Mi a helyzet Ciprussal?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2013-ban heteken át Ciprusra figyelt a világ: a szigetországban eddig még nem látott válságkezelő intézkedéseket kellett bevezetni, amely az egész ország gazdaságát megrengette. A cégek vagyonát nem érintette mindaz, ami történt, csupán a helyben vezetett bankszámlákat. De mivel a ciprusi törvények szerint nem kötelező ott bankszámlát nyitni cégalapításkor, a kettő nem feltétlen esett egybe.


Az első ijedtség elmúltával azt kell megállapítani: változatlanul számos olyan szabályozási elem van életben, amely rendkívül vonzó befektetési környezetté teszi Ciprust. Ciprus átlátható adórendszerrel, tartósan alacsony adóterheléssel és rugalmas cégjogi szabályozással csalogatja a külföldi befektetőket. A ciprusi bankrendszer válsága nem érintette ezeket a szabályokat, ezért továbbra is az egyik legjobb európai cégalapítási helyszín, ráadásul nem kötelező helyben bankszámlát nyitni a cégeknek, hanem a világ bármely országában megtehetik.

Cipruson a Limited cégforma a legelterjedtebb. A Limited esetében az alaptőkének legalább 1000 EUR-nak kell lennie, azonban ezt nem kötelező befizetnie a részvényeseknek. A társaságnak elegendő egy igazgatóval, egy cégtitkárral és egy részvényessel rendelkeznie, amelyek lehetnek külföldi személyek is, viszont a ciprusi adóilletőség fenntartása érdekében célszerű belföldi személyt megbízni az ügyvezetéssel és a cégtitkári teendőkkel. Nincsenek megkötések arra vonatkozóan sem, hogy ezen személyeknek cégnek vagy természetes személynek kell lenniük. A helyi cégbíróság az igazgató, a cégtitkár és a részvényes adatait nyilvántartja. A társaságnak rendelkeznie kell egy helyi címmel, amely a vállalkozás székhelye. A vállalkozás a székhelyét bármikor áthelyezheti egy másik országba.

Az adórendszer Európán belül az egyik legegyszerűbb, továbbá számos adóelőnyt rejteget. A társasági adó kulcsa változatlanul kedvező – igaz, ezt fel kellett emelni 10-ről 12,5 százalékosra, ám ez még mindig alacsonynak számít nemzetközi összehasonlításban. A 12,5%-os társasági adókulcs kedvező adókörnyezetet biztosít a ciprusi vállalkozások részére. Ráadásul ez az adómérték nem a legalacsonyabb az EU-ban, melynek következtében a többi tagállam nem tekint offshore helyszínként Ciprusra. A társasági adón kívül a belföldi cégeknek évente egy fix, 350 EUR összegű illetéket is meg kell fizetniük a költségvetés javára.

Új Közbeszerzési törvény – Új irányelvek

Az előadásokon szó lesz többek között az új bírálati szempontokról, a szerződésmódosításokról, a kizáró okokról, összeférhetetlenségről, az üzleti titokról, valamint az igazolásmódról is.

Időpont: 2015. november 3.

Részletes program és jelentkezés >>

Emellett Cipruson számos jövedelmet mentesítenek a helyi szabályok a társasági adó alól. Ciprus egyik legnagyobb előnye, hogy az értékpapírok eladásából származó nyereség adómentesnek minősül. Az értékpapírok meghatározását tágan értelmezik, ugyanis a céges üzletrész (részesedés) és a portfolióbefektetés is ebbe a körbe tartozik. A ciprusi vállalkozások által kapott osztalék ugyancsak mentes a társasági adó alól. Ugyanitt fontos kiemelni, hogy a helyi cégek által kapott szellemi alkotásokból származó jogdíj 80%-a után nem kell adót fizetni. A helyi társaságok által külföldre kifizetett osztalék, jogdíj és kamatkifizetések pedig teljes mértékben mentesek a forrásadó alól. Mindezeken túl Ciprus egyike azon országoknak, amely a legtöbb nemzetközi adóegyezménnyel rendelkezik, amely további lehetőséget biztosít az adótervezésre.

A cégnek beszámolót kell készítenie a tevékenységről, melyet könyvvizsgálói záradékkal kell ellátni mielőtt benyújtják a helyi hatóság részére. Fontos kiemelni, hogy a társaság beszámolója nem minősül nyilvános adatnak.

Crystal Worldwide – pontozás

CIPRUS

Politikai és gazdasági stabilitás:

10/9

Társasági jogi jellemzők:

10/10

Infrastruktúra:

10/9

Adórendszer:

10/10

Bankrendszer:

10/5

Összpontszám:

50/43

 

 


Kapcsolódó cikkek