Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ez a dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró-pályázat keretében született, és 23. helyezést ért el.
2014. június 29-én kiáltották ki Irak és Szíria területén az Iszlám Államot (IS). Az Abu Bakr al-Baghdadi vezetésével létrejött kalifátus megrengette az eddig is instabil és konfliktusokkal terhelt politikai helyzetet a Közel-Keleten. A kalifátus születése előtti hónapokban az Iszlám Államot megalapító felkelő csoport, amelyet az ENSZ hivatalosan terrorista csoportnak minősített, több települést foglalt el, és ezzel párhuzamosan több száz ember életét oltotta ki. Egy független ENSZ-bizottság augusztus 27-én kiadott jelentésében megállapította, hogy az Iszlám Állam háborús bűnöket és emberiesség elleni bűncselekményeket követett el, valamint gyermekek szeme láttára nyilvános kivégzéseket tartott, melyek után három napra közszemlére tette a lefejezett vagy keresztre feszített holttesteket (Nebehay, 2014).
Barack Obama amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy Irakban „humanitárius katasztrófa” van kialakulóban (Obama, 2014). Hasonlóan nyilatkozott George Bush több mint tíz évvel ezelőtt, a 2003-as iraki intervenciót megelőzően, így felmerült, hogy az Amerikai Egyesült Államok (USA) ismét katonai intervenciót tervez Irakban. Ez egy különösen érzékeny kérdés, mivel sokan az ISIS térnyerését is az elhibázott 2003-as amerikai beavatkozának tudják be (Clackson, 2014). Obama az amerikai intervenció lehetőségét kizárva kijelentette, hogy az iraki problémára Amerika nem akar katonai megoldást nyújtani (Spiering, 2014). Az USA augusztus elejétől F-18-as harci gépekkel és drónokkal már több mint 90 légi csapást mért az IS erőire, azonban ezek egyike sem számított átfogó bombázásnak (Rubin-Arango-Cooper, 2014). 2014 augusztusában a moszuli gátnál volt az első olyan fegyveres összecsapás, amelyben szárazföldről indított amerikai csapatok is részt vettek, és amelyek segítségével az iraki és kurd erők sikeresen vissza tudták foglalni a stratégiai jelentőségű gátat az iszlamistáktól.
A történések, különösen James Foley újságíró kivégzése és az azt követő sajtóvisszhang alapján egyre valószínűbbnek tűnik egy nemzetközi intervenció lehetősége. Ben Rhodes helyettes elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó James Foley halála kapcsán kijelentette: „Ha azt látjuk, hogy valakit ilyen borzalmas módon gyilkolnak meg, az terrortámadást jelent az országunk és az amerikai állampolgárok ellen is” (Epstein, 2014). Az intervenció kérdését napi szinten tárgyalja a sajtó, különösen az elmúlt öt évben történt líbiai, szíriai, ukrajnai, valamint a mostani iraki polgárháború kapcsán. A humanitárius katasztrófa és intervenció kifejezéseket nagyon gyakran hallhatjuk a tévében, a rádióban és olvashatjuk a sajtóban politikusoktól és elemzőktől egyaránt, azonban gyakran következetlenül és teljesen eltérő kontextusban.
Úgy gondolom, ennek tisztázása végett fontos lenne visszatérni a nemzetközi jogi definíciókhoz, és azok alapján felépíteni érvelésünket azért, hogy tényeken nyugvó véleményt tudjunk alkotni. Témaválasztásom a téma aktualitásából és feldolgozottságának hiányából fakad. Elemzésemben a kérdés nemzetközi jogi aspektusára fókuszálok, így a politikai vetületét csak ott érintem, ahol az elemzés szempontjából feltétlenül szükséges. Cikkemben egy lehetséges nemzetközi beavatkozás jogi alapját vizsgálom. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a nemzetközi jogi normákat és szokásjogot figyelembe véve igazolható lehet-e egy nemzetközi intervenció indítása, és ha igen, akkor mire alapozva és milyen formában. Az Iszlám Állam bemutatásánál a Medyan Dairieh riporter által készített, Vice News hírcsatornán leadott dokumentumfilmből idézek (Vice News), amiben több iszlamista is nyilatkozik az Iszlám Állam megalakulásáról, céljairól és küldetéséről. A dokumentumfilm részleteit cikkemben magyar nyelven, saját fordításban közlöm.
Az Iszlám Állam
„Az Iszlám Állam egy állam és nem egy csoport. Célunk egy olyan Iszlám Államot létrehozni, ami az élet minden területét ellenőrzés alatt tudja tartani” Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL) vagy más néven az Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) egy dzsihádista csoport, amely az iraki Al-Kaidához tartozó terroristacsoportból nőtte ki magát. Az addigi iraki miniszterelnök, Núri al-Maliki által vezetett iraki kormány tehetetlennek bizonyult az ISIS hódításaival szemben. 2014. július 24-én megválasztották Irak új elnökét, Faud Masumot, aki augusztus 11-én al-Maliki helyett egy új politikust, Haider al-Abadit jelölte miniszterelnöknek. Al-Maliki hosszú politikai harcok után augusztusban lemondott, így al-Abadinak 30 napja van kormányt alakítani (Morris-Sly, 2014). Az egység hiányát tovább árnyalja a kurdok helyzete, akik a konfliktusokkal terhelt helyzetet igyekeznek saját függetlenségi törekvéseikre is kihasználni. „A saríát csak fegyverek által lehet kikényszeríteni”
Az ISIS célja egy olyan állam létrehozása volt, amely minden muszlim felett joghatósággal bír, valamint ami kizárólag az iszlám hagyományokon és a saríán alapul. Erőszakos hódításaik közben is ezek alapján igyekeznek téríteni a lakosságot. Az ISIS erőszakos térítését jól példázza a jeziditákkal, egy kurd nyelvjárást beszélő, a jezidista vallást követő népcsoporttal szembeni brutalitása. Miután a lakók elutasították, hogy áttérjenek az iszlám hitre, az iszlamisták a férfiakat lemészárolták, majd elhurcolták a nőket és a gyerekeket. Egy férfit házasságtörés miatt halálra köveztek. A lakosságot egyébként egy ideig a kurd katonák, a pesmergák védték, ám miután elfogyott a lőszerük, kénytelenek voltak feladni azt (Frizell, 2014). Ahogy a dokumentumfilm egyik riportalanya mondta, „célunk a kalifátus megalapítása. Annak érdekében, hogy ezt a próféta akarata szerint tegyük, meg kell tanítanunk másoknak, hogy mit tehetnek, és mit nem. Barátságosan tanácsolunk, de aki nem engedelmeskedik, azt kénytelenek vagyunk rákényszeríteni a megfelelő viselkedésre”.
Lövészárok az I. világháborúban. Azóta sokat változott a fegyveres intervenció politikai és nemzetközi jogi megítélése, másfél évtizede pedig megszületett a védelmi felelősség doktrínája
Fegyveres intervenció
A 2000-es évek elején jelent meg a védelmi felelősség doktrínája, amelyet 2005-ben, a 60. ENSZ-csúcstalálkozó záródokumentuma fektetett le hivatalosan. A felelősség nem értelmezhető jogilag, mert nem eredeztet sem jogokat, sem pedig kötelezettségeket; így ez a doktrína sokkal inkább tekinthető politikai célkitűzésnek, mintsem egy jogi intézménynek. A záródokumentumban az ENSZ-tagállamok kinyilvánították felelősségüket azokban az esetekben, amikor területükön népirtásra, etnikai tisztogatásra vagy háborús és emberiesség elleni bűncselekményekre kerül sor. Ha a területi állam követi el ezeket a bűncselekményeket, vagy nem lép fel ellenük, az ENSZ felelősséggel tartozik azért, hogy valamilyen eszközzel (diplomáciai, humanitárius és egyéb békés eszköz) az ENSZ Alapokmányának VI. és VIII. fejezete alapján eljárva megoldást találjon a problémára. Az államok kinyilatkoztatták, hogy szükség esetén – a Biztonsági Tanácson (BT) keresztül – akár közös akciókat is készek elrendelni a VII. fejezet alapján, amit a BT az 1674. számú határozatban meg is erősített. Fontos azonban megjegyezni, ez a doktrína inkább egy törekvést fejez ki, egy politikai célkitűzést tartalmaz, és nem tekinthető jogintézménynek; de iránymutatásként szolgál az irakihoz hasonló helyzetben, ahol fegyveres erőszak súlyos és tömeges alkalmazása történik a civil lakosság ellen (ENSZ hivatalos oldala).
A második világháború utáni konfliktusrendezés az erőszak tilalmának elvére alapszik. Ennek egyik alapköve az ENSZ Alapokmánya 2. cikkének 4. bekezdése. Ez a norma minden kétséget kizáróan a szokásjog részévé vált, és mint olyan, a nemzetközi jog forrásának tekinthető. Az általános erőszak tilalma alól jelenleg két jogszerű kivétel létezik: az egyik az önvédelemhez való jog gyakorlása, a másik pedig a Biztonsági Tanács kényszerintézkedései közül az általa felhatalmazott előzetes és kifejezett beavatkozás. Az iraki helyzetre vonatkoztatva két lehetséges módja van a legális intervenciónak: az egyik az, ha az önvédelemhez való jogra hivatkozva Irak kéri fel a külföldi csapatokat a bevonulásra; a másik pedig egy, a BT felhatalmazásával indított humanitárius beavatkozás. Az ISIS támadásai indokolják az önvédelemhez való jog gyakorlásának érvénybelépését.
Fontos kérdés azonban, hogy az IS-t államnak tekintjük-e. Az államiságnak két oldala van: az objektív és a szubjektív. Az objektív oldalon szereplő négy kritérium, melyet az 1933-as montevideói egyezmény tartalmaz, az állandó lakosságot, a meghatározott területet, kormányzatot, valamint a más államokkal való kapcsolattartás képességét határozza meg. Ezek közül az Iszlám Állam egyik kritériumnak sem felel meg maradéktalanul. Bár az államisághoz nem szükséges, hogy pontosan meghatározott határa legyen egy államnak, az IS-nek egyelőre nagy vonalakban meghatározott területe sincs. Az ISIS szervezet tagjai, valamint a hódított területek lakossága miatt lakossággal rendelkezik, de ez is megkérdőjelezhető, többek között a határok vitatottságából fakadóan. A kormányzat szintén kérdéses, mert al-Baghdadi kivételével nincs egyértelmű, meghatározott hatalmi és kormányzati struktúra, valamint intézményrendszer. A diplomáciai kapcsolatok kialakítási képességének hiánya a legnyilvánvalóbb az Iszlám Állam esetében, ami kapcsolódik az államiság szubjektív oldalához: az elismeréshez.
A más államok általi elismerésről az IS esetében nem beszélhetünk, mivel számos állam, valamint az ENSZ is terrorista csoportnak minősítette az Iszlám Államot. Bár egy adott állam el nem ismerése a konstitutív álláspont szerint nem zárja ki az államiságot, manapság sokkal inkább a deklaratív elmélet az uralkodó felfogás, amely a más állam által történő elismerést is az államiság kritériumának tekinti. Az IS államiságának kérdése még vitatottabb, mivel erőszak hatására jött létre és a Stimson-doktrína értelmében ezt tilos elismerni; így nem csak politikai okok miatt, de nemzetközi jogi érvek miatt sem tartom valószínűnek, hogy azt el fogják ismerni (Kardos-Lattmann, 2010).
Ha az IS-t nem tekintjük államnak, az iraki kormány egy fegyverrel való fellépés esetén a terrorizmus/nem állami szereplők elleni önvédelemhez való jogát gyakorolná. Ez az önvédelemhez való jog egyik legvitatottabb része; amely 2001. 09. 11-ike után vált különösen tárgyalttá. Ehhez egy államnak akkor van joga, ha a fegyveres támadás nem állami szereplőtől éri. Mivel az ENSZ Alapokmánya az önvédelemhez való jogot nem köti feltétlenül másik államtól érkező fegyveres támadáshoz, így nem állami szereplőktől érkező fegyveres támadás is indokolhatja az önvédelmi reakciót. Az önvédelemhez való jogot az iraki kormány hiába gyakorolja, úgy tűnik, hogy kevés eredménnyel jár, így a kormánynak külső segítségre van szüksége.
| Nemzetközi jog |
|---|
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. |
Ez a külföldi segítség történhet a célállam meghívására: ebben az esetben a másik állam engedélyt ad külföldi csapatoknak arra, hogy a területén tartózkodjanak és katonai tevékenységet is folytathassanak. Ha a fegyveres csapatok ennek a meghívásnak hatására tartózkodnak az adott állam területén, úgy az nem sérti az erőszak tilalmát. Ha a beavatkozás az emberi jogok védelmének érdekében történik, humanitárius intervencióról beszélhetünk. Bár a humanitárius intervenciónak nincs tételes, jogi definíciója, azt mondhatjuk, hogy állam vagy államok egy csoportjának vagy nemzetközi szervezetnek egy másik állam területén, annak beleegyezése nélkül végrehajtott fegyveres beavatkozása, melynek célja a nem-beavatkozó felek állampolgárai életének, esetleg más, fontos emberi jogainak védelme (Kardos-Lattmann, 2010). Kiemelendő kritérium, hogy az elsődleges célnak humanitárius jellegűnek kell lennie, továbbá az emberi jogok súlyos és tömeges megsértésének kell fennállnia. A fegyveres erő használatának, mint általában, úgy itt is ultima ratio jellege van; az intervenciónak arra kell irányulnia, hogy a területileg érintett állam aktív vagy passzív magatartásából adódó helyzetet úgy oldják meg a beavatkozást végző felek, hogy az a lehető legkevesebb mértékig járjon fegyveres erő alkalmazásával. Ezzel párhuzamosan a beavatkozás során természetesen figyelembe kell venni a nemzetközi jog egyéb releváns normáit (Kardos-Lattmann, 2010).
Mivel eddig csak az államok kisebbsége hivatkozott a doktrínára, így az opinio iuris, valamint a szükséges állami gyakorlat is hiányzik ahhoz, hogy a humanitárius intervenció szokásjoggá válhasson. Állításom szerint Irakban a jogsértések súlya és tömeges jellege egyaránt indokol egy humanitárius intervenciót, akár a BT felhatalmazása nélkül is, ezzel viselve az illegalitást, mert úgy vélem, hogy az emberi jogok ilyen mértékű megsértése legitimálja a beavatkozást. A jelen körülmények között – véleményem szerint – egy iraki beavatkozás a koszovói bombázáshoz hasonlóan hozzájárulhatna ahhoz, hogy a humanitárius intervenció doktrínája is az erőszak tilalma alóli kivétellé váljon.
Összegzés
Bár politikailag, a védelmi felelősség elvét tekintve, az ENSZ-nek felelőssége lenne az Iszlám Állam által fenyegetett iraki és szír lakosság védelmében, ám nemzetközi jogilag a tagállamok erre nem kötelezhetőek. Ha meglenne a kifejezett politikai szándék a tagállamok részéről, a beavatkozás két esetben lenne jogilag megalapozott: ha az intervenciót végző csapatokat Irak hívná meg, vagy, ha a Biztonsági Tanács adna felhatalmazást a beavatkozásra. A nemzetközi jog értelmében Irak az önvédelemhez való jogának gyakorlásán, a BT a fegyveres kényszerintézkedések elrendelésén keresztül alapozhatja meg az intervenciót.
A helyzetet áttekintve azt látjuk, hogy egyelőre nincs új iraki kormány, nincs egyértelmű konszenzus a beavatkozási szándékról, ebből fakadóan arra a BT sem adott felhatalmazást. Ha meg is születne a kifejezett politikai szándék, már most látható, hogy számos olyan kérdés van az intervencióval kapcsolatban, ami megkérdőjelezi annak sikerességét és azt, hogy képes lenne-e hosszútávon is érdemi változásokat hozni. Az intervenciók gyakori kétes kimenetelét tükrözi az alábbi, Fareed Zakariától származó idézet, aki a líbiai polgárháború kapcsán nyilatkozott a beavatkozás kérdésében: „Ha van valami tanulsága az elmúlt 10 év amerikai külpolitikájának, az az, hogy a katonai intervenció sokszor nagyon egyszerűnek és egyértelműnek tűnhet, de valójában egy nagyon összetett probléma, amiben mindig nagy az esélye a szándékokon és terveken kívüli következményeknek” (Zakaria, 2011).
