EUB-ítélet a megújuló energiából előállított áramfelhasználás támogatásáról


A szerző az Európai Unió Bíróságának egy, napjainkban különösen aktuális ítéletét mutatja be, mely a megújulóenergia-forrásból előállított villamosáram-felhasználás támogatásának kérdésében született.

Egy olasz, állami energetikai támogatási jogvitában döntött az Európai Unió Bírósága (EUB) a Federazione nazionale delle imprese elettrotecniche ed elettroniche (Anie) és társai (C‑798/18), valamint az Athesia Energy Srl és társai (C‑799/18) kontra Ministero dello Sviluppo Economico-ügyben[1]. értelmezve ezzel a jogbiztonság és a bizalomvédelem uniós és nemzeti szabályozásának egymáshoz való viszonyát is.

I. Bevezetés

Az olaszországi Lazio tartomány közigazgatási bírósága, a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio az úgynevezett fotovoltaikus (a fény-, illetve napenergiát felhasználó) ágazatban működő üzemeltetők részére megállapított ösztönzők tárgyában előtte folyamatban levő jogvitákban fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel az Európai Unió Bíróságához (EUB). Az eredeti per a fotovoltaikus berendezések számos olaszországi üzemeltetője, valamint az elektrotechnikai és villamosenergia-ipari vállalkozások országos szövetsége, a Federazione Nazionale delle Imprese Elettrotecniche ed Elettroniche (Anie), továbbá az Athesia Energy Srl és társai, valamint az olasz gazdaságfejlesztési minisztérium, a Ministero dello Sviluppo economico és egy, a tőkéjét tekintve teljes egészében e szaktárca tulajdonában álló energiaszolgáltatási menedzser-részvénytársaság, a Gestore dei servizi energetici (GSE) SpA között indult.

A jogvitában észrevételeket terjesztett elő a cseh, a német, a görög és a spanyol kormány, továbbá az Európai Bizottság.

A felek közti ellentét abból származott, hogy a fotovoltaikus energia ágazatának fellendülésére tekintettel az olasz jogalkotó 2014‑ben csökkenteni akarta az ágazatban működő üzemeltetők részére megállapított ösztönzőket. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem e reformnak az uniós joggal való összeegyeztethetőségére, pontosabban az Európai Unió Alapjogi Chartájának (Charta) a vállalkozás szabadságáról szóló 16., illetve a tulajdonhoz való jogról szóló 17. cikke[2] által esetlegesen szabott korlátokra, továbbá az Energia Charta Egyezmény[3] 10. cikkének az EUMSZ 216. cikke (2) bekezdésével[4] összefüggésben történő értelmezésére vonatkoztak.

Az ügyek sajátosságát jelentette, hogy a GSE az üzemeltetőkkel olyan megállapodásokat kötött, amelyek húszéves időtartamra ösztönzők folyósítását írták elő egy olyan rendszer keretében, amely a megújuló energia felhasználásának támogatására elfogadott, egymást követő uniós irányelvek[5] olasz jogba történő átültetésére irányult. Az olasz jogalkotó által végrehajtott reformot ebbe a sajátos jogszabályi keretbe illesztették be azzal a céllal, hogy az üzemeltetők számára hátrányosan módosítsák azokat az ösztönzőket, amelyek rendelkezésre bocsátását e megállapodások alapján előírtak, azonban még nem voltak esedékesek[6].

Az EUB előtt – határozatának meghozatala idején – három azonos, ugyancsak a laziói közigazgatási bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem volt folyamatban[7].

II. A tényállás[8]

Az Anie az Olaszországban elektrotechnikai termékeket és/vagy szolgáltatásokat kínáló, illetve az ezek előállításhoz kapcsolódó ágazatokban működő vállalkozásokat képviseli. Olyan „felsőszintű szövetségnek” minősül, melynek keretében ágazati tömörüléseket hoznak létre, melyek között az Anie Energie Rinnovabili szövetség is szerepel. Utóbbi célja a megújulóenergia-ágazat iparának védelme. A további felperes olyan társaságokból és egyéni vállalkozókból áll, amelyek egy vagy több, Olaszország különböző településein található, 200 kW-nál nagyobb teljesítményű fotovoltaikus létesítmény tulajdonosai és üzemeltetői, és amelyek a fotovoltaikus átalakításból származó villamosenergia-termelés után járó ösztönző tarifában való részesülés érdekében a GSE‑vel 20 évre szóló, magánjogi szerződéseknek minősülő megállapodásokat kötöttek. E felperesek így a 387/2003. számú törvényerejű rendelet 7. cikkében és a 28/2011. számú, felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 25. cikkében előírt ösztönző intézkedésekben részesültek. A GSE olyan állami tulajdonban lévő társaság, amely a ministero dell’Economia e delle Finanze [gazdasági és pénzügyminisztérium, Olaszország] kizárólagos ellenőrzése alatt áll, és amely az energetikai ágazatban számos közjogi jellegű funkciót lát el.

