Letiltotta a Facebook az etióp miniszterelnök posztját


A Facebook eltávolította az etióp miniszterelnök bejegyzését, amely „erőszakra felbujtásáról és annak támogatásáról” szólt, miközben a diplomaták törekednek a tűzszünetre az országban egy éve tartó polgárháborúban.


Abiy Ahmed, a 2019-es Nobel-békedíj nyertese vasárnap Facebook-bejegyzésében megfogadta, hogy „elássa” kormánya ellenségeit, miközben a Tigray-i Népi Felszabadítási Front (TPLF) erői közelebb vonultak Addisz-Abebához. A Facebook tulajdonosa, a Meta csütörtökön közölte, hogy eltávolította a bejegyzést.

„Mivel az etiópiai konfliktus fokozódik, elkötelezettek vagyunk amellett, hogy platformjainkon keresztül segítsük az emberek biztonságát, és megelőzzük az online és offline károkat” – nyilatkozta a vállalat. „Etiópia miniszterelnökének egy posztját azért távolítottuk el, mert megsértette az erőszakra való felbujtás és támogatás elleni irányelveinket. A Meta eltávolítja a magánszemélyektől vagy szervezetektől származó olyan tartalmakat, amelyek megsértik közösségi normáinkat, függetlenül attól, hogy kikről van szó.”

A vállalat politikai szereplőkkel szembeni hozzáállása jelentősen megváltozott ebben az évben, mióta a Facebook legalább 2023 januárjáig letiltotta Donald Trumpot. A felfüggesztés júniusi bejelentésekor a Facebook kijelentette, hogy véget vet annak a politikának, amely szerint a posztjait akkor sem törlik, ha megszegik a közzétételi irányelveket.

A Facebook szivárogtatója, Frances Haugen a múlt hónapban azt állította, hogy a vállalat „szó szerint szurkol az etnikai erőszaknak” olyan országokban, mint például Etiópia, mert az Egyesült Államokon kívül nem gondoskodott kellően rendfenntartásról.

Csütörtökön az Egyesült Államok Afrikáért felelős különmegbízottja, Jeffrey Feltman megérkezett Addis Abebába, hogy a katonai műveletek leállítását és a tűzszüneti tárgyalások megkezdését sürgesse.

Az Afrikai Unió Bizottságának elnöke, Moussa Faki Mahamat elmondta, hogy találkozott Feltmannal, hogy megvitassák a párbeszédre irányuló erőfeszítéseket és a konfliktus politikai megoldásait, amely szembeállította Ahmed központi kormányát a TPLF-fel és szövetségeseivel.

Az EU és a Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD), egy kelet-afrikai blokk, csatlakozott a tűzszünetet szorgalmazó testületekhez. Uganda elnöke, Yoweri Museveni november 16-án IGAD ülést hirdetett a háború megvitatására.

Kenya elnöke, Uhuru Kenyatta arra buzdította a rivális feleket, hogy tegyék le a fegyvert és találják meg a békéhez vezető utat. “A harcoknak véget kell vetni” – mondta közleményében.

António Guterres, az ENSZ főtitkára elmondta, hogy szerdán beszélt Ahmeddel, és felajánlotta, hogy segít a béketárgyalások feltételeinek megteremtésében.

Abiy kormánya szükségállapotot hirdetett kedden, mivel a Tigray-i erők azzal fenyegetőztek, hogy előrenyomulnak Addisz-Abebába. A TPLF szóvivője szerdán közölte, hogy csapatai Kemise városában tartózkodnak Amhara államban, körülbelül 200 mérföldre a fővárostól.

(theguardian.com)




Kapcsolódó cikkek

2022. május 11.

Az európai öröklési bizonyítvány joghatásai, a hiteles másolat érvényessége

A szerző az alábbi cikkében az Európai Unió Bíróságának az U. E, H. C., mint két magánszemély és a Vorarlberger Landes‑ und Hypothekenbank ügyben[1] hozott ítéletét ismerteti, ami az európai öröklési bizonyítvány joghatásainak és a dokumentum hiteles másolata érvényességének kérdésében született.

2022. május 4.

Magyarországon a harmadik legrosszabb a sajtószabadság helyzete az uniós tagállamok közül

A média ellenőrzés alatt tartása, erősödő ellenségesség az újságírók irányában, Görögország mélyrepülése – ezek a legaggasztóbb jelenségek Európában a Riporterek Határok Nélkül (RSF) kedden közzétett, a sajtószabadságról szóló, legfrissebb jelentése szerint. A világ 180 országát a sajtószabadság szempontjából rangsoroló index középmezőnyében van Magyarország, a 85. helyen, ez az uniós tagállamok közül a harmadik legrosszabb helyezés.