Mégis fotózhatók az intézkedő rendőrök Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Teljesen átdolgozzák a nagy vitát kiváltó francia törvényjavaslatot, amely szerint a rendőri intézkedésről nem lehet tudósítani és a rendőrök képmását nem lehet azonosítható módon közzétenni. A törvényjavaslattal szembeni tiltakozásokat egy fekete férfit ért rendőri bántalmazás váltotta ki.

Hatalmas tiltakozásokat szerveztek a múlt szombaton Franciaországban a törvényjavaslat 24. cikke ellen, amely azt szabályozná, hogy a rendőrökről készült videófelvételeket és fényképeket milyen szabályok alapján lehet közzétenni.

A tiltakozók szerint az új törvény megakadályozhatja a rendőri brutalitás áldozatainak jogérvényesítését.

Korábban négy rendőr ellen indult büntetőeljárás, akik bántalmazták Michel Zecler fekete zenei producer Párizsban. A támadás a hónap elején a producer stúdiójában történt, amelyről a a videót a múlt héten tették közzé.

Christophe Castaner, Emmanuel Macron parlementi frakcióvezetője elmondta, hogy a törvényjavaslat a 24. cikkét „teljesen átdolgozzák, és ezt az új verziót nyújtják be a Parlamentnek”. „Tudjuk, hogy továbbra is sokan kételkednek a szabályozásban” – nyilatkozta a volt belügyminiszter -, de a törvény célja nem a sajtószabadság vagy a nyilvánosság csökkentése. „A 24. cikk semmilyen módon nem befolyásolta volna az nemrég napvilágot látott képek terjesztését” – tette hozzá.

A tüntetők szerint az alsóház által a múlt héten elfogadott törvényszöveg, megvédené a bántalmazást elkövető rendőröket a zaklatásoktól és a közösségi médiában tapasztalható felháborodástól. A kritikusok szerint nem szabad gátolni a média szabadságát és az állampolgárok jogát a rendőri intézkedés rögzítésére, mivel a francia rendőrséget az állítólagos rasszizmus miatt szigorúan ellenőrizni kell.

A törvényjavaslat ellen tüntetők egy csoportja szombaton Párizsban összecsapott a rendőrökkel. A 24. cikk bűncselekménynek minősíti a szolgálatban lévő rendőrök fotóinak közzétételét, ha annak célja, a rendőrök bántalmazása.

A javaslat szerint a képeket jogellenesen közzétevők egy év börtönnel és 45,000 euró pénzbírsággal sújthatók.

A Zecler-ügyben gyanúsított négy rendőr ellen „hatósági eljárásban elkövetett szándékos bántalmazás miatt” emeltek vádat – közölték igazságügyi források hétfőn a francia sajtóval.

Két rendőrt előzetes letartóztatásba helyeztek.

A Loopsider híroldal által csütörtökön közzétett biztonsági kamerafelvételek azt mutatják, hogy Zecler urat november 21-én három rendőrtiszt ütötte-rúgta néhány percig a párizsi stúdiójában. A felvételeken később az látható, hogy negyedik társuk könnygáz-gránátot dob ​​az épületbe. Az eset állítólag úgy kezdődött, hogy a rendőrök és Zecler között vita alakult ki, mert a 41 éves producer állítólag nem viselt arcmaszkot, pedig a koronavírus járvány miatt ez előírás volt.

Zecler úr sérüléseit össze kellett varrni, és szerinte faji bántalmazást követtek el a rendőrök. A „hivatalos eljárásban elkövetett szándékos bántalmazás” vád mellett mind a négy rendőrtisztet okirathamisítással is megvádolták. Az okirathamistás a benyújtott rendőrségi jelentésekre vonatkozik, amely szerint Zecler úrnak „erős kannabisz szaga” volt, és ellenállt a rendőri intézkedésnek.

Az ügyészség szerint a rendőrtisztek beismerték, hogy a Zecler úrral szemben alkalmazott erőszak indokolatlan volt, de szerintük pánikból cselekedtek, mert Zecler úr ellenállt a stúdió szűk bejáratánál.

Az ügyészek indítványozták, hogy három rendőrt helyezzenek előzetes letartóztatásba, azért hogy megakadályozzák a vádlottak összebeszélését. A bíróság azonban csak két vádlott esetében találta indokoltnak az előzetes letartóztatást.

Többek között a világbajnok francia labdarúgó válogatott tagjai és más közéleti személyiségek is tiltakozásukat fejezték ki a felvételek miatt.

Emmanuel Macron elnök „elfogadhatatlannak” és „szégyenteljesnek” minősítette az esetet, gyors kormányzati intézkedéseket igérve a rendőrség és az állampolgárok közötti bizalom helyreállítása érdekében.

Macron elnök állítólag dühösen fogadta, hogy a kormány rosszul kezelte a biztonsági törvényjavaslattal kapcsolatos állampolgári reakciókat – írja a BBC Hugh Schofield Párizsból.

Macron elnök magához kérette a miniszterelnököt, a belügyminisztert és az igazságügyi minisztert, valamint parlamenti pártjának vezetőit és állítólag komoly „fejmosást” kaptak.

(bbc.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Munkavállalók az egyenlő bánásmód elvének európai mérlegén

A német szövetségi munkaügyi bíróság az EU luxembourgi bíróságától kért választ arra, milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől?