Bejegyzések Fővárosi Törvényszék címkével

2023. november 23. Napi

Lédererné kosara és a 100 évvel ezelőtti büntetőbíráskodás

Folyamatosan megújuló, tematikus tartalommal bővült a Fővárosi Törvényszék nagy népszerűségnek örvendő kiállítási anyaga. 2023. november 24-től a szakmai érdeklődők, azaz a bírák, ügyészek, ügyvédek számára teszi látogathatóvá az előzetes bejelentkezést követően szakértő kíséretében megtekinthető gyűjteményt.

2023. július 19. Napi

Vádat emeltek az újbudai rendőrgyilkos ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az ellen a férfi ellen, aki január 12-én kioltotta egy rendőr életét, kettőt pedig késsel megsebesített a Főváros XI. kerületében – jelentette be a KNyF főügyésze szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

2023. június 13. Napi

Ismét Civil- és cégnap lesz a Fővárosi Törvényszéken

Az elmúlt évek sikerei nyomán, a Fővárosi Törvényszék (FT) Gazdasági Kollégiuma, az FT Cégbírósága, valamint a Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezeteket nyilvántartó csoportja 2023. június 21-én ismét megszervezi a Civil- és cégnapot.

2023. június 8. Napi

A befejezett peres ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek számát

„Évtizedes, de talán azt is mondhatjuk, hogy évszázados távlatban kijelenthető: a magyar bírósági ítélkezés nagy részben Budapestre koncentrálódik. 2022-ben a Fővárosi Törvényszékre és az itt működő kerületi bíróságokra érkezett a bírósági ügyek 28 százaléka, és itt volt folyamatban az összes bírósági ügy 31 százaléka. Nem véletlen, hogy a Fővárosi Törvényszék nem csupán az ország legnagyobb ügyforgalmú, hanem a legnagyobb létszámú bírósága is. Az engedélyezett létszám közel 760 bíró és 2200 igazságügyi alkalmazott – ennyien teljesítenek szolgálatot a Fővárosi Törvényszéken és a kerületi bíróságokon” – mondta dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

2023. április 24. Napi

Pert nyert a Szerencsejáték Zrt. a lottoland.eu weboldal üzemeltetőjével szemben

Jogosulatlanul használta a magyar engedéllyel nem rendelkező lottoland.eu-t üzemeltető Deutsche Lotto Und Sportwetten Limited társaság a Hatoslottó szó és ábrás, valamint a Skandináv lottó és a Kenó szóvédjegyeket, ezzel védjegybitorlást követett el a Fővárosi Törvényszék jogerős döntése szerint – közölte a Szerencsejáték Zrt. hétfőn.