Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Zajkibocsátási határérték megállapítására csak reprodukálható és mérhető zajforrások esetén van mód – a Kúria eseti döntése. Ami a tényállást illeti, az önkormányzat jegyzője (elsőfokú hatóság) a helyi Sportcentrum vagyonkezelőjét zajvédelmi határérték betartására kötelezte. A határértéket nappal 50 dB-ben, éjjel pedig 40 dB-ben határozta meg. A határozat indokolása szerint a hatóság bejelentés alapján eljárva, de hivatalból rögzítette, hogy a Kft. elmulasztotta a határérték megállapítását kérni az ingatlanra. A vonatkozó 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerint, ha a…
Zajkibocsátási határérték megállapítására csak reprodukálható és mérhető zajforrások esetén van mód – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, az önkormányzat jegyzője (elsőfokú hatóság) a helyi Sportcentrum vagyonkezelőjét zajvédelmi határérték betartására kötelezte. A határértéket nappal 50 dB-ben, éjjel pedig 40 dB-ben határozta meg. A határozat indokolása szerint a hatóság bejelentés alapján eljárva, de hivatalból rögzítette, hogy a Kft. elmulasztotta a határérték megállapítását kérni az ingatlanra. A vonatkozó 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerint, ha a környezetvédelmi hatóság olyan tények birtokába jut, amely a kibocsátási határérték megállapítását teszi szükségessé, akkor hivatalból indult eljárás keretében megállapítja a kibocsátási határértéket, és az üzemeltetőt az eljárás lefolytatásához szükséges adatok szolgáltatására kötelezi [11. § (3) bekezdés].
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes az elsőfokú határozatot megsemmisítette. Álláspontja szerint a szakértői bizonyítás, valamint zajmérési jegyzőkönyv alapján megállapítható, hogy az érintett telephely nem rendelkezik telepített környezeti zajforrással, berendezéssel, ezért a zajkibocsátásokra (labdajátékból származó zaj- és hang) annak nem reprodukálható jellege miatt a határértéket megállapítani nem lehet. Kiemelte továbbá, hogy az ilyen típusú szabadidős zajforrások vonatkozásában határértéket megállapítása fogalmilag nem lehetséges. A Sportcentrum működéséből adódó zavaró zajhatások esetében a környezetvédelmi hatóság eljárni nem tud, az ügyben a birtokvédelmi szabályai az irányadók.
A kereseti kérelem
A felperes az alperesi határozat felülvizsgálatát és az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, valamint az elsőfokú hatóság új eljárás lefolytatására történő kötelezését kérte. Mivel a Rendelet úgy fogalmaz, hogy „környezeti zajt előidéző üzemi vagy szabadidős zajforrásra vonatkozóan a tevékenység megkezdése előtt a környezeti zaj- és rezgésforrás üzemeltetője köteles a környezetvédelmi hatóságtól környezeti zajkibocsátási határérték megállapítását kérni, és a határérték betartásának feltételeit megteremteni”, ezért a szabadidős zajforrásokra is kiterjed az intézkedési kötelezettség. A Rendelet ráadásul az értelmező rendelkezések között veszélyes mértékű környezeti zajnak minősíti az olyan szabadidős zajforrásból származó zajt is, amelyre jellegéből adódóan határértéket megállapítani nem lehet, azonos körülmények között nem ismételhető és érzékszervi észleléssel megállapíthatóan a hatásterületen élő lakosság nyugalmát zavarja.
Az elsőfokú eljárás
A bíróság hatályon kívül helyezte a határozatokat és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Megállapította a Rendelet alkalmazhatóságát, valamint azt, hogy a veszélyes mértékű környezeti zaj olyan szabadidős zajforrásból származó volt, amelyre jellegéből adódó határértéket megállapítani nem lehet, mert azonos körülmények között nem ismételhető, de érzékszervei érzékeléssel megállapítható és a hatásterületen élő lakosság nyugalmát zavarja. A bíróság szerint, mivel a Rendelet értelmében [10. § (2) bekezdés], ha a szabadidős zajforrás üzemeltetője a környezeti zajkibocsátási határérték megállapítása iránti kérelem benyújtását elmulasztja, a környezetvédelmi hatóság felhívja annak teljesítésére, ezért az elsőfokú közigazgatási szervnek kérelem benyújtására kellett volna kötelezni a Sportcentrum üzemeltetőjét, illetőleg intézkedési terv benyújtására is kötelezett volt.
