Több százezer embert öl meg a túlóra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több százezer ember hal bele a túl hosszú munkaórákba évente- derül ki egy tanulmányból, amelyet a WHO készített az ENSZ Munkaügyi Szervezetével, az ILO-val közösen. A jelentés megállapítása szerint 2016-ban a sok munka közvetlen hatásaként kialakuló szívbetegségekbe és stroke-ba 745 ezren haltak bele világszerte.

A tanulmányban az olvasható, hogy a Délkelet-Ázsiában és a nyugat-csendes-óceáni régióban élők a leginkább érintettek. A WHO úgy véli: ez a trend a koronavírus-járvány miatt csak még rosszabbra fordulhat. Mint írják: ha valaki legalább 55 órát dolgozik egy héten, annak 35 százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy stroke alakuljon ki szervezetében és 17 százalékkal több, hogy szívbetegségben haljon meg, mint azoknak, akik csak 35-40 órát dolgoznak hetente.

A rengeteg munka miatt kialakuló egészségügyi komplikációk a férfiakra és a legalább középkorúakra bizonyultak a legveszélyesebbnek. Sokszor az áldozatok csak évtizedekkel a túl sok munkavégzés után haltak meg.

A WHO szerint azok az emberek, akik túl sokat dolgoznak, a világ népességének mintegy kilenc százalékát teszik ki.

Az Egyesült Királyságban található Nemzeti Statisztikai Iroda (ONS) megállapította, hogy a karantén idején otthonról dolgozók átlagosan hat óra nem fizetett munkával dolgoztak többet egy héten.

(hu.euronews.com)




Kapcsolódó cikkek

2023. november 28.

Árdrágító versenyjogsértés – Mikor perelhet az EU-s károsult?

A tagállamok és az EU versenyjogi rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatos uniós irányelv időbeli hatályának problematikájáról, az ezen alapuló kártérítési kerestek jogszerűségéről döntött a luxembourgi bíróság. Az ítélet számos hasonló, a nemzeti bíróságok előtt zajló ügyben is irányadó lehet.

2023. november 21.

Ha van kendője az a baj, ha nincs, az – Burka az iskolában

A szerző az alábbi cikkében az iskolai fejkendő hordásról szóló németországi vitáról értekezik. A Szövetségi Alkotmánybíróság két évtizede ítéletet hozott a muszlim fejkendő ügyében. A társadalmi konfliktus azonban azóta is tart. Nemrégiben egy berlini döntés korbácsolta fel az indulatokat.

2023. november 16.

Vagyonelkobzás büntetőeljárásban – Uniós kontra nemzeti jog

Az unió luxembourgi bíróságához egy olyan büntetőeljárás részeként fordultak, amelynek során két magánszemély – mint az eljárásban érintett harmadik felek – a nyomozási szakaszban lefoglalt vagyonuk visszaszolgáltatását kérték a bolgár szakosított bíróságtól.