Volvo V60 T6 Inscription – Rendíthetetlen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiváló, stílusos autó a V60-as, 310 lóerős hajtásláncával csúnyán feszegeti a húrokat a sportautók táborában. Formavilága a V90-es kisebb változata; tisztelettel adózik a tradíciók előtt, de tett egy lépést előre.

Kevés gyártó rendelkezik olyan múlttal, amelyiknek ilyen sok tapasztalata lenne kombi modellek gyártásának megalkotásában, mint a Volvo. Ahogy a svéd gyár mondja „a családi kombik tulajdonosai generációk óta fontos ügyfelei vállalatunknak” és ez az új modellel sem lesz másképp, a V60 tisztelettel adózik a tradíciók előtt, de tett egy lépést előre.

Volvo V60 T6 Inscription

Arányos, jó kiállású az új V60, szépen illeszkedik a Volvo sorozatába (A szerző felvételei)

Jelenleg a V60 modell a 4,7 méteres hosszával a legkisebb kombi a Volvo kínállatban, természetesen minden olyan fejlesztést megkapott, ami a 90-es széria sajátja. Ennek legfőbb oka, hogy saját fejlesztésű, méretezhető padlólemezre épül, melyen a testvér XC60-as és a 90-es széria három modellje is. Nagy autóról beszélünk, aminek formavilága egyezik a nagyobb sorozattal, de mégis sokkal arányosabbnak, tetszetősebbnek hat, míg kiállásából, praktikusságából mit sem vesztett.

Volvo V60 T6 Inscription

Szép részlet a hátsó kerekek feletti vállrész, jellegzetes a hátsó lámpa egyedi LED-csíkkal

Tehát formavilága meggyőző, tulajdonképpen a V60 a V90-es modell kisebb változata, olyan apró különbségekkel, mint az XC60-astól örökölt első LED-es lámpák, a másképpen megrajzolt LED-vonalak a hátsó lámpában és talán a praktikusság előnyére valamivel meredekebb a C-oszlop lejtése, így még jobban érvényesül kombis formavilága.

Volvo V60 T6 Inscription

Kavicsszürke-metál színe elegánssá teszi, közben 310 lóerejével maga a család ördöge

Ezek alapján mondhatnánk, leginkább a biztonságot tartották szem előtt a V60 fejlesztői, számos biztonsági funkció, mint alapfelszereltség lesz az autóban, többek között azok a fejlett vezetéstámogató rendszerek, amelyek a 90-es modellcsaládban és az XC60-as modellben már bemutatkoztak. Ilyen például a City Safety ütközésmegelőző rendszer, amely önálló fékezésre is képes és észleli az autó előtt lévő potenciális veszélyforrásokat, vezetőjének segít elkerülni az esetleges ütközéseket. Tovább fejlesztették a Pilot Assist-rendszert, amely technológiai segítségével támogatja a vezetőt a kormányzásban, gyorsításban és lassításban 130 km/h-ig.

Volvo V60 T6 Inscription

Tipikusan egyedi hangulatú volvós belső fogad minket, a minőség a felső körökből való

Belső formavilága is a jól bevált volvós receptet nyújtja, de már az ajtó nyitás hangja is a minőségérzetre koncentrál, zárása ugyanolyan kellemes érzést vált ki használójából, viszont kombi modellhez mérten furcsán mélyre huppanunk. Ennek legfőbb oka, hogy az új modell 6 cm-rel alacsonyabb, mint elődje. Vezető pozíciója tökéletes, jó érzés vezetni, tökéletes a volvós feeling. A térérzet passzentos, alacsonyan ülünk, magas növésűek a hatalmas tetőablakkal sem lehetnek kibékülve, kereténél alacsony a tetőkárpit, így 184 cm feletti utasok bubija gondban lehet.

