A drónok támadása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tételezzük fel, hogy egy dróntechnológiával rendelkező ország egy másik szuverén állam területén veti be felfegyverzett drónjait azért, mert ott terrorista csoportok rejtőznek. Sérti ez az érintett ország szuverenitását? Milyen jus ad bellum jogcím – ehelyütt nem a klasszikus háborúindítás korlátlan jogaként, hanem az erőszak kivételes alkalmazását lehetővé tevő jogalapként értve – alapján van lehetőség célzott kivégzésekre egy másik állam területén? Jelen írás ezekre a kérdésekre keresi a választ..

A drónokról

A drónok, avagy unmanned aerial vehicles (UAVs), pilóta nélküli távirányítású repülőgépek, amelyek egyszerre alkalmasak több, különböző célra is. Többségben vannak a játékszernek bagatellizálható apróbb gépek, amiket koncertek, vagy egyéb más rendezvények alkalmával láthatunk, léteznek azonban katasztrófavédelmi feladatokat ellátó, sőt megfigyelő és felfegyverzett drónok is. Cikkemben ez utóbbiak felhasználásával kapcsolatban fogalmazom meg észrevételeimet.

Drónok és szuverenitás

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Alapokmánya 2. cikkének (4) bekezdése kimondja, hogy:

„A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell.”

E passzust az ENSZ céljával – ti. a nemzetközi béke és biztonság fenntartásával – együtt kell értelmezni, amely így az erőszak tilalmát jelenti. Ennek megfelelően alapesetben drónok bevetése egy másik ország területén sérti az adott ország szuverenitását, és akár egyetlen akció is agressziónak minősülhet.

Hogyan igazolható mégis egy dróntámadás?

Az erőszak tilalma alól 3 kivétel létezik: a szuverén állam hozzájárulhat a csapás végrehajtásához; az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az Alapokmány 42. cikkelye alapján fegyveres rendszabályokat is elrendelhet a nemzetközi béke és biztonság helyreállítása vagy fenntartása érdekében; vagy az 51. cikk alapján a drónt küldő ország gyakorolhatja az önvédelemhez való egyéni vagy kollektív jogát, amelyet az Alapokmány inherens jogként ismer el.

Az érintett állam hozzájárulása

Egyértelműnek tűnő módon, ha a szuverén állam beleegyezését adja idegen állam katonai erejének bevetéséhez a határain belül tevékenykedő terrorszervezetek ellen, akkor nem sérül a beleegyező állam szuverenitása, így az erőszak tilalmát nem sértő akcióról beszélhetünk. Feltétlenül meg kell emlékezni azonban arról, hogy egyes kutatók azon az állásponton vannak, hogy az ilyen hozzájárulás csak azonos mértékű agressziót jelenthet, mint amelyet ő maga is alkalmazhat határain belül. Itt egyeztetendő össze a belső jogi büntetőjog és a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok joga. Természetesen ez a kérdés már alapvető emberi jogi vonatkozásokat is felvet, így e kitétel napjaink dróntámadásainak legalitását nagyban megkérdőjelezi, mivel azonban e kérdéskör nem tartozik szorosan a jus ad bellum területéhez, erre jelen írás keretében nem térek ki.

Az ENSZ BT határozata

Az ENSZ BT eleddig semmilyen esetben nem bocsátott ki fegyveres rendszabályokat terrortámadásokra való válaszadás esetén. 2001 eseményei után azonban kénytelen volt kiadni az 1368-as számú határozatát, amely a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető cselekményként értékelte az al-Qaida 2001. szeptember 11-ei terrorcselekményeit, és elismerte az USA önvédelmi jogának foganatosítását, azaz ezzel fegyveres támadásként ismerte el a New York-i, a washingtoni, valamint a pennsylvaniai eseményeket.

A fentiekből következően megállapíthatjuk, hogy a problémafelvetésben vázolt hipotetikus szituációban, ENSZ BT által „megerősítve” jelenleg egyedül az USA-nak lenne lehetősége dróntámadást indítani, valamint csak és kizárólag az al-Qaida terrorszervezet sejtjei ellen. Mindazonáltal egy, a 2001-eshez hasonló támadás bárhol a világon kiválthatja az önvédelem jogára való hivatkozást, és így esetlegesen egy BT határozatot, vagy fegyveres rendszabály kibocsátását is.

Megjegyzendő azonban, hogy a BT-nek nem kizárólag az ilyen határozatok meghozatalakor van szerepe, mivel az Alapokmány 51. cikke szerint az önvédelem joga is csak addig gyakorolható, ameddig a BT a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében a szükséges lépéseket meg nem tette; valamint az önvédelem jogát gyakorló állam a joggyakorlása során foganatosított rendszabályokat is köteles a BT tudomására hozni. A drónokat használó országok mindezidáig azonban elmulasztották ezt az Alapokmányból fakadó kötelezettségüket.

Az önvédelem joga

Az Alapokmány 51. cikke kimondja, hogy „A jelen Alapokmány egyetlen rendelkezése sem érinti az Egyesült Nemzetek valamelyik tagja ellen irányuló fegyveres támadás esetében az egyéni vagy kollektív önvédelem természetes jogát mindaddig, amíg a Biztonsági Tanács a nemzetközi béke és a biztonság fenntartására szükséges rendszabályokat meg nem tette. A tagok az önvédelem e jogának gyakorlása során foganatosított rendszabályaikat azonnal a Biztonsági Tanács tudomására tartoznak hozni és ezek a rendszabályok semmiképpen sem érintik a Biztonsági Tanácsnak a jelen Alapokmány értelmében fennálló hatáskörét és kötelességét abban a tekintetben, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása végett az általa szükségesnek tartott intézkedéseket bármikor megtegye.”

Az önvédelem jogára tehát valamely tagállam ellen irányuló fegyveres támadás esetében lehet hivatkozni. Az egyik legfőbb kritika, ami a jelenkori drónakciókat éri a jus ad bellum területén az, hogy egy terrorszervezettel, azaz nem állami szereplővel szemben lehet-e hivatkozni az önvédelem jogára. Véleményem szerint ennek semmi akadálya. Egyrészt, ha az adott terrorszervezet az érintett állam irányítása alatt áll, vagy ha az adott állam menedéket és/vagy támogatást nyújt a terroristák számára, akkor az adott szervezet cselekményei betudhatók az állam cselekményeinek is. Ez a megoldás megkerüli ugyan a főbb kérdést, de mindenképpen kiemelendő, mivel ilyen esetekben egyértelműen felhívható az önvédelem joga.

Hivatkozhatunk másrészt olyan esetben is az önvédelem jogára nem állami szereplővel szemben, ha annak tevékenysége nem tudható be egyik államnak sem. A Nemzetközi Bíróság a Palesztin fal ügyében többségi véleményként arra a meggyőződésre jutott, hogy nem állami szereplővel szemben nincs lehetőség önvédelemre, ugyanakkor ez az álláspont úgy vélem életidegen és illogikus, mivel nem következik az Alapokmány nyelvtani, sőt teleologikus értelmezéséből sem.

Az Alapokmány egyrészt nem jelöli meg, hogy ki indítja a fegyveres támadást, csupán annyit jegyez meg, hogy valamelyik tagállam ellen irányuló fegyveres támadásnak kell történnie. Ebből álláspontom szerint az következik, hogy nem csupán állam, hanem nem állami szereplő által indított fegyveres támadás is kiválthatja az önvédelem természetes jogának feléledését. A szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 31. cikk (1) bekezdése szerint „A szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni.” Meglátásom szerint e követelmény akkor valósul meg leginkább, ha megengedjük az önvédelem jogára való hivatkozást nem állami szereplővel szemben is.

Ezt a felfogást támogatja az Alapokmány 2. cikk (4) bekezdése is, ami expressis verbis kimondja, hogy kinek kell tartózkodnia erőszak alkalmazásától és kivel szemben. Amennyiben a szerződés megkötésekor a felek az 51. cikk esetében csak állami támadásról akartak volna rendelkezni, feltételezhető, hogy a 2. cikkhez hasonló formában kikötötték volna azt.

Meggyőződésem, hogy hivatkozhatunk terrorszervezet ellen is az önvédelem jogára, irreális lenne ugyanis, hogy egy államnak kötelessége legyen tűrni az ellene irányuló fegyveres támadásokat, csak azért mert egy olyan nem állami szereplő indítja azokat, amely nem köthető semelyik másik államhoz.

Érdemes megvizsgálni az Alapokmány fegyveres támadás kifejezését is, amely szintén rengeteg vitára ad okot. Egyes szerzők szerint a terrorszervezetek cselekményei –terrortámadások – tipikusan bűncselekmények, így a belső jogra tartoznak, ezeket nem is lenne szabad a jus ad bellum területén vizsgálni. Való igaz, a terrortámadások általában nem merítik ki a fegyveres támadás fogalmát, azonban napjainkban, amikor több ezer halálos áldozattal járó cselekmények történnek, amikor a terrorszervezetek repülőgépeket képesek eltéríteni, vagy éppen a Közel-Keleten hatalmas területeket hajthatnak uralmuk alá, ahonnan katonai fegyveres támadást intézhetnek a környező államok irányába – vegyük csak az al-Qaidát vagy az ISIS-t –, nem hagyatkozhatunk csupán a büntetőjog korlátozott normarendszerére. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a korábban idézett 1368-as számú ENSZ BT határozat is fegyveres támadásként értékelte példának okáért az ikertornyok elleni 2001-es támadást is.

