Bírósági Döntések Tára online


Bírósági Döntések Tára

A Bírósági Döntések Tára folyóirat indulásakor kettős célt tűzött ki maga elé. Egyfelől publikációs fórumot kívánt biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára. Másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. Az öt ítélőtábla polgári és gazdasági ügyekben hozott elvi állásfoglalásai és jelentősebb eseti döntései mellett a lapban helyet kapnak a törvényszékek fontosabb döntései is. Minden határozat szerkesztett formában jelenik meg, néhány mondatban kiemelve a döntés lényegét, majd anonimizáltan tartalmazza a releváns tényállási elemeket és jogi hátteret.

Eddig megjelent lapszámok

  • BDT2024. 4806.
    I. A birtokszerzés módjának minősítésekor abból kell kiindulni, hogy a birtoklás alapvetően ténykérdés; az elbirtoklásra hivatkozó félnek ugyanis nincs jogalapja sem a birtokbavételre, sem a birtoklásra, elbirtoklásra alapított bejegyzési (ingatlan-nyilvántartási)…
  • BDT2024. 4807.
    I. A fogyasztókkal kötött szerződések részévé váló általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt indított közérdekű kereset elbírálására – a perlési jogosultságot biztosító anyagi jogszabály ilyen rendelkezése hiányában – nem a…
  • BDT2024. 4808.
    Nem minősül közigazgatási jogkörben okozott kárnak a közút kezelője által a közúti forgalom megszervezésével összefüggésben okozott kár; ebből következően az erre alapított perindításnak nem előfeltétele, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa.
  • BDT2024. 4809.
    I. Az ügyvezető a polgári jog kontraktuális (szerződésszegésért fennálló) felelősség szabályai szerint tartozik helytállni a vezető tisztségviselői jogviszonyából fakadó kötelezettsége megszegésével a társaságnak okozott károkért…
  • BDT2024. 4810.
    I. Az öröklésről lemondó szerződés szerencseelemet és kockázatot is tartalmaz, mert megkötésekor nem tudható a hagyaték megnyíltakor a várt örökség mértéke…
  • BDT2024. 4811.
    Az állam tulajdonában volt, majd értékesített, fennálló mezőgazdasági földhaszonbérleti szerződéssel érintett földterület haszonbérleti díjának módosítása iránti igény elbírálásánál meghatározóak a korabeli haszonbérleti szerződés megkötésének feltételei.
  • BDT2024. 4812.
    I. A gyorsított perben történő igényérvényesítés konjunktív feltételei: a bűncselekmény elkövetésének bíróság általi jogerős megállapítása, a kártérítési, illetve nemvagyoni sérelemért való polgári jogi…
  • BDT2024. 4813.
    A felszámolónak a zárómérleget a mérlegkészítés időpontjában fennálló tényleges állapot alapulvételével kell elkészítenie, ennek megfelelően a felosztható vagyon összetételét is a valóságnak megfelelően kell a záróanyagban kimutatnia.
  • BDT2024. 4814.
    I. A tőkeegyesítő társaság határokon átnyúló átalakulásakor az átalakuló társaság a vele szemben fennálló követelés jogosultjának megfelelő biztosítékot köteles felajánlani…
  • BDT2024. 4815.
    A cég gazdasági helyzetének stabilizálásához fűződő – a céggel szemben fennálló követelés folytán fennálló – gazdasági érdek a törvényességi felügyeleti eljárás megindításához fűződő jogi érdeket nem alapozza meg.
  • BDT2024. 4816.
    I. A kérelmező bármely eljárási cselekményének vagy mulasztásának csak akkor van jelentősége, ha az hatással volt az eljárás időtartamára, ha az eljárási cselekmény vagy mulasztás hozzájárult az észszerűnek minősülő időtartam meghaladásához. Nem minősül…
  • BDT2024. 4817.
    Amennyiben a hatáskör az érvényesített jogtól függ, a hatáskör vizsgálatánál a felperes által megjelölt jogalap az irányadó akkor is, ha az igény adó visszatérítésére irányul.
  • BDT2024. 4818.
    I. Amennyiben a felperes valódi tárgyi keresethalmazatban terjeszti elő a két keresetét, a bíróság hatáskörének megállapítása során keresetenként külön-külön kell megvizsgálni, hogy melyikre, melyik bíróságnak van hatásköre…
  • BDT2024. 4819.
    Arról, hogy a felperest megilleti-e az anyagi jogi igényérvényesítés joga az alperessel szemben, a bíróságnak érdemi határozatában kell döntenie.
  • BDT2024. 4820.
    A fellebbezés jogáról való – hatályos – lemondás a fellebbezési jog elenyészését, megszűnését eredményezi, ezért az elsőfokú határozatnak a jogerőre emelkedését követő kézbesítéséhez nem fűződik a fellebbezési jog megnyíltát eredményező joghatás.
  • BDT2024. 4821.
    I. A beavatkozó beavatkozás iránti kérelmét elutasító végzés ellen akkor van helye fellebbezésnek, ha a beavatkozó önálló beavatkozónak minősül…
  • BDT2024. 4822.
    I. Azt, hogy az ítélet jogereje mikor terjed ki a beavatkozónak ellenféllel szemben fennálló jogviszonyára, nem bírói mérlegelésen alapul, hanem kizárólag jogszabály rendelkezéseiből következhet…
  • BDT2024. 4823.
    A bírósági meghagyás jogerejét nem érinti sem az ellentmondásra nyitva álló határidőn belül, sem az azt követően a bírósági meghagyás kijavítása vagy kiegészítése iránt előterjesztett kérelem, mint ahogyan az sem, ha a bíróság hivatalból rendelkezik a…
  • BDT2024. 4824.
    Perfeljegyzésnek akkor van helye, ha a keresettel érvényesített jog tárgyában hozható érdemi döntés alkalmas az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogi állapot megváltoztatására.
  • BDT2024. 4825.
    A végrehajthatóság feltétele, hogy a teljesítési határidő a határozat rendelkező részéből egyértelműen, kétséget kizáróan megállapítható legyen. Ennek hiányát nem pótolhatja a határozat indokolása, illetve az alapul fekvő jogügylet anyagi jogi hátteréből…
  • BDT2024. 4826.
    Elektronikus ingatlan-árverés esetén, ha az adós a licitnapló automatikus lezárása után, ám még az árverési jegyzőkönyv kiállítását és az árverési vevő általi aláírását megelőzően eleget tesz a végrehajtható okiratban foglaltaknak, és azt a végrehajtó…

