Alapvető változás jön, a kormány megszünteti a Pénzügyminisztériumot
Varga Mihály jegybankelnök-jelöltsége után már a parlament előtt van a kormány struktúráját módosító javaslat, amely szerint megszűnik a Pénzügyminisztérium.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magyar rendőrség 2017-ben egy magyar állampolgárnál tartott házkutatást, majd hallgatott ki abban az ügyben, amelyben az Europol gyermekpornó terjesztése miatt több országban összesen nyolc embert állított elő.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata azt közölte, hogy a spanyol kiberbűnözéssel foglalkozó rendőri szerv 2017-ben küldött jelzést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI). Az Operation SKY néven folytatott nyomozásban olyan csoport tagjai ellen gyűjtöttek információkat, amelynek tagjai gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételeket osztanak meg egymással egy zárt Skype-csoportban.
A csoportnak egy magyarországi érintettje volt, akit az NNI nyomozói beazonosítottak, majd házkutatást tartottak nála és gyanúsítottként hallgatták ki gyermekpornográfia megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás folyamatban van, a gyanúsított szabadlábon védekezik.
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]
A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad.
A hágai központú Europol keddi közleménye szerint Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban, Spanyolországban és Kanadában vettek őrizetbe embereket.
A spanyol rendőrség vezetésével folytatott online nyomozás szerint 14 ország állampolgáraiból álló csoport tagjai osztották meg és terjesztették a gyerekeket ábrázoló pornográf képeket. A nyolc érintett a Skype-on hozott létre meghívásos alapon működő, zárt csoportokat, és a keresőszoftverek számára láthatatlan, névtelenséget biztosító úgynevezett darkneten terjesztették a szóban forgó tartalmakat.
(MTI)
Varga Mihály jegybankelnök-jelöltsége után már a parlament előtt van a kormány struktúráját módosító javaslat, amely szerint megszűnik a Pénzügyminisztérium.
Évről-évre többet költenek a magyarok karácsonyi ajándékokra. Sokan mégsem tudják, milyen szabályokat kell betartaniuk, ha nagyobb értékű ajándékkal lepik meg szeretteiket, nincsenek tisztában mikor kell szerződni, illetéket fizetni vagy mi számít nagyértékű ajándéknak. A házaspároknak például ugyan illetéket nem kell fizetniük, de a nagyobb ajándékokról kötelesek jogász segítségével szerződést készíteni. A közjegyzők tapasztalatai szerint azonban egyenes ági rokonok között is érdemes élni ezzel a lehetőséggel, így egy adóellenőrzés esetén vagy válás során egyszerűen bizonyítani lehet, honnan származik a vagyontárgy.
Négynapos üléssel zárja idei plenáris munkáját az Országgyűlés, a képviselők hétfőn döntenek a 2025-ös költségvetés fő számairól.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!