Nemzetközi jog
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. További információ és megrendelés >>

A Nemzetközi Bíróság több ügyében is foglalkozott a fegyveres támadások intenzitásának kérdésével, a Nicaragua c. USA (a Nicaragua elleni katonai akciók 1984 és 1986 között) ügyben a bíróság különbséget tett az egyszerű határincidensek és az erőszak alkalmazásának súlyosabb formái között, az Olaj Társaság-ügyben viszont azt állapította meg, hogy akár egyetlen erőszakos cselekmény elégséges lehet ahhoz, hogy fegyveres támadásról beszéljünk.

A többségi nézőpont a Nicaragua ügy kapcsán felállított magasabb mércét támogatja, és így a jelenlegi dróntámadásokat jogtalannak ítéli, mivel az al-Qaida nem indított teljes körű támadást az USA ellen, azonban ennek ellentmond a fent már idézett BT határozat, illetve a józanész követelménye is.

Életszerűtlennek tekinthető véleményem szerint az a szituáció, hogy egy államnak tűrnie kellene az alacsonyabb intenzitású erőszakot országa ellen, egy adott esetben tehetetlen BT mellett is. Az önvédelem jogának kiüresedéséhez vezetne egy ilyen szűken értelmezett fegyveres támadás fogalom, amely álláspontom szerint tarthatatlan és az Alapokmány céljait – ti. nemzetközi béke és biztonság fenntartását – olykor lehetetlenné is teszi.

A drónprogram szintén kritikus pontja a megelőző önvédelem problematikája. Az Alapokmány magyar szövege itt nem nyújt megfelelő támpontot, így az angol szöveg értelmezése mutatkozik célszerűnek, amely így szól: „Nothing in the present Charter shall impair the inherent right of individual or collective self-defense if an armed attack occurs against a Member of the United Nations […]”.

Az occure szó jelentése „történik”, „megtörténik”, ami így azt jelenti, hogy fegyveres támadásnak kell történnie ahhoz, hogy az önvédelem jogára hivatkozni lehessen. Egyes szerzők szerint ez már önmagában kizárja a megelőző önvédelmet az Alapokmány szerint, mások azonban azt is megjegyzik, hogy a szerződés csupán elismeri, nem keletkezteti az önvédelemhez való jogot, így az a nemzetközi szokásjogban is él, ami viszont megengedi az önvédelmet pusztán előrelátható támadások esetén is. A Caroline-teszt éppen egy ilyen előrelátható támadás esetén készült, ráadásul nem állami szereplő is részese volt az incidensnek. Ennek az ügynek kapcsán állapítható meg tehát az, hogy az önvédelem megengedhető akkor, ha a támadás már megtörtént (occured) és további támadás várható azonos forrásból. A jelenlegi drónprogramok terrorista sejtek elleni felhasználása és a megelőző önvédelemnek ily módon történő igazolása álláspontom szerint helytálló.

Szükségesség – arányosság

Megállapítható tehát, hogy hipotetikus szituációnkban jogszerűen is eljárhat elképzelt államunk, azonban az önvédelem jogára való hivatkozásnak is vannak bizonyos korlátai. Így Philip Alston, az ENSZ különmegbízottjának véleményét tükrözve magam is megjegyzem, hogy akkor hivatkozhatunk az önvédelem jogára, ha az az állam, amelynek területén a terrorista sejtek rejtőznek, nem kívánja, vagy nem tudja megakadályozni az önvédelem jogát felhívó állam elleni támadásokat. Ez a biztosíték úgy vélem mindenképpen szükséges a vég nélküli drónakciók elkerüléséhez.

Azonban minek kell megfelelnie a válaszcsapásnak még mindig a jus ad bellum keretein belül maradva?

Itt találkozhatunk a Caroline-teszttel, amit a Nemzetközi Bíróság több ítéletében is alkalmazott, például a már citált Nicaragua ügyben is. Két konjunktív feltételnek kell megfelelni a válaszcsapásnak, hogy jogszerű önvédelemről beszélhessünk, ez a szükségesség és az arányosság tesztje.