Volvo V60 T6 Inscription

A kis görgővel a vezetési módok közül választhatunk, aktív futómű sajnos nem volt a tesztautónkban

Cserébe gesztenyebarna, kagylósított sportülései nagyon kényelmesek, fűthető-hűthető funkcióval rendelkeznek, míg az alapbeállítások mellett kis elektromotorokkal állítható az ülőlap hosszúsága, a deréktámasz erősége, magassága és az oldaltartás intenzitása. Az első ülések közti könyöklő nem állítható és nem is kényeztet nagy hellyel, egy lakáskulcs és egy vastagabb pénztárca kitölti a CD-lejátszó miatt szűkössé vált helyet.

Volvo V60 T6 Inscription

Szellőztethető, komfortülései nagyon kényelmesek, minden részletük külön állítható

A minőségérzet ember feletti, finom anyagok, szépen kidolgozott, a krómozott keretű levegőbeömlők mellett puha a műszerfalborítás és fa helyett profin megmunkált alumínium dekorcsík kapott helyet. Szoborszerű látvány a műszerfal tetején elhelyezett 1100 Watt hangteljesítményre képes Bower&Wilkins hifi-rendszer hangszórója, amely a többi 14 társával együtt igazán egyedi, akusztikus lejátszásra képes.

Volvo V60 T6 Inscription

Elektromosan nyitható a csomagtérajtó, mögötte 527 literes tér rejtőzik praktikus megoldásokkal

A 9 colos központi kijelzőt jól ismerhetjük a többi Volvo-modellből, lényege változatlan és használhatósága is megmaradt a megszokást igénylők táborában a táblagépstílusú érintőképernyőnek. Ez nem jelent rosszat, de hosszú percekbe telik, ha egyszerre szeretnénk több dolgot állítani, viszont a benne rejlő Sensus Infotainment-rendszere teljesen Apple Carplay és 4G kompatibilis, így folyamatosan kapcsolatban maradhatunk a külvilággal.

Volvo V60 T6 Inscription

Olyan, mint egy szobor a műszerfal tetején a Bower & Wilkins hangrendszer 15 hangszórójának egyike

A második sorban is kényelmes, jól formázott ülésekben foglalhatunk helyet. A szélső helyek fűthetőek és széles pohártartós könyöklő fogad minket. A csomagtartó sem elhanyagolható méretű végre, az elődhöz képes majd 100 literrel nagyobb; 529 literes teret használhatunk, ami gombnyomásra 60/40 arányban billenő, osztott hátsó ülésekkel tovább bővíthető. Alapból kapunk csomagtér-padlóból felhajtható térrendezőt, ami nagyon okos megoldás, ha sok kisebb tárgy szállítása van a tervben, viszont a padló alatti űrt tesztautónk esetében a pótkerék foglalta el.

Volvo V60 T6 Inscription

Nincs gond a lábtérrel a második sorban, az ülések kényelme is kifogástalan

Négyhengeres, kétliteres benzinmotorját kompresszorral és turbófeltöltővel is ellátták, így nem kevesebb, mint 310 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal rendelkezik. Családi kombiként ütős, hogy 5,8 másodperc alatt abszolválja nulláról a százas tempót, de végsebességét is 250 km/órában limitálta a gyár.

Volvo V60 T6 Inscription

A vezető előtt személyre szabható, 12 colos kijelzőt konfigurálhatunk

Az amerikai BorgWarnertől származó összkerékhajtás alaphelyzetben elöl hajt, de szükség esetén gyorsan képes a teljesítmény legfeljebb felével a hátsó kerekeket is erővel mozgásba hozni, viszont álló helyzetből mindig összkerékhajtással indít. Fogyasztása már nem ennyire baráti. A hideg időjárás miatti nehézségeket, mint az ülés- és kormányfűtés használata vagy a párásodás miatti szélvédő-fűtéspárátlanító sokat elvesz és az így keletkezett 10,8-es átlagfogyasztás azért kicsit soknak tűnik.

Volvo V60 T6 Inscription

11,8 millió forint az alapára a T6 modellnek Inscription-felszereltséggel, a tesztautó majd 20 milliós árnak örvend

Kiváló, stílusos autó a V60-as modell, ezzel a 310 lóerős hajtáslánccal csúnyán feszegeti a húrokat a sportautók táborában. Minőségi belső hangulatával, kényelmével pedig bele-belemar a luxus kategóriába, profin működnek benne a szériában járó fejlett asszisztens rendszerek. Ja, és emellett még praktikus kombi is!


Kapcsolódó cikkek

2015. június 15.

Megújult a svéd óriás

A 11 milliárd dolláros beruházási program részét képező, három év munkájával megvalósított új XC90 a Volvo történetének új fejezetét nyitja meg. Az autó magán hordozza a jövőbeli formatervezési irányvonal jegyeit, új technológiák széles skáláját.

2016. július 25.

Mazda MX-5 1,5 Revolution – A szélvész

A megújult Mazda MX-5 továbbviszi a világ legnagyobb példányszámban eladott roadsterének hagyományát. A Mazda agresszívabb külsővel és napjaink kihívásainak megfelelő technológiával vértezte fel a legendás roadster negyedik generációját, de hű maradt a könnyű, megfizethető árú sportautó egyszerűségének koncepciójához, valamint a tiszta vezetési élményhez.

2016. június 14.

Ford Mustang Convertible 2,3 EcoBoost – Sárga irigység

Valószínűleg ez kerülgeti a konkurens márkák vezetőit, mióta a Ford Európába hozta a teljesen új fejlesztésű Mustangját. Van is miért izgulniuk, hiszen az új modell teljesítményével, minőségével, de legfőképp ár/érték arányával sok-sok vásárlóra számíthat. 1964-es bemutatása óta több mint 9 millió Mustang talált gazdára. Az új, európai specifikációjú Ford Mustang 50 éves története során ez az első változat, amit Európa-szerte forgalmaznak. A Fastback és Convertible változatban készülő új Ford Mustangot a magyar vásárlók kétféle motorral rendelhetik meg: az 5,0 literes V8-as blokk 421 lóerővel vagy a 2,3 literes EcoBoost erőforrással, amit most mi is vezethettünk. Nyár révén persze tető nélkül.

2016. február 1.

Fiat 500X -És a karrier tovább folytatódik

A Fiat formatervezői központjában megálmodott új 500X, az 500-as összetéveszthetetlenül legendás formavilágának új dimenzióját mutatja meg, amelyben az ikonikus stílus és egy modern crossover koncepciójával találkozik. Kiegészülve  terepképességekkel, hiszen az új 500X a Fiat és a Jeep közös házaságából jött létre.

2015. június 2.

Az Audi új óriása már itthon is

10 év után cseréli óriás modelljét az Audi. Luxusszínvonalú komfort, a kategória legnagyobb belső tere, innovatív vezetői segédrendszerek és akár 325 kilogramm tömegcsökkenés, ezzel új mércét állít kategóriájában.

2015. október 9.

Alumíniumba bújtatva – Jaguar XE R-Sport

A vezetésre termett, hátsókerék-hajtású Jaguar XE fejlett, könnyű szerkezetének, áramvonalas formatervének, pompás belterének, valamint kiemelkedő rugózási komfortjának és vezethetőségének köszönhetően újraértelmezi a sportszedán fogalmát.

2015. július 23.

8. generáció – Volkswagen Passat 2.0 TDI DSG 4Motion

A legsikeresebb európai cégautó új motorokkal, csökkentett saját tömeggel és nem utolsósorban a legújabb kényelmi, infotainment- és vezetői segédrendszerekkel mutatkozik be, egyre inkább eltüntetve az egyes járműkategóriák közötti éles határokat.

2016. június 30.

Eredeti recept szerint – Jeep Cherokee 2,2 MJD

A Cherokee az idén ünnepelt 75 éves Jeep márka középkategóriás szabadidőjárműve. A negyedik generációs Cherokee a legendás amerikai márka „Bárhová eljuthatsz, bármit megtehetsz” filozófiáját merőben újszerű módon értelmezi. A Jeep Cherokee-t új 2,2 literes Multijet II turbódízel motorral és kilencfokozatú automata sebességváltóval szerelt változatát próbálhattuk.