A fotovoltaikus létesítmények villamosenergia-termelését ösztönző olasz szabályozást módosította a 2014. október 16-ai és 17-ei miniszteri rendelettel végrehajtott 91/2014. számú, felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet[9] 26. cikke, amelynek megsemmisítését kérték az alapeljárások felperesei Lazio tartomány közigazgatási bíróságától.

Ez utóbbi, mint az EUB-hoz kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint a 91/2014. számú törvényerejű rendelet 26. cikke a 200 kW feletti teljesítményű létesítményekre vonatkozó ösztönzők módosítását írta elő az azok begyűjtéséhez és kifizetéséhez szükséges idővel való gazdálkodás optimalizálása, valamint a megújuló energiaforrások támogatási politikája fenntarthatóságának növelése érdekében. E rendelkezésekkel az olasz jogalkotó az érintett ágazat gazdasági szereplőinek előírta, hogy az említett rendelkezés (3) bekezdésében foglalt választási lehetőségek valamelyike alapján térjenek át egy eltérő tarifarendszerre. E választási lehetőségek mindegyike vitathatatlanul hátrányosan érintette e gazdasági szereplőknek a GSE‑vel megkötött, az ösztönzési megállapodásokban létrehozott pozícióját, mivel az ösztönző tarifa időtartamát vagy összegét illetően új elemeket illeszt be a megállapodásokba.

A laziói bíróság előterjesztésben rámutatott arra, hogy az előírt ösztönző tarifákat 2014 második félévétől kezdve állandó havi részletekben, az egyes berendezéseknek az előállítás naptári évében becsült éves átlagos termelőkapacitása 90 százalékának megfelelő mértékben kell kifizetni, és a ténylegesen előállított mennyiség szerinti kiigazítást ezután végzik el. Így e rendelkezés módosította a hatályos szerződési feltételeket, és a „tényleges termelés” kritériumát az „éves átlagos termelőkapacitás” kritériumával váltotta fel annak figyelembevétele nélkül, hogy a szóban forgó ösztönzők kedvezményezettjei eltérő feltételek mellett csatlakoztak a támogatási rendszerhez.

A felperesek szerint a 2014. október 16-ai és 17-ei miniszteri rendeletek hátrányosan érintették a fennálló jogviszonyokat, és jogos bizalmuk tekintetében súlyos sérelmet okoztak. Ezen felül a jogbiztonság elvének és a 2009/28 irányelvnek a megsértésére hivatkoztak, mivel a 91/2014. számú törvényerejű rendelet 26. cikke, visszaható hatállyal, kedvezőtlenebb ösztönző intézkedéseket vezetett be, amelyek a már megvalósított beruházások eredeti feltételeit megszüntethetik, ezért ezeknek az intézkedéseknek az alkalmazását mellőzni kell ama részükben, amelyben azok ellentétesek az elsődleges és a másodlagos uniós joggal.

A gazdaságfejlesztési minisztérium az e miniszteri rendeletekkel szemben benyújtott keresetek elutasítását kérte.

A kérdést előterjesztő bíróság ezért e cikk alkotmányosságának kérdésével az olasz alkotmánybírósághoz, a Corte costituzionaléhoz fordult, amelynek ítélete szerint e rendelkezés az olasz alkotmánnyal nem ellentétes. Nézete alapján a vitatott rendelkezés olyan intézkedés, amely a fennálló ellentétes érdekek közötti igazságos egyensúly megteremtése tekintetében azt a közérdeket szolgálja, amely a megújuló forrásból származó energia termelése támogatásának és a villamos energia végső felhasználóit ezzel kapcsolatban terhelő költségek csökkentésének az összeegyeztetéséhez fűződik. Az ösztönző rendszer módosítása nem volt előre láthatatlan, és hirtelen sem, így a gondos és körültekintő gazdasági szereplő a támogatási rendszerek átmeneti és változékony jellegére tekintettel figyelembe vehette volna a lehetséges jogalkotási fejleményeket.

A laziói tartományi közigazgatási bíróság azonban úgy vélte, hogy az olasz alkotmánybírósági határozat nem döntött el egyes, előtte, mint a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogviták rendezése szempontjából releváns kérdéseket. Megítélése szerint ugyanis az uniós jogra tekintettel tisztázni kell, hogy a nemzeti jogalkotó beavatkozhat-e a megújuló energia felhasználásának előmozdítására irányuló támogatási rendszer keretében megállapított ösztönzők összegeinek csökkentése érdekében, még akkor is, ha azok folyósítását a kedvezményezettekkel kötött megállapodásokban már előirányozták.

Így az olasz bíróság a jogviták megoldása szempontjából releváns kérdésekről, előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett elő az EUB-hoz annak megállapítására, hogy az uniós jog értelmében a nemzeti jogalkotó elfogadhat‑e olyan intézkedést, amely nemcsak az érintett ágazat vállalkozásaira alkalmazandó általános ösztönző rendszert érinti hátrányosan, hanem azokat a megállapodásokat is, amelyeket e vállalkozások egyénileg kötöttek egy állami tulajdonban álló vállalkozással annak érdekében, hogy egy 20 éves időszakra vonatkozó konkrét ösztönzőket határozzanak meg. Továbbá kétségei voltak azt illetően, hogy e rendelkezések összeegyeztethetők-e a Chartának a vállalkozás szabadságára és a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 16. és 17. cikkével, valamint az Energia Charta 10. cikkével.

Ezekre tekintettel tehát az olasz tartományi közigazgatási bíróság az eljárását felfüggesztette, és az egyes – később egyesített – ügyekben előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztett az EUB elé.

III. Az EUB értékelése és ítélete

III.1. A kérdést előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy a 2009/28 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a) pontját, a Chartának a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével összefüggésben értelmezett 16. és 17. cikkét, valamint az Energia Charta befektetések támogatásáról, védelméről és kezeléséről szóló 10. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények által termelt energiára vonatkozó, korábban közigazgatási határozatokban biztosított, valamint az említett létesítmények üzemeltetői és egy állami tulajdonban lévő társaság között kötött ad hoc megállapodásokban megerősített ösztönzők csökkentését vagy azok kifizetésének az elhalasztását írja elő.

Az olasz bíróság szerint a 91/2014. számú törvényerejű rendelet 26. cikke módosította a 200 kW-ot meghaladó teljesítményű létesítményekre vonatkozó, korábbi szabályozás[10] által nyújtott ösztönzőket az azok begyűjtéséhez és kifizetéséhez szükséges idővel való gazdálkodás optimalizálása, valamint a megújuló energiaforrások támogatási politikája fenntarthatóságának a növelése érdekében. E cikk (2) bekezdésében azt írta elő, hogy az ösztönző tarifákat 2014 második félévétől kezdve állandó havi részletekben, az egyes berendezéseknek az előállítás naptári évében becsült éves átlagos termelőkapacitása 90 százalékának megfelelő mértékben kell kifizetni, és a ténylegesen előállított mennyiség szerinti kiigazítást ezután végzik el. Továbbá előírta, hogy a (3) bekezdésben felsorolt választási lehetőségek valamelyike alapján egy olyan tarifarendszerre kell áttérni, amelynek lényege az ösztönzőfolyósítás 24 évre való kiterjesztése az éves kifizetések meghatározott százaléklábbal való arányos csökkentése mellett – a 2015‑től 2019‑ig tartó időszakra vonatkozó összegek csökkentése a kifizetések későbbi növelésével való ellentételezésével, vagy a tarifának a létesítmények névleges teljesítményéhez viszonyítva.

A laziói ítészek szerint az említett cikk ellentétes lehet az uniós joggal, mivel csökkentette a tarifákat, és módosította a korábbi szabályozás alapján már biztosított, és a GSE által a fotovoltaikus létesítményekkel egyénileg megkötött, a konkrét ösztönző tarifákat és az azokat érintő kifizetési módot 20 éves időtartamra megjelölő megállapodásokban megerősített támogatások kifizetésének a módját.

III.2. Az EUB a vitatott ösztönző rendszer által végrehajtani szándékolt 2009/28-as irányelvet illetően megállapította, annak célja, hogy közös keretet hozzon létre a megújuló energiaforrásokból történő energiatermelés támogatására, többek között úgy, hogy kötelező nemzeti célkitűzéseket állapít meg a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiának a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányára vonatkozóan. Az irányelv 3.cikke (3) bekezdésének a) pontja szerint a tagállamok többek között támogatási rendszereket alkalmazhatnak célkitűzéseik elérése érdekében, amelyek értelmében

– egyrészről a tagállamok biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a végső energiafogyasztásban betöltött részaránya 2020-ban legalább az I. melléklet A. részében meghatározott nemzeti átfogó célkitűzésnek megfeleljen,

– másrészről hatékony intézkedéseket vezetnek be, amelyek célja annak biztosítása, hogy az ilyen energiaforrásokból előállított energia részaránya egyenlő, vagy meghaladja az ugyanezen irányelv I. mellékletének B. részében szereplő ütemterv-előirányzatban feltüntetett részarányt.

