West-Balkán-ügy: az EJEB elutasította az egyik tulajdonos beadványát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elutasította a West-Balkán nevű, mára bezárt budapesti szórakozóhely egyik volt tulajdonosának beadványát a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön, mondván, a 2011-es diszkótragédia miatti büntetőeljárással kapcsolatban a panaszos nem merítette ki teljesen a hazai jogorvoslati lehetőségeket.

A Nyugati téri szórakozóhelyre 2011. január 15-én közel háromezren zsúfolódtak be, ez a sokszorosa annak, mint ami a hatóságok szerint biztonságos lett volna, és az ott kialakult tolongásban három fiatal lány megfulladt. Az ügyben többeket elítéltek halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Szalontay Győző elsőrendű vádlottra három év négy hónapot szabtak ki, amelynek felét két évre felfüggesztették.

Szalontay azzal fordult az EJEB-hez, hogy a magyar hatóságok megsértették a tisztességes tárgyaláshoz való jogát, s ezzel az Emberi Jogok Európai Egyezményét is.

A strasbourgi bírói testület azonban csütörtökön egyhangúlag megalapozatlannak minősítette a felperes panaszát.

Mint a törvényszék hangsúlyozta, a férfi nem vett igénybe minden hazai jogorvoslati lehetőséget, például nem nyújtott be alkotmányjogi panaszt, ezért a beadványt el kell utasítani.

Kiemelték, amennyiben a hazai jogorvoslat nem bizonyul jogszerűnek és hatékonynak, akkor a bíróság kész megváltoztatni az álláspontját.

Az EJEB-hez az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére hivatkozva lehet fordulni, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, s nem járt eredménnyel. A testület határozatai kötelezőek az Európa Tanács mind a 47 tagországa számára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.