Fórum

  • Dr. Kovács Ildikó: Kötelező perben állás ingatlan tulajdonjogát érintő perekben
  • BDT2024. 4777.
    A levéltitok megsértését nemcsak a levél felbontása, hanem annak illetéktelen személy részére történő továbbítása is megvalósítja. A jogosult oldalán jelentkező nem vagyoni sérelem hiányában a levéltitok megsértése nem eredményezi automatikusan sérelemdíj…

  • BDT2024. 4778.
    I. Ha a büntetés-végrehajtási intézet a látássérült fogvatartott részére nem biztosítja a szabadságvesztés büntetésének végrehajtása során azt az elbánást, amelyet a látássérült állapota indokolttá tesz, az még akkor is alkalmas az emberi méltósághoz…

  • BDT2024. 4779.
    I. A közszereplők személyével kapcsolatban a véleménynyilvánítás határai az átlagosnál tágabbak, de a szabad véleménynyilvánítás joga nem terjed ki a tudatosan valótlan tényállításokra vagy csúsztatásokra…

  • BDT2024. 4780.
    Az elégtételadás szövegét a bíróság saját belátása szerint határozza meg, ezért nincs akadálya annak, hogy arról szabályszerűen előterjesztett keresetváltoztatás hiányában is a módosított tartalommal egyezően határozzon.

