Uniós „jogegység” – Tartózkodási engedély és a személyazonosság


A szerző az Európai Unió Bíróságának ítéletét elemzi, mely az A. és a Migrationsverket-ügyben[1] született arra a helyzetre vonatkozóan, amikor a tartózkodási engedélye meghosszabbítását kérelmező személyazonossága nem egyértelmű.

Bevezetés

A svédországi Malmő bevándorlásügyi közigazgatási bírósága, a Förvaltningsrätten i Malmö az Európai Unió Bírósághoz (EUB) abban a peres eljárásban fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel, melynek előzményeként a svédországi bevándorlási hivatal, a Migrationsverket elutasította a gambiai állampolgárságú A. tartózkodási engedélyének meghosszabbítása iránti kérelmét, melyet családegyesítés céljából nyújtott be. Az elutasítás indoka az volt, hogy A. személyazonossága nem volt egyértelműen igazolt.

„Kötheti‑e egy tagállam a harmadik országbeli állampolgár részére családegyesítési célból kiadott tartózkodási engedély megújítását ahhoz a feltételhez, hogy az állampolgár egyértelműen igazolja személyazonosságát a tartózkodási engedély időtartamára érvényes útlevél bemutatásával?” – tette fel a kérdést indítványában az ügyben eljáró főtanácsos[2].

Lényegében ez a kérdés képezte az előzetes döntéshozatal céljából beterjesztett felvetések tárgyát.

A svéd jogban alapvető kritérium, hogy ha a tartózkodási engedélyt valamely természetes személlyel összefüggő védelemtől vagy humanitárius októl eltérő más okból állítják ki, a kérelmező személyazonosságát tisztázni kell. Ezekben a helyzetekben a bizonyítás követelményszintje egyenlő a személyazonosság igazolásával; a gyakorlatban ehhez a kért engedély időtartamára érvényes útlevél bemutatása szükséges.

A külföldiekről szóló svéd törvény nem tartalmaz különös szabályokat a személyazonosságra vonatkozóan, azonban előírja az útlevéllel való rendelkezés kötelezettségét[3]. E szabályok alól olyan családegyesítési esetekben engedélyeztek eltérést, amikor a szóban forgó személyek olyan országból érkeztek, ahol nincsenek elfogadható személyazonosító okmányok; gyakorlatilag Szomáliából.

Svédország 2016-ban egy új, ideiglenes törvénnyel korlátozta a tartózkodási okmány kiadásának lehetőségét. A bevezetett új rendelkezés[4] a határozott időre szóló, tanulmányi célú tartózkodási engedélyre vonatkozóan eltérést enged a személyazonosság egyébként alkalmazandó, bizonyítási kötelezettsége alól. A kérelmeket Svédországban kell benyújtani. Az engedélyeket a Svédországba való beutazást megelőzően kell kérni és megadni. A rendelkezés szerint a tartózkodási engedély akkor is megadható, ha a külföldi állampolgár személyazonossága bizonytalan, vagy az illető nem tudja első látásra elfogadhatónak tűnő bizonyítékkal igazolni személyazonosságát. A tartózkodási engedély kiadását kizáró egyik körülmény az, hogy az illető menedékjog iránti kérelmét végleges határozattal korábban már elutasították és az elutasító határozathoz közrendi okokból történő kiutasítási végzést csatoltak.

Az A. és a Migrationsverket-ügy alkalmat ad adott az EUB-nak arra, hogy kifejtse álláspontját ama követelmények jellegével és terjedelmével kapcsolatban, melyeket az uniós jog olyan, harmadik országbeli állampolgár személyazonosságának igazolásával kapcsolatban támaszt, aki annak a tagállamnak a területén, ahol tartózkodik, családegyesítési célú tartózkodási engedélyének megújítását kérelmezi, miközben a SIS-ben (Schengeni Információs Rendszer – Schengen Information System) a schengeni térségbe történő beutazási tilalmát elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Schengeni Megállapodás (SMVE)[5], valamint a Schengeni Határellenőrzési Kódex[6] értelmezésére vonatkozott.

A tényállás[7]

A gambiai állampolgárságú A. számára a svéd hatóságok 2013 decemberében ideiglenes tartózkodási engedélyt adtak ki abból a célból, hogy svéd állampolgárságú feleségéhez csatlakozzon. Nevezett Svédország területére való belépését megelőzően tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be, és származási országában kiállított útlevelével igazolta személyazonosságát. 2015 novemberében tartózkodási engedélyének meghosszabbítása iránti kérelmet nyújtott be a bevándorlási hivatalhoz.

Kérelmének elbírálása során a svéd bevándorlási hivatal olyan információkat kapott a norvég hatóságoktól, amelyek szerint az érintettet korábban Norvégiában őrizetbe vették, és ott több személyazonosságot is használt. E személyazonosságainak egyike alatt szabadságvesztéssel járó büntetésre ítélték Norvégiában kábítószer birtoklásával és értékesítésével kapcsolatos bűncselekmény miatt, majd Norvégia területéről végleges beutazási és tartózkodási tilalom elrendelése mellett kiutasították. Emellett a SIS-ben a schengeni térségbe történő beutazási tilalmát elrendelő figyelmeztető jelzést adtak ki vele szemben[8]. Egyébként egy, ez utóbbi személyazonosság alatt, még Dakarban (Szenegál) való tartózkodása idején benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelmet is nyilvántartottak Svédországban, melyet elutasítottak, mivel az érdekházasságon alapult.

Az EUB felvilágosításkéréssel fordult az előterjesztő bírósághoz. Az erre adott válaszokból kitűnt, hogy 2018. február 13-án A. és svéd állampolgárságú felesége elvált, közös gyermekük nincs. Ugyanakkor A. immár egy norvég állampolgárral él élettársi közösségben, akivel két kiskorú, szintén norvég állampolgárságú gyermekük van. Az erre vonatkozó pontosításokból és válaszokból kitűnt, hogy a vitatott határozatban az első családi kapcsolatot, amely egy svédországi állampolgárral kötött házasságból eredt, nem találták hitelesnek. Mivel a második, az A.-nak a gyermekeivel, illetve a gyermekek anyjával fennálló kapcsolatát – úgy tűnik – nem találták ténylegesnek, a svéd területről történő kiutasításának nem volt semmilyen akadálya. A vitatott határozat meghozatala óta A. elvált a svéd állampolgártól, norvég állampolgárságú gyermekei pedig anyjukkal együtt elhagyták Svédországot és Norvégiába költöztek[9].

A kérdést előterjesztő bíróság a felvilágosításkérésre adott válaszaiban kifejtette, hogy a skandináv útlevélunió folytán, amelynek a Svéd Királyság és a Norvég Királyság is tagja, a norvég állampolgárok „majdnem ugyanolyan tartózkodási jogokkal rendelkeznek Svédországban, mint a svéd állampolgárok”, és a tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelem benyújtásának időpontjában az A. által hivatkozott egyetlen kapcsolat az volt, amelyik e norvég állampolgárokkal állt fenn. Hozzátette még, jóllehet a nemzeti népességnyilvántartásban szerepel, hogy ez utóbbiak nem Svédországban rendelkeznek lakóhellyel, ez az információ „bármelyik pillanatban módosulhat, tehát nem szükségszerűen pontos”, mivel „több okkal is magyarázható, ha bevándorlóként vesznek valakit nyilvántartásba”. Pontosította ugyanakkor, hogy A. továbbra is úgy szerepel a nyilvántartásban, mint aki a svédországi Malmőben rendelkezett lakóhellyel.

A bevándorlási hivatal 2017 júniusi határozatával elutasította a tartózkodási kérelem meghosszabbítása iránt A. által benyújtott kérelmet, többek között azzal az indokkal, hogy személyazonossága nem bizonyított. E határozattal szemben A. keresetet nyújtott be a malmői bevándorlásügyi közigazgatási bíróság, a Förvaltningsrätten i Malmö, migrationsdomstolenhez.

Az előterjesztő bíróság kérdése arra irányult, milyen követelmények erednek a letelepedésre vonatkozó uniós jogból olyan harmadik országbeli állampolgár személyazonosságának megállapítása tekintetében, akinek tartózkodás iránti kérelme, amelyet már az országba történt érkezése után nyújt be, nem nemzetközi védelemhez kapcsolódó okokon és nem is humanitárius okokon alapul, hanem a kérelmező családegyesítését célozza. Különösen azt kérdezte, ahhoz, hogy tartózkodási engedélyt adjanak ki valamely harmadik országbeli állampolgár kérelmezőnek, az uniós jog megköveteli-e, hogy személyazonossága egyértelműen igazolt legyen, még akkor is, ha már lakóhellyel rendelkezik az ország területén. A közigazgatási bíróság szerint ugyanis a svéd jogban az olyan tartózkodási engedély kiállítása, amely nem nemzetközi védelemhez kapcsolódó okokon és nem is humanitárius okokon alapul, annak bizonyításához van kötve, hogy a kérelmező személyazonosságát egyértelműen igazolja a kért tartózkodási engedély időtartamára érvényes útlevél. E szabály alól ugyanakkor megengedettek bizonyos kivételek olyan helyzetekben, amelyek a jelen ügyben szereplő helyzetnek nem felelnek meg.

