Lédererné kosara és a 100 évvel ezelőtti büntetőbíráskodás


Folyamatosan megújuló, tematikus tartalommal bővült a Fővárosi Törvényszék nagy népszerűségnek örvendő kiállítási anyaga. 2023. november 24-től a szakmai érdeklődők, azaz a bírák, ügyészek, ügyvédek számára teszi látogathatóvá az előzetes bejelentkezést követően szakértő kíséretében megtekinthető gyűjteményt.

Egy közel száz évvel ezelőtt, 1925 januárjában Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagy és felesége által elkövetett „darabolós gyilkosság” a központi témája a Fővárosi Törvényszék újonnan összeállított kiállítási anyagának. Az áldozat a városszerte ismert és tisztelt budapesti polgár, Kodelka Ferenc jómódú hentesmester – nagyszámú húsbolt és számos vágóhíd tulajdonosa – volt. Halálának körülményei, az elkövetőkhöz fűződő viszonya, valamint a Léderer-házaspár zavaros ügyei igencsak felkeltették a kortárs közvélemény érdeklődését. Az úgynevezett Kodelka-ügy egyszerre adott témát a pop- és a magas kultúra területén alkotóknak. A korabeli kuplé – „Lédererné mi van a kosárban?

Kodelkának keze, feje, lába!” – bizarr szövege, a nem kevésbé hátborzongató Syrius-feldolgozás hangzásvilága az 1970-es évek első felében, valamint Szász János filmes adaptációi – ld. Lédererügy (1985), A hentes, a kurva és a félszemű (2017) – mind-mind azt mutatják, hogy a tiszazugi arzénes asszonyokhoz hasonlóan Lédererék is túlélték a halálukat. Lédererné például nem csupán szimbolikusan, hanem valójában is túlélte, hiszen bár a Fővárosi Törvényszék jogelődje, a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék elsőfokon halálbüntetésre ítélte a 32 éves asszonyt, a különböző eljárások lezárultával az ítélőtábla végül is fegyházbüntetéssel sújtotta a nőt.

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 24-től a szakmai érdeklődők, azaz a bírák, ügyészek, ügyvédek számára teszi látogathatóvá az előzetes bejelentkezést követően szakértő kíséretébenmegtekinthető gyűjteményét, amelyet a téma iránt érdeklődő nagyközönség a Múzeumok Éjszakáján és a Kulturális Örökség Napjain kereshet fel.

A kiállítás egyik legfőbb különlegessége, hogy a jogtörténet és az igazságszolgáltatás története iránt érdeklődők a Léderer-ügy bírósági iratanyagának meghatározó részét digitalizált formában, könnyen áttekinthető módon tanulmányozhatják.

A kiállítás létrejöttét részben pályázati forrásból, az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás 2023.” elnevezésű programja keretében elnyert összegből finanszírozta a Fővárosi Törvényszék. A pályázat megvalósulását az Országos Bírósági Hivatal elnöke támogatta.

Forrás: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.