Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magyar és sok más ország közélete mellett az európai jogi fórumok is rendszeres foglalkoznak a melegjogokkal. Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Bíróság a nagy horderejű ítéletek és a bulvársajtóba illő döntéseket is hozott a közelmúltban.
I. Menekülő melegek
Az évek óta emelkedő ügyszáma miatt számottevő kérdéssé vált, jogosultak-e a homoszexuálisok menekültstátuszra, és ha igen, mely esetekben.
Háttérinformációként tudni kell, hogy a világ 72 országában bűncselekmény az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat; 13-ban halálbüntetés fenyegeti. Ennél is magasabb az államok száma, ahol nem biztosítanak jogi, illetve tényleges védelmet a szexuális kisebbségek erőszak, vagy diszkrimináció áldozatául eső tagjainak.
Ennek ellenére a homoszexualitást, mint menekültügyi védelmet megalapozó okot, nem nevesíti a legfontosabb nemzetközi menekültügyi jogforrás, a Genfi Menekültügyi Egyezmény.[1] A Genfi Konvenció általános jelleggel fekteti le, hogy menekültnek számít, aki meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása miatti üldözésnek van kitéve, vagy megalapozott fél ettől.[2] Az Európai Bíróság (EUB) nagy jelentőségű, 2013-as ítéletében kimondta, hogy amennyiben egy államban a homoszexuálisokat fenyegető büntetőjogi szabályok vannak érvényben, akkor a szexuális kisebbségek a konvenció által védett társadalmi csoportnak számítanak.[3] A luxemburgi bírák azonban lefektettek egy jelentős megszorítást: a büntetőjogi fenyegetés önmagában nem elegendő, csak az alapvető jogaikban súlyos sérelmet elszenvedett homoszexuálisok jogosultak menekültstátuszra. Az EUB megköveteli, hogy a büntetőjogi fenyegetésnek a meleg menekült származási állam a gyakorlatban is érvényt szerezzen. Ezért a tagállamok nemzeti hatóságai a menedékjog megítélése előtt vizsgálhatják a származási ország jogszabályait, azok alkalmazási gyakorlatát, valamint a homoszexualitás általános társadalmi megítélését.
1. Európai ítéletek vs. nemzeti joggyakorlat
Németország: csak az apartheid elég
Az EUB 2013-as döntése előtt a legtöbb tagállami hatóság csak kivételes esetekben adott menedékjogot a szexuális identitásuk miatt üldözötteknek. Az azonos nemű pároknak a házasságkötés és az örökbefogadás jogát is biztosító Németországban például sokáig csak azok a melegek részesültek oltalomban, akik individuális üldözés következtében elszenvedett súlyos alapjogsértést tudtak bizonyítani. A hátrányos megkülönböztetés, a verbális erőszak, a megalázó bánásmód, az általános társadalmi megvetésben önmagában nem volt elegendő. Ahogy az sem, ha egy állam kifejezésre juttatta, hogy a saját nemükhöz vonzódók nem kívánatosak.
A német bíróságok korábbi olvasata szerint a Genfi Konvenció szerinti menedékjog egy társadalmi csoporthoz tartozás miatti üldözés esetében csak akkor illette meg a melegeket, ha a diszkriminatív intézkedések olyannyira halmozódtak, hogy az LMBTQ közösség tagjai kvázi apartheidnek voltak kitéve. A menedékérőnek azt is bizonyítania kellett, hogy az LMBTQ közösség üldözése a súlyos jogsérelem lehetőségén túl, konkrét veszélyét jelentette számára. A konkrét veszély a német hatóságok szerint nem állt fent, ha a származási országban a hatósági repressziók ’diszkrét életvezetéssel’ jó eséllyel elkerülhetők voltak. Ennek a jogértelmezésnek vetett véget az EUB 2013-as ítélete azzal, hogy a szexuális orientáció az identitás alapvető elemének nyilvánította, és ebből következően lefektette, hogy „nem várható el senkitől, hogy az üldöztetés elkerülése érdekében titokban tartsa homoszexualitását”.
A német hatóságok eleinte az EUB ítélete után is folytatták kérdéses gyakorlatukat: összehasonlították a származási országban élő homoszexuálisok feltételezett számát, amely a tudomány álláspontja szerint mindenhol a teljes populáció 5-10 százaléka lehet, és a természet elleni fajtalanság miatt elítéltek számával. Így a sok milliós lakosságszám több százezres 5-10 százaléka aránylott néhány száz ítélethez. Az üldözés konkrét veszélye elenyésző – vonta le a következtetés a Szövetségi Bevándorlási Hivatal (Bundesamt für Migration und Flüchtlinge, BAMF) és számos bíróság, például a Cottbusi Közigazgatási Bíróság is.[4] A határozatok rendszeresen hivatkoztak a német Külügyminisztérium (Auswärtiges Amt) mai napig érvényben lévő helyzetértékelésére is, amely alapján például az észak-afrikai arab országok a homoszexuálisok számára biztonságosak. A német külügyi tárca indokolása szerint, amelynek egyébként 2009 és 2013 közötti vezetője, Guido Westerwelle nyíltan vállalta szexuális másságát, a büntetőjogi fenyegetés Észak-Afrikában a gyakorlatban kevésbé individuális felelősségre vonására használják, inkább a melegek emancipációját, szerveződését igyekszik megakadályozni vele. A szexuális másság ugyan tabu téma, illetve társadalmi megvetés övezi, de a gyakorlatban nem üldözik szisztematikusan a homoszexuálisokat.
2013-ban – az EUB döntésére figyelemmel – a német Szövetségi Közigazgatási Bíróság (Bundesverwaltungsgericht, BVerwG) jogellenesnek találta a BAMF restriktív gyakorlatát és az elutasító határozatok fent ismertetett indokolását. A konkrét ügyben a Lipcsében ülésező szövetségi bírák hatályon kívül helyezték a BAMF határozatát, amelynek indokolása szerint „az arab országokból érkező homoszexuálisok döntő része akceptálta a rejtőzködő életmódot, így méltóságban és biztonságban élhet hazájában”. A BVerwG azt is kimondta, hogy az elítélések számát nem szabad se a teljes népességhez se a homoszexuálisok feltételezett összlétszámához viszonyítani, csak azokéhoz, akik szexuális orientációjukat nyíltan vállalva élnek.[5]
A 2013-as luxemburgi döntés azon részének, amely szerint senkitől sem várható el, hogy az üldöztetés elkerülése érdekében titokban tartsák homoszexualitását, volt egy további fontos kihatása a német joggyakorlatra. A BVerwG kimondta, hogy biztosítani kell a menekültstátuszt azoknak is, akik azonos nemű párjukkal éltek együtt egy olyan országban, ahol ez tilos, vagy ugyan a jogszabályok nem tiltják, de a közös életvezetés a gyakorlatban súlyos társadalmi, hatósági retorziókat von maga után.[6] A lipcsei bírák azt is kimondta, hogy már akkor is jogellenes a menedékkérő befogadásának elutasítása, ha a kiutasítással egy olyan országba kell élnie, ahol nem folytathat párkapcsolatot, mert ezzel a közvetve a német hatóság megfosztja meg a személyisége szabd kibontakoztatásának lehetőségétől.
Mindennek ellenére a jelenlegi gyakorlat szerint is döntő jelentősége van annak, miként élt a menedékkérő hazájában. Aki akként nyilatkozik a BAMF előtt, hogy a társadalmi, illetve családi kiközösítéstől félve rejtőzködött, elutasító határozatra számíthat. Szabad akaratából döntött a rejtőzködés mellett és akceptálta azt – áll a döntések indokolásában.[7] Menedékstátuszra azok számíthatnak, akik elmondásuk szerint ’kiélték’ homoszexualitásukat és az e miatti büntetőjogi üldözést jelölik meg a menekülés okaként.
Svájci szigor
A hazai melegeknek a házasságkötés és az örökbefogadás jogát régóta biztosító alpesi ország joggyakorlata még a németnél is restriktív, ha az LMBTQ közösség idegenből jött tagjairól van szó. Ezt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is megállapította, amikor 2020. végén elmarasztalta Svájcot a homoszexuális menekültek ügyeinek kezelési gyakorlata miatt.
A felperes egy régebb óta Svájcban élő gambiai férfia volt, akinek a szakhatóság többször elutasították a menedékkérelmét. A döntéseket az illetékes bíróságok is jóváhagytak és a férfit kiutasították az országból. Utóbbi döntést 2018-ban a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Bundesgericht) is jóváhagyta.
Az EJEB 2020. végi ítéletében megállapította, hogy Svájc megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 3. cikke szerinti kínzás tilalmát, mert se a menekültügyi hatóságok, se a bíróságok nem vizsgálták elég körültekintőn, hogy nem fenyegeti-e a kiutasítottot férfit a hazájában üldözés a szexuális orientációja miatt. A strasbourgi bírák szerint a svájci hatóságoknak utána kellett volna járniuk, hogy egyrész miként viszonyulnak a gambiai jogszabályok homoszexuálisokhoz, és hogy másrészt kellő védelmet adnak-e az ország hatóságai, ha egy meleget nem orientációja miatt ér támadás. Strasbourg szerint ugyanis nem csak azok a melegek jogosultak menedékstátuszra, akiknek a hazájában az azonos neműek közötti szexuális együttlét bűncselekmény, hanem azok is, akiknek a származásai országában a hatóságok nem adnak védelmet azoknak, akiket a szexuális orientációjuk miatt fizikai vagy verbális támadás ér, illetve diszkrimináció áldozatául esnek.
A legjelentősebb svájci menekültügyi NGO, a Schweizerische Flüchtlingshilfe (SFH) üdvözölte a döntést. A civilek szerint se elég csak a jogi előírásokat nézni. A származási ország akkor sem tekinthető biztonságosnak, ha ugyan a homoszexualitás megengedett, de a hatóságok nem adnak védelmet a nemi orientációjuk miatt erőszakot, zaklatást vagy diszkriminációt elszenvedőknek. Az SFH szerint az EJEB döntésére figyelemmel nem folytatható tovább a svájci gyakorlat, mely szerint egy homoszexuális csak akkor részesül menekültstátuszban, ha hazájában az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat bűncselekmény.
Svájcban sokáig még azok a menedékkérők sem részesültek védelemben, akiknek a hazájában büntetőtörvénykönyvi tényállás az azonos neműek közötti szexuális együttlét. A menekültügyi hatóságok bíróságok által következetesen jóváhagyott gyakorlata szerint „a kriminalizáló országok is „biztonságosnak számítottak, ha nem feltűnő homoszexuális életmód folytatása esetén nem kellett hatósági üldözéstől tartani”. Ezzel a meleg menekültek esetében nem érvényesült az a legtöbb európai országhoz hasonlóan Svájc által is osztott felfogás, mi szerint a szexuális orientáció az identitás szerves része, így a személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő alapjog által védett, ezért senkitől sem várható el annak eltitkolása, vagy ki nem élése.
Magyar ügy az EUB előtt
2015-ben egy nigériai állampolgár menedékkérelme terjesztett elő a magyar hatóság előtt; szexuális orientációja miatti üldözésére hivatkozott. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) előadója meggyőzőnek találta a férfi előadását, de ennek ellenére pszichológiai szakvéleményét kért, majd erre hivatkozva elutasította a kérelmet. A nigériai férfia a pszichológiai tesztekkel súlyosan megsértve érezte alapvető jogait, ezért bíróság előtt támadta meg a magyar határozatot.
A magyar menekültügyi keretét az európai jog, többek között a nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésről, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásról, valamint a védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 2011/95/EU irányelv adja. Az ügyben eljáró Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság úgy vélte uniós jogi kérdés, hogy a pszichológiai vizsgálat és a kérelem arra való hivatkozással történt elutasítása összhangban áll-e az irányelv 8. cikkének (2) bekezdésével, amely kimondja, hogy: „A tagállamok biztosítják, hogy az eljáró hatóság a menedékjog iránti kérelmekről megfelelő vizsgálat után hozzon határozatot.” Valamint összeegyeztethető-e az irányelv 13. cikkének (3) bekezdésével, amely értelmében: „A tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy a meghallgatásra olyan körülmények között kerüljön sor, amelyekben a kérelmezők átfogóan előadhatják kérelmük benyújtásának okait. Ennek érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a meghallgatást végző személy tekintettel legyen a kérelmező kulturális gyökereire, illetve azok sérülékenységére.” A magyar bírák előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az EUB előtt.
A luxemburgi ítélet[8] szerint a 2011/95/EU irányelv lehetővé teszi, hogy a hatóságok szakértői véleményt kérjenek a menedékkérők szexuális orientációjának megállapítására. A szakértő vizsgálat azonban nem sértheti az Európai Unió Alapjogi Chartájában (EUACh) biztosított alapvető jogokat, így az 1. cikkben rögzített emberi méltóságot, valamint a 7. cikkben szereplő magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogot. Az EUB a szakértői vélemény összefüggésben azt is kimondta, hogy (1) csak akkor vehető figyelembe, ha megbízható módszereken alapul; (2) nem köti a nemzeti hatóságokat; (3) kizárólag arra nem alapítható határozat. Az európai bírák álláspontja szerint a szexuális orientáció megállapításához nem feltétlenül szükséges pszichológus bevonása, „a pszichológiai szakvélemény a szexuális orientáció megállapításának korán sem sine qua non-ja”. Sőt, az EUB nem tartja bizonyító erejűnek a szakértői véleményét, ha a szakértő a kérelmező ellentmondás mentes nyilatkozatai ellenére helyezkedett arra az álláspontra, hogy nem homoszexuális. A magyar ügyben éppen ez történt. Az európai bírák szerint a szexuális orientáció megítélése sokkal inkább a menedékkérő szavahihetőségének kérdése, amelynek megítélése az ügyben eljáró tisztviselő feladata.
Magyar joggyakorlat
A 2015-ös döntés nem változtatott a BÁH eljárási protokollján és ennek hazai bírósági megítélésén. E szerint a menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerés feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló 2004/83/EK irányelven alapuló a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. magyar törvény 60. § (1) bekezdésében lefektetett általános szabály alapján részesülnek menedékben a szexuális orientációjuk miatt üldözötteket: „Üldözésnek kell tekinteni azokat a cselekményeket, amelyek jellegüknél, ismétlődésüknél vagy összeadódó hatásuknál fogva olyan súlyosak, hogy sértik az alapvető emberi jogokat”. A Genfi Konvenció generálklauzulájához hasonló magyar törvénycikket is konkretizálta a jogalkotó, amikor az (1) bekezdésé d pontjában lefektette, hogy az üldözés megnyilvánulhat többek között „olyan jogszabályi rendelkezésekben vagy hatósági intézkedésekben is, amelyek önmagukban hátrányosan megkülönböztető jellegűek”. A magyar jogszabály tehát nemzetközi és uniós jog konform.
Ezzel szemben a hatósági gyakorlat, amely szerint nem elegendő, ha a menedékkérő valószínűsíti az üldözését, hanem elvárja, hogy a kérelmező szexuális kisebbséghez tartozását megcáfolhatatlanul bizonyítsa, nehezen egyeztethető össze a nemzetközi követelményekkel. Különösen, mert a BÁH a pszichológiai szakvélemény továbbra ’megcáfolhatatlan bizonyítéknak’ tekinti, holott az EUB általában kritikusan viszonyul ehhez a bizonyítási eszközhöz. A luxemburgi szkepszisben nagy szerepe van, hogy a BÁH megkeresésére eljáró magyar pszichológusok rend szerint a tudományos körökben elavultnak számító ’ember az esőben rajz’, a Rorschach‑ és a Szondi‑tesztek alkalmazásával ítélik meg a szexuális orientációt. De az EUB szerint általában is meglehetősen aggályos, hogy egy szakértői vélemény, amely jellegénél fogva, még a leggondosabb elkészítése esetén is csak valószínűséget képes megállapítani, a menekültügyi eljárásban megcáfolhatatlan bizonyítékká válik. Ezért az EUB mellett a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is jogellenesnek minősítette, hogy a pszichológus véleménye ’megcáfolhatatlan bizonyíték’ és eljárásában a szakértői véleményt kizárta a bizonyítékok köréből – adta hírül honlapján a felperest képviselő Magyar Helsinki Bizottság.
Az LMBTQ közösség tagjai elé állított magas mérce az egyenlő bánásmód követelményének megsértését is felveti. Ugyanis a nem szexuális orientációjuk miatt menedékülők esetén, a nemzetközi joggal összhangban, a magyar hatóság megelégszik az üldözés valószínűsítésével, nem követeli meg annak megcáfolhatatlan bizonyítását. Ez azért fontos, mert az érintettek a legritkább esetekben tudják okirattal igazolni előadásukat, például, hogy politikai meggyőződésük miatt voltak üldözésnek kitéve. Annak eldöntésére mégsem szoktak pszichológust felkérni, hogy egy menedékkérő tényleg vallja-e az állítása szerint politikai nézettel vagy tagja-e egy egyháznak – hívta fel a figyelmet a legjelentősebb magyarországi LMBTQ szervezet, a Háttér Társaság ügyvivője, Dombos Tamás.
A szavahihetőség ellenőrzése más országokban
A Magyar Helsinki Bizottság nemzetközi kooperációban készített egy kézikönyvét, amely leírja, miként lehet tudománytalan és megalázó módszerek elkerülésével megállapítani a szexuális másságuk miatt menedéket kérő személyek szavahihetőségét.[9] A kézikönyvet több európai ország, így Nagy-Britannia és Svédország menekültügyi hatóságai is használják. A BÁH viszont 2015-ös megjelenése óta ignorálja.
A szexuális orientáció megállapítására Magyarországon alkalmazott, elavult és megbélyegző pszichológiai teszt európai összehasonlításban nem számít a legrosszabb módszernek. Van olyan uniós tagállam, például Csehország, ahol a menedékkérőket orvosi vizsgálatoknak vetetik alá, erekciójukat figyelik meg, vagy a legintimebb kérdésekre kell válaszolniuk. Ezek jogellenességét az EUB mellett a magyar bíróságok is kimondták: senkitől sem követelhető meg, hogy a hatóság előtt végezzen (homo)szexuális cselekményt; intim tartalmú képek és videofelvételek nem lehetnek bizonyítási eszközök; a szavahihetőség nem vizsgálható sztereotip és gyakran félrevezető előítéletek alapján (’a meleg férfiak nőiesek’, ’leszbikus nők nem vágynak anyaságra’). Az EUB azt is lefektette, hogy önmagában nem zárja ki a szavahihetőséget, ha a menedékkérő nem ismeri ki magát a származási országa meleg szubkultúrájában és nincs tisztában a homoszexuális cselekmények pontos jogi szabályozásával.[10]
Sokáig Németországban is aggályos volt a szavahihetőség ellenőrzésének módja. A Szövetségi Közigazgatási Bíróság (Bundesverwaltungsgericht, BVerwG) már 1988-ban kimondta, hogy a homoszexualitásuk miatt üldözött személyek politikai menekültstátuszra jogosultak, ha „ez a hajlam visszafordíthatatlan és mélyen gyökerező”.[11] A menedékkérőknek azonban valószínűsíteniük kellett, hogy hazájukba visszatérve halálra, vagy más súlyos büntetésre számíthatnának. Menekültstátusz nem járt, ha a származási országban „csak a közerkölcs megsértése esetén” indultak büntetőeljárások homoszexuális cselekmények miatt.[12] Annak eldöntésére, hogy a homoszexuális hajlam „visszafordíthatatlan és mélyen gyökerező-e” a német Szövetségi Bevándorlási Hivatal (Bundesamt für Migration und Flüchtlinge, BAMF) korábban – a magyar hatósághoz hasonlóan – szexuálpszichológus szakértőt rendelt ki. Ezt a gyakorlatot a BVerwG csak 2015-ben, az EUB ítéletének hatására nyilvánította jogellenesnek. Azóta a menedékkérők szexuális orientációjának megítélése a hatóság munkatársainak feladata. Ez a személyes, családi és társadalmi körülményekre, valamint a menekülést kiváltó eseményekre vonatkozó részletes kikérdezéssel történik. Ennek során a hatóság munkatársának azt kell eldönteni, hogy a kérelmező beszámolója ellentmondásoktól mentes és mindenre kiterjedő-e.[13] A belső iránymutatás szerint minél részletekbe menőbb és konkrétabb a menedékkérő előadás, annál valószínűbb, hogy az megfelel a valóságnak.
Coming out a befogadó országban
Nem ritka, hogy a meleg menekültek az első hatósági beszélgetés során nem fedik fel szexuális orientációjukat. Ennek több oka lehet: (1) hazájukban büntetőjogilag és morálisan is elítélik az ilyen életformát, ezért egy idegen személy előtt nehezen nyílnak meg, különösen, ha a hatóság képviselőjéről van szó; (2) gyakran a menekülteket befogadó állomásokon is diszkriminációnak vannak kitéve menekülttársaik részéről, a verbális, valamint a fizikai erőszak sem elszigetelt jelenség; (3) előfordul, hogy a remélt befogadó országban se teljes az LMBTQ közösség tagjainak elfogadása és a menedékkérő azt érzi, hogy a hatóság előadója fenntartásokkal kezeli a melegeket. Mind erre figyelemmel mondta ki az EUB, hogy nem befolyásolja negatívan a szavahihetőségek, és nem lehet a kérelem elutasításának oka, ha valaki nem tájékoztatja az első adandó alkalommal a menekültügyi hatóságot szexuális orientációjáról, illetve arról, hogy erre tekintettel igényelne menekültstátuszt.[14]
Sokkal szigorúbb azok megítélése, akik hazájában nem élték ki, nem vállalták fel szexuális másságukat, ezért nem szenvedtek el üldözést, és csak Európába érkezése után dönt a coming out mellett. A menekültek jogállásra szóló, már idézett 2004/83/EK irányelv 5. cikkének (3) bekezdése ugyanis lehetővé teszi a kérelmek elutasítását, ha „az üldöztetés veszélye olyan körülményeken alapul, amelyeket a származási ország elhagyását követően a kérelmező maga idézett elő”. Az EUB joggyakorlata szerint utólagos coming out esetén erről lehet szó. Az irányelv megszorítását a magyar jogalkotó is átvette. Ezért a BÁH a 2007. évi LXXX. a menedékjogról szóló törvény § 6 (3) bekezdésére hivatkozva szintén elutasítja a menedékkérelmeket, ha a kérelmező csak Magyarországon döntött a coming out mellett. Viszont a BÁH sem vitatja, hogy ennek ellenére meg kell adni a menekültügyi védelmet, ha a kérelem elutasítása a Genfi Konvencióba ütközne, leginkább, mert az érintettet a hazájában halálbüntetés fenyegeti homoszexualitása miatt.
Az EJEB strasbourgi bírái fektették le, hogy menedékre jogosultak azok, akiket hazájukban – társadalmi ellehetetlenülésük megakadályozása érdekében – házasságkötésre kényszerülnének. Ez ugyanis sérti a magánélet tiszteletben tartására vonatkozó, az EJEE 8. cikkében lefektetett jogot.[15] Több európai ország az ítéletre reagálva kényszerházasság veszélye esetén jogszabályban tiltotta meg a kiutasítást. Így tett a német jogalkotó is.[16]
II. Moszkva kérdéses harca a feltételezett ‘nyugati meleglobbi‘ ellen
1. Házasság orosz módra
Az orosz homoszexuálisok helyzete gyakran foglalkoztatja az európai bíróságokat. Legutóbb 2021 nyarán ítélkezett az EJEB.[17] Ismerve az orosz társadalmat, a politikusok megszólalásait és a jogszabályokat is átható homofóbiát, merész lépésre szánták el magukat a felperes azonos nemű párok: jogi formát akartak az együttélésüknek és bejelentették a házasulási szándékukat az illetékes anyakönyvvezetőnél. A szakhatóság, ahogy várható volt, nem volt hajlandó törvényesíteni a kapcsolatukat. Az elutasító határozat többek között az orosz alkotmányra hivatkoztak, amely a házasságot férfi és nő életközösségeként definiálja. Strasbourg elmarasztalta Moszkvát. Az orosz kormány az ítélet ellenére sem akar változtatni az EJEE-t sértő családjogi szabályain.
„Az orosz alkotmány férfi és nő kapcsolatosaként határozza meg a házasságot. Az elsöprő orosz társadalmi többség és ezért Putyin elnök is a homoszexuálisok házassága ellene van. Nem fogunk kompromisszumot keresni a nyugattal. Az orosz szabályozás marad” – fogalmazott egyértelműen az ítéletre reagáló Kreml-szóvivő, Dmitrij Peszkov. Az orosz kormányfő, Vjacseszlav Volodin tovább ment és lemondásra szólította fel az ítélkező bírákat, mert figyelmen kívül hagyták az ország törvényeit, amelynek a joggyakorlatáról ítélkeztek. Ezzel szerinte bebizonyították alkalmatlanságukat. „A nyugat ismét megpróbálja a tradícióinktól, kultúránktól és meggyőződésünktől idegen világnézetét ránk kényszeríteni. Nem fog sikerrel járni.”
Az EJEB nem a házasság definíciója miatt ítélte el Oroszországot. Az orosz állam azzal sértette meg az EJEE-t, hogy semmifajta jogi elismerést sem biztosít az azonos nemű pároknak. Ez ellentétes az EJEE 8. cikke szerinti magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő joggal, amely ugyan nem foglalja magában az azonos neműek házassághoz való jogát, de megköveteli a jogalkotótól, hogy a szexuális kisebbségek számára is biztosítson államilag elismert együttélési formákat, például a bejegyzett élettársi kapcsolatot. A bírák szerint a többségi társadalom elutasítása nem teheti jogfosztottá az LMBTQ közösség tagjait, akik ugyan úgy tudnak és akarnak párkapcsolatban élni, mint a heteroszexuálisok. „Az alapjogok a társadalmi többség támogatásától függetlenül kell biztosítani” – áll az ítéletben.
Oroszországban 1993-ban véget ért a homoszexuális kapcsolatok 1921-ben kriminalizálása. A téma ennek ellenére közel 30 év elteltével is tabunak számít. Gyakoriak a melegek elleni verbális és fizikai támadások, mindennapos a diszkrimináció, az ország vezetése pedig gyakran uszít a szexuális kisebbségek ellen. Az LMBTQ közösség helyzete folyamatosan romlik. Ennek legismertebb bizonyítéka a 2013-ben elfogadott ’propagandatörvény’. E szerint bűncselekmény kiskorúak jelenlétében és általában a médiában pozitív kontextusban beszélni a homoszexualitásról és ezzel ’népszerűsíteni’ azt.