A szükségesség elve szerint akkor jogszerű az ellencsapás, ha az önvédelem jogára hivatkozó államnak nem volt más lehetősége megállítani a támadást, vagy elhárítani az előrelátható újabb akciót, csak ha maga is fegyveres erőt alkalmaz. A jelenleg működő drónprogramok esetében olyan országokban történnek és történtek támadások, ahol – bár ez is vitatott – nem létezik olyan kormányzat, amely képes lenne az ilyen támadások meggátolására, vagy bármely más módon érvényt szerezni a hatályos jognak, ezért meglátásom szerint a jelenlegi programok esetében a szükségesség elve érvényre jut. Hipotetikus szituációnkban viszont szintén vizsgálandó, hogy nem létezik-e más mód a fenyegetés elhárítására, csak a fegyveres válaszcsapás.

Az arányosság elve ebben az esetben annyit tesz, hogy nem mutatkozhat aránytalanság az elszenvedett támadás és az arra válaszreakcióként megindított ellencsapás között. Szintén a jelenleg működő dróntámadások példájánál maradva gyakran hangzik el az a kritika, hogy túl nagy a civil áldozatok száma egyes csapásoknál, azonban álláspontom szerint még mindig messze kisebb az így okozott járulékos veszteség, mint egy, a 2001-eshez hasonló terrortámadás esetén. Ezért a mostani akciók – figyelembe véve a vélt vagy valós támadásokat és azok intenzitását – arányosak. Ismét visszakanyarodva hipotetikus szituációnkhoz itt is minden esetben vizsgálni kell, illetve kellene az arányosság követelményét.

Záró gondolatok

Manapság immáron több mint 70 országnak van működő fegyveres drónprogramja, eddig három országon kívül senki nem alkalmazta őket, azonban semmi garancia arra, hogy ez így is marad. Röviden összefoglalva meggyőződésem, hogy a drónok alkalmazása a nemzetközi terrorelhárításban jogszerű lehet, ugyanis hivatkozhatunk az önvédelem jogára nem állami szereplőkkel szemben is, valamint egy bizonyos ponton túl a terrortámadások is elérhetik a fegyveres támadások szintjét, sőt ha várhatóak további támadások, a megelőző önvédelemre való hivatkozást sem zárhatjuk ki. Nem feledhetjük el azonban, hogy e válaszcsapások is csak akkor jogszerűek, ha figyelemmel vannak a szükségesség és arányosság elvére. Meg kell találnunk tehát a megfelelő jogi kereteket ezeknek az új technológiai vívmányoknak az alkalmazására. Nem állhatunk minden újdonság előtt szkepticizmussal, és nem kiálthatunk jogellenességet minden alkalommal, amikor az élet előbb reagál egy adott problémára, mint ahogy ahhoz a jog alkalmazkodni tudna. Úgy vélem, hogy drónok bevetése a terrorizmus leküzdése érdekében napjainkban elengedhetetlenné vált.

 

E dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által meghirdetett 2015. évi cikkíró-pályázaton 16. helyezést ért el.

Források, felhasznált irodalom

Csapó Zsuzsanna: Drónok harca – kérdések kereszttüzében. Van-e szükség új nemzetközi szabályozásra, in: Csapó Zsuzsanna (szerk.): Emlékkötet Herczeg Géza születésnapjának 85. évfordulójára, A ius in bello fejlődése és mai problémái, 2010, PTE ÁJK, Pécs, 39-64. o. UN Human Rights Committee (HRC), Report of the Special Rapporteur on Extrajudicial, Summary or Arbitrary Executions, Addendum : Communications to and from Governments, 18 June 2010, A/HRC/14/24/Add.1, available at: http://www.refworld.org/docid/4c29a7372.html [accessed 25 October 2015] Mary Ellen O’Connel: Unlawful Killing with Combat Drones – A Case Study of Pakistan, 2004-2009, in: Notre Dame Law School Legal Studies Research Paper No. 09-43., 2010, University of Notre Dame – The Law School, 1-26. o. Andrew C. Orr: Unamnned, Unprecedented, and Unresolved: The Status of American Drone Strikes in Pakistan Under Internation Law, in: Cornell International Law Journal Vol 44., 2011, 729-752. o. Hitoshi Nasu – Robert McLauglhin: New Technologies and the Law of Armed Conflict, Asser Press, The Hague, 2014. Daniel Bethlehem: Self-Defense Against an Imminent or Actual Armed Attack by Nonstate Actors, in: American Journal of International Law, Vol. 106, No. 4, 2012, 769-777. o. Karl Zemanek: Armed attack, in: Oxford Public Internation Law, 2013, available at: http://opil.ouplaw.com/view/10.1093/law:epil/9780199231690/law-9780199231690-e241 1-8. o.

---