NAIH: A Meta egyelőre nem kezdi meg az MI megoldásának európai adatokon történő tanítását
A Meta új, mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó szolgáltatásokat kíván elérhetővé tenni Európában – olvasható a NAIH oldalán.
A Meta új, mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó szolgáltatásokat kíván elérhetővé tenni Európában – olvasható a NAIH oldalán.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) az utóbbi időben számos konzultációs beadvány érkezett szálláshely-szolgáltatást nyújtó magánszemélyektől azzal kapcsolatban, hogy rájuk is vonatkozik-e az általános adatvédelmi rendelet (GDPR), és ha igen, akkor milyen kötelezettségeik vannak, ezért a NAIH részletes tájékoztató közleményben foglalta össze az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.
Az Országgyűlés 2023. december 13-i ülésnapján elfogadta a nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról szóló törvényt, amelynek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt (a továbbiakban: Infotv.) érintő módosításai 2024. január 1. napján lépnek hatályba.
Jogszabályváltozás folytán bővül a közfeladatot ellátó szervek, helyi önkormányzatok, köztulajdonban álló gazdasági társaságok adatszolgáltatási kötelezettsége januártól a közérdekű adatok megismerése iránti igényekkel összefüggésben – tudatta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH).
A Gazdasági Versenyhivatal Tik-Tok ellen 2020-ban megindított versenyfelügyeleti eljárása – melyben a GVH a NAIH-ot is megkereste – 2023. november 27-én kötelezettségvállalással zárult, mely számos adatvédelmi, köztük kiemelten a gyermekkorú felhasználók adatvédelmi jogait is érintő kitételt tartalmaz.
Magyarország 30. országként ratifikálta a személyes adatok védelméről szóló megújított, úgynevezett 108+ Egyezményt, amelynek hatályba lépéséhez 38 aláírás szükséges.
A vállalati felügyelettől a külső biztonsággal kapcsolatos jogsértésekig az európai uniós általános adatvédelmi rendelet megsértése sokféle formában jelentkezhet. Az egyik vezető szerverszolgáltató szerint Magyarország az ötödik a legtöbb büntetést kiszabók között Európában.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közzétette a 2022. évre vonatkozó beszámolóját, melyből számos tanulság is leszűrhető. Az első figyelemre méltó szempont az, hogy az adatvédelmi bírságok emelkednek. Az esetek egy részében pedig a bírságok adatvédelmi incidenshez kapcsolódnak. Emellett bizonyos területek fokozottan előtérbe kerülnek. Ezen tanulságokkal összefüggésben a legfontosabb körülményeket az alábbiakban mutatjuk be.
Kiemelkedő szakértők részvételével, a festői Stefánia Palotában került megrendezésre 2023. május 24-én a 3. ARB Adatvédelmi Konferencia. Az esemény a hazai adatvédelmi és adatbiztonsági szakemberek, szakértők és érdeklődők tudományos-szakmai fóruma, amelynek apropóját ezúttal egy jeles évforduló adta. 2023. május 25-én volt ugyanis 5 éve, hogy az Európai Unió tagállamaiban kötelezően alkalmazandóvá vált az általános adatvédelmi rendelet (GDPR). Az adatvédelmi szabályozás európai rezsimjének alapját képező rendelet kerek évszáma kiváló lehetőséget kínált a konferencia előadói számára a visszatekintésre, illetve a jelen és a jövő jelentette kihívások áttekintésére is.
A bíróság ítéletében kifejtette, hogy a büntetőeljárás sikerességének biztosítása érdekében a munkáltató mellőzheti a GDPR 14. cikk (1)-(4) bekezdése szerinti tájékoztatást.