Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozási kérdései
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Andrzej Duda, Lengyelország jelenlegi elnöke hétfőn alkotmány módosítási javaslatot fogalmazott meg annak érdekében, hogy az LGBT közösséghez tartozó párok ne fogadhassanak örökbe.
Andrzej Duda, Lengyelország jelenlegi elnöke hétfőn alkotmány módosítási javaslatot fogalmazott meg annak érdekében, hogy az LGBT közösséghez tartozó párok ne fogadhassanak örökbe.
Vasárnap elnökválasztások lesznek az országban, amelyben a jelöltek között kiegyenlített a verseny, így minden megszólalást fokozott figyelemmel kísér a közvélemény.
Az ellenzéki centrista Civic Platform (PO) elnökjelöltje, Varsó jelenlegi polgármestere, Rafal Trzaskowski hétvégén tett nyilatkozatában szintén ellenezte az LMBT párok általi örökbefogadást.
Andrzej Duda a kormányzó Jog és Igazságosság Párt (PiS) jelöltje, amely politikájával egyre szélesebb körben korlátozza az LGBT közösséghez tartozók jogait, a közösség tagjait pedig olyan külföldi inváziós befolyásnak tekinti, amely aláássa Lengyelország hagyományos értékeit.
Az alkotmány megváltoztatásához a parlamenti alsó házi képviselők kétharmadának szavazatára van szükség. Az októberi választások után a PiS kis többséggel rendelkezik csak, amely nem elegendő az elnöki javaslat megszavazásához.
Duda reméli, hogy szélesebb körű támogatást szerezhet javaslatához, amelyet a centrista PO néhány tagja, és agrárpárti PSL frakció, illetve a szélsőjobboldali Konföderáció pártjának képviselői is támogatni fognak.
„Meg vagyok győződve arról, hogy az alkotmánymódosítással sokkal nagyobb mértékben garantáljuk a gyermekek biztonságát és jólétét” – mondta Duda egy varsói rendezvényen.
Az alkotmánymódosítás értelmében csak házas heteroszexuális párok fogadhatnak majd örökbe. A bíróságoknak joguk lenne ellenőrizni az örökbefogadó párokat, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy megfelelnek-e a törvényi előírásoknak.
A PO szóvivője szerint a párt ellenzi a Duda által javasolt alkotmánymódosítást.
Trzaskowski korábban kijelentette, hogy támogatja a homoszexuálisok élettársi kapcsolatát és egy olyan szexuális oktatási programot javasolt Varsóban, amelynek keretében a gyermekeket az LMBT-kérdésekről is oktatják.
Duda azután kezdeményezte az alkotmánymódosítást, hogy a múlt hónapban azt nyilatkozta, hogy az LMBT ideológiája rosszabb, mint a kommunizmus, és ígértet tett arra, hogy betiltja az LGBT-ről való oktatást az iskolákban annak érdekében, hogy megvédjék azt, amit ő a hagyományos családnak tart.
Az ILGA-Europe brüsszeli székhelyű közvélemény-kutató által végzett kutatás szerint idén Lengyelországban volt a legrosszabb az LGBT jogok érvényesülése az Európai Unióban.
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
A szerző alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az FGTI vs Victoria Seguros SA-ügyben hozott ítéletét ismerteti, melyben az alkalmazandó jog kérdését vette górcső alá
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!