Világjogász

„A meztelenség nem emberi jog” – vagy mégis?
2023. június 7.

„A meztelenség nem emberi jog” – vagy mégis?

Meztelenül napozni az erkélyen, pőrén kirándulni, bikinifelső nélkül az uszodában – aki mindent megmutat magából, hamar bíróság előtt végzi. Németországban, ahol hagyománya van a nudizmusnak, rendszeresen születnek groteszk ítéletek. Már az Emberi Jogok Európai Bírósága is foglalkozott a meztelenséggel, ám az Strasbourg szerint nem emberi jog.

Az ordre public-elv tartalma és érvényesülése az európai büntetőjogban
2023. május 11.

Az ordre public-elv tartalma és érvényesülése az európai büntetőjogban

Az „ordre public”, a magyar terminológiában „közrendi záradék” döntő jelentőségű a nemzetközi és a nemzeti jog találkozásánál. Egyrészről elengedhetetlen az államok jogrendszerének védelméhez. Másrészről, ha visszaélnek vele, ellehetetlenítheti a nemzetközi jog érvényre jutását.

2023. május 10.

Görögországban a legrosszabb a sajtó helyzete az EU-n belül

Görögországban a médiával szemben megnövekedett az ellenszenv és az újságírók biztonsága is hiányos. A sajtószabadság Görögországban évek óta bizonytalan, az újságírók erőszakkal, cenzúrával és megfigyeléssel néznek szembe.

2023. május 9.

Egységes uniós fellépés a korrupció ellen

Az Európai Bizottság a korrupció elleni büntetőjogi intézkedések harmonizálására tesz javaslatot az egész blokkban, a vesztegetés, a hivatali visszaélés és a tiltott gazdagodás elleni küzdelem részeként.

2023. május 8.

Nem veszhet el a ki nem vett szabadság?

Az EUB-nak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a megszerzett fizetett éves szabadsághoz való jog a szabadság tárgyévének végén vagy egy későbbi időpontban megszűnik-e, ha a munkavállaló betegség miatt akadályoztatva volt a szabadság kivételében