2. Oroszország a ’meleg progpaganda‘ ellen
Az EJEB 2017-ben mondta ki, hogy a 2006 óta létező és 2013-ban jelentősen szigorított orosz törvény a ’meleg propaganda tilalmáról’ sérti az EJEE 10. cikke szerinti véleménynyilvánításhoz fűződő jogot és a 14. cikk szerinti diszkrimináció tilalmát.[18] „A törvény nem szolgál legitim közérdeket, csak a homofóbia erősítésére alkalmas, ezért összeegyeztethetetlen egy demokratikus társadalom értékeivel, sérti az egyenlőséget, a pluralizmust és a toleranciát” – áll az ítéletben.
A támadott törvény értelmében bűncselekményt követ el, aki kiskorúak jelenlétében és általában a médiában pozitív kontextusban beszél a homoszexualitásról és ezzel ’népszerűsíti’ azt. A büntetési tétel felső határa 90 nap elzárás és 100.000 rubel (körülbelül 2.300 euró) pénzbüntetés. A törvényt 2013-ban az akkor már egy évtizede létező, hasonló tilalmat tartalmazó, de nem büntetőjogi regionális jogszabályok harmonizációjaként fogatták el.
A keresettel élő három aktivista az akkor már elfogadott jogszabály ellen tiltakozott egy iskola és egy gyerekkönyvtár előtt. A tiltakozást az orosz hatóságok ’meleg propagandaként’ definiáltak és pénzbüntetéssel sújtották a demonstrálókat. Az EJEB szerint a tiltakozó akció az EJEE 10. cikke szerinti véleménynyilvánításhoz fűződő jog gyakorlása volt. Az orosz hatóságok megsértették a keresettel élők alapjogát, amikor akadályozták őket ennek gyakorlásában, illetve a gyakorlásáért pénzbüntetéssel sújtották őket. Az EJEB fejenként 20.000 euró kártérítést ítéltek meg a felpereseknek, amit az orosz államnak kell megfizetnie a számukra.
„A jóerkölcs védelme szükségessé teszi a nyilvános véleménynyilvánítás és a társadalmi viták korlátozását” – fejtette ki a bíróság előtt az orosz kormányt képviselő ügyvéd. Ezt az érvelést ugyan úgy visszautasították az európai bírák, mint azt, hogy a homoszexualitás ’népegészségügyi veszély’ lenne, amelytől a kiskorúakat különösen védeni kell.
A testület orosz tagja, Dmitrij Debov a döntés ellen szavazott. Különvéleményében kifejtette, hogy a gyermekjólét fontosabb, mint a homoszexuálisok véleménynyilvánításhoz fűződő jog, ezért utóbbi az előbbi érdekében korlátozható. „Ha a média azt sugallja, hogy a homoszexuális kapcsolatok normálisok, a gyerekek inkább hajlandók kipróbálni ezeket, egyszerűen, mert kíváncsiak” – írta a Moszkva által Strasbourgba delegált jogász különvéleményében, aki szerint „minden homoszexuális kapcsolatban benne rejlik az erőszak és a megrontás veszélye”.
„Az EJEB egy a nyugat sok szócsöve közül, amelynek nincs más célja, mint hazánk befeketítése” – kommentálta az ítéletet a duma külügyi bizottságának elnöke, Leonyid Sluzki. A hangvétel már előre vetítette, hogy a Kreml nem fog változtatni a törvényen. Ehhez az orosz Alkotmánybíróság jogi érvet is szolgáltatott a politikának, amikor ítéletében az orosz alaptörvénnyel ellentétesnek mondta ki a strasbourgi döntést. Oroszországban ugyanis 2015 óta az Alkotmánybíróság vizsgálja, hogy a nemzetközi bíróságok döntései összeegyeztethetők-e az alkotmánnyal. Ez a gyakorlat de jure ellentétes az EJEB statútumával, de facto pedig értelmetlenné teszi Oroszország részvételét a szervezetben.
III. Kisült-e már a ’meleg-kalácsom’?
Bulvárlapokba kívánkozik az észak-ír ügy, amely az EJEB egyik első döntése volt 2022-ben. A történet még 2014-ben kezdődött, amikor egy észak-írországi melegjogi aktivista tortát rendelt egy cukrászdában ’Support Gay Marriage!’ (Támogasd az azonosneműek házasságát!) felirattal, amit a cukrász keresztényi meggyőződésére hivatkozva nem volt hajlandó elkészíteni. A strasbourgi bírák szerint joga volt a megbízás visszautasításához.
Gareth Lee, a keresetet benyújtó brit aktivista egy homofóbia elleni rendezvényen akarta feltálalni a különös feliratú tortát, amelynek elkészítésével az Ashley’s cukrászdát bízta volna meg. Elképzelése szerint két meleg tévés karakter képmásának, egyesülete, a ’QueerSpace’ logójának, valamint a ’Support Gay Marriage!’ (Támogasd az azonosneműek házasságát!) szlogen került volna cukormázból a süteményre. Az üzletben felvették a rendelést, ahonnan azonban Lee másnap telefonhívást kapott, mi szerint a cukrászdában „keresztény elveket vallanak, ezért nem készítik el a kívánt tortát”. A felvett előleget visszafizették Leenek, akit így nem ért anyagi hátrány, viszont diszkriminálva érezte magát.
Az eset felfokozott politikai körülmények között történt. Az észak-ír parlament 2014-ben harmadszor is elutasította az azonos neműek házasságának bevezetését. A házasság intézménye akkoriban Nagy-Britannia másik három államában, Angliában, Skóciában és Walesben már évek óta nyitva állt a meleg párok számára is. Lee a legjelentősebb észak-ír melegjogi szervezet, a ’QueerSpace’ aktivistájaként a harmadik belfasti parlamenti szavazás előtt szervezett egy kampányrendezvényt, ahol a torta lett volna az egyik fénypont.
A ’Gay Cake’, azaz ’meleg-süti-ügye’, ahogy arról rövidesen a brit sajtó beszámolt, végigjárta a szigetország valamennyi illetékes bírói fórumát. Az elsőként ítélkező Belfasti Helyi Bíróság (Laganside Courts) Leenek adott igazat. A megbízási nemteljesítésére a felperes szexuális orientációja motiválta a vállalkozást, ami szexuális identitás és politikai, illetve hitbeli meggyőződés miatti diszkriminációt jelent és így sérti az egyenlő bánásmód elvét – ítélkeztek a bírók elsőfokon. A másodfokon eljáró Belfasti Fellebbviteli Bíróság (Court of Appeal) osztotta az érvelést. „Önkény, ha egy vállalkozó a vallási meggyőződésére hivatkozva dönti el, hogy egy megrendelést teljesít-e” – egészítették ki másodfokon az elsőként eljáró fórum indokolását. A jogerős döntést hozó londoni Legfelsőbb Bíróság (Supreme Court) ellentmondott mindennek: cukrász nem azért tagadta meg a torta elkészítését, mert a felperes meleg, hanem mert nem akart egy olyan üzenet terjesztésében közreműködni, amely élesen szembe megy a világnézeti meggyőződésével. A bírák szerint akkor sem várható el senkitől, hogy a meggyőződésével ellentétes vélemények terjesztésében közreműködjön, ha ez végeredményben politikai diszkriminációt eredményez, ahogy ez a felperes esetében kétségkívül történt.
A hazai jogi fórumok adta fellebbezési lehetőségek kimerítése után Lee a EJEB-hez fordul. Strasbourgban a nélkül utasították el a keresetét, hogy az ügy érdemében állást foglalat volna.[19] Mondván, a kereset nem felel meg az EJEE 34. cikke szerinti feltételeknek: „A Bíróság kérelmeket vehet át bármely természetes személytől, aki az állítja, hogy az EJEE vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvekben biztosított jogok valamely a szerződő fél részéről történt megsértésének áldozata.” A strasbourgi bírák szerint azonban a brit fórumok előtti keresetei a felperes nem az EJEE garantált jogok valamelyikére alapozta. Így a brit bíráknak nem volt lehetőségük ezekről állást foglalni. Ezzel nem teljesült a EJEB előtti kereset legfontosabb tartalmi követelménye se, amelyet az EJEE 35. cikke rögzít: a tagállami jogérvényesítés lehetőségei nem lettek maradéktalanul kihasználva.
A határozat nyilvánosságra hozatala után a Guardiannek nyilatkozó Lee ’frusztrálónak’ nevezte, hogy az európai bírók nem nyilatkoztak az ügy érdemében.[20] „Csak úgy kerülhetem el a kínos helyzetet és a diszkriminációt, hogy a tulajdonos világnézete után nyomozok, mielőtt belépek az üzletébe?” – tette fel a költői kérdést a melegjogi aktivista a brit napilapban, amit rögtön meg is válaszolt: „Nem. Ezt senkitől sem lehet elvárni.” Az ügy idő közben sokat vesztett a politikai jelentőségéből, mert 2020 óta Észak-Írországban is házasodhatnak az azonos nemű párok.
IV. Mater semper certa est
„Az anya személye mindig biztos” – az ezeréves, a Bibliából származó és a római jog óta érvényesülő alapelv hatályon kívül helyezéseként is értelmezhető az EUB friss döntése. Az EU luxemburgi bírósága egyik utolsó 2021-es ítéletében kimondta, hogy a spanyol hatóság által kibocsátott születési anyakönyvi kivonatot, amelyben szülőként két anya szerepel, minden tagállam köteles elfogadni: „Valamely tagállam nemzeti joga által elfogadott szülő-gyermek kapcsolatokat minden tagállamnak ekként kell akceptálnia.”[21]
„Nagy horderejű döntés valamennyi európai szivárvány-család számára” – kommentálta a döntést a Leszbikusok és Melegek Németországi Szövetségének (Bundesvorstand des Lesben- und Schwulenverbands in Deutschland, LSVD) elnöke, Gabriela Lünsmann a Német Hírügynökség (DPA) számára. Az 1978-ban alapított International Lesbian, Gay, Bisexual, Trans and Intersex Association (ILGA), az egyelten, LMBTQ jogok védelmére specializálódott nemzetközi civil szervezet igazgatója, Evelyne Paradis szerint a döntés ugyan csak a kölcsönös elismerés elvét írja elő, mégis Európa szerte ki fog hatni a nemzeti anyakönyvi szabályozására.
A felperes egy bolgár és egy brit nő volt, akik Spanyolországban élnek és ott kötöttek házasságot. Miután egyiküknek vér szerinti gyereke született, felsége is bekerült szülőként a spanyol születési anyakönyvbe, kvázi az apa helyett. A spanyol okirat mindkettőjük esetében az ’anya’ megjelölést használja és nem tűnik ki belőle, hogy melyikük a vére szerinti anya. A bolgár állampolgárságú felperes honsítani akarta a spanyol anyakönyvi kivonatot hazájában. Bulgária csak azzal a feltétellel anyakönyvezte volna a gyermek születését, hogy a kérelmező nyilatkozik, ő-e a vér szerinti anya. A bolgár hatóság érvelése szerint két nő szülőkénti elismerése sértené az ország közrendjét. Európai Unióról Szóló Szerződés úgynevezett ordre public-elve, más néven a közrendi záradék alapján a tagállamok nem kötelesek az uniós jog végrehajtására, ha az sértené nemzeti identitásukat és alapvető jogelveiket. „Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak nemzeti identitását” – áll az EUSz 4. cikkének (2) bekezdésében. Miután a kérelmező nem nyilatkozott, a bolgár anyakönyvi hivatal megtagadta a honosítást és ebből kifolyólag a gyerek bolgár állampolgárságának elismerését. E nélkül pedig a gyermek nem kaphatott bolgár útlevelet és személyi igazolványt.
Minthogy a felperesek egyik se spanyol állampolgár a gyermekük se szerezte azt meg születésénél fogva. Nem jogosult tehát spanyol személyazonosító okmányra. Viszont útlevél, illetve személyi igazolvány nélkül nem utazhat szabadon az EU-ban. Ezzel egyrészt sérül a személyek szabad áramlásának uniós elve, amelyet az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSz) 21. cikkének (1) bekezdése rögzít; másrészt az utazási jog korlátozásával a gyerek az orvosi ellátáshoz és a művelődéshez fűződő jogát is csak korlátozottan tudja gyakorolni, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának (EUACh) 35., illetve 14. cikke rögzít – érvelt a bolgár állampolgárságú anya. Az által pedig, hogy Bulgária nem ismerte el a gyereket polgáraként, hontalanság fenyegeti, aminek megelőzése az államok nemzetközi jogi kötelezettsége – adta elő a bolgár nő hazája bíróságához benyújtott keresetében, amellyel az anyakönyvi hivatal honosítást megtagadó határozatát támadták meg. A bolgár bíróság megállapította az illetékességét, mert a bírók dokumentumok hiányában is abból indultak ki, hogy a gyerek bolgár anyja révén megszerezte az ország állampolgárságát. Az ügyben azonban nem akartak döntést hozni, mert álláspontja szerint az uniós jog értelmezésétől függ, hogy Bulgária köteles-e az anyakönyvezésre, ezért az EUMSz 275. cikk alapján előzetes döntéshozatali eljárást indítottak Luxemburgban.
