Skóciában eltörlik az istenkáromlás büntetését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új törvény szélesebb körű védelmet fog nyújtani a faji, nemi, életkori és vallási alapú hátrányos megkülönböztetés ellen.

A skót kormány egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel dekriminalizálná az istenkáromlást, több mint 175 évvel az utolsó büntetőügy után.

Az edinburgh-i kormány szerint az istenkáromlás büntetőjogi üldözése – amely jelenleg a gyűlölet-bűncselekményeket szankcionáló törvény hatálya alá tartozik – „már nem tükrözi azt a társadalmat, amelyben élünk”.

Humza Yousaf igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a törvényt a modern kor elvárásaihoz igazítják és az ki fog terjedni az életkoron, a fogyatékosságon, a faji, illetve a vallási alapon, valamint a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés szankcionálására.

„A gyűlöletkeltés hozzájárulhat egy olyan társadalmi légkörhöz, amelyben a diszkriminációt normálisnak tekintik” – tette hozzá.

„Az igazságügyi rendszer érvényesítése érdekében szilárd jogszabályokat kell alkotni, amellyel a parlament erős üzenetet küld az áldozatoknak, az elkövetőknek, a közösségeknek és az egész társadalomnak, hogy az előítélet által motivált bűncselekményeket komolyan vesszük és nem toleráljuk.”

A törvényjavaslatot a Humanisták is üdvözölték, akik 2015 óta küzdenek az istenkáromlással kapcsolatos törvények hatályon kívül helyezéséért.

„A humanisták szerte a világon felszólítják a kormányokat, hogy szüntessék meg az ilyen törvényeket, az istenkáromlást büntető, elnyomó törvények áldozataival való szolidaritás kifejezése képpen” – mondta Andrew Copson a Humanisták vezérigazgatója.

A törvény elfogadás esetén Skócia követi Dániát, Kanadát, Görögországot és Írországot, amelyek már korábban léptek az istenkáromlás büntetőjogi üldözésének megszüntetése érdekében.

Skóciában az utolsó istenkáromlási vádat Thomas Paterson könyvesboltos ellen emelték, aki 1842-ben a kirakatába „profán természetű plakátokat tett ki.

Az istenkáromlással kapcsolatos törvényeket Angliában és Walesben 2008-ban helyezték hatályon kívül.

(theguardian.com)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Munkavállalók az egyenlő bánásmód elvének európai mérlegén

A német szövetségi munkaügyi bíróság az EU luxembourgi bíróságától kért választ arra, milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől?