Világjogász

2017. július 25.

EUB-döntés a kereskedelmi ügynöki jutalékról

A dunaszerdahelyi kerületi bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához, tisztázandó néhány, a vonatkozó EGK-irányelvben szereplő főbb szabályt a kereskedelmi ügynök jutalékhoz való jogával kapcsolatban. A szlovák bíróság azt akarta meghatározni, hogy a kereskedelmi törvénykönyvnek az irányelvet átültető rendelkezéseivel ellentétesek-e az előtte folyó perben vitatott szerződés ama kikötései, amelyek értelmében a megbízó és a harmadik személy közötti kontraktus szerinti díjfizetés elmulasztása esettől függően megszünteti a jutalékhoz való jogot, vagy e jutalék összegének az e szerződés teljesítésének időtartamával arányos csökkentését eredményezi. A szlovák bíróság úgy ítélte meg, hogy a kontraktust kereskedelmi ügynöki szerződésnek, nem pedig közvetítői szerződésnek kell tekinteni. Az EUB ítélete eme utóbbi feltételezésen nyugszik.

2017. július 19.

Határon átnyúló vásárlás – Elállási jog az Európai Unióban

Az internet segítségével a fogyasztók otthonról, időbeli korlátok nélkül, a világ bármely pontjáról vásárolhatnak. De mi a teendő akkor, ha kiderül, hogy a külföldről rendelt nadrág túl kicsi, a szoknya színe nem tetszik, vagy egyszerűen még sincs rá szükség? Vajon meggondolhatja-e magát a fogyasztó? Visszaléphet-e az online vásárlástól akkor is, ha a termék egyébként hibátlan?

2017. július 17.

A NAV is kötelezhető késedelmi kamatfizetésre

Az EuB ítéletében megállapította, hogy ha a NAV indokolatlanul késlekedik a levonásba helyezett áfa összegének kiutalásával, akkor az adózó késedelmi kamatot követelhet.

2017. július 6.

Házasság mindenkinek! – A homoszexuálisok jogi emancipációja Németországban

Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat régtől fogva munkát adott a jogalkotónak a német kultúrkörben. Évszázadokon keresztül, mint büntetni rendelt magatartási forma, majd, mint párkapcsolatok magánjogilag szabályozandó különös esete. Miután Merkel kancellár váratlan nyilatkozata hatására a német törvényhozás rekordsebességgel megnyitotta a házasságot az azonos nemű párok számára is, a homoszexualitás megszűnt speciálisan szabályozott jogi kategóriának lenni. A következőkben az ide vezető hosszú útról adok áttekintést.   

2017. július 6.

Jogsértő homoszexualitás népszerűsítését tiltó orosz törvény

Három orosz magánszemély kezdeményezte az EJEB eljárását az orosz meleg-ellenes törvény miatt. Az EJEB és a Velencei Bizottság megállapítása szerint a jogszabály nem tesz eleget a normavilágosság követelményeinek és megteremti a visszaélés lehgetőségét az orosz hatóságok számára. A Bíróság megállapította, hogy a jogszabály megalkotásával és annak visszaélésszerű alkalmazásával Oroszország megsértette a kérelmezők szólásszabadsághoz és megkülönböztetés tilalmához való jogát.

2017. július 5.

Többsebességes Európa alakulhat ki

Május 9. az Európai Unió napja. Ebből az alkalomból Dr. Király Miklóssal az Unió jövőjéről, a Fehér Könyvben megfogalmazott öt forgatókönyvről, s ezáltal egy többsebességes Európáról, a Brexit várható hatásairól és az uniós külpolitikáról beszélgettünk.

2017. július 4.

EuB: Ellentétes a szolgáltatás szabadságával a hazai online szerencsejáték szabályozás

Az EuB-hoz a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság terjesztett elő előzetes döntéshozatalra irányuló kérelmet, az Unibet és a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Központi Hivatala közötti jogvitában, amely során a NAV elrendelte az Unibet internetes oldalainak az ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét és bírságot szabott ki vele szemben.

2017. június 27.

Népszavazás – A demokrácia ünnepe vagy a populizmus melegágya?

Megtartott és meg nem tartott népszavazások többször határozták meg a magyar politikai közbeszédet az elmúlt években. Ezzel párhuzamosan a népszavazások kiírásának feltételei, és az érvényességi, valamint eredményességi előírások jelentősen szigorodtak, ami nem kevés vitát váltott ki. Ezért is érdemes megismerkedni a német szabályozással, hisz mind a Weimari Köztársaság Alkotmánya, mind pedig a hatályos német Alaptörvény sok vonatkozásban példaként szolgált sok ország, így a magyar jogalkotó számára is.

2017. június 19.

Gibraltár jogi helyzete az EU-ban

Európai Bíróság főtanácsnoka szerint a szolgáltatás szabadságának elve tekintetében Gibraltár az Egyesült Királyság részét képezi.