Rövidebb ideig lehet az EJEB-hez fordulni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A panaszosoknak februártól már csak a végső tagállami ítélet kézhezvételétől számított négy hónap áll rendelkezésükre, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt a nemzeti kormányokat az emberi jogok megsértése miatt bepanaszolják – áll az EJEB hétfőn kiadott közleményében.

Az EJEE joghatósága alá tartozik az Európa Tanács azon 47 tagállama, amelyek ratifikálták az Emberi Jogok Európai Egyezményét (Egyezmény).

Korábban a panaszosok az összes hazai jogorvoslati lehetőség kimerítését követően – ami általában azt jelenti, hogy az adott ország legfelsőbb bírósága jogerős ítéletet hozott az ügyben – legfeljebb hat hónapon belül nyújthatták be az EJEB-panaszokat.

emberi jogok

  1. február 1-től ez az időszak négy hónapra csökken.

Az EJEB a határidő lerövidítését az EJEE 15. jegyzőkönyvének változásával indokolta.

Az egyezmény ezen módosítása 2021. augusztus 1-jén lépett hatályba, de kötelező átmeneti időszakot írt elő a változás hatályba lépése előtt. Ha a rendelkezés jövő hónapban hatályba lép, a kérelmezőknek és jogi képviselőiknek be kell tartaniuk az új határidőt, ennek elmulasztása pedig elfogadhatatlanság megállapítását vonja maga után.

(jurist.org)




Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.