasonlóságokat, de vizuális különbségeik jelentősek”. Megállapította, hogy a Chanel logója lekerekítettebb görbékkel és vastagabb vonalakkal rendelkezik.

A Huawei 2017-ben a uniós védjegyoltalomért folyamodott egy logóra, amelyet számítógépes hardverekhez használna. A francia Chanel cég felszólalt a védjegybejelentés ellen, azzal érvelve, hogy a két függőlegesen összefonódó félkör túlságosan hasonlít a két vízszintesen összefonódó félkörön alapuló, védett logójához, amelyet sminkek, parfümök, ruhák és kiegészítők értékesítésére használ.

Két évvel ezelőtt az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala elutasította Chanel kifogását, mondván, hogy nincs hasonlóság, és valószínűleg a vásárlóközönség sem téveszti össze a védjegyeket.

A Chanel ezt követően az EUB előtt támadta meg az EUIPO döntését, amely azonban elutasította a fellebbezést.

„A szóban forgó ábrás védjegyek nem hasonlóak. A védjegyeket a bejelentés és a lajstromozás során össze kell hasonlítani, orientációjuk megváltoztatása nélkül” – közölte az EUB.

„A Chanel védjegye lekerekítettebb görbékkel, vastagabb vonalakkal rendelkezik és vízszintes tájolású, míg a Huawei védjegye függőleges tájolású. Az EUB ezért arra a következtetésre jutott, hogy a Huawei védjegye kellő megkülönböztető képességgel rendelkezik”. A döntés ellen még lehet fellebbezni, de a Chanel nem kívánta kommentálni a döntést.




Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Luxembourgi ítélet a kutatásfejlesztési és innovációs támogatások újabb kérdéseiről

A szerző alábbi írásában az EU luxembourgi bíróságának egy lett jogvita, a kutatástámogatások értelmezése kapcsán született döntését[1] ismerteti. Eszerint az entitás tagjainak és részvényeseinek jogi formája, tevékenységeik és céljaik esetleges haszonszerzési jellege nem meghatározó kritérium, így kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősíthetők a felsőoktatási magánintézmények is.

2024. október 3.

Munkavállalók az egyenlő bánásmód elvének európai mérlegén

A német szövetségi munkaügyi bíróság az EU luxembourgi bíróságától kért választ arra, milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől?