Önvezető autók jogi kockázatai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerző a balesetért való felelősséget és az önvezetők túlzott előzékenységét tartja a két legfőbb problémának.

Öt évvel ezelőtt felkértek, hogy teszteljem a Google önvezető autóinak egyikét a forgalomban, a cég kaliforniai központja közelében. Az érzékelőkkel felszerelt autó fennakadás nélkül közlekedett a forgalomban, és benne ülve csak néhány okot láttam, hogy 2020-ig miért ne terjedhetnének el mindenhol a járművek.

Az egyik legfőbb probléma a biztosítás kérdése volt, vagyis, hogy ki felel az önvezető autó által okozott balesetért. A múlt héten a brit kormány egy olyan jogi megoldással állt elő, amely szerint az összes gépjármű-szabálysértésért, még a halálos balesetekért is ne a sofőrt, hanem az autógyárat, illetve annak szoftverét kell felelőssé tenni.

A kormány terve azonban nem oldott meg egy másik potenciális problémát. A biztonság érdekében az autók mindig megálltak, ha szokatlan mozgást észleltek maguk előtt, de akkor mi akadályozta meg a gyalogosokat abban, hogy folyamatosan az útra sétáljanak, tudva, hogy az algoritmus úgyis lefékez? Nem maradnak állva az autók a folyamatos elsőbbségadás miatt?

Amikor ezt az önvezetőket fejlesztő gurukkal beszéltem a Google-nél, előadtam a fenti problémákat, de értetlenül néztek ki. Miért csinálna ilyet bárki? – kérdezték.

Találkoztatok már brit tinédzserekkel? Vetettem oda csodálkozva.

(theguardian.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.