Az EUB jogértelmezése szerint a határozatok kölcsönös elismerésének elve alapján minden tagállam köteles a más tagállamok által hozott határozatok elismerése, még ha az elismerésre kötelezett ország hatósága az elismerendő határozatot megegyező tartalmú döntést az eltérő nemzeti joga miatt maga nem hozhatta volna meg. Így Bulgária ugyan nem köteles olyan anyakönyvet kibocsátani, amiben a két nő, illetve anya szerepel szülőként, de el kell fogadni az ilyen tartalmú spanyol okiratot. Ezért a spanyol anyakönyvi kivonatnak ugyan úgy ki kell váltania a bolgár joghatásokat, mint egy bolgár anyakönyvi kivonatoknak. A személyek szabad áramlásának uniós elvénél fogva minden uniós polgárt megilleti a jog, hogy a tartózkodási helye és az állampolgársága szerinti tagállamban is teljes értékű (családi) életet éljen, ami személyazonosító okmány nélkül nem lehetséges. A személyek szabad áramlásának elvét kibontó 2004/38/EK irányelv az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról a 4. cikkének (3) bekezdésben a tagállamok kötelezettségévé teszi, hogy állampolgáraik részére az állampolgárságot feltüntető személyazonosító igazolványt vagy útlevelet állítsanak ki. A spanyol anyakönyv szerint egy bolgár állampolgár gyermekéről van szó, ezért az irányelv szerinti kötelezettség teljesítése Bulgária feladata. Minthogy ez a kötelezettség az EUMSz-ben lefektetett alapelven nyugszik, nem védett a közjogi záradék által. Az order publicra hivatkozta ugyan minden állam maga döntheti el, miként értelmezi a szülő-gyermek viszonyt, de a hazai közrend védelme nem lehet az útiokmány kiállítás megtagadásának indoka – áll az ítéletben.
A bírák fontosnak tartották világossá tenni, hogy nem áll szándékukban kétségbe vonni a tagállamok jogát a családjogi szabályaik kialakítására. Az útiokmány kiállítására vonatkozó kötelezettség nem jelenti, hogy a tagállamok el kellenes ismerniük az azonos nemű párok gyermekhez való jogát – áll a luxemburgi ítéletben. A tagállamoknak a másik tagállamok által kiállított születési bizonyítvány alapján továbbra is csak azokat a jogokat kell biztosítaniuk és azokat a kötelezettségeket teljesíteniük, amelyek közvetlenül az uniós jogszabályokból fakadnak. „A tagállam kötelezettsége, hogy elismerje az azonos nemű személyek közötti házasságot, amelyet egy másik tagállamban, annak jogával összhangban kötöttek, nem sérti az elismerésre kötelezett államban a házasság intézményét, amelyet továbbra is a nemzeti szabályoz és amely így a tagállamok hatáskörébe tartozik.”
Az EUB nem kötelezte Bulgáriát az azonos neműek gyermekhez való jogának elismerésére, viszont minden tagállamnak előírta a családjogi határozatok kölcsönös elismerését. Így tehát az azonos neműek gyermekhez való jogát Bulgáriához hasonlóan el nem ismerő például Lengyelországnak és Magyarországnak is – értelmezte az ítéletet az LSVD elnöke, Gabriela Lünsmann a DPA-nek.
Az EUB döntése kihatással van az azonos neműek házasságát, örökbefogadási és szülői jogát elismerő tagállamokra, így Németországra is. A német jog ugyan lehetővé teszi az örökbefogadást a vér szerinti anya feleségének, aki így örökbefogadó szülőként a születési anyakönyvi kivonatba kerül, de az okiratban szerepel, ki a vér szerinti anya. Ezért a német hatóságok se ismerik el a szóban forgó spanyol anyakönyvhöz hasonló születési okiratokat, tehát amelyekben nincs feltüntetve, ki a vér szerinti anya. Jelenleg két ilyen ügy is van német bíróság előtt. Az eljáró Cellei Tartományi Felsőbb Bíróság (Oberlandesgericht, OLG)[22] és a Berlini Helyi Bíróság (Kammergericht, KG Berlin)[23] már az EUB ítélete előtt is aggályosnak, alkotmányellenesnek tartották, hogy az anyakönyvi hatóságok megtagadták az ilyen születési okiratok honosítását. Ezért a Szövetségi Alkotmánybíróságtól (Bundesverfassungsgericht, BVerfG) kért jogértelmezést. Karlsruhe még nem nyilatkozott az ügyben.
A luxemburgi döntés is elegendő volt, hogy a német politikát mozgásba lendüljön. A berlini szociáldemokrata-zöld-liberális (SPD-Grünen-FDP) koalíció nem akarja megvárni, hogy BVerfG kimondja az alkotmányellenességet, ezért jogszabály módosítását tervez. Hasonlón járnak el Brüsszelben is. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke uniós irányelv kidolgozására tett ígéretet a születési okiratok, illetve az anyaság és az apaság kölcsönös elismeréséről.
V. A béranya nem anya?
Kérdés, hogy a spanyol anyakönyv elismerésére kötelező döntés kihatással lesz-e a béranyától származó gyerekek anyakönyvezésére. Béranyaság esetében egy termékeny nő, a béranya egy másik személynek vagy párnak hord ki gyermeket. A béranya lehet a gyermek vér szerinti anyja, ilyenkor mesterséges megtermékenyítés útján esik teherbe. Ha viszont megtermékenyített embriót ültetnek a béranyába, nem vér szerinti a kapcsolata az általa kihordott gyerekkel. A vér szerinti anya ilyen esetben az a nő, akinek a petesejtjéből a béranyába ültetett embrió létrejött. Az Európa Tanács – egyetlen szavazattöbbséggel – 2016-ban elutasította a határozattervezetet, amely felhívta volna a tagállamokat béranyaság legalizálására. Jelenleg ugyanis a kontinens számos országában, így Magyarország mellett például Németországban, Ausztriában, Itáliában, Franciaországban, sőt még liberális családpolitikájáról ismert Svédországban is illegális a béranyaság.
Ha a tagállamoknak kölcsönösen el kell ismerniük a születési anyakönyvi kivonatokat, ahogy az az előbb ismertetett EUB-ítéletből következik, akkor elméletileg az olyan tagállami születési dokumentumokat is a sajátjukkal egyenértékűként kellene akceptálniuk, amelyben a gyermeket kihordó nő helyett az őt a béranyasággal megbízók szerepelnek szülőként. Így meg lehetne kerülni a béranyaság tilalmát, amely a legtöbb tagállamban érvényesül. Ez azért is problematikus, mert a gyermek vérszerinti származását illetően számos konstelláció lehetséges, amely nem feltétlenül derül ki az anyakönyvből: (1) a béranyába mesterséges úton került a hímivarsejt, amely a saját petesejtét termékenyítette meg; (2) a béranyába embriót ültettek be, amely az anyakönyvben szülőként szereplő személyek hímivar- és petesejtjéből fogant; (3) a beültette embrió nem a megbízást adók hímivar- és petesejtjéből, vagy (4) csak az egyikükéből fogant, a másik sejt viszont egy harmadik személytől származik.
Tekintettek arra, hogy az EUB a bolgár anyakönyvezési ügyben az uniós jog alapelveire és az EU Alapjogi Chartájára (EUACh) hivatkozva hozta meg a döntését, várható a bírák akkor is relevánsak tartanák ugyan ezeket az elveket, ha béranya útján világra jött gyerekek anyakönyvezése estében döntenének. Minthogy azonban ez a kérdés még az azonos neműek gyermeknevelési jogánál is kényesebb, a legtöbb a nyugat-európai tagállamokban vitatott és illegális, Luxemburg várhatóan elfogadná, hogy az anyakönyvek elismerésére kötelezés sérti a más elveket valló tagállamok közrendjét és identitását. A tagállamok tehát az EUSz 4. cikkének (2) bekezdése szerinti ordre public elvre hivatkozva megtagadhatnák az uniós jog végrehajtását.
Ilyen tartalmú döntést hozott 2017-ben az EJEB: a strasbourgi bírák kimondták, hogy az örökbefogadás kölcsönös elismerése az EJEE 8. cikkének (1) bekezdése szerinti családi élet védelménél fogva kötelező, az alapjog azonban nem terjed ki a születési bizonyítvány elismerésére, ha a gyermek béranyától született és nem a dokumentumban anyaként feltüntetett nő petesejtjéből, illetve apaként feltüntetett férfi hímivarsejtjéből fogant.[24]
Mindezt egy új, 2021. novemberében hozott az döntésében is megerősítette az EJEB.[25] Luxemburgban kimondták, hogy a gyermek-szülő kapcsolat és az állampolgársághoz fűződő jog elismerésének megtagadása béranyaság esetén nem sérti az EJEE 8. ás 14. cikkét, tehát a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot és a megkülönböztetés tilalmát. A felperes két Izraelben élő izraeli-lengyel kettős állampolgárságú férfi volt, akik Kaliforniában béranya segítségével valósították meg gyermek iránti vágyukat. A kihordó szülőbe a két férfié mellett spermabankból származó hímivarsejteket is befecskendeztek. Az amerikai hatóságok a megszületett ikrek anyakönyvi kivonatába a két felperest jegyezték be szülőként. A lengyel hatóságok viszont nem voltak hajlandók ez alapján anyakönyvezni a gyerekek születését és nem ismerték el ők lengyel állampolgárként. Az európai bírák szerint a lengyel állampolgárság hiánya „nem befolyásolja tartósan negatív irányba a gyermek magánéletét”, mondván, a ’szivárvány-család’ Izraelben él, ahol a jog elismeri a felperesek szülőként. Hátrány Lengyelországba költözés esetén merülhetne fel, ezt azonban nem tervezi a család. Ezért nem sérül az EJEE 8. cikke – állapította meg az EJEB.
Az osztrák katolikus egyház által létrehozott civil szervezet, a Házasság és Család Intézetének (Institut für Ehe und Familie, IEF) jogásza, Antonia Holewik, szerint az EJEB lengyel ügyben hozott elutasító döntése ellenére az EUB bolgár ügyben hozott döntése „sok ország ellenállása ellenére középtávon megnyitja a béranyaság európai bíróságok általi legalizálása előtt a kaput”. Ezzel Holewik ellentmond Philipp M. Reußnak, a göttingeni Georg-August-Universität nemzetközi jog professzorának, aki szerint a döntés a látszat ellenére nem családjogi természetű. Értelmezése szerint az EUB a személyek szabad áramlására vonatkozó jog tartalmát és a tagállamok útiokmány kiállítására vonatkozó kötelezettségét értelmezte.
Holewik azt valószínűsíti, hogy az Európai Bizottság, amely uniós irányelv kidolgozásán dolgozik a születési okiratok, illetve az anyaság és az apaság kölcsönös elismeréséről, javasolni fogja a béranyától született gyerekek anyakönyveinek automatikus elismerését is. „Ezzel de facto a vitatott eljárás legalizálására kényszerítené a tagállamokat.” Ezért fontosnak tartja, hogy még az uniós jogszabály elfogadása előtt nemzetközi egyezmény szülessen a béranyaság tilalmáról, illetve a nemzeti szintű tiltás lehetőségéről.
A konzervatív családügyi NGO jogászának érvelése annyiban mindenképp megalapozott, hogy az EUB bolgár döntése is de facto nemzeti jogot módosított: a homoszexuálisok sok tagállam által elutasított szülői jogát a jövőben Európa szerte el kell ismerni, legalábbis a más tagállamokban történt örökbefogadás esetében.
[1] A menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi július hó 28. napján elfogadott egyezmény. Magyarországon kihirdette: 1989. évi 15. törvényerejű rendelet, illetve 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról.
[2] Genfi Konvenció 1. cikk (2) bek.
[3] EUB ítélet, C199/12., C200/12., C201/12.
http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=145582&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=1148490
[4] Ítélet, Cottbus, 07.11.2017, 5 K 1230/17.
[5] EUB ítélet, 17.01.2013, C 23/12
[6] Ítélet, BVerwG, 30.03.2010, Az. 1 C 8.09.
[7] Belső iránymutatás, BAMF, 06.01.2017.
[8] EUB ítélet, C-473/16.
http://curia.europa.eu/juris/celex.jsf?celex=62016CJ0473&lang1=de&type=TXT&ancre=
http://helsinki.hu/wp-content/uploads/CREDO-training-manual-2nd-volume-online-final.pdf
[10] EUB ítélet, 02.12.2014, C-148-150/13.
[11] Ítélet, BVerwG 15.3.1988 – 9 C 278.86.
[12] Ítélet, BvwerG, 15.03.1988, 9 C 278.
[13] Ítélet, BVerwG, 26.10.1989, 9 B 405.
[14] EUB ítélet, 02.12.2014, C-18-150/13.
[15] EJEB ítélet, Schalk/Kopf vs. Ausztria, Az. 30141/04.
[16] § 60 V. AufenthG.
[17] Urteile v. 13.07.2021, Nr. 40792/10, 30538/14, 43439/14.
[18] Ítélet, 20.06.2017, Az. 67667/09, 44092/12, 56717/12.
[19] Határozat, 6.1.2022, Rs. 18860/19.
[20] https://www.theguardian.com/law/2022/jan/06/gay-cake-row-man-loses-seven-year-battle-against-belfast-bakery
[21] Ítélet, 14.12.2021, Rs. C-490/20.
[22] Határozat, 24.3.21, Az. 21 UF 146/20.
[23] Határozat, 24.03.2021, Az 3 UF 1122/20.
[24] Ítélet, 24.01.2017 – 25358/12 (Rs. Paradiso, Campanelli vs. Italy).
[25] Határozat, 16.11.2021 – 16363/19 (SH vs. Polen).
