Roe kontra Wade, az Egyesült Államok újraértelmezett abortusz döntése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság 50 éves gyakorlatot bontott meg, és a tagállamok hatáskörébe utalta az abortusz szabályozását.

Roe kontra Wade ügy az 1970-es évek amerikájába repít minket vissza, ahol a texasi Dallas megyében élő egyedülálló, állapotos Norma Nelson megtámadta Texas állam abortusz törvényét mely kizárólag az anya életét veszélyeztető, illetve nemi erőszakból származó terhességmegszakítást engedélyezte.  Az eljárásban Jane Roe álnéven szereplő Norma Nelson azt kifogásolta, hogy a művi terhességmegszakítás ezen két lehetőségre való korlátozása sérti az Alkotmány 14. kiegészítése szerinti magánélethez való jogot.

A Legfelsőbb Bíróság 1973. január 22-ei kiemelkedő jelentőségű döntésének értelmében az első trimeszterben az összes államban engedélyezni kell a terhességmegszakítást, amely során az abortuszról való döntést az állapotos nő kezelőorvosa hozza meg és végzi el. Az eljárást nem lehet további feltételekhez és engedélyekhez kötni. A második trimeszter során való terhességmegszakítást az államok azonban már korlátozhatják az anya egészségét szem előtt tartó ésszerű módon. A harmadik trimeszter során pedig az államok szabadon dönthetnek, hogy szabályozzák vagy akár meg is tilthatják az abortuszt, kivéve ha az anya egészségi állapota miatt szükséges orvosi döntésről lenne szó.

A döntés következményeként az Egyesült Államokban több mint 50 éven át alkotmányos alapjogként szerepelt a nők terhességmegszakításhoz való joga, mely minden államra nézve kötelező volt. Többször volt szigorítási próbálkozás az államok részéről, melyek mindig elakadtak az alsóbb fokú bíróságok hálójában a Roe kontra Wade ügy döntésre tekintettel.

2018-ban Mississippi állam jelentős szigorítást hajtott végre és a terhesség 15. hetétől betiltotta a terhességmegszakításokat, mely alól kivételt az anya egészségi állapota, illetve a magzat élettel összeegyeztethetetlen rendellenességi jelenthetnek. Így el is érkeztünk a Dobbs kontra Jackson Women’s Health Organization döntéshez, melyben utóbbi Mississippi államban működő egyetlen abortusz klinika a kerületi bíróság előtt támadta meg az új állami törvényt a Roe kontra Wade ügyre hivatkozva. A kerületi bíróság a klinika javára döntött korábbi évek gyakorlatának megfelelően, tekintettel arra, hogy a korábbi bírói gyakorlattal teljesen ellentétes a szabályozás, így annak végrehajtását fel is függesztették. Ilyen, előzmények után került az ügy a Legfelsőbb Bíróságra 2021. októberében, ahol elsőként arra keresték a választ, hogy az Alkotmány helyesen értelmezve biztosít-e jogot az abortuszhoz? Erre a kérdésre a Legfelsőbb Bíróság hosszas elemzésben keresi a választ, melyben végezetül arra jut, hogy sehol nem található kifejezetten az abortuszhoz, mint önrendelkezéshez való jog. Igen széleskörűen értelmezve levezethető áttételesen néhány rendelkezésből, de konkrétan nem mondható ki.

Ezt követően azt vizsgálta meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy az abortusz mélyen a nemzeti gyökerekben, illetve hagyományokban rejtőzik e, azonban erre is nemleges választ talált. Így a fentiekre tekintettel megállapította, hogy az Alkotmány 14. Kiegészítése nem védi kifejezetten az abortuszhoz való jogot. Álláspontja szerint ezt alátámasztja az is, hogy a 20. század második feléig az amerikai törvényhozásban nem élvezett támogatást, sőt kifejezetten tiltották és bűncselekménynek számított.

Így az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 2022. június 24-én hozott döntése értelmében eltörölte a Roe kontra Wade ügybe felállított alkotmányos jogot az abortuszhoz. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Maga az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága nem tiltotta be az abortuszt, csupán arról döntött, hogy nem alkotmányos jog, így minden állam saját hatáskörében szabályozhatja az eljárást. Ennek folyományaként azonban az államok közel felében jelentős szigorítások várhatóak. Abortusz tilalmat vezetett be már hét állam: Észak-Dakota, Oklahoma, Arkansas, Wisconsin, Kentucky, Alabama, Missouri. További szigorítások várhatóak: Idaho, Tennessee, Texas, Utah, Nyugat-Virginia, Wyoming, Alabama, Louisiana, Kentucky, Dél-Dakota. Azok az államok, ahol korlátozás nélkül megmaradt az abortuszhoz való jog: Alaszka, Colorado, Illinois, Maine, Massachusetts, Minnesota, Nevada, Nem Hampshire, New Mexico, California, Connecticut, D.C., Delaware, Maryland, New York, New Jersey, Oregon, Vermont, Washington.

Az Egyesült Államok egyes államaiban megjelenő abortusztilalom nem egyedülálló. Európában a legszigorúbb szabályozást Lengyelország vezette be 2021-ben, amely szerint abortusz kizárólag anya egészségének a védelmében, vérfertőzés és nemi erőszak esetén végezhető. A szigorú szabályozás a beteg és deformitásokkal születendő gyermek esetén is tiltja a terhességmegszakítást.

Forrás:

https://www.supremecourt.gov/opinions/21pdf/19-1392_6j37.pdf

https://www.britannica.com/event/Roe-v-Wade

https://www.nytimes.com/interactive/2022/us/abortion-laws-roe-v-wade.html




Kapcsolódó cikkek

2022. június 29.

Még egy évig marad védettséget igazoló uniós igazolvány

Megmarad a digitális Covid-igazolvány, de már csak ott van rá szükség, ahol ezt külön kérik az utazóktól. A rendelet június 30-án járt volna le, de ha az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, akkor bármikor hatályok kívül helyezhetik.