Mikor szankcionálható a hatósággal való együttműködés megtagadása?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tagállamok feladata annak biztosítása, hogy a Charta 47. és 48. cikkében biztosított, hallgatáshoz való jognak megfelelően az illetékes hatóság ne szankcionálhasson olyan természetes személyt, aki e hatósággal szemben megtagadja olyan válaszok adását, amelyek alapján felmerülhet a szabálysértési vagy büntetőjogi felelőssége.

Az alapügy

2012. május 2‑i határozatával a CONSOB (olasz tőzsdefelügyelet) bennfentes kereskedelem és bennfentes információk jogosulatlan közzététele szabálysértések miatt 200.000 euró, illetve 100.000 euró összegű bírságot szabott ki DB‑vel szemben.

A CONSOB további 50.000 euró összegű bírságot is kiszabott azért, mert az érintett, miután több alkalommal kérte a meghallgatás időpontjának elhalasztását, végül a meghallgatáson megtagadta a feltett kérdésekre történő válaszadást.

A CONSOB 18 hónapra a jóhírnév ideiglenes elvesztésének járulékos szankcióját is kiszabta DB‑vel szemben, és elrendelte a haszonnak megfelelő összeg vagy a haszon megszerzéséhez felhasznált eszközök elkobzását.

DB kifogásolta a szankciókat a Corte d’appello di Roma (római fellebbviteli bíróság, Olaszország) előtt, amely bíróság DB keresetét elutasította. DB e bíróság határozatával szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) elé. 2018. február 16‑i végzésével e bíróság közbenső alkotmányossági kérdést intézett a Corte costituzionaléhoz (alkotmánybíróság, Olaszország).

A kérdés az egységes szöveg 187 quindecies cikkére vonatkozik, amely szankcionálja a bennfentes kereskedelem ügyében azt, ha nem tesznek határidőben eleget a CONSOB felhívásainak, vagy ha késleltetik a hatóság felügyeleti feladatainak ellátását. ellátása során ró fel.

Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egységes szöveg 187 quindecies cikke alkotmányosságának kérdése számos olyan jogra és elvre utalva merül fel, amelyek közül egyesek a nemzeti jogból, nevezetesen a védelemhez való jogból és a felek eljárásban való egyenlőségének elvéből erednek, amelyeket az olasz alkotmány ír elő, mások pedig a nemzetközi jogból és az uniós jogból.

Az Alkotmánybíróság szerint a hallgatáshoz való jog és az önvádra kötelezés tilalma (a továbbiakban: hallgatáshoz való jog), amely a hivatkozott alkotmányos rendelkezéseken, uniós jogi és nemzetközi jogi rendelkezéseken alapul, nem igazolhatja sem azt, hogy az érintett személy megtagadta a CONSOB által elrendelt meghallgatáson való megjelenést, sem pedig az említett személy e meghallgatáson való megjelenésének a késedelmét, annyiban, amennyiben biztosítják ez utóbbi azon jogát, hogy ne válaszoljon az e meghallgatáson neki feltett kérdésekre. Márpedig a jelen ügyben ennek biztosítására nem került sor.

Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatalért fordul az EUB-hoz.

Az EUB döntése

Kérdéseivel, az Alkotmánybíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a Charta 47. és 48. cikkével összefüggésben értelmezett 2003/6 irányelv 14. cikkének (3) bekezdését és 596/2014 rendelet 30. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azok lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy ne szankcionáljanak olyan természetes személyt, aki az illetékes hatóság által az ezen irányelv, illetve e rendelet alapján vele szemben folytatott vizsgálat keretében e hatósággal szemben megtagadja a válaszadást, ha a válaszok alapján felmerülhet a büntető jellegű közigazgatási szankcióval büntetendő jogsértésért való felelőssége.

Az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatok (HL 2007. C 303., 17. o.) szerint a Charta 47. cikkének második bekezdése megfelel az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének, a Charta 48. cikke pedig „azonos” az EJEE 6. cikkének (2) és (3) bekezdésével, ezért az EUB-nak a védelem minimális szintjeként figyelembe kell vennie az EJEE Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett 6. cikkében biztosított megfelelő jogokat.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megjegyezte, hogy még ha az EJEE 6. cikke nem is említi kifejezetten a hallgatáshoz való jogot, az egy általánosan elismert nemzetközi normának minősül, amely a tisztességes eljárás fogalmának középpontjában áll. Azáltal, hogy a vádlottat megvédi a hatóságok visszaélésszerű kényszerítésétől, e jog hozzájárul a bírói tévedések elkerüléséhez és az említett 6. cikk által elérni kívánt eredmény biztosításához.