Az EUB megállapítása szerint a tagállamok a megújuló energiaforrásokból előállított villamos áram felhasználásának ösztönzésére nem kötelesek támogatási rendszerek elfogadására, mivel mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy milyen intézkedéseket tekintenek megfelelőnek az összesített, kötelező nemzeti célkitűzések eléréséhez. A luxemburgi bíróság állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ha a tagállamok ily módon olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyekkel az uniós jogot hajtják végre, tiszteletben kell tartaniuk e jog általános elveit, amelyek körébe tartozik többek között a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve is[11].

Vagyis az irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a) pontjával nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a tarifák csökkentésével módosítja a támogatási rendszert, és megváltoztatja a fotovoltaikus létesítmények villamosenergia-termelését érintő ösztönzők kifizetésének módját – feltéve, hogy e szabályozás ezeket az elveket tiszteletben tartja.

III.3. Az unió luxemburgi bírósága a Charta 16. és 17. cikkével kapcsolatban megállapította, hogy a 387/2003. számú törvényerejű rendelet a 2001/77 irányelvet hajtja végre, a 28/2011. számú törvényerejű rendelet pedig az előbbi irányelvet hatályon kívül helyező 2009/28-as irányelvet ültette át az olasz jogba. Mivel a törvényerejű rendeletek rendelkezései az uniós jogot hajtják végre, így az alapeljárásokra alkalmazandó. Következésképpen az alapvető jogok védelmének a Charta által előírt szintjét eme átültetés során el kell érni, függetlenül attól a mérlegelési mozgástértől, amellyel a tagállamok az átültetés tekintetében rendelkeznek[12].

Az EUB ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Charta 17. cikke által nyújtott védelem nem a puszta kereskedelmi érdekekre vagy lehetőségekre vonatkozik, amelyek esetlegessége magának a gazdasági tevékenységnek a lényegéhez tartozik, hanem az olyan vagyoni értékű jogokra terjed ki, amelyekből a jogrendre tekintettel olyan megszerzett jogi helyzet következik, amely lehetővé teszi, hogy a jogosult e jogait saját maga javára önállóan gyakorolja[13]. Ezért az uniós bíróság jelen ügyben azt értékelte, hogy a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított garanciák kiterjednek-e a fotovoltaikus energia előállítására irányuló ösztönzőkre, amelyek összegét még nem fizették ki, de amelyeket egy létező támogatási rendszer keretében biztosítottak[14].

Azt, hogy eme ösztönzők vagyoni értékkel rendelkezőknek tekinthetők-e, az Emberi Jogok Európai Bíróságának[15] (EJEB) vonatkozó ítélkezési gyakorlatából kitűnik: a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében figyelembe kell venni, hogy a „javaknak” az 1. cikkben szereplő fogalma önálló terjedelemmel rendelkezik, amely nem korlátozódik a fizikai javak tulajdonjogára, és egyes más, eszközöknek minősülő jogokat és érdekeket is „vagyoni jogoknak” lehet tekinteni[16]. Megállapítása szerint, a „javak” fogalma bizonyos feltételek mellett magában foglalhat vagyoni értékű jogokat, a követeléseket is ideértve[17].

A jelen ügyben a GSE által az érintett fotovoltaikus létesítmények üzemeltetőivel a törvényerejű rendeletek előírásai alapján kötött megállapodások egyedileg, ad hoc-jelleggel jöttek létre, megjelölve a konkrét ösztönző tarifákat, és azok kifizetésének időtartamát, így a megállapodások által megerősített ösztönzők nem puszta kereskedelmi érdekeknek vagy lehetőségeknek minősültek, hanem vagyoni értéket képviseltek.

Ugyanakkor ahhoz, hogy az ügyek tárgyát képező ösztönzőkhöz való jog a Charta 17. cikkében biztosított védelem hatálya alá tartozhasson, meg kell még vizsgálni azt a kérdést is, miszerint e jog az eme ítélkezési gyakorlat értelmében vett megszerzett jogi helyzetnek minősül-e[18]. Miként az EUB korábbi döntésében[19] emlékeztetett arra, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatából következik, miszerint a jövőbeni jövedelmek csak abban az esetben tartoznak a Charta 17. cikkében biztosított védelemben részesíthető „javak” körébe, ha azokat már realizálták, vagy ha végrehajtható követelés tárgyát képezik, vagy ha olyan sajátos körülmények állnak fenn, amelyek alapján az érintett részéről vagyoni érték szerzésére vonatkozóan jogos bizalom ébredhet[20].

Az érintett nemzeti szabályozást érintően az EUB megvizsgálta a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének terjedelmét. Állandó ítélkezési gyakorlata szerint a jogbiztonság elve – amelyből a bizalomvédelem elve következik – megköveteli egyfelől azt, hogy a jogszabályok világosak és pontosak legyenek, másfelől pedig azt, hogy alkalmazásuk a jogalanyok számára előrelátható legyen, különösen abban az esetben, ha a magánszemélyekre és vállalkozásokra nézve kedvezőtlen következményei lehetnek.

A jogbiztonság elve megköveteli, hogy a szabályozás tegye lehetővé az érdekeltek számára az ennek alapján őket terhelő kötelezettség terjedelmének pontos ismeretét, és azt, hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat, kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járhassanak el.

A bizalomvédelem elvére minden olyan gazdasági szereplő hivatkozhat, amelyben valamely nemzeti hatóság megalapozott várakozásokat keltett. Amikor azonban a gondos és körültekintő gazdasági szereplő képes előre látni az olyan intézkedés elfogadását, amely érintheti az érdekeit, eme intézkedés meghozatala után erre az elvre nem hivatkozhat, továbbá, a gazdasági szereplők nem helyezhetnek jogos bizalmat az olyan helyzet fennmaradásába, amelyet a nemzeti hatóságok a mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak[21].

A kérdést előterjesztő bíróság kizárólagos feladata annak vizsgálata, hogy az ügyek tárgyát képező nemzeti szabályozás ezeknek az elveknek megfelel-e. Annak érdekében hogy az EUB e bíróság számára hasznos választ tudjon adni, különösen azt emelte ki, hogy a fotovoltaikus létesítmények által előállított villamos energiát illetően a 387/2003. számú törvényerejű rendelet alkalmazására vonatkozó miniszteri rendeletek olyan konkrét ösztönző tarifát állapítottak meg, amelynek az összege csökken, és amelynek a tartama lehetővé teszi a befektetési költségek méltányos megtérülésének a biztosítását. E rendeletek meghatározták az ösztönzőkben részesíthető valamennyi létesítmény összesített elektromos teljesítményének a felső határát is.

A 28/2011. számú törvényerejű rendeletet illetően lényegében ugyanezt állapította meg, amikor korábbi ítéletében rámutatott arra: az e rendelet alapján elfogadott nemzeti jogi rendelkezések a jellegüknél fogva előre jelezték a gondos és körültekintő gazdasági szereplők számára, hogy a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítményekre alkalmazandó ösztönző rendszert a nemzeti hatóságok bizonyos körülmények megváltozásának figyelembevétele érdekében kiigazíthatják, sőt megszüntethetik. E rendelet 25. cikke szerint a villamos energia fotovoltaikus létesítményekkel való termelésére vonatkozó ösztönzést miniszteri rendelet szabályozza, meghatározva az ösztönző tarifában részesíthető ilyen létesítmények összesített elektromos teljesítményének az éves felső határát; emellett a technológiák és a létesítmények költségcsökkenésének, a más tagállamokban alkalmazott ösztönző intézkedéseknek és a létesítményhely jellegének a figyelembevételével előírja e tarifákat.

A GSE-vel kötött megállapodások az érintett fotovoltaikus létesítmények tulajdonosaival kötött, 2012. december 31. előtt végrehajtott megállapodások csupán a GSE által elfogadott korábbi közigazgatási határozat formájában biztosított ösztönzők kifizetésének a gyakorlati feltételeit írták elő, e megállapodásokat az olasz alkotmánybíróság a Corte costituzionale közigazgatási aktust követően kötött közjogi szerződéseknek minősítette.

III.4. Az EUB a 2012. december 31. után üzembe helyezett létesítmények ösztönzőivel kapcsolatban kiemelte, hogy azokat a GSE és az érintett létesítményekért felelős jogalanyok között a villamosenergia- és gázügyi hatóság által meghatározott mintaszerződés alapján kötött magánjogi szerződések útján „biztosították”.

Az érintett fotovoltaikus létesítmények üzemeltetői és a GSE között kötött megállapodásokat mintaszerződések alapján írták alá, és azok önmagukban nem biztosítottak ösztönzőket e létesítmények számára, hanem kizárólag az ösztönzők kifizetésének a módját jelölték meg; a GSE pedig – a 2012. december 31. után megkötött megállapodásokat érintően – fenntartotta azt a jogát, hogy e megállapodások feltételeit, az esetleges szabályozási fejlemények tükrében, egyoldalúan módosítsa. Vagyis e tényezők a gazdasági szereplők számára kellően egyértelmű jelzésként szolgáltak az érintett ösztönzők módosíthatóságára vagy megvonhatóságára.

Ezen felül a 91/2014. számú törvényerejű rendelet intézkedései a már kifizetett ösztönzőket nem érintik, kizárólag a hatálybalépésétől kezdve, és csupán az előírt, de még nem esedékes ösztönzőkre alkalmazandók, vagyis nem visszaható hatályúak.

Az ügyekre vonatkozó nemzeti szabályozásból egyértelműen megállapítható, hogy azok alkalmazása elvben előrelátható volt, e rendelkezéseket megfelelő módon kihirdették, azok kellően pontosak voltak, és azok tartalmát a felperesek megismerték. Következésképpen egy gondos és körültekintő gazdasági szereplő nem hivatkozhat arra, hogy az említett szabályozás módosításaival megsértették a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét.

Miként az EUB főtanácsnoka indítványában rámutatott:. „(…) a fotovoltaikus berendezések üzemeltetői és a GSE között létrejött megállapodásokkal előírt ösztönzők jövőbeli folyósításához való jog nem tekinthető kellően véglegesnek olyan mértékben, hogy az eme ösztönzők összegeinek csökkentése és folyósításuk részletes szabályainak módosítása a már eme üzemeltetők tulajdonát képező ’javak’ kisajátításának felelne meg. A 91/2014. sz. rendkívüli törvényerejű rendelet 26. cikkének 2. és 3. bekezdése csak ama ösztönzők összegeinek a módosítására irányul, amelynek folyósítása e megállapodások alapján már előírásra került, azonban még nem volt esedékes, a már teljesített kifizetéseket azonban nem érinti”[22].

Az EUB ítélete szerint az érintett fotovoltaikus létesítmények üzemeltetőinek az az állítólagos joga, hogy az ügyek tárgyát képező ösztönzőkben a GSE-vel általuk kötött megállapodások teljes időtartama alatt változatlan módon részesüljenek, nem minősül megszerzett jogi helyzetnek, és arra nem terjed ki a Charta 17. cikkében előírt védelem, így eme ösztönzők összegének vagy a kifizetésük módjának a 91/2014. számú törvényerejű rendelet 26. cikkéhez hasonló nemzeti rendelkezés általi módosítása nem tekinthető a tulajdonhoz való, a Charta 17. cikkében elismert jog megsértésének[23].

III.5. Miként a luxemburgi taláros testület emlékeztetett, a Charta 16. cikkében rögzített „vállalkozás szabadsága” magában foglalja a gazdasági vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadságát, a szerződési szabadságot és a szabad versenyt, továbbá a partner megválasztásának, valamint a szolgáltatás ára meghatározásának szabadságát[24].

Jelen ügyben a felperesek szerint a 91/2014. számú törvényerejű rendelet 26. cikkének (2) és (3) bekezdése sérti a GSE-vel kötött megállapodásokban előírt ösztönzők kedvezményezettjeinek szerződési szabadságát, valamint azt a jogukat, hogy a gazdasági és pénzügyi forrásaikkal szabadon rendelkezzenek, mivel e törvényerejű rendelet módosította eme ösztönzők biztosításának a feltételeit.

A felperesek és a beavatkozó felek szerint a 91/2014-es törvényerejű rendelet – amely arra irányul, hogy a fotovoltaikus berendezések üzemeltetői számára kedvezőtlenül módosítsa ama ösztönzők összegeit, amelyek rendelkezésre bocsátását az általuk a GSE-vel kötött megállapodások alapján előírták, ám még nem volt esedékes – sérti a tulajdonhoz való jogukat. Nézetük szerint egyenesen megfosztja őket e joguktól, mivel a fotovoltaikus berendezések megépítésének és üzembe helyezésének költségeit, amelyek alapján ezeket az összegeket megállapították, az üzemeltetők már teljes mértékben megfizették. E tekintetben hangsúlyozták a „befektetői bizalom” megtartásának és a befektetői „kiszámíthatóság” biztosításának szükségességét.

Megfontolásaik szerint, e rendelet ezen üzemeltetők vállalkozási szabadságát korlátozza.

Az EUB megállapításai szerint:

– egyrészt a 2012. december 31. előtt üzembe helyezett létesítmények tulajdonosaival kötött megállapodások kizárólag a korábbi közigazgatási határozatok által biztosított ösztönzők kifizetésének gyakorlati feltételeit írták elő,

– másrészt az említett időpont után üzembe helyezett létesítményekre vonatkozó ösztönzőket a GSE és az érintett létesítmények üzemeltetői között kötött mintaszerződések megerősítették, amelyek egyoldalúan meghatározták az ösztönzők kifizetésének módját.

Ebből következően a felperesek a GSE‑vel kötött megállapodások tartalmát illetően nem rendelkeztek tárgyalási jogkörrel.

Miként az EUB főtanácsnoka indítványában rámutatott: „(…) míg a Charta 16. cikke többek között a valamely kontraktusban részes felek szerződési autonómiájának megőrzésére irányul, e rendelkezésnek ezzel szemben nem célja, hogy e felek számára az e szerződéssel biztosítottakon túlterjedő jogokat teremtsen, vagy lehetővé tegye számukra, hogy a kontraktusban már rögzítettektől eltérő feltételeket követeljenek meg. Ha a másik szerződő fél által meghatározott szerződésmintáról van szó, a szerződési szabadság lényegében annak eldöntésében áll, hogy elfogadják-e a megállapodás feltételeit, vagy sem. Nem kétséges, hogy a GSE és a fotovoltaikus berendezések üzemeltetői között létrejött szerződések egyáltalán nem írnak elő az ösztönzők megváltoztathatatlanságához való jogot ez utóbbiak javára[25].

Az unió luxemburgi bírósága megerősítette, mivel ez esetben az egyik fél által készített mintaszerződésről volt szó, a másik fél szerződési szabadsága lényegében annak eldöntésére irányul, hogy az ilyen kontraktus feltételeit elfogadja‑e, vagy sem. Továbbá a 2012. december 31. után kötött megállapodásokat illetően a GSE fenntartotta magának a jogot, hogy azok feltételeit egyoldalúan módosítsa. Következésképpen az ügyek tárgyát képező nemzeti szabályozás nem tekinthető a megállapodások feleit megillető, a Charta 16. cikke értelmében vett szerződési szabadságba való beavatkozásnak[26].

Nem állapítható meg, hogy 91/2014. számú törvényerejű rendelet 26. cikke korlátozta volna az érintett fotovoltaikus létesítmények üzemeltetőinek azt a jogát, miszerint szabadon felhasználhassák a rendelkezésükre álló forrásokat, mivel az ösztönző tarifák nem tekinthetők ilyen forrásoknak, hiszen csupán előírt, de még nem esedékes ösztönzőkről van szó.

Az EUB fentieken alapuló megállapítása szerint a 91/2014. számú törvényerejű rendelet 26. cikkéhez hasonló nemzeti rendelkezés nem tekinthető a Charta 16. cikkében biztosított, a vállalkozás szabadsága megsértésének.

III.6. A kérdést előterjesztő bíróság arra is választ keresett, hogy e rendelkezések összeegyeztethetők-e az Energia Charta 10. cikkével. Az EUB ennek kapcsán megerősítette, hogy a Charta az európai uniós intézményekre és a tagállamokra kötelező.

Az Energia Charta 10. cikke értelmében minden szerződő fél – az egyezmény rendelkezéseivel összhangban – stabil, méltányos, kedvező és átlátható feltételeket alakít ki „más szerződő felek” befektetői számára, hogy azok befektessenek területén. Az e cikkben meghatározott feltételeket más szerződő felek befektetői számára kell biztosítani. Ám a jelen ügyben – az EUB rendelkezésére álló iratokból – nem tűnt ki, hogy egy vagy több érintett befektető más szerződő felek befektetője lenne, vagy, hogy e cikk megsértésére ilyen befektetői minőségben hivatkoztak volna.

Ennek fényében a luxemburgi taláros testület megállapította, hogy az Energia Charta 10. cikke az érintett ügyekben nem volt alkalmazható, így a nemzeti szabályozásnak az e rendelkezéssel való összeegyeztethetőségét nem kellett vizsgálnia.

A fentiek összességére tekintettel az uniós bíróság az előterjesztett kérdésre adott válaszában kimondta: a 2009/28 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének a) pontját, valamint a Chartának a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével összefüggésben értelmezett 16. és 17. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a fotovoltaikus napenergiát hasznosító létesítmények által termelt energiára vonatkozó, korábban közigazgatási határozatokban biztosított, valamint az említett létesítmények üzemeltetői és egy állami tulajdonban lévő társaság között kötött ad hoc megállapodásokban megerősített ösztönzők csökkentését, vagy azok kifizetésének az elhalasztását írja elő, nem ellentétes a fenti rendelkezésekkel – feltéve, hogy e szabályozás már előírt, de még nem esedékes ösztönzőket érint.

Lábjegyzetek:

[1] A 2021. április 15-ei a Federazione nazionale delle imprese elettrotecniche ed elettroniche (Anie) és társai (C‑798/18), valamint az Athesia Energy Srl és társai (C‑799/18) kontra a Ministero dello Sviluppo economico és a Gestore dei servizi energetici (GSE) SpA egyesített ügyek ECLI:EU:C:2021:280 (Ítélet)

[2] 16. cikk, A vállalkozás szabadsága

A vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban, el kell ismerni.

17. cikk, A tulajdonhoz való jog

(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni

(2) A szellemi tulajdon védelmet élvez

[3] 1994. december 17., Lisszabon. Az Európai Unió nevében jóváhagyta az Energia Charta Egyezményt, valamint az energiahatékonyságról és a kapcsolódó környezeti vonatkozásokról szóló Energia Charta Jegyzőkönyv Európai Közösségek általi elfogadásáról szóló, 1997. szeptember 23-ai 98/181/EK, ESZAK, Euratom tanácsi és bizottsági határozat (Energia Charta). Magyarországon kihirdette az 1999. évi XXXV. törvény

[4] Az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdése szerint az unió által megkötött megállapodás az unió intézményeire és a tagállamaira kötelező

[5] A megújuló energia felhasználásának támogatásával foglalkozó első irányelvet a belső villamosenergia-piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló, 2001. szeptember 27-ei 2001/77/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv jelentette. Ezt az irányelvet a megújuló energiaforrásból előállított energia felhasználásának támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról, majd az az utáni hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. április 23-ai 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezte

[6] Henrik Saugmandsgaard Øe főtanácsnok Federazione nazionale delle imprese elettrotecniche ed elettroniche (Anie) és társai (C‑798/18), valamint az Athesia Energy Srl és társai (C‑799/18) kontra Ministero dello Sviluppo Economico-ügyekben tett indítványa (Indítvány) 24-25. pont

[7] A C‑306/19. sz. Milis Energy-ügy; C‑512/19. sz. Go Sun és Malby Energy-, 4 ügy; és a C‑595/19. sz. Fototre-ügy. Ezekben az ügyekben az eljárást befejező határozat meghozatalát a fenti ügyekben történő határozat meghozataláig felfüggesztették

[8] Ítélet 11-20. pont

[9] A 2014. június 24-ei, az agrárszektorra, a környezetvédelemre, az oktatási és egyetemi épületek energiahatékonyságának növelésére, a vállalkozások elindítására és fejlesztésére, a villamosenergia-tarifákat terhelő költségek korlátozására, valamint az európai szabályozásból eredő kötelezettségek haladéktalan meghatározására vonatkozó sürgős rendelkezésekről szóló 91. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet, adecreto-legge n. 91 – Disposizioni urgenti per il settore agricolo, la tutela ambientale e l’efficientamento energetico dell’edilizia scolastica e universitaria, il rilancio e lo sviluppo delle imprese, il contenimento dei costi gravanti sulle tariffe elettriche, nonché per la definizione immediata di adempimenti derivanti dalla normativa europea, amelyet a 2014. augusztus 11-ei 116. sz. törvény törvénnyé alakított (91/2014. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet)

[10] A 387/2003. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 7. cikke, vagy a 28/2011. sz., felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet 25. cikke alapján

[11] A 2019. július 11-ei Agrenergy és Fusignano Due-ítélet, C‑180/18, C‑286/18 és C‑287/18, EU:C:2019:605, 27-28. pont

[12] A 2019. július 29-ei Pelham és társai-ítélet, C‑476/17, EU:C:2019:624, 79. pont

[13] A 2013. január 22-ei Sky Österreich-ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 34. pont; 2019. május 21-ei Bizottság kontra Magyarország- [A mezőgazdasági földterületeken megszerzett haszonélvezeti jogok] ítélet, C‑235/17, EU:C:2019:432, 69. pont.

[14] Ítélet 34. pont

[15] Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének által létrehozott bíróság. Magyarországon kihirdette az 1993. évi XXXI. tv.

[16] Az EJEB 2004. június 22-ei Broniowski kontra Lengyelország-ítélete, CE:ECHR:2004:0622JUD003144396, 129. §

[17] Az EJEB 2004. szeptember 28-ai Kopecký kontra Szlovákia-ítélete, CE:ECHR:2004:0928JUD004491298, 35. §

[18] A 2013. január 22-ei Sky Österreich-ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 36. pont

[19] A 2015. szeptember 3-ai Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Bizottság-ítélet C‑398/13 P, EU:C:2015:535. 61. pont

[20] Ítélet 39. pont

[21] A 2019. július 11-ei Agrenergy et Fusignano Due-ítélet, C‑180/18, C‑286/18 és C‑287/18, EU:C:2019:605, 30-31. pont

[22] Indítvány 54. pont

[23] Ítélet 54. pont

[24] A 2017. december 20-ai Polkomtel-ítélet, C‑277/16, EU:C:2017:989, 50. pont

[25] Indítvány 70-71.pont

[26] Ítélet 61. pont


Kapcsolódó cikkek

2022. szeptember 22.

Itália választ, Európa izgul

Az EU harmadik és a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága, egyúttal Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere választ. A 60 millió olasz döntésének tehát komoly tétje van.

2022. szeptember 14.

EUB-ítélet az orvosláshoz való jog nemzeti korlátozásáról

Az Európai Unió Bírósága jogszerűtlennek találta a finn szociális és egészségügyi engedélyező hivatal eljárását egy magánszemély ügyében hozott ítéletével. Az eldöntendő kérdés az volt: az említett hatóság saját nemzeti szabályozása alapján, ám az uniós előírások mellett korlátozhatja és feltételekhez kötheti-e valakinek az orvosszakma gyakorlását, ha oklevelét egy másik tagállamban szerezte.