Világjogász

2022. június 10.

Az OLAF éves korrupciós jelentése

megosztása Továbbra is az élmezőnyben van Magyarország, ami az uniós források szabálytalan felhasználását illeti – derült ki az uniós csalásellenes hivatal (OLAF) éves jelentéséből. A helyzet hasonló a korábbi évekhez, a magyar adatok rendre az uniós átlag többszörösét teszik ki.

2022. június 9.

Az európai öröklési bizonyítvány kiállításának egyes kérdései

Az EUB-nak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az örökös által a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban megtett örökséget visszautasító nyilatkozatnak meg kell-e felelnie a joghatósággal rendelkező másik tagállam által támasztott alaki követelményeknek, illetve eljárási határidőnek.

2022. június 7.

Az ügyvéd szakmai hírneve kiemelt érték, megsértése magas sérelemdíjat indokol

Stjepan Mesić volt horvát államfő ellen bűnszervezetben elkövetett emberölés és zsarolás kísérlete miatt feljelentést tettek. Az államfő sajtótájékoztatóján a feljelentő jogi képviselőjének azt javasolta, hogy iratkozzon be egy elmegyógyintézetbe. A jogi képviselő polgári pert indított, a horvát bíróság jogerősen 2016-ban 2,5 millió forintnak megfelelő sérelemdíjat ítélt meg. A volt államfő a Bírósághoz fordult a véleménynyilvánításhoz való jogának aránytalan korlátozására hivatkozva. A Bíróság azonban hangsúlyozta, hogy a magas sérelemdíj indokolt volt. Az ügyvéd ugyanis az igazságszolgáltatás fontos szereplője. Az, hogy egy magas rangú állami tisztségviselő az ellátott ügye miatt személyében igyekszik hitelteleníteni a jogi képviselőt, a személyes sérelem mellett korlátozza az ügyvéd szabad munkáját és ügyvállalását is befolyásolhatja. Ez pedig a képviselt ügyfelek érdekét is súlyosan sértő helyzethez vezet. Az ügyvéd függetlenségét veszélyeztető beszéd elleni fellépés pedig a jelentősebb összegű polgári jogi szankciót is indokolttá teszi.

2022. június 1.

A Bizottság új prioritásokat és új irányítási modellt határoz meg a schengeni övezetben

„A Bizottság a mai napon előterjesztette a schengeni rendszer helyzetéről szóló 2022. évi jelentést. A tavaly kidolgozott schengeni stratégia nyomán a Bizottság most első ízben tesz közzé ilyen jelentést. A jelentés a Bizottság arra irányuló kezdeményezésének részét képezi, hogy megerősítse a schengeni irányítást egy olyan éves jelentés révén, amely bemutatja a schengeni rendszer helyzetét, meghatározza a következő évre vonatkozó prioritásokat és nyomon követi az adott év végéig elért eredményeket. A schengeni rendszer helyzetéről szóló jelentés alapul szolgál majd az európai parlamenti képviselők és a belügyminiszterek megbeszéléseihez a június 2-i schengeni fórumon, illetve a Schengen Tanács június 10-i soron következő ülésén.

A tengeri halászterület védelme
2022. június 1.

A tengeri halászterület védelme

Az EUB megállapította, hogy a halászati szabályok megsértésének szankciójaként nemcsak pénzbírság szabható ki, hanem a zsákmány és az eszközök elkobzása is jogszerű szankció.