Az elsőfokú ítélet súlyosítását kezdeményezte az ügyészség az ÖRO volt elnökével szemben


Az elsőfokú ítélet súlyosítását kezdeményezte az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat (ÖRO) 2019 és 2023 közötti elnökével szemben – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken.

Azt írták, hogy az 54 éves férfival szemben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2023 februárjában emelt vádat kétrendbeli vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 29-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki korrupciós bűncselekményekben, és halmazati büntetésül négy év börtönre és 260 000 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A férfit 2019-ben választották az Országos Roma Önkormányzat elnökévé. 2022 tavaszán elhatározta, hogy tisztségéről lemondana, azonban elnöki beosztását áruba bocsátotta. 2022 augusztusának elején az ORÖ budapesti székházában a nemzetiségi önkormányzat taggyűlésének egyik tagját azzal az ajánlattal kereste meg, hogy amennyiben fizet neki 30 millió forintot, elnöki tisztségéről lemond, és elősegíti, hogy képviselőtársát válasszák meg utódjául. A nemzetiségi képviselő a vádlott ajánlatát elutasította.

A vádlott azonban nem tett le korrupciós szándékáról, ezért 2022. augusztus 11-én egy másik közgyűlési tagot is megkeresett, és neki is felajánlotta, hogy a már említett összeg ellenében lemond az elnöki tisztéről, és segítséget nyújt abban, hogy új elnökké válasszák képviselőtársát.

A vádlott ajánlatát a nemzetiségi képviselőtársa látszólag elfogadta, majd értesítette a nyomozó ügyészséget; a vádlottat végül 2022. augusztus 31-én Kecskeméten a pénz egy részének átvétele közben fogták el.

A közlemény szerint az elsőfokú ítélet ellen az ügyész magasabb tartamú szabadságvesztés, felemelt összegű pénzbüntetés és hosszabb időtartamú mellékbüntetés kiszabásáért fellebbezett, míg a vádlott és védője enyhítés céljából fellebbeztek.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban előterjesztett másodfokú indítványával a korábbi jogerős büntetése hatálya alatt korrupciós bűncselekményeket megvalósító terhelttel szemben az elsőfokú ítélettel kiszabott büntetés súlyosítását kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 16.

Euronews: Párhuzamos EU-elnökséget hirdettek a civilek

Az ősszel a hazai civil szervezetek hét konferenciát rendeznek majd, többek között az erdők helyzetéről, egy akkumulátorstratégia kidolgozásáról és a romák integrációjáról – írja az Euronews.