E körben kiemelte, hogy a bevándorlásügyi felsőbíróság, a Migrationsöverdomstolen egy 2011 májusi ítéletében[10] már megállapította: a Svéd Királysággal – például házasság révén – fennálló kapcsolat alapján valamely harmadik országbeli állampolgárnak megadott tartózkodási engedély előfeltétele a kérelmező egyértelműen igazolt személyazonossága, amely a Schengeni Megállapodás és a Schengeni Határellenőrzési Kódex szerinti kötelezettségvállalások teljesítéséhez szükséges feltétel. Kifejtette továbbá, hogy az egyértelműen igazolt személyazonosság korábbi ítéletében kimondott követelménye csak azokra a tartózkodási engedély iránti kérelmekre vonatkozik, amelyeket olyan harmadik országbeli állampolgárok nyújtanak be, akik még nem tartózkodnak Svédország területén.

E körülményekre tekintettel a malmői bevándorlásügyi közigazgatási bíróság az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából kérdésekkel fordult az EUB-hoz.

EU Jog online

Az EUB értékelése és ítélete

Első kérdésével az előterjesztő bíróság arra keresett választ, hogy az SMVE rendelkezéseit – különösen a 25. cikkének (1) bekezdését és/vagy a Schengeni Határellenőrzési Kódex rendelkezéseit – akként kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi a tartózkodási engedély családegyesítés céljából történő megadását, meghosszabbítását vagy megújítását, ha a kérelem benyújtója e tagállam területén olyan harmadik országbeli állampolgár, aki a SIS-ben beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll, és aki személyazonosságát nem tudta érvényes úti okmánnyal igazolni.

Másként fogalmazva, és az alapeljárás tényállására figyelemmel a kérdés az, hogy az uniós jog megköveteli-e – és ha igen, milyen mértékben – ama harmadik országbeli állampolgár személyazonosságának megállapítását, aki családegyesítési célból megszerzett tartózkodási engedélyének megújítását kérelmezi[11]. A személyazonosság igazolása elválaszthatatlan a családegyesítési jogot megalapozó családi kapcsolat fennállásának bizonyításától.

Az EUB korábbi ítéletében már kimondta, hogy „a személyazonosság és az állampolgárság igazolását birtokosuk számára lehetővé tevő okmányok, vagyis az érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél hiánya esetén […] az érintett – főszabály szerint – nem tudja érvényesen igazolni személyazonosságát és következésképpen családi kötelékeit”[12].

Az úti okmány bemutatására vonatkozó kötelezettség ezen kívül annak tanúsítására is alkalmas, hogy a tagállam, illetve adott esetben a schengeni térség külső határait jogszerűen lépték-e át. A schengeni térség sajátos összefüggésében e kötelezettség a belső határok nélküli területre történő beutazások és a migrációs áramlások ellenőrzésének elengedhetetlen eszköze, amelynek az illegális bevándorlás kockázatának csökkentése mellett biztosítania kell a személyek szabad áramlását.

E kötelezettség ily módon teszi lehetővé az olyan harmadik országbeli állampolgárok által benyújtott kérelmek elutasítását, akik a családegyesítési eljárással visszaélve kísérelnék meg a valamely tagállamba való beutazásukat és ott-tartózkodásukat legalizálni.

E kötelezettség nem csak a családi kapcsolatok igazolása, hanem a családegyesítési jog gyakorlásához megkívánt további feltételek tiszteletben tartásának bizonyítása céljából kiadott igazoló dokumentumok alátámasztására is alkalmas. E feltételeket többek között a 2003/86 irányelv[13] 7. cikke tartalmazza. Eszerint az érintett tagállam előírhatja a családegyesítést kérelmező személy számára, hogy szolgáltasson bizonyítékot arra nézve, a családegyesítő rendelkezik szálláshellyel, egészségbiztosítással, illetve a szükségletei fedezéséhez elegendő forrással.

E követelménynek való megfelelés érdekében az érintett személynek névre szóló dokumentumokat kell benyújtania, mint például bérleti szerződés, egészségbiztosítási igazolás, munkaszerződés, vagy akár bérjegyzék, és bármilyen olyan dokumentumot, amelynek alátámasztására az útlevél alkalmas[14].

Az SMVE 25. cikke (1) bekezdésének előírása szerint, ha egy tagállam tartózkodási engedély kiadásáról dönt, rendszeresen keresést kell végeznie a SIS-ben, és ha a tagállam tartózkodási engedély kiadásáról olyan külföldi vonatkozásában dönt, akire nézve beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzést adtak ki, a tartózkodási engedélyt” csak alapos indok alapján, különösen humanitárius okokból vagy nemzetközi kötelezettségvállalásokra tekintettel” adhatja ki, miután konzultált a figyelmeztető jelzést kiadó tagállammal, és figyelembe vette annak érdekeit. E rendelkezés második bekezdéséből az következik, hogy ha a tartózkodási engedélyt kiadták, a figyelmeztető jelzést kiadó tagállamnak vissza kell vonnia a figyelmeztető jelzést, de az érintett külföldit mindazonáltal felveheti a figyelmeztető jelzésekről vezetett nemzeti listájára.

E rendelkezések célja az olyan helyzetek elkerülése, amikor a harmadik országbeli állampolgár valamely szerződő állam által kiadott érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és egyidejűleg a SIS-ben beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt is áll[15].

Az SMVE 25. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek nem határozzák meg azokat a jogi feltételeket sem, amelyeket harmadik országbeli állampolgárnak teljesítenie kell a schengeni térségbe való belépéshez és az abban való tartózkodáshoz, ideértve személyazonosságának igazolását is, nem tesznek különbséget egyrészt aszerint, hogy a tartózkodási engedélyt humanitárius okokból, családegyesítési vagy egyéb célból kérelmezik, másrészt aszerint sem, hogy a kérelmet egy tagállam vagy egy szerződő állam hatóságaihoz nyújtják-e be.

Vagyis e cikk nem foglalja magában azokat a feltételeket, amelyeket az uniós jogalkotó a 2003/86 irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten felsorol arra az esetre, ha a tartózkodási engedély iránti kérelmet az egyik tagállamban családegyesítési célból nyújtják be[16].

Az SMVE 96. cikkének értelmében ugyanis, az ilyen jelzés a közrendet fenyegető veszéllyel indokolható, amennyiben a külföldit legalább egy év szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt elítélték, vagy ha a külföldi ellen intézkedést hoztak a külföldiek beutazására vagy tartózkodására vonatkozó nemzeti jogszabályok megsértése miatt. Az ilyen jelzés a schengeni térség egészére kiterjedő beutazási tilalmat von maga után és kizárja a vízumhoz jutás lehetőségét[17]. Ebből következően az SMVE-ben meghatározott mechanizmus alapján az A.-hoz hasonló személy, főszabály szerint, nem juthatna vízumhoz a schengeni térségen belül.

Az SMVE 25. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szabályozza azt az esetet, amikor egy harmadik országbeli állampolgárra vonatkozóan a SIS-ben beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzést adtak ki. E rendelkezés a jelzést kiadó állammal való előzetes konzultációs mechanizmust állapít meg arra az esetre, ha a megkeresett állam mindazonáltal, és a jelzés ellenére e személy részére tartózkodási engedély kiadását mérlegeli.

Az EUB megállapításai szerint, ez az előzetes konzultációs mechanizmus nem eredményezi az olyan harmadik országbeli állampolgár által benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelem szisztematikus elutasítását, aki a schengeni térségben beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll. Az a tagállam ugyanis, amelyben ez az állampolgár ilyen kérelmet nyújtott be, a figyelmeztető jelzést kiadó tagállam érdekeinek figyelembevétele után megőrzi e tartózkodási engedély említett állampolgár részére – kizárólag „alapos indokkal” – történő kiadásának lehetőségét.

Az EUB korábbi ítéletében már kimondta, hogy a szerződő felek között érvényesülő együttműködési elv a schengeni vívmányok alapját képezi, és az elengedhetetlen a schengeni térségen belüli szabad határátlépés következményeként kialakított, a külső határok magas szintű és egyforma ellenőrzésének és felügyeletének biztosítását célzó integrált irányítási rendszer működéséhez[18].

Bár e rendelkezés szövegéből az következik, hogy a rendelkezés az „alapos indokokra” korlátozza azon indokok körét, amelyek alapján valamely tagállam tartózkodási engedélyt állíthat ki olyan harmadik országbeli állampolgár részére, aki a schengeni térségben beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll, és hogy ezen indokok sorában kifejezetten szerepelnek a „humanitárius okok” vagy a „nemzetközi kötelezettségvállalásokkal” kapcsolatos okok – ettől még e két ok korlátozó jellegű. Ezeket az okokat ugyanis, mivel azokat a „különösen” határozó vezeti be, nem lehetnek kimerítő jellegűek.

A főtanácsnok szerint, „alaposnak” ama indokok minősülnek, amelyek lehetővé teszik az érintett harmadik országbeli állampolgár számára az Európai Unió Alapjogi Chartájából eredő jogainak, különösen annak 7. cikkében[19], illetve 24. cikkében[20] biztosított, a családi élet tiszteletben tartásához való jogának, valamint a gyermekek jogainak tiszteletben tartásának biztosítását lehetővé tévő jogainak gyakorlását, amelyek tiszteletben tartására a tagállamok kötelesek az SMVE végrehajtása során, amely a szerződések mellékletét képező, a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló 19. jegyzőkönyv értelmében az uniós jog szerves részét képezi, tartozhatnak az „alapos indok” e rendelkezés értelmében vett fogalma alá[21].

Ebből a következően az SMVE 25. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy az megfosztja a tagállamokat attól a lehetőségtől, hogy a családegyesítéshez kapcsolódó indokokból tartózkodási engedélyt adjanak ki, kizárólag azért, mert az érintett harmadik országbeli állampolgár személyazonosságát nem igazolja egyértelműen érvényes úti okmánnyal.

Amint a főtanácsnok indítványában kiemelte, az SMVE e rendelkezését akként kell értelmezni, hogy az nem csak tartózkodási kérelem kiadása iránti kérelem, hanem az ilyen engedély meghosszabbítása vagy megújítása iránti kérelem esetén is alkalmazandó, amelyet egy, már az érintett tagállam területén található harmadik országbeli állampolgár nyújt be[22].

Az EUB ítéleti megállapításai szerint az illetékes nemzeti hatóságnak a tartózkodási engedély meghosszabbítását vagy megújítását megelőzően keresést kell végeznie a SIS-ben, és ha a kérelmező a schengeni térségben beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll, e hatóságnak konzultálnia kell a figyelmeztető jelzést kiadó tagállammal, és figyelembe kell vennie annak érdekeit, mivel az ilyen tartózkodási engedély csak az SMVE 25. cikkének (1) bekezdése szerinti, a jelen ítélet 35. pontjában értelmezett „alapos indokból” hosszabbítható vagy újítható meg[23]. Így a figyelmeztető jelzést kiadó tagállam illetékes hatósága az EUSZ 4.2 cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve értelmében köteles állást foglalni az érintett harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélyének meghosszabbításával vagy visszavonásával kapcsolatban, éspedig olyan, az adott ügy körülményeihez igazodó észszerű határidőn belül, amely elegendő időt biztosít e hatóságok számára a releváns információk beszerzéséhez[24].

A Schengeni Határellenőrzési Kódex kapcsán emlékeztetett továbbá arra, e kódex 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja azt írja elő, hogy harmadik országbeli állampolgároknak a schengeni övezetben történő, „bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó” tervezett tartózkodás esetén a határ átlépésére jogosító érvényes úti okmánnyal kell rendelkezniük. Ebből következő megállapítása szerint a Schengeni Határellenőrzési Kódex nem szabályozza az olyan harmadik országbeli állampolgárok helyzetét, mint az alapeljárás felperese, akik már valamely tagállam területén tartózkodnak, és ott családegyesítés céljából tartózkodási engedéllyel rendelkeznek[25].

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztő bíróság a második kérdését – miszerint az első kérdésre adott igenlő válasz esetén a személyazonosság meghatározása alóli kivételre irányadó lehet-e a nemzeti szabályozás vagy ítélkezési gyakorlat, másként fogalmazva, mennyiben térhet el a tagállam azon főszabálytól, hogy a személyazonosságot meg kell állapítani – a következőképpen válaszolta meg:

Az SMVE 25. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi a tartózkodási engedélynek családegyesítés céljából történő megadását, meghosszabbítását vagy megújítását, ha a kérelem benyújtója e tagállam területén olyan harmadik országbeli állampolgár, aki a SIS-ben a schengeni térségben beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll, és aki személyazonosságát nem tudta érvényes úti okmánnyal igazolni, amennyiben a figyelmeztető jelzést kiadó, előzetesen konzultáció céljából megkeresett tagállam érdekeit figyelembe vették, és a tartózkodási engedély kiadása, meghosszabbítása vagy megújítása kizárólag az e rendelkezés értelmében vett „alapos indokból” történik.

A Schengeni Határellenőrzési Kódexet, különösen 6. cikke (1) bekezdésének a) pontját akként kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható az ilyen helyzetben lévő harmadik országbeli állampolgárokra[26].

Lábjegyzetek:

[1] A 2021. március 4-ei A. és a Migrationsverket C‑193/19. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2021:168 (Ítélet)

[2] Jean Richard de la Tour főtanácsnoknak az A. kontra Migrationsverket C‑193/19. sz. ügyben tett indítványa ECLI:EU:C:2020:594 (Indítvány)

[3] Az utlänningslagen, a külföldiekről szóló törvény; SFS 2005, 716. sz. a 2. fejezet 1. §-a szerint „A Svédországba belépő vagy ott tartózkodó külföldinek útlevéllel kell rendelkeznie”

[4] A svédországi tartózkodási engedély megszerzése lehetőségének ideiglenes korlátozásáról szóló 2016:752. sz. törvény; Lagen [2016:752] om tillfälliga begränsningar av möjligheten att få uppehållstillstånd i Sverige 16.§ f) pont

[5] A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormánya között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-ei schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló, Schengenben (Luxemburg), 1990. június 19-én aláírt és 1995. március 26-án hatályba lépett egyezmény (SMVE) 2010. március 2-ei , a 265/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított változata.

[6] A személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexének létrehozásáról szóló 2016. március 9-ei (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Schengeni határellenőrzési kódex)

[7] Ítélet 11-22. pont

[8] A SIS-t (Schengeni Információs Rendszer), melyet a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény (SMVE) 92. cikke alapján hoztak létre, felváltotta a SIS II, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy hozzáférjenek a harmadik országbeli állampolgárok beutazásának vagy tartózkodásának megtagadása esetén kiadott figyelmeztető jelzésekre vonatkozó adatokhoz

[9] Indítvány 42. pont

[10] A 2011. május 12-ei MÍG 2011:11. sz. ítélet

[11] Indítvány 44. pont

[12] A 2002. július 25-ei MRAX-ítélet C‑459/99, EU:C:2002:461.58. pont

[13] Az Európai Unió Tanácsának 2003/86/EK irányelve (2003.szeptember 22.) a családegyesítési jogról

[14] Az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, a családegyesítési jogról szóló 2003/86 irányelv alkalmazásához nyújtott iránymutatásról szóló bizottsági közlemény (COM(2014) 210végleges)

[15] A 2018. január 16-ai E.-ítélet, C‑240/17, EU:C:2018:8, 38. pont

[16] Indítvány 77. pont

[17] Az SMVE 5. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában „három hónapot meg nem haladó tartózkodás esetén a Szerződő Felek területére történő beutazás annak a külföldinek engedélyezhető, aki teljesíti az alábbi feltételeket […] d) nem áll beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt”; az SMVE 15. cikke alapján a rövidtávú tartózkodásra jogosító vízumok „csak akkor adhatók ki, ha a külföldi megfelel az 5. cikk (1) bekezdése […] d) […] pontjában megállapított beutazási feltételeknek”. továbbá a 2016/399 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d) pont, és a 14.2 cikk (1) bekezdésének

[18] A 2006. január 31-ei Bizottság kontra Spanyolország-ügy, C‑503/03, ítélet EU:C:2006:74, 37. pont

[19] 7. cikk, A magán- és a családi élet tiszteletben tartása:Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák”

[20] 24. cikk, A gyermekek jogai: (1) A gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni. (2) A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie. (3) Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve, ha ez az érdekeivel ellentétes

[21] Indítvány 66. pont

[22] Indítvány 58. pont

[23] Ítélet 38. pont

[24] Ítélet 53. pont

[25] A 2009. október 22-ei Zurita García és Choque Cabrera-ítélet, C‑261/08 és C‑348/08, EU:C:2009:648, 45. pont

[26] Ítélet 42. pont


Kapcsolódó cikkek

2022. január 24.

Új szabályokkal tartaná kordában az EU a digitális óriásplatformokat

A tervek szerint a változásokkal a felhasználók beleszólhatnak majd, abba, hogy az internetes óriáscégek milyen módszerekkel érik el őket. És könnyebb lesz az illegális tartalmak eltávolítása is. Azonban sokak szerint veszélyezteti a szólásszabadságot a tervezet.