Újabb iskolai lövöldözés az USÁ-ban, ezúttal a Michigani Állami Egyetemen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három embert megölt és többeket megsebesített egy fegyveres támadó a Michigan állami egyetemen, majd magával is végzett – közölte a rendőrség.

Az egyetemi rendőrség annyit közölt, hogy a tettes egy 43 éves férfi. Chris Rozman helyettes rendőrfőnök elmondta, hogy a lövöldöző hétfő este először az egyetem egyik csarnokában nyitott tüzet, ahol két embert ölt meg, majd egy másik helyszínen még egy emberrel végzett. Kórházban öt embert ápolnak, állapotuk válságos – mondta az illetékes.

A rendőrségi tájékoztatón elhangzott, hogy a fegyveres után hajtóvadászat indult majd, amikor a rendőrök megpróbálták ártalmatlanítani saját magával is végzett East Lansing városában hétfőn késő este.

A támadó nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, annyi derült ki róla, hogy egy afroamerikai férfiről van szó, aki nem volt az egyetem diákja, vagy alkalmazottja és más kapcsolat sem fűzte az intézményhez.

Az egyetemen kedden és szerdán minden tanórát és előadást töröltek, a hallgatókat arra kérték, hogy maradjanak távol az intézménytől. Michigan kormányzója, Gretchen Whitmer megrendültségének adott hangot kedd reggeli nyilatkozatában, és úgy fogalmazott, hogy ezek a fajta lövöldözések kifejezetten amerikai problémának tekinthetők, ez nem mehet így tovább, és cselekvést ígért a kérdésben.

A fegyveres erőszakos cselekményeket összesítő amerikai adatbázis alapján 2022-ben több mint 600 olyan lövöldözés történt az Egyesült Államokban, amelyben legkevesebb 4 ember meghalt, vagy megsebesült.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek