VV Fanni-ügy: házi őrizetbe kerül a gyanúsított


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnügyi felügyelet alá kerül az a férfi, akit egy valóságshow szereplőjének megölésével gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság végzését 2019. június 12-én a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta, ugyanis úgy ítélte meg, hogy az arányosság, a fokozatosság és a szükségesség elvének szem előtt tartása mellett a bűnügyi felügyelet az eljárás jelenlegi szakaszában már elegendő, de szükséges eszköz is a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosításához. A törvényszék előírta azt is, hogy a gyanúsított a határozatban megjelölt lakást csak külön engedéllyel hagyhatja el, és ennek betartását a gyanúsított mozgását nyomkövető eszközzel kell ellenőrizni.

A törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, a gyanút alátámasztó bizonyítékok köre a kényszerintézkedés legutóbbi meghosszabbítása óta nem bővült. Figyelemmel azonban a bűncselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, a gyanúsított személyi szabadságának korlátozását továbbra is indokoltnak tartja.

Bűnügyi felügyelet a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, illetve a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelhető el.

Az elsőfokú bíróság végzése a másodfokú bíróság változtatásával 2019. június 12-én véglegessé vált.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.