  • BDT2024. 4781.
    I. A sérelemdíj megállapítása során kármegosztásnak nincs helye, azonban a vagyoni kár megosztására alapot adó körülményeket a sérelemdíj összege mérlegelése során is figyelembe kell venni.

  • BDT2024. 4782.
    A tagok egyhangú határozattal térhetnek el a társaság tagjának egy adott határozat hozatalában való részvételből történő kizárásáról és a szavazatszámlálás módjáról szóló Ptk. rendelkezésektől.

  • BDT2024. 4783.
    I. A vadásztársaság legfőbb testületi szerve a tagok összességéből álló közgyűlés, amely közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik a tag kizárásáról való döntés. A kizárási határozat hatálytalansága tárgyában a kizárt tag által indított perben, a közgyűlés…

  • BDT2024. 4784.
    Csak az a tag vagy alapító kérheti a taggyűlési határozat hatályon kívül helyezését, aki a határozathozatal során szavazati joggal rendelkezett vagy a határozathozatal tekintetében alapítói jogokat gyakorolhatott. Ha a pert nem jogszabályban erre feljogosított…

  • BDT2024. 4785.
    A tag számára az iratbetekintési jog nem biztosított, ha a cégnek az ellen formálisan ugyan nincs ellenvetése, azonban az iratbetekintést ténylegesen nem teszi lehetővé. A visszaélésszerű joggyakorlást nem alapozhatja meg azon állítás, miszerint a kérelmező…

  • BDT2024. 4786.
    I. Az ügyvezető az iratokba történő betekintést csak egyedi kérelemre teljesítheti, illetőleg a jogszabályban meghatározott esetben megtagadhatja, ezért taggyűlési határozattal meghozott többségi döntés nem kényszerítheti ki az ügyvezetőtől ennek teljesítését…

  • BDT2024. 4787.
    A közös tulajdonban álló dolog használata valamennyi tulajdonostársat az egész dologra nézve illeti meg, mert a tulajdonostársak között nem a dolog, hanem az azon fennálló tulajdonjog van megosztva. A többlethasználat módjára – akár szóban – létrejött…

  • BDT2024. 4788.
    I. Ha az előzményi perben a bíróság az alperest a keresetnek megfelelően a Ptk. 6:48. §-a szerint késedelmi kamat megfizetésére kötelezte, a kamatkövetelés ítélt dolognak minősül, ezért a Ptk. 6:155. §-a alapján a megítélt kamatmérték feletti nyolc százalékpontos…

  • BDT2024. 4789.
    I. Az üzleti titok mint jogi tény keletkezésének időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmazni az üzleti titok védelmének feltételeit illetően. Az üzleti titok megsértése esetén pedig a jogsértéssel létrejövő relatív szerkezetű jogviszony keletkezésének…

  • BDT2024. 4790.
    A feltételes szabadság nem tartozik a büntetés fogalma alá, nem a büntetés kiszabás része, a feltételes szabadságra bocsátás megszüntetéséről szóló rendelkezés hatályon kívül helyezése ezért nem minősül „enyhébb” büntetésnek.

  • BDT2024. 4791.
    A védjegyátruházási szerződés hatálytalanságának megállapítása iránti per védjegyper, ezért a hatáskör megállapítása szempontjából a pertárgy értékének nincs jelentősége; a védjegyper a per tárgyának értékétől függetlenül törvényszéki hatáskörbe tartozik.

  • BDT2024. 4792.
    I. Az igazolási kérelmet érdemben elbíráló, és azt elutasító végzés elleni fellebbezésre tett észrevétel nem elegendő ahhoz, hogy a másodfokú bíróság vizsgálja, hogy az igazolási kérelem visszautasításának van-e helye…

  • BDT2024. 4793.
    I. Az alperesnek az írásbeli ellenkérelmében a védekezést megalapozó tényeket és az azokat alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, illetve bizonyítási indítványokat kell feltüntetnie…

  • BDT2024. 4794.
    I. Az ideglenes intézkedés elrendelésére okot adó feltétel fennállását megalapozó tények valószínűsítése körében értékelhető minden olyan irat vagy bizonyíték, amely akár közvetlenül, akár közvetett módon erősíti az előadottakat. A károkozó büntetőjogi…

  • BDT2024. 4795.
    A fél kérheti csupán a fellebbezésével támadott elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését, de meg kell jelölnie a fellebbezés alapjául szolgáló jogszabálysértést és a Pp. 379–381. § valamelyikét is. Ha a fellebbezése indokai között kizárólag a tényállás…

  • BDT2024. 4796.
    Eljárásjogi szabálysértés hiányában az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének nincs helye. Anyagi jogi kérdés, hogy a perbe vitt jognak ki a jogosultja, azaz, hogy a felperest illeti-e a követelés.

  • BDT2024. 4797.
    Perköltség-biztosíték adására a másodfokú eljárásban csak a fellebbező felperes kötelezhető. Ha a másodfokú eljárás az alperes fellebbezése folytán indul, az alperes nem tarthat igényt peröltség-biztosítékra akkor sem, ha a külföldi felperes jogutódként…

  • BDT2024. 4798.
    Nincs helye fellebbezésnek – sem az 1952-es Pp., sem a Pp. hatálya alatt – az adós legfőbb szervének a hitelező igényérvényesítésének idő előtti volta miatt a felszámolási eljárás megszüntetésére irányuló kérelmét elutasító végzés ellen.

  • BDT2024. 4799.
    Csődeljárásban a követelések vitatott, nem vitatott vagy elismert kategóriába sorolása a vagyonfelügyelő – önálló felelőssége mellett meghozott – döntése, melynek keretében nem csak azokat a követeléseket sorolhatja vitatott kategóriába, amelyek tekintetében…

  • BDT2024. 4800.
    A Cstv. 4/D. § (1) bekezdés f) pontja alapján levont költségeknek megfelelő, a zálogtárgy értékesítési bevételéből meg nem térült összeget – mint a zálogjogosult ki nem elégített követelését – a zálogtárgy általános forgalmi adó nélkül számított értékesítési…

  • BDT2024. 4801.
    A felszámolási eljárásban törölt cég utóbb előkerült vagyona vonatkozásában indult vagyonrendezési eljárásban, a vagyonrendező díjára speciális szabály vonatkozik, az az értékesítésből befolyt nettó vételár 3%-a és azt terhelő általános forgalmi adónak…

  • BDT2024. 4802.
    Kizárt, hogy a civil szervezet törvényességi felügyeleti eljárásában ugyanaz legyen a kérelmező és a kérelmezett.

  • BDT2024. 4803.
    A nem adós számlatulajdonos számlájáról leemelt pénzösszeg visszafizetése iránt a végrehajtást kérő ellen indított per a pertárgyértékre tekintet nélkül járásbírósági hatáskörbe tartozik.

  • BDT2024. 4804.
    I. A vagyoni elégtétel iránti nemperes ügyben eljáró bíróság az eljárás észszerűnek minősülő időtartamát a törvényben meghatározott időtartamoknál hosszabb időtartamban kizárólag akkor határozhatja meg, ha perújítási eljárást is hozzá kell számítani az…

  • BDT2024. 4805.
    Az eljárás elhúzódása esetén a kényszerűen perbe vont alperes attól függetlenül jogosult vagyoni elégtételre, hogy a perben eljárási cselekményeket egyáltalán nem végzett.

  • BDT2024. 4754.
    Az egyesület alapszabályának szabályozási hiányosságából eredő, illetőleg az esetlegesen nem pontos, vagy ellentmondásos rendelkezései kiegészítő értelmezése az egyesület belső autonómiájára tekintettel nem a bíróság feladata, az alapszabályi rendelkezéseknek…
  • BDT2024. 4755.
    A gazdálkodó szervezet vezetője a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő gazdasági társaság taggyűlési határozatának tartalmáért ügyvezetői minőségében nem felel. A tagok, illetve az adós vezetői eltérő jogszabályi feltételek megvalósulása esetén…
  • BDT2024. 4756.
    I. Ha az alapszabály nem tartalmazott eltérő rendelkezést a törvény azon szabályától, hogy az igazgatóság nyilatkozata hiányában a részvény átruházásához a beleegyezés megadottnak tekintendő, az igazgatóság beleegyezése megtagadása hiányában a részvény-adásvételi szerződés létrejön…
  • BDT2024. 4757.
    I. Hatósági árverés esetén a tulajdonjogot kizárólag az árverési vevő szerezheti meg…
  • BDT2024. 4758.
    I. Az állam mint tulajdonos polgári jogi felelősséggel tartozik a tulajdonában lévő ingatlanon az ingatlan kezelője által folytatott, nyilvánvaló környezetszennyező tevékenységgel okozott kárért, ha ezt a környezetszennyező tevékenységet mulasztásával eltűrte…
  • BDT2024. 4759.
    I. Az előreláthatósági klauzula azt jelenti, hogy a következménykárok és az elmaradt haszon megtérítendő összege nem haladhatja meg azt a veszteséget, amelyet a szerződésszegő fél a szerződés megkötésének időpontjában előre látott, vagy amelyet előre kellett látnia…
  • BDT2024. 4760.
    A végrendeletet kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata a lehetőség határai között a legmesszebbmenően érvényre jusson, és a végrendelet érvényes legyen (favor testamenti elve).
  • BDT2024. 4761.
    Az adatkezelő kizárólag a létező, bármilyen módon rögzített és ténylegesen a kezelésében lévő közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatokat köteles kiadni, az általa egyébként kezelt adatok összevetése útján új, minőségileg más adat (statisztika, kimutatás)…
  • BDT2024. 4762.
    I. Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése teljes mértékben az előterjesztő bíróságnak a kérelem szükségességére vonatkozó mérlegelésétől függ. Amennyiben az eljárást felfüggesztő határozatnak a jogi indoka olyan, a felfüggesztő végzést hozó…
  • BDT2024. 4763.
    I. A házastársi közös vagyon megosztása iránti pernek, amelyben az életközösség alatti bevételek egy részét érintő megállapodás érvénytelensége is a kereset tárgya, nem előkérdése a megállapodás teljesítése tárgyában más bíróság előtt indított polgári per…
  • BDT2024. 4764.
    A célszerűségi pertársaság megállapíthatóságát nem befolyásolja, ezért nincs helye a keresetlevél eredménytelen hiánypótlást követő visszautasításának, ha a felperesek keresete csupán a megállapításra irányuló kereset előterjeszthetőségének feltételét…
  • BDT2024. 4765.
    I. A kézbesítési kifogást visszautasító, valamint az igazolási kérelmet elutasító végzés ellen külön fellebbezésnek van helye, ezért fellebbezés hiányában ezen döntések az eljárást befejező érdemi határozat elleni fellebbezésben már nem tehetők vitássá…
  • BDT2024. 4766.
    A jogorvoslati jog gyakorlása jogszabály felhatalmazásán alapulhat, azt a jogorvoslati jogról szóló esetleges téves tájékoztatás nem teremti meg. A jogorvoslathoz való jog nem korlátozhatatlan alapjog.
  • BDT2024. 4767.
    A joghatósági kikötést aláíró, magát a magyar bíróság joghatóságának alávető szerződő fél nem hivatkozhat eredménnyel a joghatóság hiányára abból az okból, hogy a joghatósági kikötés a másik szerződő fél jogutódjára – aki azt magára nézve elfogadta – nem terjed ki.
  • BDT2024. 4768.
    Az utóper eljárásjogi szabálya az anyagi jogerő alóli kivétel, amelynek célja a mindenkori életviszonyokhoz való igazodás. Az utóbb bekövetkezett lényeges körülményváltozás ad lehetőséget arra, hogy a felek bármelyike keresetet indíthasson a szolgáltatás…
  • BDT2024. 4769.
    Elektronikus kapcsolattartás esetén a központi kézbesítési rendszeren keresztül a bírósághoz benyújtott elektronikus beadvány érkezésének az az időpont minősül, amelyről a bíróság informatikai rendszere befogadás-visszaigazolást küldött.
  • BDT2024. 4770.
    A közszolgálati jogviszonyból eredő jogvitát közigazgatási perben kell elbírálni, amely nem tartozik a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló 2021. évi XCIV. törvény (Pevtv.) hatálya alá.
  • BDT2024. 4771.
    A bírósági titkár csak abban az esetben járhat el a felszámolási eljárásban a felszámolást elrendelő végzés meghozatalánál, ha nincs vita a felek között a tartozás összegéről, az adós – kifejezetten a bíróság előtt indított eljárás során – elismeri vagy…
  • BDT2024. 4772.
    I. Az adós szerződésen alapuló, nem vitatott, és a teljesítési határidő lejártát követő határidőn belül ki nem egyenlített követelésére alapított fizetésképtelenség megállapítása iránti kérelem esetén a hitelezőt nem terheli a szerződés létrejöttének bizonyítása…
  • BDT2024. 4773.
    A felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetőjével szemben indokolt a pénzbírság kiszabása, ha késedelmesen teljesíti a jogszabály által előírt irat- és vagyonátadási kötelezettségét. A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban rendelkezésére…
  • BDT2024. 4774.
    A kényszertörlés alatt álló cég a kényszertörlési eljárás kezdő időpontjától számított kilencvenedik napig kérheti az eljárás megszüntetését. A határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. Az adószám visszaállítása önmagában nem elégséges indok az eljárás megszüntetéséhez.
  • BDT2024. 4775.
    I. Nem áll fenn a végrehajtás elrendelésének valamennyi feltétele, ha az adós részére a végrehajtandó ítéletet nem kézbesítették szabályszerűen. Szabályszerű kézbesítés hiányában az ítéletet nem lehet közöltnek tekinteni, ezért az abban foglalt kötelezettség…
  • BDT2024. 4776.
    I. A végrehajtás elrendelése során a bíróságnak az adós teljesítéseit és azok elszámolását vizsgálnia nem kell, a végrehajtást kérő azonban az eljárás bármely szakaszában kérheti a végrehajtás általa meghatározott összegre történő korlátozását…
  • BDT2024. 4728.
    Az alperessel szemben alkalmazott büntetőjogi joghátrány (intézkedés) önmagában nem zárja ki, hogy a sérelemdíj megállapításánál annak magánjogi büntetés jellegére is figyelemmel legyen a bíróság.
  • BDT2024. 4729.
    A politikai vitákban, különösen választási kampány során, a tényállításokra vonatkozó, a jogszerűtlenség megállapíthatósága tekintetében megengedőbb teszt alkalmazására csak szűk körben van lehetőség, vagyis a tényállítás alkotmányjogi fogalmát megszorítóan kell értelmezni.
  • BDT2024. 4730.
    I. A büntetőbíróság ítéletéhez való kötöttség nem jelenti azt, hogy a becsületsértés mint bűncselekmény elkövetésének megállapítása esetén a becsületsértés mint személyiségi jogsértés megvalósulását is meg kell állapítani. Ebben a kérdésben a polgári bíróságnak…
