Vádemelés nélkül lezárták Romániában az úgynevezett Ponta-Blair aktát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ejtették a vádakat, és lezárták az ügyészek Romániában az úgynevezett Ponta-Blair aktát, amelyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való visszaéléssel és pénzmosással gyanúsította Victor Ponta volt miniszterelnököt – derült ki a román politikus közösségi oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésből.

A DNA ploiesti-i részlege által 2016-ban indított bűnvádi eljárás során azzal gyanúsították meg Pontát, hogy 2012 márciusában a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként egy 220 ezer eurós adományért cserébe befutó parlamenti helyet ígért a PSD jelöltlistáján egy üzletembernek. A DNA akkori közlése szerint ebből a pénzből törlesztette a PSD egyik alapítványa Tony Blair volt brit kormányfő tiszteletdíját, aki részt vett 2012 márciusában egy bukaresti konferencián. A DNA úgy értékelte, hogy a 2012 tavaszán még ellenzékben levő Ponta jogosulatlan választási előnyre tett szert nemzetközi hírű személyiség társaságában mutatkozva.

Az ügyben 2016 októberében zár alá helyezték Ponta egyik házát, és egy időre hatósági felügyeletet is elrendelt az ügyészség a volt miniszterelnök ellen. A vád ejtéséről szóló, a G4Media hírportál által részletezett mostani ügyészségi irat szerint a bűnvádi eljárás során nem bizonyosodott be, hogy Pontának nagyobb befolyása lett volna, mint a 100 millió eurós vagyonnal rendelkező üzletembernek, a Ponta-Blair találkozó választási hasznát pedig nem lehet kimutatni.

Ponta Facebook-bejegyzésében rámutatott: senki sem fogja kárpótolni az utóbbi hat évben elszenvedett megaláztatásért, miközben mind az őt meghurcoló egykori DNA-ügyész, mind a DNA egykori főnökei „köszönik, jól vannak”. Leszögezte: az ügyét nem elévülés miatt ejtették, hanem azért, mert koholmány volt, a politikai vádiratok „iskolapéldája”. A nagy médiavisszhangot keltő Ponta-Blair ügyet elindító Mircea Negulescut, a DNA ploiesti-i kirendeltségének volt ügyészét azóta bíróság elé állították, mert a legfőbb ügyészség közleménye szerint több esetben megfélemlítéssel vagy vádalkuval próbálta hamis tanúzásra rávenni az általa vizsgált korrupciós ügyek szereplőit, újabb ügyekhez kreálva bizonyítékokat.

A DNA egy másik ügyben 2015 szeptemberben vádat is emelt az akkor még miniszterelnöki tisztségben lévő Ponta ellen. Az úgynevezett Turceni-Rovinari ügyben többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állították bíróság elé a politikust, akit 2018-ban első fokon felmentett a román legfelsőbb bíróság, a fellebbviteli tárgyalást azonban az elévüléssel kapcsolatos alkotmánybírósági döntések és az ezekről folytatott jogvita miatt felfüggesztették, így jogerős ítélet még nem született az ügyben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek