EUB-döntés a regionális televíziós reklámokról


A szerző az alábbi cikkében az Európai Unió Bíróságának ítéletét elemzi, mely a Fussi Modestraße Mayr GmbH kontra SevenOne Media GmbH és társai-ügyben[1] született, mely a területi és országos reklámértékesítés szabályait veti össze.

Bevezetés

Jelen ügyben a stuttgarti regionális bíróság, a Landgericht Stuttgart, a Fussl Modestraße Mayr GmbH (Fussl) – osztrák jog szerinti társaság –, valamint a SevenOne Media GmbH, a ProSiebenSat.1 TV Deutschland GmbH és a ProSiebenSat.1 Media SE – német jog szerinti társaságok – között folyamatban lévő jogvita keretében előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett az Európai Unió Bírósága (EUB) elé.

Az eset alapját az adta, hogy a SevenOne Media megtagadta a Fussllal – az utóbbi által kizárólag a bajor Freistaat Bayern tartomány területén forgalmazott divatárukra vonatkozó televíziós reklám tekintetében – kötött szerződés teljesítését, azzal az indokkal, hogy az alkalmazandó nemzeti joggal ellentétes az ilyen reklám, feltéve, hogy azt Németország teljes területén sugárzott televíziós műsorok keretében történő terjesztésre szánták.

Az ügy tényállása szerint a ProSiebenSat.1 német televíziós társaság a hirdetők számára az országos tévécsatornáin történő regionális – egy vagy több régióra irányuló – reklámozás lehetőségét kínálta. Ez ugyanakkor fenyegetést jelentett a területi és helyi televíziók gazdasági érdekeire nézve, mivel számukra a reklám fontos bevételforrást képez, azonban a szövetségi tartományok által elfogadott rendelkezés az országos televíziós csatornákon közzétett, regionálisan korlátozott reklámok kifejezett tilalmát iktatta be[2].

Az ügyben a stuttgarti regionális bíróság e tilalomnak az európai uniós jog különböző rendelkezéseivel és elveivel való összeegyeztethetőségének értékelését kérte. Pontosabban: az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv[3] (Irányelv) értelmezését. Az EU luxemburgi bíróságának főtanácsnoka szerint az országos terjesztésű műsorok keretében sugárzott regionális reklámok tartományi jogi engedélyezésének [..] lehetőségével eddig egyetlen tartomány sem élt[4].

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem konkrétan az EUMSZ szolgáltatások szabadságáról szóló 56. cikkének[5], az Európai Unió Alapjogi Chartájának (Charta) a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságáról szóló 11. cikkének[6], az egyenlő bánásmód általános elvének és a 2010/13/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdésének egymással összefüggő rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozott.

Az irányelv 4. cikk (1) bekezdés szerint:

(1) A tagállamoknak […] jogukban áll előírni, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók az eme irányelv által összehangolt területeken részletesebb vagy szigorúbb szabályoknak feleljenek meg, feltéve, hogy e szabályok megfelelnek az uniós jognak.

A tényállás[7]

Az osztrák Ort im Inn kreis székhelyű Fussl társaság kiskereskedelmi tevékenységet folytat a divat- (és kiegészítők) szektorban Ausztriában, emellett divatáruüzleteket üzemeltet Bajorországban. Az unterföhringi (Németország) székhelyű SevenOne Media GmbH társaság a ProSiebenSat.1 csoport – egy németországi székhelyű kereskedelmi televíziós műsorszolgáltató – marketingcége.

A Fussl 2018. május 25-én szerződést kötött a SevenOne Mediával a ProSieben országos csatorna műsorai keretében kizárólag a német tartomány, Bajorország területén a Vodafone Kabel Deutschland GmbH bajorországi kábelhálózata felhasználásával történő terjesztésre szánt televíziós reklámok vonatkozásában. Ezután a SevenOne Media megtagadta e szerződés teljesítését azzal az indokkal, hogy a műsorszolgáltatásról szóló állami szerződés, az RStV[8] 7. §‑ának (11) bekezdése megtiltja számára az olyan televíziós reklám – Németország egész területén sugárzott – műsorokba való felvételét, amelynek sugárzása regionális szinten korlátozott.

Az RStV A kereskedelmi kommunikáció elvei, a reklámjelleg feltüntetésének kötelezettsége című 7. §‑ának (2) bekezdésében foglaltak szerint: „A reklám a műsorszám szerves részét képezi”. […]; (11) bekezdése szerint: „A reklámoknak vagy más tartalmaknak az országos terjesztésre rendelt vagy engedélyezett műsorszolgáltatásban országosnál szűkebb körben történő terjesztése csak akkor megengedett, ha annak a szövetségi tartománynak a joga, amelynek területén az országosnál szűkebb körű terjesztésre sor kerül, ezt megengedi. A piaci magánszereplők reklámjainak vagy más tartalmainak országosnál szűkebb körben terjesztéséhez külön tartományi jogi engedélyre van szükség; ez törvényben meghatározandó tartalmi feltételektől tehető függővé […]”

E tilalom célja, hogy a regionális televíziós reklámból származó bevételeket a területi és helyi televíziós műsorszolgáltatóknak tartsa fenn, ezzel finanszírozási forrást, és így fenntarthatóságot biztosítva számukra, egyszersmind lehetővé téve, hogy hozzájáruljanak a regionális televíziósműsorkínálat plurális jellegéhez. A tilalomhoz kapcsolódó „megnyitási záradék” értelmében a tartományok engedélyezhetnek az országos műsorok keretében regionális reklámokat.

A Fussl e körülményre tekintettel a kérdést előterjesztő stuttgarti regionális bírósághoz, a Landgericht Stuttgarthoz fordult annak érdekében, hogy az kötelezze a SevenOne Mediát az RStV-ból eredő kötelezettségei teljesítésére.

A felek között nem volt vitás, a SevenOne Media műszaki szempontból képes arra, hogy országos adásai keretében csak Bajorország területére korlátozza az adott televíziós reklám terjesztését. Különböző érveiket illetően e bíróságnak kétségei merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az EUMSZ 56. cikkben biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságának az RStV 7. §‑ának (11) bekezdésében előírt tilalomból eredő korlátozása igazolható-e az e rendelkezés által követett közérdeken alapuló kényszerítő okra, a médiapluralizmus védelmére tekintettel.

Egyrészt úgy ítélte meg, nem biztos, hogy ez az előírás e célt koherens és szisztematikus módon követi, mivel ez a tilalom nem vonatkozik az internetes oldalakon kizárólag regionális szinten sugárzott reklámokra, másrészt az RStV 7. § (11) bekezdésében előírt tilalom arányos jellegét is kétségesnek találta, mivel a regionális televíziós műsorszolgáltatók csupán csekélyebb mértékben részesülnek e tilalom előnyeiből, míg az olyan gazdasági szereplők számára, mint a Fussl, e tilalom jelentős mértékben korlátozza termékeik népszerűsítésének lehetőségeit.

Másodsorban megállapította, hogy az RStV e rendelkezése a Charta 11. cikkében és az EJEE[9] 10. cikkében biztosított véleményalkotási szabadság és az információk fogadásának és közlésének szabadsága jogellenes megsértésének minősülhet. Harmadsorban úgy találta, hogy az RStV 7. §‑ának (11) bekezdése ellentétes lehet az egyenlő bánásmód uniós jogi alapelvével.

E körülmények között a stuttgarti tartományi bíróság az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

III. Az EUB értékelése és ítélete

A kérdést előterjesztő tartományi bíróság – az EUB által együttesen vizsgált – kérdéseivel, arra várt választ, hogy a 2010/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését, az egyenlő bánásmód elvét, az EUMSZ 56. cikkét, valamint a Charta 11. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megtiltja a televíziós műsorszolgáltatóknak, hogy az ország területének egészén sugárzott műsoraik keretében olyan televíziós reklámokat sugározzanak, amelyek terjesztése regionális szinten korlátozott.

Az EUB az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13 irányelvnek való megfelelés kérdésében megállapította, hogy az audiovizuális, vagyis a televíziós műsorszolgáltatás és a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások szabad nyújtását az irányelv oly módon rögzíti, hogy főszabály szerint megtiltja: a tagállamok korlátozzák a más tagállamokból származó ilyen szolgáltatások vételét és területükön történő tovább közvetítését[10]. E szabadságot az e szolgáltatásokra irányadó szabályok harmonizálása kíséri. Mivel minimális harmonizációról van szó, az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy a joghatóságuk alá tartozó szolgáltatók számára az eme irányelvben megvalósított harmonizáció körébe tartozó területeken szigorúbb szabályokat írjanak elő.

Az irányelv 1. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerint: „»televíziós műsorszolgáltatás« – a lineáris audiovizuális médiaszolgáltatás” – a médiaszolgáltató által nyújtott, műsorszámok műsorrend alapján történő egyidejű megtekintését lehetővé tévő audiovizuális médiaszolgáltatás”. Mivel ez az megszövegezés a „televíziós műsorszolgáltatás” fogalmának meghatározására szorítkozik – kifejezetten a „műsorszámok” egyidejű megtekintésére utalva –, így a televíziós reklámokat illetően nem ír elő kötelezettséget.

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv rendszeréből az következik, hogy az „egyidejű megtekintés” fogalmát az úgynevezett „lineáris”, illetve a „nem lineáris” audiovizuális médiaszolgáltatások közötti különbségtételre tekintettel kell értelmezni, amely magában foglalja azt, hogy minden olyan néző, akinek e műsorszámot szánják, egyidejűleg tekinti meg a műsorszámok időbeli összeállítása alapján, a felhasználó választásától és kérésétől függetlenül[11]. Ez a fogalom tehát önmagában nem jelenti azt, hogy a televíziós reklám sugárzása ne képezhetné különbségtétel tárgyát, különösen oly módon, hogy e sugárzást valamely tagállam területének egy részére korlátozzák[12].

Az EUB az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése által gyakorolt esetleges hatást illetően emlékeztetett arra, annak biztosítására, miszerint a fogyasztók mint televíziónézők érdekei teljesen és megfelelően védettek legyenek, a tagállamoknak lehetőséget kell adni arra, hogy az irányelv által összehangolt területeken – a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatókra – szigorúbb vagy részletesebb szabályokat, és bizonyos esetekben eltérő feltételeket alkalmazzanak. Ezzel biztosítva egyúttal azt, hogy e szabályok az uniós joggal és különösen annak alapelveivel összhangban legyenek. Az RStV 7. §‑ának (11) bekezdéséből eredő előírás – bár a televíziós reklám területéhez tartozik, amelyet az irányelv 19-26. cikk cikke szabályoz, és célja a fogyasztók mint televíziónézők védelme a túlzott reklámközvetítésekkel szemben[13] – az e rendelkezések által nem szabályozott területhez tartozik, és egyébiránt nem a televíziónézők védelmének célját szolgálja[14].

Megállapította, a jelen ügyben nem alkalmazható az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése, amely szerint a tagállamok bizonyos feltételek mellett részletesebb vagy szigorúbb szabályokat határozhatnak meg az eme irányelv hatálya alá tartozó területeken a televíziónézők érdekei védelmének biztosítása érdekében.

EU Jog online

A nemzeti intézkedés összeegyeztethetőségének az EUMSZ 56. cikkében biztosított szolgáltatásnyújtás alapvető szabadságára tekintettel történő vizsgálatát illetően, az EUB korábbi ítéletében már megállapította, hogy a „korlátozás” fogalma magában foglalja különösen a tagállam által elfogadott olyan intézkedéseket, amelyek bár megkülönböztetés nélkül alkalmazandók, befolyásolják a más tagállamokban történő szolgáltatásnyújtás szabadságát.[15]

Ezzel összefüggésben a Fussl arra hivatkozott, hogy az RStV 7. §‑ának (11) bekezdésében előírt tilalom ellentétes egy átlagos méretű, külföldi illetőségű – e társasághoz hasonló – gazdasági szereplő sajátos, a német piacra először egyetlen vonzáskörzetre, a jelen esetben Bajorországra összpontosítva történő belépésre irányuló reklámszükségletével, mivel:

– egyrészt a televíziós reklámnak a nemzeti programok keretében Németország egész területén történő sugárzása túlságosan költséges, és túl nagy keresletet eredményezhet, amelyet valószínűleg nem lehetne teljesíteni;

– másrészt a tévéreklámok regionális televíziós műsorszolgáltatók általi sugárzásának nagyon korlátozott a reklámhatása, ami különösen azzal függ össze, hogy az e regionális csatornák által sugárzott műsorok csak rendkívül korlátozott számú nézőt, a német televíziózók teljes számának körülbelül öt százalékát érik el.

Az olyan nemzeti intézkedés, amelyik megtiltja a televíziós műsorszolgáltatóknak, hogy a nemzeti tévéműsoraik keretében többek között más tagállamokban letelepedett hirdetők – mint a jelen esetben a Fussl – számára regionális televíziós reklámokat sugározzanak, korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát mind a reklámszolgáltatást nyújtó, mind e televíziós műsorszolgáltatók, mind pedig e szolgáltatások címzettjei számára, akik a termékeiket egy másik tagállamban népszerűsíteni kívánó, azonban e népszerűsítést regionális szintre korlátozni szándékozó hirdetők[16].

Következésképpen az RStV 7. §-ának (11) bekezdése – mivel a Fusslhez hasonló külföldi illetőségű gazdasági szereplőket meggátolja abban, hogy Németországban televíziós reklámok sugárzására irányuló szolgáltatásokat vegyenek igénybe – alkalmas arra, hogy e tagállam piacára való bejutásukat akadályozza. A szolgáltatásnyújtás szabadságának ilyen korlátozását nem kérdőjelezheti meg az a körülmény, hogy az RStV 7. §-ának (11) bekezdésében foglalt „megnyitási záradék” értelmében minden tartomány előírhat jogszabályaiban olyan engedélyezési rendszert, amely adott esetben bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi az ilyen televíziós reklám tartományi szintű sugárzását.

Jelen esetben, olyan egyszerű lehetőségről van szó, amellyel a jogvita idején egyik tartomány sem élt, így e tilalom fennállta – amelynek értelmében a televíziós műsorszolgáltatók az ország egész területén sugárzott műsoraik keretében nem sugározhatnak olyan tévéreklámokat, amelyek terjesztése regionális szinten korlátozott, és a szolgáltatásnyújtás szabadságának ebből eredő korlátozása – bizonyított.

A szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának esetleges igazolását illetően az EUB emlékeztetett arra, hogy a televíziós műsorok kínálata plurális jellegének megőrzése közérdeken alapuló nyomós oknak minősülhet. Eme ok fennállásával kapcsolatban megállapítható, az RStV 7. §‑ának (11) bekezdése arra irányul, hogy a regionális televíziós reklámból származó bevételeket a regionális és helyi televíziós műsorszolgáltatóknak tartsa fenn, ezzel finanszírozási forrást és így fenntarthatóságot biztosítva számukra, lehetővé téve ekképpen, hogy hozzájáruljanak a regionális és helyi jellegű tartalmak szolgáltatásával  a regionális televíziós műsorkínálat plurális jellegéhez.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlatában a televíziós műsorok kínálata plurális jellegének a kulturális politika által biztosítani kívánt fenntartása olyan közérdeken alapuló nyomós oknak minősülhet, amely igazolja a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását[17], továbbá, hogy a Charta 11. cikkében biztosított szabadságok védelme – amely cikk (2) bekezdése a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét célozza – vitathatatlanul közérdekű célnak minősül, és külön hangsúlyozni kell ennek a demokratikus és pluralista társadalmakban való fontosságát, amely igazolhatja a letelepedés szabadságának korlátozását.[18]

A korlátozás arányosságával kapcsolatosan az EUB ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ által biztosított valamely alapvető szabadság korlátozása csak azzal a feltétellel fogadható el, ha a szóban forgó nemzeti intézkedés olyan közérdeken alapuló nyomós okkal igazolható, amely alkalmas az általa elérni kívánt cél megvalósítására, és nem lépi túl az annak eléréséhez szükséges mértéket. E tekintetben pusztán az a tény, miszerint más tagállamok a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozását díjak révén biztosítják, és lehetővé teszik a kereskedelmi műsorszolgáltatók számára, hogy mind a nemzeti, mind a regionális reklámot szabadon közvetítsék, önmagában nem elegendő bizonyíték az előírt tilalom aránytalanságának bizonyítására. Annak ténye, hogy valamely tagállam más tagállaménál enyhébb szabályokat alkalmaz, nem jelenti azt, hogy ez utóbbi tagállam szabályai aránytalanok lennének[19].

Az RStV 7. §‑ának (11) bekezdése tartalmaz egy úgynevezett „megnyitási záradékot”, amely lehetővé teszi a tartományok számára, hogy a puszta és egyszerű tilalomnál kevésbé korlátozó intézkedést, azaz különleges engedélyezési rendszert vezessenek be, ha azt az érintett tartomány joga lehetővé teszi.

Következésképpen eme engedélyezési rendszernek a tartományok szintjén történő hatékony végrehajtása – amely lehetővé tenné a regionális televíziós műsorszolgáltatók számára regionális reklám sugárzását – az egyes tartományok sajátosságai alapján megállapított bizonyos korlátok és feltételek mellett, többek között jellemzője a regionális és helyi televíziós műsorszolgáltatókra gyakorolt esetleges pénzügyi hatások minimalizálása, a televíziós műsorszolgáltatás plurális jellegének – különösen regionális és helyi szinten történő megőrzése – érdekében .

Az a körülmény, hogy ezzel a lehetőséggel mindeddig nem éltek, nem változtat azon, miszerint a német jogalkotó e rendelkezés beiktatásával elismerte egy ilyen esetleges engedélyezésnek a szóban forgó intézkedés céljaival való összeegyeztethetőségét[20].

A Charta 11. cikkében biztosított, a véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságát illetően az EUB emlékeztetett arra, hogy e szabadság EJEE 10. cikke alapján is védelemben részesül, amelyet – miként ez az EJEB ítélkezési gyakorlatából is kitűnik – alkalmazni kell a kereskedelmi jellegű, többek között reklámszövegként megjelenő információk vállalkozó általi terjesztésére is[21]. Mivel pedig a Charta 11. cikkében foglalt véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadsága tartalmában és terjedelmében azonos az EJEE 10. cikkében biztosított szabadsággal, ezért meg kell állapítani, hogy az érintett nemzeti intézkedés, ha korlátozza a tévéreklámok nemzeti televíziós műsorszolgáltatók által az érintett hirdetők javára történő regionális sugárzásának lehetőségét, e szolgáltatók tekintetében sérti eme alapszabadságot[22].

Jelen esetben a nemzeti televíziós műsorszolgáltatókat illetően a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságába való beavatkozás a Charta 11. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten védett, a médiaszabadságba vagy műsorsugárzás szabadságába való beavatkozás sajátos formáját ölti. Bár a Charta által biztosított szabadságok korlátozhatók, a Charta 52. cikkének (1) bekezdése alapján a gyakorlásuk bármely korlátozására csak a törvény által, és az említett szabadságok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával kerülhet sor. Ezen kívül – ahogyan e rendelkezésből is kitűnik – az arányosság elvére figyelemmel való korlátozásra csak akkor kerülhet sor, ha az elengedhetetlen és ténylegesen az unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja[23].

Tárgyi ügyben a regionális reklám RStV 7. §-ának (11) bekezdésében foglalt tilalmából eredő korlátozást törvény írja elő, mivel az egy valamennyi német tartomány között létrejött megállapodásban szerepel. E megállapítás az érintett gazdasági szereplők véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadságának lényeges tartalmát nem érinti, mivel e nemzeti szabályozás kizárólag a hirdetők ama lehetőségét korlátozza, hogy sajátos kommunikációs csatornákat – a nemzeti televíziós csatornákat – használjanak, ugyanakkor meghagyja számukra a lehetőséget, hogy más reklámozási csatornákat – mint például az internetes reklám – használjanak regionális céljaik elérése érdekében. A nemzeti kereskedelmi és nem támogatott televíziós műsorszolgáltatók médiaszabadságának korlátozott volta csak a reklám sugárzásának módszerét érinti, és e gazdasági szereplők számára csupán bevételi forrásaik egyikét jelenti.

A korlátozás megfelel az unió által elismert általános érdekű célkitűzésnek, amennyiben a tömegtájékoztatás regionális és helyi szintű sokszínűségének védelmére irányul, a Charta 11. cikkének (2) bekezdése által kifejezetten elismert közérdekű célnak minősül.

A megállapított beavatkozás arányosságát illetően az EJEB-nek, az EJEE 10. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a nemzeti hatóságok bizonyos fokú mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek annak megítélésében, fennáll-e olyan kényszerítő társadalmi szükséglet, amely igazolhatja a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását. Ez különösen elengedhetetlen a kereskedelmi ügyekben, és különösen egy olyan összetett és változó területen, mint amilyen a reklám[24].

A regionális reklám RStV 7. §-ának (11) bekezdésében foglalt tilalma lényegében egyensúlyt teremt egyfelől a nemzeti televíziós műsorszolgáltatók és a hirdetők kereskedelmi jellegű, a nemzeti televíziónézők összességének szánt műsorok keretében regionális televíziós reklám sugárzására irányuló véleménynyilvánítási szabadsága, másfelől a regionális szintű tömegtájékoztatás sokszínűségének védelme között, amely sokszínűséghez a regionális és helyi televíziós műsorszolgáltatók csak akkor tudnak hozzájárulni, ha a regionális reklámból származó bevételek számukra történő fenntartása révén a finanszírozásuk és ennélfogva a fennmaradásuk biztosított [25].

Az RStV 7.§-a (11) bekezdésének elfogadásával a német jogalkotó jogszerűen tekinthette úgy, az ahhoz fűződő közérdek védelme, miszerint a regionális és helyi televíziós műsorszolgáltatók e szinteken hozzájáruljanak a nyilvános vitához, elsőbbséget élvez a nemzeti televíziós műsorszolgáltatók és hirdetők ama magánérdekével szemben, hogy a nemzeti televíziónézők összességének szánt műsorok keretében regionális televíziós reklámot sugározzanak.

E megfontolásokra tekintettel a Charta 11. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a regionális reklámok nemzeti televíziós csatornákon történő sugárzásának – az RStV 7. §‑ának (11) bekezdésében szereplőhöz hasonló – tilalmát előíró rendelkezés.

Az egyenlő bánásmódnak a Charta 20. cikkében biztosított elvével kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság arra kereste a választ, hogy a regionális reklámok nemzeti televíziós csatornákon történő sugárzásának az RStV 7. §-ának (11) bekezdésében szereplő tilalmát előíró rendelkezés lehet-e ellentétes az egyenlő bánásmód elvével, mivel e rendelkezés a nemzeti televíziós műsorszolgáltatókat, valamint a belföldi és a külföldi illetőségű hirdetőket kedvezőtlenebb helyzetbe hozza az olyan internetes reklámszolgáltatóknál, mint például a lekérhető videoszolgáltatásokat vagy streaming-szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók, mivel ez utóbbiak reklámkínálatukat a nemzeti nyomtatott sajtószervekkel azonos módon, régiónként differenciálhatják.

A kérdés kapcsán a különböző gazdasági szereplők összehasonlítható helyzetéről megállapítható, hogy az a körülmény, mely szerint a gazdasági szereplők e két kategóriája hasonló, egymással versenyző szolgáltatásokat nyújt, fontos arra utaló tényező, hogy e gazdasági szereplők hasonló helyzetben vannak.

