EUB-verdikt a vádlott távollétében meghozott ítéletről
Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közép-európai országok igazságszolgáltatási rendszereiről, a gyerekek és a fiatalkorúak büntetéséről, az európai uniós szakjelentések közép-európai országokat érintő részeiről folytattak megbeszélést egyebek között a négy visegrádi ország szakminisztériumainak vezetői a Prága melletti Stirínben pénteken zárult kétnapos találkozójukon.
„Gondjaink sok mindenben hasonlóak. A visegrádi országok együttműködése és tapasztalatcseréje ezen a téren ezért rendkívül fontos és hasznos – jelentette ki Jirí Pelikán cseh igazságügyi miniszter pénteken sajtótájékoztatón. A kétnapos találkozón a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – mellett Horvátország és Szlovénia is képviseltette magát. Magyarországot a tanácskozáson Berke Barna, az igazságügyi tárca államtitkára képviselte. A tanácskozás második napján Vera Jourová, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa is részt vett.
„Véleményt cseréltünk az igazságszolgáltatási rendszerek működéséről az érintett országokban és megvitattuk azokat a felvetéseket, amelyeket az európai uniós országjelentések tartalmaznak az egyes igazságszolgálatásokról. Az önismeret és a helyes önértékelés szempontjából a vita nagyon hasznosnak minősíthető” – mondta Vera Jourová a sajtótájékoztatón.
Változásfigyeltetés |
---|
Ne maradjon le! Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére! Megrendelés >> |
Szerinte minden közép-európai országban kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogyan erősítsék meg az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat a társadalomban.
„Rendkívül fontos dologról van szó, mert kissé leegyszerűsítve elmondható, hogy a bíróságokba, az igazságszolgáltatásba vetett hit minden országban egyben a politikába vetett hittel is azonosítható” – fejtette ki az európai igazságügyi megbízott.
A tanácskozáson megvitatták az európai ügyész hivatalának tervezett létrehozását is. Jourová kijelentette: személyesen támogatja a tervezetet, mert hatékonyabbá tehetné elsősorban az adóügyekben felmerülő – gyakran nemzetközi – problémák kivizsgálását, megoldását és ellenőrzését.
(MTI)
Az EU luxembourgi bírósága szerint megfelelő feltételek mellett a vádlott fellelhetetlensége esetén, távollétében is megtartható a tárgyalás vagy hozható büntetőítélet.
Technológiai vezetők találkoztak az amerikai törvényhozókkal a Capitol Hillben, hogy megvitassák az AI szabályozás jövőjét.
Egy férjezett, menekült kiskorú lány családegyesítési jogával kapcsolatban született döntés az Európai Unió Bíróságán egy Belgiumban kezdődött humanitárius vízumkérelmi ügy nyomán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!