Egy afgán joghallgató beszámolója

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy kabuli joghallgató beszámolt az általa tapasztaltakról, de adatvédelmi és biztonsági okokból anonim módon közölték a cikket. A szöveget csak a legszükségesebb esetben szerkesztették, hogy tiszteletben tartsák a szerző által elmondottakat.

2021. augusztus 15 -én, vasárnap megállt az élet Kabulban. Miután a tálibok átvették a hatalmat az országban, a normális élet megállt, és félelem töltötte be az afgánok szívét. Több mint egy hét után Afganisztánban még mindig káosz uralkodik. Az emberek szó szerint képesek meghalni, hogy bejussanak a repülőtérre. Akik mindenféle iratokkal rendelkeznek, azok sem juthatnak be. Kevés tudósítás érkezett a hétköznapi emberekről és arról, hogy mire készülnek. Most félünk az élelmiszerek és alapvető cikkek hiányától, amely fokozatosan ölt egyre nagyobb méreteket.

A szupermarketekben és az üzletekben elfogynak a nélkülözhetetlen termékek, és nincs olyan kínálat, amely a kiürült készleteket pótolni tudná. A bankok bezártak, és attól tartok, fizetésképtelenségük nincs messze, mivel az emberek kizárólag készpénzt használnak.

A háború hónapokkal ezelőtti kezdete óta az emberek nem használták a bankokat, most arra várnak, hogy kifizessék azt, ami a számlájukon van. Múlt héten, amikor elterjedtek a pletykák arról, hogy Kabult elfoglalják a tálibok, az emberek nyüzsögtek a bankokban, hogy készpénzt vegyenek ki, de néhányan szerint a számlájukon lévő százezer afgánnak mindössze a 12% -át kapták meg. Ezt követően a bankoknak be kellett zárniuk. A legrosszabb az, hogy nincs remény a bankok megnyitására. Óriási bizonytalanság uralkodik Afganisztán nemzetközi pénzügyi partnerei között, ezért nem lesz lehetőség hitelfelvételre. A tény az, hogy a tálibok teljesen ellenzik a hagyományos (nyugati) banki tevékenységet, és arra kényszerítik a bankokat, hogy felajánlják a saria -kompatibilis finanszírozási módot, amely nagyon kezdetleges és nem igazán tud önállóan működni a hagyományos nyugati bankrendszer nélkül.

Napokig otthon voltam és csak utána mentem ki az utcára. Pár szót váltottam egy tálib harcossal, aki elmondta, hogy naponta egyszer kapnak ételt. Hozzátette azt is, hogy a saját falujában volt némi keresete, amely fedezte az ő és családja megélhetési költségeit, most már azonban nem is kapnak élelmet. Azt is mondták, hogy már rég elmenekültek volna, hogy visszamenjenek a családjukhoz, de félnek a büntetéstől, ami azért jár, ha elmenekülnek a dzsihád elől. Ez arra enged következtetni, hogy a táliboknak nincs költségvetésük a saját költségeik fedezésére, és fogalmuk sincs a kormány költségvetési tervének végrehajtásáról. Attól tartok, a dolgok nagyon rossz irányba kezdenek menni, ha az alapvető termékek elfogynak, a bankok bezárnak, és nincs remény a megnyitásukra.

A Saray-e-Shahzada (az ország legnagyobb devizapiaca) még mindig zárva tart, és ha kinyitják, Afganisztán valutája soha nem látott mértékű értékvesztést szenved el az USD-vel szemben, ezért elkerülhetetlenül újra be kell majd zárni a Saray-e-Shahzadát.

A távközlési vállalatok leállították a telefonkártyák kibocsátását, ezért a piacon maradt kártyák értéke óriási mértékben megnőtt. Az 50 AF összegű telefonkártya majdnem a dupláját éri. Úgy gondolom, hogy ha ezek a vállalatok nem biztosítottak arról, hogy az állam teljes támogatásával tudnak szolgáltatást nyújtani, akkor a kommunikáció és az egyszerű hívás olyan luxus lesz, amelyet a lakosság nem engedhet meg magának.

Az oktatási szférában nem mutatkozott érdeklődést az egyetemek megnyitása iránt. Ez valóban lehangoló. A hatalmon lévő emberek olyan gyengék és szánalmas egyének – nem tudják elképzelni, hogyan lehetne életben tartani a bankokat és a nagyvállalatokat, de érdekeltek abban, hogy a lányokat és a fiúkat külön osztályokban tartsák, és felháborodnak, ha kilóg egy kis hajuk. Az, hogy az ország hamarabb csődbe megy, mint gondolnánk, nem zavarja őket, de félj, ha farmert mersz viselni.

A szélsőségesek mindig is megvetették a jogászokat, mert olyan ellenfeleket látnak bennük, akik a saria törvényeket háttérbe szorítják.

Az elmúlt húsz évben az afganisztáni jogi karok a saria tankönyvek és más jogrendszerek tankönyveiből merített modern tanok keverékét oktatták; a jogi akadémikusok mindig is megpróbálták megtalálni a közös hangot más jogrendszerekkel és modernizálni az ország jogi szektorát.

Most, hogy egy szélsőséges csoport kizárólagos mérlegelési jogkörrel rendelkezik az ország ügyeiben, a jogi karokat összevonják a saria karokkal. Ez azt jelenti, hogy a tananyag túlnyomó részét a saria professzorok és tankönyveik fogják alkotni.

Más szavakkal, meg akarják ölni a jogtudományt és csak azt tanítják, amit megérthetnek. Joghallgatók százai próbáltak ösztöndíjat szerezni 2022-es tanévre; amely nem valószínű, hogy elindul. A jogászoknak és a joghallgatóknak nincs kedvük dolgozni és tanulni, a szélsőséges rendszer a jogász végzettségű hallgatókat és tudósokat nyugatiasnak, sőt hitetlennek tekinti.

Letörtnek érzem magam, és kétségbeesetten nézem, ahogy elpárolog minden, amiért dolgoztunk, miközben semmit sem tehetünk ellene. Egy barátom, egy diplomata hallgató azt mondta nekem, hogy „legalább egyszer megtaníthatjuk gyermekeinknek a tanultakat”. Talán igaza van. Talán megtaníthatjuk őket arra, hogy egy gomblyuknál tágabb perspektívából nézzék a világot. Igaz, a tálibok elvihetik, amit akarnak, de soha nem felejtjük el, hogy vannak olyan helyek, amelyek nem kőből készültek, és vannak olyan dolgok bennünk, amelyek a miénk, és amelyeket nem tudnak elvenni tőlünk. Abszolút nevetséges szabályokat hozhatnak, vagy eltörölhetik szakmánkat, de nem tudják elvenni azt, amit megtanultunk és amit továbbadunk. Közben reménykedve várjuk a jobb napokat.

(jurist.org)

---