Milyen lesz az amerikai igazságügy új vezetése?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Joe Biden az USA új elnöke ismertette elvárásait az Egyesült Államok új igazságügyi miniszterével, Merrick Garland-del, aki az igazságügy vezetőjeként megfogadta, hogy helyreállítja a jogállamiságába vetett hitet.

Biden délután ismertette a terveit az általa kiválasztott vezetőkkel köztük Lisa Monaco igazságügy miniszter-helyettessel, Vanita Gupta osztályvezetővel és Kristen Clarke-kal a minisztérium polgári jogi osztályának vezetőjével.

Az új demokrata elnök bejelentése előtt alig egy nappal Washingtonban 200 év a legsúlyosabb támadás érte az Egyesült Államok Capitoliumát, miután Donald Trump elnök támogatói megrohamozták a Kongresszus épületét annak érdekében, hogy megakadályozzák Biden elnökké választásának megállapítását.

Biden segítői nyilatkozatukban kijelentették, hogy a jelöltjeik az Igazságügyi Minisztérium megerősítése iránti „mélységes elkötelezettséget” tükrözik, amely a függetlenség és integritás oszlopaként biztosítja, hogy az igazságügyi miniszter és csapata az amerikai nép ügyvédje – és nem az elnöké.

„A vezetők, akik valamennyien az Igazságügyi Minisztérium veteránjai, megújítják az amerikaiak jogállamiságba vetett hitét, és fáradhatatlanul dolgoznak egy igazságosabb igazságszolgáltatási rendszer kiépítésén.”

Garlandnak, a Columbia kerületi amerikai fellebbviteli bíróság bírájának jelölését a Szenátusnak is jóvá kell hagynia, hogy az USA igazságügyi minisztereként szolgálhasson. A Szenátus azonban nem volt hajlandó meghallgatást tartani, amikor Obama demokrata amerikai elnök 2016-ban a Legfelsőbb Bíróságra jelölte.

(reuters.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.