Mivel a hallgatáshoz való jog védelme annak biztosítására irányul, hogy valamely büntetőeljárásban a vád anélkül alapozza meg az érvelését, hogy a vádlottól annak akarata ellenére kényszerrel vagy nyomásgyakorlással megszerzett bizonyítékokat használna fel, e jog különösen olyan gyanúsított helyzetében sérül, akit szankciókkal fenyegetnek, amennyiben nem tesz vallomást, és ennek következtében vallomást tesz, vagy szankciókat rónak ki rá amiatt, hogy nem tett vallomást.

A hallgatáshoz való jog észszerűen nem korlátozódhat a bűncselekmények beismerésére vagy a vizsgálat alá vont személyt közvetlenül terhelő megjegyzésekre, hanem magában foglal olyan ténykérdésekre vonatkozó információkat is, amelyeket a későbbiekben felhasználhatnak a vád alátámasztására, és amelyeknek ily módon hatása lehet az elítélésre vagy az e személlyel szemben kiszabott szankcióra. Ugyanakkor a hallgatáshoz való jog nem igazolhatja az illetékes hatóságokkal való együttműködés bármely olyan hiányát, mint például az e hatóságok által elrendelt meghallgatáson való részvétel megtagadása, vagy a meghallgatás elhalasztását célzó halogató magatartások.

Az Alkotmánybíróság helyesen emlékeztet arra, hogy az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a CONSOB által kiszabott közigazgatási szankciók közül néhány a megtorlás célját szolgálja, és oly mértékben súlyos, hogy azok büntető jelleget ölthetnek.

Ezenkívül a hallgatáshoz való jog tiszteletben tartásának szükségessége azért is felmerül, mert az olasz jogszabályok értelmében az ezen eljárás keretében megszerzett bizonyítékok felhasználhatók az ugyanezen személlyel szemben folytatott büntetőeljárásban.

Az EUB megállapította, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdéséből és 48. cikkéből eredő garanciák között szerepel többek között az e második rendelkezés értelmében vett „gyanúsított” természetes személy hallgatásához való joga.

A 2003/6 irányelv 14. cikkének (3) bekezdését illeti, az úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak meg kell meghatározniuk az ezen irányelv 12. cikkének hatálya alá tartozó vizsgálatban való együttműködés hiánya esetén alkalmazandó szankciókat. Ez utóbbi pontosítja, hogy ennek keretében az illetékes hatóság számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy tájékoztatást kérjen bárkitől, továbbá szükség esetén valamely személyt beidézzen és meghallgasson.

Az 596/2014 rendelet 30. cikke (1) bekezdésének b) pontját illeti, e rendelkezés közigazgatási szankciók meghozatalát írja elő az e rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében említett vizsgálatban, nyomozásban vagy kérelem teljesítésében való együttműködés, illetve ezek tűrésének hiánya miatt, amely utóbbi rendelkezés b) pontja pontosítja, hogy ez magában foglalja valamely személy információszerzés céljából való kihallgatását.

Az 596/2014 rendelet 30. cikkének (1) bekezdése nem kötelezi e tagállamokat arra, hogy ilyen szankciók vagy intézkedések alkalmazását írják elő olyan természetes személyek esetében, akik a büntető jellegű közigazgatási szankcióval büntetendő jogsértésre vonatkozó vizsgálat során megtagadják az illetékes hatósággal szemben olyan válaszok adását, amelyek alapján felmerülhet az ilyen jogsértésért való felelősségük vagy büntetőjogi felelősségük.

Ebből következik, hogy mind a 2003/6 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése, mind az 596/2014 rendelet 30. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmezhető úgy, hogy összhangban van a Charta 47. és 48. cikkével, amely értelmezés szerint e rendelkezések nem követelik meg, hogy valamely természetes személyt szankcióval sújtsanak azért, mert az megtagadta az illetékes hatósággal szemben olyan válaszok adását, amelyek alapján felmerülhet a büntető jellegű közigazgatási szankcióval büntetendő jogsértésért való felelőssége vagy büntetőjogi felelőssége.

A másodlagos uniós jog így értelmezett e rendelkezéseinek a Charta 47. és 48. cikkére tekintettel való érvényessége nem sérülhet amiatt, hogy azok nem zárják ki kifejezetten az ilyen megtagadás miatti szankció kiszabását.

Tehát a tagállamok feladata annak biztosítása, hogy a Charta 47. és 48. cikkében biztosított, hallgatáshoz való jognak megfelelően az illetékes hatóság ne szankcionálhasson olyan természetes személyt, aki e hatósággal szemben megtagadja olyan válaszok adását, amelyek alapján felmerülhet a büntető jellegű közigazgatási szankciókkal büntetendő jogsértésért való felelőssége vagy büntetőjogi felelőssége.

(curia.europa.eu)




Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.