Megkezdődik az új uniós szerzői jogi szabályok alkalmazása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tagállamoknak június 7-ig kellett átültetniük nemzeti jogukba az új uniós szerzői jogi szabályokat.
„Az új szerzői jogi irányelv a kreativitás digitális korban való védelmére szolgál, és konkrét előnyökkel jár a polgárok, a kreatív ágazatok, a sajtó, a kutatók, az oktatók és a kulturális örökséget ápoló intézmények számára az egész Unióban. A televízió- és rádióműsorokról szóló új irányelv pedig az európai műsorszolgáltatók számára könnyíti meg, hogy bizonyos műsorokat online szolgáltatásaikon keresztül határokon átnyúlóan elérhetővé tegyenek. Emellett a Bizottság a mai napon közzétette az új szerzői jogi irányelv 17. cikkével kapcsolatos iránymutatását, amely a tartalommegosztó platformokra vonatkozóan állapít meg új szabályokat.
A két, 2019 júniusa óta hatályban lévő irányelv az uniós szerzői jogi szabályok korszerűsítésére irányul. Céljuk, hogy a fogyasztók és az alkotók a lehető legjobban ki tudják aknázni a digitális világban rejlő lehetőségeket, ahol a kreatív alkotásokhoz és a sajtócikkekhez való hozzáférés manapság már a zenei streaming szolgáltatások, az online videotékák, a műholdas televízió és az IPTV, a híraggregátorok és a felhasználók által feltöltött tartalmak platformjai révén történik. Az új szabályok több értékes tartalom létrehozását és terjesztését fogják ösztönözni, és több digitális felhasználást tesznek lehetővé a társadalom számára fontos területeken, miközben garantálják a véleménynyilvánítás szabadságát és más alapvető jogokat. Amint megtörténik e szabályok nemzeti jogba való átültetése, az előnyök érezhetővé fognak válni az uniós polgárok és vállalkozások számára.
Margrethe Vestager, a digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnök így nyilatkozott: „A szerzői jogi irányelvnek és a tévé- és rádióműsorokról szóló irányelvnek köszönhetően Unió-szerte több tartalom válik elérhetővé. Az alkotók méltányos díjazásban részesülnek munkájukért, a felhasználók pedig a szólásszabadságot védő egyértelmű szabályokra támaszkodhatnak. A két irányelv nemzeti jogba való átültetésével új lehetőségek nyílnak mindannyiunk előtt. Most már zavartalanul élvezhetjük az interneten elérhető legjobb tartalmakat, és tetszésünkre válogathatunk a tévé- és rádióműsorok közül, országhatároktól függetlenül.”
Thierry Breton, a belső piacért felelős uniós biztos a következőket tette hozzá: „Az új szerzői jogi szabályokkal Európa új mércét állított fel a kreatív online tartalmak használatára vonatkozóan. Az új szabályoknak köszönhetően az alkotók méltányos díjazásban részesülhetnek a digitális térben, miközben a véleménynyilvánítás szabadsága sem csorbul, amely demokráciáink egyik alapvető értéke. Ami offline törvénybe ütközik, az online is legyen illegális – ezt kívánjuk az új szabályozással elérni. A 17. cikkel kapcsolatos iránymutatás különösen azt fogja elősegíteni, hogy az alkotók az engedélyezési piacon kedvezőbb feltételekben részesüljenek, a felhasználók pedig nagyobb jogbiztonságot élvezzenek tartalmaik feltöltésekor.”
Az új szerzői jogi irányelv
A digitális egységes piacon érvényesíthető szerzői jogokról szóló irányelv olyan új szabályokat ír elő, amelyek tisztességesebb díjazást biztosítanak mind az alkotók és a jogosultak, mind a kiadók és az újságírók számára, különösen műveik online felhasználása esetén, és növelik a transzparenciát az online platformokkal való kapcsolatukban. Új garanciákat tartalmaz annak érdekében, hogy online is teljes körű védelmet élvezzen az uniós polgárok véleménynyilvánítási szabadsága, akik most már jogszerűen tudnak bizonyos tartalmakat megosztani. Emellett az új szabályoknak köszönhetően több lehetőség nyílik arra, hogy a szerzői jogi védelem alatt álló anyagokat oktatási, kutatási és kulturális örökségvédelmi célokra fel lehessen használni online és országhatároktól függetlenül.
Iránymutatás a szerzői jogi irányelv 17. cikkéhez
Az új szerzői jogi irányelv 17. cikkével kapcsolatos iránymutatás abban kíván segíteni, hogy a tagállamok egységesen alkalmazzák az új uniós szerzői jogi szabályok e fontos rendelkezését. A 17. cikk előírja, hogy az online tartalommegosztó szolgáltatóknak engedélyt kell szerezniük a jogosultaktól a honlapjukra feltöltött tartalmakkal kapcsolatban. Ha nem kapnak engedélyt, akkor pedig lépéseket kell tenniük, hogy megakadályozzák a jogosulatlan feltöltéseket. Az iránymutatás gyakorlati tanácsokat ad a 17. cikk főbb rendelkezéseivel kapcsolatban, és segíti a piaci szereplőket abban, hogy e rendelkezések végrehajtása során jobban be tudják tartani a nemzeti jogszabályokat.
Az iránymutatás figyelembe veszi az érdekelt felek és tagállamok meglátásait is, akik részt vettek a Bizottság által szervezett találkozókon az online tartalommegosztó platformok és a jogosultak közötti együttműködés bevált gyakorlatainak megvitatása céljából.
Új irányelv a televízió- és rádióműsorokról
A televízió- és rádióműsorokról szóló irányelvben meghatározott új szabályok biztosítják, hogy az uniós polgárok országhatároktól függetlenül az online műsorok szélesebb választékához férjenek hozzá. Az irányelv megkönnyíti a műsorszolgáltatók számára, hogy bizonyos műsorokat élő televíziós vagy utólagos megtekintési szolgáltatásaikon keresztül az összes tagállamban elérhetővé tegyenek, miközben arról is gondoskodik, hogy az alkotók megfelelő díjazásban részesüljenek műveik felhasználásáért. Egyszerűbbé teszi továbbá a továbbközvetítési szolgáltatók számára, hogy több rádió- és televíziócsatorna műsorait kínálhassák.
Háttér-információk
2016 szeptemberében az Európai Bizottság javaslatot tett a digitális egységes piac részét képező szerzői jogokra vonatkozó uniós szabályok korszerűsítésére annak érdekében, hogy e szabályok megfeleljenek a digitális kornak. Az irányelveket 2019 áprilisában fogadták el. Most a tagállamokon a sor, hogy értesítsék a Bizottságot a két irányelvet átültető jogszabályaikról, amelyeket ezt követően a Bizottság elemezni fog.
A szerzői jogi irányelv 17. cikkére vonatkozó iránymutatás egyrészt a tagállamokat hivatott támogatni az új szabályok végrehajtásában, amelyek a védett tartalmak online tartalommegosztó szolgáltatók általi felhasználására vonatkoznak. Másrészt a jogosultak és az online tartalommegosztó szolgáltatók közötti engedélyezési piac fejlődését kívánja elősegíteni, gondoskodva arról, hogy a felhasználók és a jogosultak különböző alapvető jogai között megfelelő egyensúlyt teremtsen. Annak érdekében, hogy a tagállamok a lehető legjobb iránymutatást kapják, a Bizottság párbeszédet szervezett az érdekelt felekkel az online tartalommegosztó platformok és a szerzői jogok jogosultjai közötti együttműködés bevált módszereinek megvitatása céljából.
A 2019 októbere és 2020 februárja között az érdekelt felekkel folytatott párbeszéd keretében a jogosultak, az online tartalommegosztó szolgáltatók, a fogyasztók, a felhasználók és az alapjogi szervezetek képviselői kifejtették véleményüket, és megvitatták a 17. cikk alkalmazásával kapcsolatos lehetséges gyakorlati megoldásokat. Az érdekelt felekkel folytatott párbeszéd lezárása érdekében a Bizottság 2020 júliusa és szeptembere között célzott írásbeli konzultációt folytatott. Az iránymutatás különböző elemeit a szerzői jogokkal foglalkozó kapcsolattartó bizottság ülésein is megvitatták a tagállamokkal a tavaly nyári konzultációt követően.
(hirlevel.egov.hu)
(ec.europa.eu)