Az alperesi felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes álláspontja szerint csak azon szabadidős zajforrások tekintetében lehet eljárni, amelyek esetében zajkibocsátási határérték megállapításának van jogi alapja. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a sportpályán folyó tevékenység olyan szabadidős zajforrás, amelyből származó zaj azonos körülmények között nem ismételhető, nem reprodukálható, ezért arra zajkibocsátási határértéket nem lehet megállapítani. A zajkibocsátási határérték hiányában értelemszerűen határérték-túllépésről sem lehet szó.
Korábbi döntésében a Kúria is utalt arra, hogy a Rendelet üzemi vagy szabadidős zajforrásokra vonatkozó szabályok körében környezeti határérték megállapítását lehetővé tevő szabályokat tartalmaz, de más szabadidős zajforrások vonatkozásában a határértéket megállapítani nem lehet. Az alperes szerint az ügyben a jogi problémát a szabadidős zaj nem reprodukálható mértéke jelenti. Kiemelte, hogy a zajvédelemre vonatkozó környezetvédelmi jogszabályok nem tartalmaznak rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a határértékkel nem jellemezhető veszélyes mértékű zajokozás esetén a környezetvédelmi hatóság fellépjen a tilalom érvényesítése érdekében.
A Kúria megállapításai
A Kúria szerint a felperes tévesen értelmezte a hatósági eljárás célját. Hangsúlyozza, hogy a pert megelőző hatósági eljárás tárgyát kizárólag a Rendelet szerinti határérték megállapíthatósága képezte. Ezt a jogkérdést kellett az alperesnek eldöntenie és döntésének jogszerűségéről az elsőfokú bíróságnak állást foglalnia. A zajkibocsátás felperes által hangoztatott egyéb kérdései a hatósági eljáráson és ezáltal a közigazgatási peren kívül maradnak.
A Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes megalapozottan hivatkozott a kibocsátott zaj olyan sajátosságaira, amely a határérték-előírás lehetőségét kizárja. Meglátása szerint a veszélyes mértékű környezeti zaj fogalma tartalmazza azt az elemet is, hogy az ilyen típusú zajra határértéket megállapítani nem lehet, mert azonos körülmények között nem ismételhető. A Kúria osztotta az alperes azon álláspontját, hogy a feltárt zajforrások jellege olyan (labdarúgásból származó és azt kísérő zajok), amelyek felmerülésükben esetlegesek és intenzitásukban váratlanok, így mértékük nehezen meghatározható. Kétségkívül a Rendelet a veszélyes mértékű környezeti zaj kibocsátását tilalmazza, azonban ezt meghaladóan a zajvédelmi hatóság részére, éppen a zajkibocsátási határértékek fogalmi hiánya miatt intézkedési lehetőséget nem biztosít. Ezért az első fokon eljárt bíróság tévesen értelmezte a Rendelet előírásait, és megalapozott volt az alperesi érvelés, miszerint a szabadidős zajforrások tekintetében csak azon zajforrások esetében alkalmazhatók a korlátozások, ahol zajkibocsátási határérték megállapításának is van jogi alapja. Téves volt az elsőfokú bíróság azon álláspontja is, hogy intézkedési terv benyújtására kellett volna kötelezni a sportpálya üzemeltetőit. Ennek feltétele a zajkibocsátási határérték jogerős és végrehajtható megállapítása, valamint annak rögzítése, hogy a kibocsátás ezt a mértéket meghaladja.
A Kúria szerint a jelen ügyben vizsgált zajkibocsátással összefüggésben a Polgári Törvénykönyv birtokháborításra vonatkozó szabályai alkalmazhatók. Nem vitatta, hogy a felperes által kifogásolt tevékenység komoly zajhatásokkal jár, amely a felperesi ingatlan használatát érinti, ugyanakkor az erre vonatkozó igényeket a birtokháborításra vonatkozó szabályok szerint lehet érvényesíteni. A Kúria kiemelte, hogy zajvédelmi hatósági eljárásra és határérték megállapítására nincs jogszerű lehetőség az ügyben, és megjegyezte azt is, hogy az ilyen típusú szabályozás esetleges előírása sem oldaná meg a felperesi ingatlan zajvédelmét, utalva elsősorban arra, hogy a végrehajtás a gyakorlatban nem lenne megvalósítható.
Mindezek alapján a Kúria a jogszabálysértő jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes megalapozatlan keresetét elutasította.
Az ismertetett döntés (Kúria Kfv.II.37.669/2018.) a Kúriai Döntések 2020/3. számában 87. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 2. §.