  • BDT2024. 4731.
    A Ptk. 3:190. § (1)–(2) bekezdései olyan tartalmi összefüggésben álló szabályok, amelyek csak egymással összhangban értelmezhetők, ezért a taggyűlési időköz 3 napra történő lerövidítését megengedő szabály abban az esetben alkalmazható, ha a társaság ennek…
  • BDT2024. 4732.
    I. Tartozáselismerés esetén is hivatkozhat a kötelezett az ellenszolgáltatása alapját képező szolgáltatás teljesítésének egészbeni vagy részbeni hiányára, azaz szerződésszegésre…
  • BDT2024. 4733.
    A közúti baleset esetén a veszélyes üzemi kárfelelősség alóli kimentés körében a járművezetőnek kell bizonyítania, hogy a baleset bekövetkezését a közlekedési szabályok maradéktalan betartása mellett sem kerülhette el. Önmagában az a tény, hogy büntetőügyben…
  • BDT2024. 4734.
    I. A közfeladatot ellátó szervnek kell bizonyítania a kérelem megtagadásának jogszerűségét és indokoltságát a közérdekű adat kiadása iránti perben. Az alperesnek kell így bizonyítania annak az adatmegtagadási indoknak a megalapozottságát is, miszerint…
  • BDT2024. 4735.
    A keresettel érvényesíteni kívánt jog alapján a tiltott támogatás megítélésére vonatkozó rendelkezések közjogi jellegűek, ezért a felperes tiltott állami támogatás visszafizettetése iránti perre nem rendelkezik kereshetőségi joggal, mivel nincs olyan polgári…
  • BDT2024. 4736.
    A bíróság hatáskörét érintően értékpapírból származó jogviszonyon alapuló igényről akkor van szó, ha a kereset ténybeli és anyagi jogi alapja maga az értékpapír-jogviszony.
  • BDT2024. 4737.
    Vagyonjogi perekben, ahol a bíróság hatásköre a pertárgyértéktől függ, az érdemi ellenkérelem előterjesztését követően, de a perfelvételi szakban történt pertárgyérték-emelkedést okozó keresetfelemelés esetén vizsgálni kall a hatáskört, ez esetben a keresetfelemelés…
  • BDT2024. 4738.
    A kézbesítési kifogás a kézbesítés megtörténtének, szabályszerűségének a vitatására szolgáló jogintézmény, a határozat kihirdetés útján történő közlésének kifogásolására nem alkalmazható.
  • BDT2024. 4739.
    A polgári jogi igény büntetőeljárásban való érvényesítése a követelés bírósági úton való érvényesítésének minősül; a polgári pert érintő perfüggőség vonatkozásában úgy kell tekinteni, mintha a magánfél mint felperes a terhelttel mint alperessel szemben…
  • BDT2024. 4740.
    I. Amennyiben sajtó-helyreigazítási perben a keresetlevél visszautasításának törvényes indokai közül a Pp. 176. § (2) bekezdés e) pont alkalmazása alapjául szolgáló okot a b) pont szerinti hiányosság szolgáltatta, e rendelkezések egyidejű alkalmazása…
  • BDT2024. 4741.
    I. A Brüsszel Ia. rendelet 4. cikk (1) bekezdésére alapított joghatóság esetén – mely szerint e rendelet rendelkezéseire figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy állampolgárságára tekintet nélkül, az adott tagállam bírósága előtt perelhető…
  • BDT2024. 4742.
    I. Az Európai Unió tagállama bíróságának határozata Magyarországon elismerendő, jogerős határozatnak minősül, ezért annak megítélésénél, hogy a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt indított más perben a per tárgyát már…
  • BDT2024. 4743.
    Az alperes javára megítélt perköltség esetleges mérséklésének mérlegelése során figyelembe kell venni, hogy az alperes számára az ellenkérelem előterjesztése a kereset és a perben potenciálisan felmerülő eljárási és anyagi jogi problémák komplex átgondolását…
  • BDT2024. 4744.
    I. Az eljárási illetéket az eljárást kezdeményező fél – költségkedvezmény hiányában – az eljárás kezdeményezésekor köteles megfizetni, kivéve, ha az illeték megfizetéséről jogszabály rendelkezése szerint utólag kell határozni…
  • BDT2024. 4745.
    A bűncselekményből származó kár megtérítése és az azzal összefüggésben felmerült sérelemdíj megfizetése iránti igény esetén a tárgyi illetékfeljegyzési jog megállapításához nem szükséges a büntetőjogi felelősséget megállapító jogerős bírósági határozat…
  • BDT2024. 4746.
    Nemzetközi megállapodás ukrán állampolgárok részére mentességet biztosít perköltség-biztosítékra kötelezés alól Magyarország területén. A mentesség a természetes személyek mellett a jogi személyeket is megilleti.
  • BDT2024. 4747.
    A végrehajtás alapjául szolgáló választottbírósági ítélet érvénytelenítése a végrehajtandó határozat hatályvesztését jelenti, amelyre figyelemmel a végrehajtási eljárásban megfizetett összeg visszafizetésének és a végrehajtási költségek megtérítésének…
  • BDT2024. 4748.
    I. A végrehajtási lap visszavonása iránti jogorvoslat akkor terjeszthető elő eredményesen, ha a végrehajtás elrendelése nem felelt meg a végrehajtható okirat kiállítási feltételeinek…
  • BDT2024. 4749.
    A Ptk. 6:419. §-ának második mondata azt jelenti, hogy önmagában arra tekintettel a kezessel szemben végrehajtási vagy felszámolási eljárást indítani nem lehet, hogy a Cstv. 16. § (2) bekezdése alapján mint kezesnek fennáll a felelőssége…
  • BDT2024. 4750.
    Ha a külföldi természetes személy ügyvezető nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel, a bejegyzési kérelemben kézbesítési megbízottat kell megjelölni, aki nem lehet a társaság tagja, vezető tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja. Az összeférhetetlenségi…
  • BDT2024. 4751.
    I. A kft.-ben üzletrész-átruházással bekövetkezett tagváltozás bejegyzéséhez a bejegyezni kért tag kft. ügyvezetőjéhez intézett írásbeli bejelentését is csatolni kell, ezért annak a hiányát a változásbejegyzési eljárásban a cégbíróságnak észlelnie kell…
  • BDT2024. 4752.
    A vagyoni elégtétel iránti nemperes eljárásokban a bíróság csak a kérelemben meghatározott napok számához van kötve, nincs azonban kötve a marasztalás alapjaként meghatározott időszakhoz. Ebből következően, ha az eljárás figyelembe vehető időtartama…
  • BDT2024. 4753.
    Jogszerű a személyes adatok kezelése a bírósági eljárásban, ha annak célja a perköltség-biztosíték iránti kérelem elbírálásához szükséges releváns tény, belföldi lakóhely fennállásának megállapítása.
  • Vita, fórum rovat
    Dr. Kiss Gabriella: A jövedelempótló és a költségpótló járadék számításának gyakorlata

Alapító főszerkesztő:

  • dr. Lábady Tamás †

A szerkesztőbizottság tagjai:

  • dr. Jobbágy Ildikó
  • dr. Kincses Attila
  • dr. Kovács Ildikó
  • dr. Kovács Kázmér
  • dr. Lezsák József
  • dr. Lupóczné dr. Krammer Edit
  • dr. Pribula László

Impresszum

A Folyóiratot kiadja a Wolters Kluwer Hungary Kft.

Budapest, 2024

1117 Budapest, Budafoki út 187-189. A épület III. emelet

Telefon: +36 (1) 464-5656
Fax: +36 (1) 464-5657
www.wolterskluwer.hu

Felelős vezető: Kézdi Katalin, a Wolters Kluwer Hungary Kft. ügyvezetője

Kiadásért felelős: Ötvös Ildikó

A kiadványok szerkesztéséért felelős: dr. Váci Tímea, dr. Krizsán Brigitta

Felelős szerkesztő: Horváth Krisztina

ISSN 3057-8620