Az EUB a fenti megfontolások összességére figyelemmel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válasza szerint:

–        a 2010/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és a Charta 11. cikkét úgy kell értelmezni: azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megtiltja a televíziós műsorszolgáltatók számára, hogy az ország egész területén sugárzott műsoraik keretében olyan televíziós reklámokat adjanak, amelyek terjesztése regionális szinten korlátozott;

–        az EUMSZ 56. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás, amennyiben alkalmas az általa követett, a regionális és helyi szintű tömegtájékoztatás sokszínűségének védelmére irányuló cél megvalósítására, és nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata, és

–        a Charta 20. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás, ha az nem eredményez egyenlőtlen bánásmódot a nemzeti televíziós műsorszolgáltatók és az internetes reklámszolgáltatók között a reklámok regionális szintű sugárzását illetően, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Lábjegyzetek:

[1] A 2021. február 3-ai Fussl Modestraße Mayr GmbH kontra SevenOne Media GmbH, ProSiebenSat.1 TV Deutschland GmbH, ProSiebenSat.1 Media SE C‑555/19. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2021:89 (Ítélet)

[2] Maciej Szpunar főtanácsnoknak a Fussl Modestraße Mayr GmbH kontra SevenOne Media GmbH, ProSiebenSat.1 TV Deutschland GmbH, ProSiebenSat.1 Media SE C‑555/19. sz. ügyben tett indítványa (Indítvány) 2. pont

[3] Az egyenlő bánásmód általános elvének és a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10-ei 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (Irányelv)

[4] Indítvány 9. pont

[5] Az EUMSZ 56. cikk szerint: „[…] tilos az unión belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik nem abban a tagállamban letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.”

[6] A Charta 11. cikke szerint: (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül. (2) A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani

[7] Ítélet 9-20. pont

[8] A tartományok által 1991. augusztus 31-én a műsor- és telemédiaszolgáltatásról szóló államszerződés, a Staatsvertrag für Rundfunk und Telemedien megkötött kontraktus. E szerződésnek a jelen ügyre alkalmazandó változata a 2015. december 21-ei, a műsorszolgáltatásról szóló tizennyolcadik állami szerződés, Achtzehnter Rundfunkänderungsstaatsvertrag (RStV) által történt módosítása 2016. január 1-jén lépett hatályba

[9] Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény (EJEE)

[10] Irányelv 3. cikk (1) bekezdés

[11] Ítélet 38. pont

[12] Ítélet 39. pont

[13] Sky Italia-ítélet 13. pont

[14] Sky Italia-ítélet 17. pont

[15] A 2017. május 4-ei Vanderborght-ítélet, C‑339/15, EU:C:2017:335, 62. pont

[16] A 1999. október 28-ai ARD-ítélet, C‑6/98, EU:C:1999:532, 49. pont; 2008. július 17-ei Corporación Dermoestética-ítélet, C‑500/06, EU:C:2008:421, 33. pont

[17] A 2007. december 13-ai United Pan‑Europe Communications Belgium és társai-ítélet, C‑250/06, EU:C:2007:783, 41. és 42. pont; 2008. december 22-ei Kabel Deutschland Vertrieb und Service-ítélet, C‑336/07, EU:C:2008:765, 37. és 38. pont

[18] A 2020. szeptember 3-ai Vivendi-ítélet, C‑719/18, EU:C:2020:627, 57. pont

[19] A 2019. szeptember 18-ai VIPA-ítélet, C‑222/18, EU:C:2019:751, 71. pont

[20] Ítélet 78. pont

[21] A 2015. december 17-ei Neptune Distribution-ítélet, C‑157/14, EU:C:2015:823, 64. pont

[22] Az 1997. június 26-ai Familiapress-ítélet, C‑368/95, EU:C:1997:325, 26. pont; 2003. október 23-ai RTL Television-ítélet, C‑245/01, EU:C:2003:580, 68. pont; 2015. december 17-ei Neptune Distribution-ítélet, C‑157/14, EU:C:2015:823, 64. és 65. pont

[23] A 2015. december 17-ei Neptune Distribution-ítélet, C‑157/14, EU:C:2015:823, 68. pont

[24] A 2003. október 23-ai RTL Television-ítélet, C‑245/01, EU:C:2003:580, 73. pont

[25] Ítélet 92. pont


Kapcsolódó cikkek

2021. november 24.

Az új bizottsági javaslatok adatvédelmi aspektusai

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a tavaly november óta készülő jogalkotási javaslatok sértheti az európai uniós polgárok alapvető jogait.