A tanulmány szerzője: Szűcs Andrea Dóra
| Források, felhasznált irodalom |
|---|
| 1. Clackson, Alexander (2014. 08. 11.): Humanitarian Intervention in Iraq and Ukraine: American Double Standards. At: GlobalResearch.ca http://www.globalresearch.ca/humanitarian-intervention-in-iraq-and-ukraine-american-double-standards/5395478 (letöltve: 2014. 08. 30.) 2. ENSZ hivatalos oldal: The Responsibility to Protect. http://www.un.org/en/preventgenocide/adviser/responsibility.shtml (letöltve: 2014. 08. 28.) 3. Epstein, Jennifer (2014. 08. 22.) Ben Rhodes: James Foley killing „terrorist attack”. At: Politico. com. http://www.politico.com/story/2014/08/james-foley-killing-terrorist-attack-ben-rhodes-110267.html (letöltve: 2014. 08. 29.) 4. Frizell, Sam (2014. 08. 10.): Refugees flood kurdistan border as ISIS Advances. At: Time.com. http://time.com/3099014/isis-iraq-kurdistan-yazidi/ (letöltve: 2014. 08. 29.) 5. Joscelyn, Thomas (2014. 07.29.): Analysis: Islamic State advertises war crimes in video. In: The Long War Journal. http://www.longwarjournal.org/archives/2014/07/islamic_state_advert.php (letöltve: 2014. 08.28.) 6. Kardos-Lattmann (szerk.): Nemzetközi jog. Eötvös Kiadó, 2010. 7. Morris, Loveday-Sly, Liz (2014. 08. 12.): Iran endorses Haider al-Abadi as Iraq’s new prime minister, spurning Nouri al-Maliki. At: The Washington Post. http://www.washingtonpost.com/world/middle_east/iran-endorses-haider-al-abadi-as-iraqs-new-prime-minister-spurning-nouri-al-maliki/2014/08/12/0487f02c-222c-11e4-8593-da634b334390_story.html (letöltve: 2014. 08. 28.) 8. Nebehay, Stephanie (2014. 08. 27.): Islamic State commits war crimes, Syrian govt using poison gas: U.N. At: Reuters.com. http://www.reuters.com/article/2014/08/27/us-syria-crisis-warcrimes-idUSKBN0GR11P20140827 (letöltve: 2014. 08. 29.) 9. Obama, Barack (2014. 08. 07.): On airstrikes and humanitarian efforts in Iraq. At: Los Angeles Times. http://www.latimes.com/nation/politics/politicsnow/la-fg-obama-iraq-intervention-20140809-transcript-story.html#page=1 (letöltve: 2014. 08. 28.) 10. Rubin, Alissa J.-Arango, Tim.-Cooper, Helene (2014. 08. 08.): U.S. Jets and Drones Attack Militants in Iraq, Hoping to Stop Advance. At: Tje New York Times. http://www.nytimes.com/2014/08/09/world/middleeast/iraq.html (letöltve: 2014. 08. 28.) 11. Spiering, Charlie (2014. 08. 11.): Obama: ’No American Military Solution to the Larger Crisis in Iraq’. AT: Breitbart. com. http://www.breitbart.com/Big-Government/2014/08/11/Obama-Makes-Statement-On-Iraq-Before-Fundraiser (letöltve: 2014. 08. 20.) 12. Vice News: Islam State. https://news.vice.com/show/the-islamic-state (letöltve: 2014. 08.28.) 13. Zakaria, Fareed (2011. 03. 10.) : The Lybian Conundrum. At: Fareedzakaria.com. http://fareedzakaria.com/tag/libya/ (letöltve: 2014. 08. 28.) |
